Hunter

Új törzs okozza az E. coli járványt

Európa a németországi E. coli baktérium pusztításától hangos, melynek következményei az egészségügyön túl a gazdaságba is kezdenek begyűrűzni. A közegészségügyi szakértők mindent megtesznek a forrás azonosítása érdekében, illetve igyekeznek kideríteni, hogyan fejlődhetett ki az új törzs. A kutatók legfrissebb jelentései szerint két létező baktérium egy hibrid változatával állunk szemben, ami elődei legvirulensebb tulajdonságait ötvözte.

Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint a baktérium eddig 18 ember halálát okozta, ebből 17 esetet Németországban regisztráltak, és több mint 1500 embert betegített meg összesen hat országban. Még az Egyesült Államokban is találtak két esetet, két Németországból hazatérő utazónál, akik miután elkapták a betegséget, súlyos állapotban tértek haza, másokat azonban nem fertőztek meg. "Van egy meglehetősen kellemetlen E. colink, ami géneket szerzett egy másik toxikus E. colitól, így még kellemetlenebbé vált" - taglalta Paul Wigley, a Liverpooli Egyetem élelmiszer eredetű megbetegedésekre szakosodott orvos professzora.

Elmondása szerint az új törzs egy enteroaggregatív E. coli (EAEC) és egy enterohemorrágiás E. coli (EHEC) kombinációja. Az EAEC egy, a fejlődő országokban felbukkanó hasmenéssel járó mikroba, ami megtapadva a vékonybél sejtjeihez súlyos, vizes hasmenést okoz. Az EHEC hasonlít a halálos hamburger-járványt okozó O157 baktériumhoz, amit először a nem megfelelően átsütött marhahúsnál izoláltak az USA-ban. Ez a mikroba súlyos, véres hasmenést okoz. "Az új hibrid sokáig lappanghat a bélrendszerben, ahová befészkelve magát toxint termel, károsítva a vesét, véres hasmenést okozva" - mondta Wigley.

A baktérium valószínűleg emberi vagy állati ürülékből származik, ami kapcsolatba került az élelmiszerrel. Egy pekingi laboratórium a német egészségügyi hatóságok közreműködésével szerdán szekvenálta az antibiotikumok többségének ellenálló baktérium génállományát. Mint kiderült az antibiotikumok szétbontva a baktérium sejtjeit, többnyire csak azt érik el, hogy még több toxin szabadul fel a testben, figyelmeztet Wigley. "Mindössze annyit tehetünk, hogy pótoljuk a folyadékot, szükség esetén vérátömlesztést hajtunk végre, ha pedig károsodott a vese, akkor dialízist végzünk" - összegzett.

Az atlantai Járványügyi Központ (CDC) szakértői igyekeznek elkerülni a pánikkeltést és nem akarják "szuper-kórokozónak" nyilvánítani a baktériumot. "Élelmiszer eredetű járványról beszélünk" - mondta Christopher Braden a CDC élelmiszer- és víz eredetű, valamint környezeti betegségek részlegének igazgatója. "Meg van a lehetősége a kór emberek közötti terjedésének, azonban nincs jele, hogy ez bekövetkezett volna"

Braden arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekeket nem érintette olyan mértékben a kór, mint a felnőtteket, akik közül a nőnél a leggyakoribb a betegség kialakulása. Mindezt a táplálkozási szokásokkal hozza összefüggésbe. "Valószínűleg olyasvalamitől származik, amit a gyerekek általában nem fogyasztanak, vagy az organizmus nincs olyan hatással a gyerekekre, mint a felnőttekre. Ezt még nem tudjuk" - mondta.

Az európai hatóságok eleinte a Spanyolországban termesztett zöldségeknek tulajdonították a megbetegedéseket, azóta azonban visszavonták ezen állításaikat. A fő gyanúsított a trágyázásos eljárással termesztett uborka volt, az álláspont megváltoztatása azonban nem sokat változtat azon a tényen, hogy számos nemzet tiltólistára helyezte a spanyol élelmiszereket, Oroszország pedig teljes egészében leállította az európai élelmiszer importot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #1204
    JMáté nem tartozik a nehéz esetek közé.
  • remark #1203
    Ennek a hsz-nek van jelentősége, azért is írtam meg: [URL=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1307076920&no=1191]#1191[/URL]. Nem kéne átugrani rajta.
  • Hugo Chavez #1202


    Csak egy dolgot nem értek. Hogy vagy képes ezzel a JMátéval ilyen hosszan beszélgetni?

    Engem a mágneses cikk alatt totál kiakasztott. Nem jártam még így soha, de ez a gyerek annyira sötét, hogy szabályosan fáj.
    Most már tudom milyen az, amikor valaki agyilag lefárad más hülyeségétől.
    Ilyen ember nincs mégegy, az tuti.
    Mutogatni kéne.

    Lehet írok neki egy privátot, mert itt erősen visszafogom magam a jellemzésében.
  • remark #1201
    Érdekes, hogy bár több mindenben eltér az álláspontunk, mégis kb. ugyanazok az emberek akarnának elhallgattatni mindkettőnket...
  • remark #1200
    Az ezotéria nem tanai terjesztésével gyakorol hatást az emberiségre. Sőt, az ezotéria nem is terjeszt semmit. De nem is titkolózik.

    Miként a tudás mindig az egyes emberé volt, az ezotéria is csak a keveseké. Ezek a kevesek – akik a megismerés keskeny ösvényét járták, hogy tudóvá váljanak – alkotják az ezoterikusok körét, az úgynevezett „belső kört” (esoteros görögül annyit jelent: belső). Ezt a kicsiny belső kört a lényegesen nagyobb exoterikusok köre veszi körül, a külsö kör (exoteros görögül annyit jelent: külső). Később, a polaritás törvényének vizsgálata során világosabbá vélik majd számunkra, hogy e két kör feltételezi egymást, s hogy egzisztenciáját mindkettő a másik pólusnak köszönheti.

    Ebből a tudásból az következik, hogy az ezoterikus kör sosem akarja meghódítani a világot. A valódi ezotéria működése rejtőzködő; több fáradságot fordít arra, hogy létét homályban tartsa, mint amennyit tagtoborzásra áldoz. Így minden olyan egyesülés vagy társaság, amely növekedésen s taglétszámának gyarapodásán fáradozik, csalhatatlanul bebizonyítja – árulkodjék a neve vagy a hirdetésének szövege akár az ellenkezőjéről –, hogy esetében nem valódi ezoterikus közösségről van szó. Az ezoterikus titoktartás a dolog természetéből kényszerűen adódik. Az ezoterikus titoktartásnak semmi köze a titokzatoskodáshoz, ez a titoktartás a dolog természetéből kényszerűen adódik. Az ezoterikus tanok minden további külső tevékenység nélkül is titkosak. Egy ember csak akkor ismerhet fel és tehet a maga számára hasznossá valamilyen tudást, ha tudatállapota megfelel e tudás szintjének.
  • JMáté #1199
    De amelyik országról nincs személyes tapasztalatod arról nem tudod hogy létezik-e?
  • JMáté #1198
    Igazából én az
    "Egy olyan tan, amely mindig a sötétségbe vonul, mert a tiszta világosságban nem képes fenntartani magát, szükségképpen el fogja veszíteni az emberi nemre gyakorolt hatását, s ennek kiszámíthatatlanul káros hatása lehet az emberi fejlődésre"
    részt tartottam leginkább idevágónak. Az ezottéria nem pont ezt csinálja?
  • remark #1197
    Hogyhogy milyen tapasztalatom van? Hát személyes.
  • remark #1196
    Ez hogy jön a beszélgetéshez? Hol volt szó "a természeti jelenségekbe beavatkozó, személyes Isten"-ről? Az efajta Isten létezését cáfolandó tiltakoztam a Kaporszakáll gondolata ellen is.

    Újra azt szeretném tanácsolni a vallásellenes tudósoknak, hogy keressenek már elő egy olyan vallást, amely valódi ismereteket közvetít az emberek felé. Korunk kitalált, manipulált, eltorzított vallásai köztudottan az emberek sötétben tartását célozzák meg, ezt senki de senki nem vitatja. Akkor meg?
  • Hugo Chavez #1195
    Ma már a balage nagyon imádkozott az amerikai isteneihez, hogy kitiltsanak.