Hunter
A fantom kozmonauta halála
Nyakunkon a halloween, ami bár hazánkban nem vált ünneppé, ha valaki mégis beöltözne és nem talált volna még megfelelő jelmezt, a Discovery News a fantom kozmonautát ajánlja.
A Szovjetunió kezdeti űrprogramját legalább akkora titkolózás kísérte, mint a kínait, egyfajta rejtélybe burkolva a világűr meghódítására tett kísérleteket. A küldetéseket jobb esetben csak a sikeres földet érés után jelentették be, azonban még ekkor is alig adtak ki részleteket a repülésekről, az információk pedig gyakran félrevezetőek voltak, mint az a jelentés, mely szerint Jurij Gagarin sikeres leszállást hajtott végre Vosztok űrhajójában, miközben ejtőernyős ugrást kellett végrehajtania, így külön ért földet.
A félrevezető információk mellett félreértelmezések sorozatának is köszönhetjük a fantom űrhajósok felbukkanásához, akikről nehéz volt eldönteni, hogy életüket vesztették-e a titkos küldetésekben, vagy léteztek-e egyáltalán. Az egyik legfőbb kérdés, ami 1961 áprilisában felmerült a közvéleményben, hogy vajon más kozmonauták is repültek-e Gagarin történelmi útja előtt, és ha igen, vajon túlélték-e az űrutazást?
Az első szovjet űrrepüléssekkel kapcsolatos híresztelések 1958. elején érték el a nyugatot, még a NASA megalapítása előtt. Egy rejtjelezett moszkvai üzenet közel 300 kilométeres magasságban lezajlott emberi szuborbitális repülésről tett említést. Az üzenetről kiderült, hogy nem egy valós repülésről szól, csupán egy rádióműsor része, a nyugatiakat azonban megragadta a történet. Még ugyanabban az évben egy osztrák rakétamérnök, Hermann Oberth is beszélt egy szuborbitális repülésben életét vesztett pilótáról, miközben semmilyen lényegi információval nem szolgált, a titkos szovjet űrrepülés magját azonban sikerült elültetni a köztudatban.
A dolgok 1959-ben kezdtek igazán felpörögni, amikor az amerikaiak a NASA és Mercury asztronautáinak szovjet megfelelőjének létezésére kezdtek bizonyítékokat keresni. Az szinte senkinek nem volt kérdéses, hogy a szovjetek is rendelkeznek űrprogrammal, a kiszivárgó részletek azonban erősen megkérdőjelezhető és nem hivatalos csatornákon - ipari események mendemondáiból és koktél partik alkalmi beszélgetéseiből érkeztek.
Mindenesetre kezdett összeállni egy vázlatos kép, melyben három II. Világháborús veterán, Belokonyev, Kacsur és Gracsev kapott űrhajós kiképzést, míg egy negyedik kozmonauta, akinek nem ismerték a nevét, állítólag meghalt egy balesetben a kiképzés során. Egy hónappal a hírek után újra előkerült az elveszett űrhajóskadét története. A szovjet Ogonyok hetilap képes beszámolót közölt "Nagy magasságú repülések" címmel orvosok, technikusok és egy életfenntartó rendszert tesztelő alanyok fényképeivel. Azáltal, hogy a képeken csak három férfi, a valódi Belokonyev, Kacsur és Gracsev szerepelt, nem négy, megerősítettnek tekintették a negyedik személy eltűnését. Hogy esetleg nem is űrhajósok voltak? Nem számított, a nyugati újságírók kész tényként tálalták az űrhajós kiképzést, a képeket pedig a kiképző létesítményen készült fotókként adták el. Ahogy egyre több hír érkezett Moszkvából a nagy magasságú repülésekről és az életfenntartó rendszerekről, a képeken látható új embereket ismeretlen kozmonautákként mutatták be, így a nyugat számára már nem is az volt a kérdés, hogy a képeken látható emberek űrhajósok-e, vagy sem, hanem hogy hányan részesülhettek kiképzésben.
1961. február 4-én maguk a szovjetek öntötték az olajat a tűzre, amikor bejelentették egy 7 tonnás Szputnyik küszöbön álló kilövését, ez volt az akkori legnagyobb űrbe feljuttatandó műhold. A nyugati szakértők rádión hallgatták a kilövést, figyelve a hangfoszlányokat, az emberi szívdobbanásokat és az orosz morze-kódot. Ezekből úgy hangzott, mintha egy ember haldokolna, és amikor az adott fokozat leválásnak be kellett volna következnie, a szívverések megálltak, az adás pedig megszakadt. A feltevések szerint a fedélzeten tartózkodó űrhajósok, valószínűleg
Belokonyev, Kacsur és Gracsev végzetes balesetet szenvedtek. A kép azonban nem igazán áll össze. A közvetítést egy olyan rádiófrekvencián zajlott, amit a rádióamatőrök is könnyedén befoghattak, így sokan azt gyanítják, hogy egy hamis emberi kilövést sugároztak, vagy emberi hangokat adtak egy ember nélküli kilövéshez, melyben csupán bábuk utaztak, a hangokkal pedig a rádiókapcsolatot tesztelték.
Ugyanennek az évnek az elején több hasonló fantom kilövésről jelentek meg hírek. Április 9-én, mindössze egy nappal Gagarin tervezett repülése előtt érkezett egy beszámoló, miszerint a szovjeteknek sikerült az emberi űrrepülés. A brit kommunista hírlap, a Daily Worker szerint Vlagyimir Szergejevics Iljusin alezredes április 7-én vagy 8-án pályára állt és háromszor megkerülte a Földet Rosszija nevű űrhajójával, majd biztonságos leszállást hajtott végre. A repülés azonban nem volt tökéletes, történt valamilyen műszaki baki és Iljusin zavartan tért vissza a repülésből. Mivel nem volt alkalmas arra, hogy kiállítsák a világ elé, elrejtették, teljesítményét a szőnyeg alá söpörve. Ezt azonban csak kitalációnak minősítették, Iljusin bár kora egyik legkiválóbb pilótája volt, soha nem csatlakozott a szovjet űrprogramhoz.
Mindezek mellet még a Szovjetunióban is felröppentek a hírek a fantom kozmonautákról. Dr. Vlagyimir Goljakovszki egy rejtélyes beteggel találkozott 1961 márciusában, egy súlyos égési sérüléseket szenvedett férfival, aki Szergej Ivanov néven szállítottak be a kórházába. Az orvosnak nem volt információja sem a férfi kilétéről, sem a vele történtekről, a kórtermet őrző katonák látványa azonban meggyőzte, hogy fontos személyről van szó. A férfi nem Ivanov volt, hanem Valentyin Bondarenko, egy kozmonauta, aki egy oxigénkamrában kialakult tűz áldozata lett a kiképzés során, és táplálandó a mendemondákat, halálát szép csendben eltusolták.
Egyetlen elveszett kozmonautáról szóló történet sem bizonyult igaznak, pedig szép számmal akadtak történetek, melyek elterjedéséért a szovjet hírlapok vezetői is nagy részben felelősek voltak a hírek semmitmondó, köntörfalazó, vagy éppen pátoszokkal teli és gyakran elferdített tálalásával, mellyel egy rejtélyes és titkolózó légkört teremtettek. Ugyanakkor a szovjet vezetés sem tett szinte semmit, hogy véget vessen ezeknek a híreszteléseknek és sok esetben már az, hogy nem tagadták a híradásokban megjelent küldetések létezését, elég bizonyíték volt a nyugat számára, hogy ismeretlen férfiak haltak meg az szovjet űrversenyben.
A kezdeti űrprogram teljes képének kibontakozására évtizedeket kellett várni, melyekben voltak ugyan kudarccal végződött ember nélküli kilövések, azonban egyetlen kozmonauta sem vesztette életét a felvázolt rakétakilövésekben Jurij Gagrin repülése előtt.
A Szovjetunió kezdeti űrprogramját legalább akkora titkolózás kísérte, mint a kínait, egyfajta rejtélybe burkolva a világűr meghódítására tett kísérleteket. A küldetéseket jobb esetben csak a sikeres földet érés után jelentették be, azonban még ekkor is alig adtak ki részleteket a repülésekről, az információk pedig gyakran félrevezetőek voltak, mint az a jelentés, mely szerint Jurij Gagarin sikeres leszállást hajtott végre Vosztok űrhajójában, miközben ejtőernyős ugrást kellett végrehajtania, így külön ért földet.
A félrevezető információk mellett félreértelmezések sorozatának is köszönhetjük a fantom űrhajósok felbukkanásához, akikről nehéz volt eldönteni, hogy életüket vesztették-e a titkos küldetésekben, vagy léteztek-e egyáltalán. Az egyik legfőbb kérdés, ami 1961 áprilisában felmerült a közvéleményben, hogy vajon más kozmonauták is repültek-e Gagarin történelmi útja előtt, és ha igen, vajon túlélték-e az űrutazást?
Az első szovjet űrrepüléssekkel kapcsolatos híresztelések 1958. elején érték el a nyugatot, még a NASA megalapítása előtt. Egy rejtjelezett moszkvai üzenet közel 300 kilométeres magasságban lezajlott emberi szuborbitális repülésről tett említést. Az üzenetről kiderült, hogy nem egy valós repülésről szól, csupán egy rádióműsor része, a nyugatiakat azonban megragadta a történet. Még ugyanabban az évben egy osztrák rakétamérnök, Hermann Oberth is beszélt egy szuborbitális repülésben életét vesztett pilótáról, miközben semmilyen lényegi információval nem szolgált, a titkos szovjet űrrepülés magját azonban sikerült elültetni a köztudatban.
A dolgok 1959-ben kezdtek igazán felpörögni, amikor az amerikaiak a NASA és Mercury asztronautáinak szovjet megfelelőjének létezésére kezdtek bizonyítékokat keresni. Az szinte senkinek nem volt kérdéses, hogy a szovjetek is rendelkeznek űrprogrammal, a kiszivárgó részletek azonban erősen megkérdőjelezhető és nem hivatalos csatornákon - ipari események mendemondáiból és koktél partik alkalmi beszélgetéseiből érkeztek.
Mindenesetre kezdett összeállni egy vázlatos kép, melyben három II. Világháborús veterán, Belokonyev, Kacsur és Gracsev kapott űrhajós kiképzést, míg egy negyedik kozmonauta, akinek nem ismerték a nevét, állítólag meghalt egy balesetben a kiképzés során. Egy hónappal a hírek után újra előkerült az elveszett űrhajóskadét története. A szovjet Ogonyok hetilap képes beszámolót közölt "Nagy magasságú repülések" címmel orvosok, technikusok és egy életfenntartó rendszert tesztelő alanyok fényképeivel. Azáltal, hogy a képeken csak három férfi, a valódi Belokonyev, Kacsur és Gracsev szerepelt, nem négy, megerősítettnek tekintették a negyedik személy eltűnését. Hogy esetleg nem is űrhajósok voltak? Nem számított, a nyugati újságírók kész tényként tálalták az űrhajós kiképzést, a képeket pedig a kiképző létesítményen készült fotókként adták el. Ahogy egyre több hír érkezett Moszkvából a nagy magasságú repülésekről és az életfenntartó rendszerekről, a képeken látható új embereket ismeretlen kozmonautákként mutatták be, így a nyugat számára már nem is az volt a kérdés, hogy a képeken látható emberek űrhajósok-e, vagy sem, hanem hogy hányan részesülhettek kiképzésben.
1961. február 4-én maguk a szovjetek öntötték az olajat a tűzre, amikor bejelentették egy 7 tonnás Szputnyik küszöbön álló kilövését, ez volt az akkori legnagyobb űrbe feljuttatandó műhold. A nyugati szakértők rádión hallgatták a kilövést, figyelve a hangfoszlányokat, az emberi szívdobbanásokat és az orosz morze-kódot. Ezekből úgy hangzott, mintha egy ember haldokolna, és amikor az adott fokozat leválásnak be kellett volna következnie, a szívverések megálltak, az adás pedig megszakadt. A feltevések szerint a fedélzeten tartózkodó űrhajósok, valószínűleg
Belokonyev, Kacsur és Gracsev végzetes balesetet szenvedtek. A kép azonban nem igazán áll össze. A közvetítést egy olyan rádiófrekvencián zajlott, amit a rádióamatőrök is könnyedén befoghattak, így sokan azt gyanítják, hogy egy hamis emberi kilövést sugároztak, vagy emberi hangokat adtak egy ember nélküli kilövéshez, melyben csupán bábuk utaztak, a hangokkal pedig a rádiókapcsolatot tesztelték.Ugyanennek az évnek az elején több hasonló fantom kilövésről jelentek meg hírek. Április 9-én, mindössze egy nappal Gagarin tervezett repülése előtt érkezett egy beszámoló, miszerint a szovjeteknek sikerült az emberi űrrepülés. A brit kommunista hírlap, a Daily Worker szerint Vlagyimir Szergejevics Iljusin alezredes április 7-én vagy 8-án pályára állt és háromszor megkerülte a Földet Rosszija nevű űrhajójával, majd biztonságos leszállást hajtott végre. A repülés azonban nem volt tökéletes, történt valamilyen műszaki baki és Iljusin zavartan tért vissza a repülésből. Mivel nem volt alkalmas arra, hogy kiállítsák a világ elé, elrejtették, teljesítményét a szőnyeg alá söpörve. Ezt azonban csak kitalációnak minősítették, Iljusin bár kora egyik legkiválóbb pilótája volt, soha nem csatlakozott a szovjet űrprogramhoz.
Mindezek mellet még a Szovjetunióban is felröppentek a hírek a fantom kozmonautákról. Dr. Vlagyimir Goljakovszki egy rejtélyes beteggel találkozott 1961 márciusában, egy súlyos égési sérüléseket szenvedett férfival, aki Szergej Ivanov néven szállítottak be a kórházába. Az orvosnak nem volt információja sem a férfi kilétéről, sem a vele történtekről, a kórtermet őrző katonák látványa azonban meggyőzte, hogy fontos személyről van szó. A férfi nem Ivanov volt, hanem Valentyin Bondarenko, egy kozmonauta, aki egy oxigénkamrában kialakult tűz áldozata lett a kiképzés során, és táplálandó a mendemondákat, halálát szép csendben eltusolták.
Egyetlen elveszett kozmonautáról szóló történet sem bizonyult igaznak, pedig szép számmal akadtak történetek, melyek elterjedéséért a szovjet hírlapok vezetői is nagy részben felelősek voltak a hírek semmitmondó, köntörfalazó, vagy éppen pátoszokkal teli és gyakran elferdített tálalásával, mellyel egy rejtélyes és titkolózó légkört teremtettek. Ugyanakkor a szovjet vezetés sem tett szinte semmit, hogy véget vessen ezeknek a híreszteléseknek és sok esetben már az, hogy nem tagadták a híradásokban megjelent küldetések létezését, elég bizonyíték volt a nyugat számára, hogy ismeretlen férfiak haltak meg az szovjet űrversenyben.
A kezdeti űrprogram teljes képének kibontakozására évtizedeket kellett várni, melyekben voltak ugyan kudarccal végződött ember nélküli kilövések, azonban egyetlen kozmonauta sem vesztette életét a felvázolt rakétakilövésekben Jurij Gagrin repülése előtt.