Ötvös Tibor

Egyedi, de gyógyítható betegséget okoz a HIV-vírus

Egyedi, de ugyanakkor gyógyítható betegséget okozott egy 29 éves nőnél a HIV-vírus. A hölgy mindent hallott, kivéve a beszédhangokat.

Egy 29 éves hölgy igen érdekes betegséggel kereste fel orvosát. A nő egyszerűen elvesztette hallását, mely azonban csupán a beszédhangokat érintette. Minden mást hallott, a környezetét, a zörejeket, a különböző hangokat, ám amit kollégái, ismerősei mondtak neki, azt már nem. A HIV-pozitív nő két hónappal első ATR kezelése után kezdett el fejfájásra panaszkodni. Később észrevette, hogy jobban oda kell figyelnie arra, mit mondanak neki, mivel kevésbé hallotta a szavakat. Egy hónappal később már semmilyen beszédet nem hallott, nem volt képes rendesen artikulálni és értelmezni a leírt szövegeket. Ez igen rosszul érintette, hiszen az egészségének féltése mellett a munkájában is gondokat okozott - banki ügyintézőként kereste a kenyerét.

Dr. Ashok Verma neurológus elárulta, hogy 22 éves praxisa alatt még soha nem találkozott ilyen esettel HIV-betegnél, a "szó-süketség" többnyire a stroke-os betegeknél fordul elő. A hallás hiányát az agy beszédközpontjában, a szófelismerő területen (Wernicke-terület) történt sérülés okozza, ami azonban HIV-betegnél még nem fordult elő. Az MRI kimutatta, hogy a 29 éves hölgy a bal és jobb agyféltekén is sérülés látható, melynek két oka lehet. Az egyik a HIV-vírus okozta agyi gyulladás, a másik pedig az ATR mellékhatásaként fellépő szindróma, mely esetben az immunrendszer túlkompenzál és ez okozza a gyulladást.

A hölgy egy 5 napos szteroid-kúra után javuló állapotot mutatott, így további négy héten át kapta az intravénás szert. 10 héttel az első kezelés után az MRI kimutatta, hogy az agyi sérülések szinte teljesen eltűntek, a nő pedig ismét rendesen hall.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bibike85 #9
    Ti mind nagy értelmiségiek vagytok! Gratulálok!
    "Tb-re koxol"
    Először is mivel gyulladás volt a szervezetében cortico-steroidot kapott az 100%.
    A steroidok szó egy gyüjtőnév és steránvázas vegyületeket értünk alatta.
    A cortico-steroidok egyébként nagyon komoly izomleépítő tulajdonságuk van. Hatásukra megkezdődik az izomvesztés.
    Ja és amit te koxolásnak hívsz az mindenhol a világon kokain használatot jelent...tudom,hogy teljesítményfokozó dopping készítményre gondoltál de fogalmazz helyesebben.
    Egyébként meg kiváncsi lennék,hogy ha te szenvednél ilyenben vagy hasonló betegségben, elmennél az orvoshoz és azt mondaná,hogy csak kitaláltad, "frissíts kódeket" vagy "maga politikus mert ha nem akkor tuti csak kitalálta" és állnál ott mint egy f+sz na látod akkor meg én röhögnék jót rajtad !
    Szar mikor orvostól orvosig rohangálsz és senki nem tudja mi bajod. Mindenki mond valamit de senki nem tud semmit! hidd el, sajnos én tudom!
  • Sajátvéleményem #8
    Ezt a barom hírt ki veszi be?
    Én meg csak a közlekedési lámpánál minden szint zöldnek látok...
  • mantequilla #7
    és kigyógyult az aids-ből?
  • Palinko #6
    jólvan anyukám, kitalálta hogy TB-re koxol :D
  • shaba23 #5
    Kodeket kell frissíteni, én is így voltam az mkv fileokkal...minden hangos volt, kivéve a beszédhangok
  • Crane #4
    Kacsa a cikk! Ez egy rész a Dr. Houeseból! ...
  • johnfly #3
    meg alkalmazottaknál
  • kissssss #2
    egyetértek.
  • syn7h37ic #1
    Ez politikusoknál egy gyakori betegség.