Hunter

A leszállásnál vérzett el a Dream Chaser

Úgy tűnik a kereskedelmi űrrepülés időnként még mindig inkább az álmok kergetéséről szól, persze a nagy elődök, a kormányzati űrprogramok is sok kudarc után értek csak révbe.

Szombaton a NASA egykori űrsiklóinak egy kicsinyített mása, a Dream Chaser szenvedett balesetet leszálláskor egy pilóta nélküli teszten. A gép most repült először. A Sierra Nevada Corporation Dream Chasere is egyike a NASA által finanszírozott projekteknek, amivel az űrsikló-korszak utáni orosz függőséget szeretné az Egyesült Államok megszüntetni. A három magáncég már ért el sikereket, ketten is eljutottak a Nemzetközi Űrállomásra, embert azonban még nem küldtek a világűrbe. Az amerikai űrügynökség reményei szerint erre 2017-re sor fog kerülni.

A Sierra Nevada mini-űrsiklója eddig csak egy helikopterhez csatolva repült. A szombati próbarepülés során a gépet azonban 3,8 kilométeres magasságban el is eresztették, ahonnan siklórepülésben kellett volna megérkeznie a leszállópályájához, majd egy automatikus landolással zárult volna a program. A repülés egészen az utolsó pillanatokig rendben zajlott. "A teszttel azt szerettük volna megtudni, képes-e a jármű a tényleges repülésre" - nyilatkozott a Sierra Nevada részéről Mark Sirangelo egy hétfői sajtótájékoztatón. "Úgy repült, mintha már évek óta repülne"

A gondok akkor kezdtek testet ölteni, amikor a gép baloldali futóműve nem nyílt ki. A sikló a jobboldali kerekére érkezett, majd megdőlt balra és lecsúszott az Edwards Légitámaszpont 22L kifutópályájáról. A repülésről egy videót is közzétettek, az azonban a leszállás előtt véget ér. A csapat jelenleg is vizsgálja, miért nem sikerült beüzemelni a futóművet. A fedélzeti számítógép megkapta az utasítást a kerekek kieresztésére, tehát a probléma mechanikus lehetett, tette hozzá Sirangelo. Az előzetes repülési adatok szerint a Dream Chaser önrendelkezésű leszállási szoftvere még megpróbálta ellensúlyozni is a féloldalas érkezést és amíg csak lehetett egyensúlyban tartotta a gépet.


A Dream Chaser nem borult fel, ahogy attól a meghibásodást látva többen is tartottak, és a sérülések sem jelentősek. Egyetlen fontos alkatrész sem szakadt le és a fedélzeti számítógépek is sérülés nélkül vészelték át a földet érést, folyamatosan rögzítve az adatokat a baleset alatt. Ugyanez a gép képes lesz legközelebb is repülni, amire várhatóan jövő év elején kerül sor, tájékoztatott Sirangelo. "Sok tekintetben nagyon elégedettek vagyunk a gép viselkedésével" - mondta. "Az egyik dolog amiben az ember soha nem lehet biztos, hogy hogyan fog reagálni egy jármű, ha valami balul sül el. Nem volt jó a leszállás, de segített, hogy a gép a lehető legkevesebb sérülést szenvedje el. Ez egészen különleges"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PetruZ #9
    Nemrég az amúgy teljesen sikeres Grasshopper rakéta tesztelése után mondta az egyik tudósuk, hogy "sajnos nem sikerült összetörni", vagyis ha van is bármilyen rejtett konstrukciós hibája, az (még?) nem jött elő. :)
  • Vargagy #8
    Azért azt nem lehet mondani, hogy a Dream Chasser elvérzett. Aki elvérzik, az meghal. Ez legfeljebb lassítja kicsit a programot a kivizsgálás miatt, de mivel ez a hiba majdcsak mindennapos sima repülőknél is, nem fog sokáig tartani a dolog.
  • torreadorz #7
    Olyan még nem volt hogy ami felment ne jött volna le :) A repülés egyes számú szabálya.
  • Annorax #6
    Kétlem, hogy nem érzékelte volna a számítógép, hogy beszorult. De muszáj volt folytatni a leszállást, mi mást tudott volna csinálni?
  • Vol Jin #5
    Gondolom egybemosta a fejlesztési költséget a darabárral, ami egy prototípusnál mondjuk igaz is. Úgy, hogy sorozatgyártásba került, több gépre lehetett ráterhelni a fejlesztés költségeit. Ha mondjuk a prototípus olyan katasztrófát szenved el, hogy lezárják a projektet, akkor arra az egyre kell lekönyvelni a teljes fejlesztési költséget.
  • Molnibalage #4
    Nem a vezérsík, csak egy panel szakadt le tudtommal. Az F-117 egyébként alig volt drágább, mint egy korabeli csúcsvadász szóval rohadtul nem lehetne annál árából túl sok ilyen építeni. Ma áron számolva 40-50 misibe, ha került, mert nagyon sok mindent más gépekből emeltek át.
  • kvp #3
    Itt az volt a gond, hogy a ket futomu egymas felett van, mint amikor az ember torokulesben ul. Az also, a jobbolali kinyilt, a masik beszorult. Ez lehet mechanikai hiba, vagy a szoftver ami kinyitna hibas volt. Viszont a fedelzeti szoftver nem vette eszre, ezert folytatta a leszallast. Prototipushoz kepest vegulis egesz jo teljesitmeny igy elsore. A vegleges jarmu egyebkent nem ezzel a futomuvel fog repulni, csak az meg nincs kesz. Amit meg addig is barkacsoltak az nem volt 100%-os.
  • Macropus Rufus #2
    na és ha nem nyílt ki akkor mi van? Ez egy teszt repülés volt. Az ilyenek alatt ennél drágább gépek hullottak darabokra. Kedvencem amikor az F117A-nak leszakadt az egyik függőleges vezérsíkja :) ebből a berepülő pilóta nem érzékelt semmit, ui. a szgépek komenzálták a hiányzó elemet. Csak a repülést filmező másig képről lehetett látni, hogy valami elszállt de nagyon. A gépet simán letették. Jelneleg ez a szoftver egy továbbfejlesztett verziója irányítja a B2-es gépeket.
    (a különbség, hogy az F117A árából legalább 100 ilyen gépet fe lehet építeni)

    Mondjuk az azért ciki, hogy a futómű nem gyűt elő. Alaphelyzetben (legalább is a régi gépeknél) volt olyan opció, hogy a futómű - mechanikai hiba esetén - a saját súlyától is ki tudott jönni a házából, majd rögzítette magát, hogy ne menjen vissza leszálláskor. Igaz, hogy utánna már sehogyan sem lehetett behúzni, csak szervízben. De ez részlet kérdés már...

  • sanyicks #1
    előfordul, sok éves gépeknél is.