Hunter

Szoftverhiba hátráltatja a SpaceX riválisát

Egy szoftverhiba miatt el kellett halasztani a legújabb magánűrhajó, az Orbital Sciences Cygnus teherhajójának érkezését a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A robotjármű lesz a második magán finanszírozású eszköz, ami az állomáshoz csatlakozik, ugyanakkor a hamarosan induló, háromfős legénységgel érkező Szojuz miatt legalább vasárnapig várniuk kell, hogy megismételjék azt, ami a SpaceX-nek már sikerült.

A Cygnus 4 kilométerre közelítette meg az űrállomást, azonban kiderült, hogy az ISS-től érkező GPS adatok rossz formátumban vannak. A Virginia állambeli Dulles központú Orbital Sciences egy szoftverfrissítéssel orvosolja a problémát, amit már le is teszteltek egy földi szimulátoron, majd hétfőre virradóra feltöltötték az állomás alatt rostokoló teherhajóra. Az eredetileg vasárnap reggelre tervezett dokkolást az ISS új legénységével szerdán érkező Szojuzra való tekintettel elhalasztották, így ugyanis túl sűrű lett volna a program, hogy biztonságosan elvégezhessék a szükséges műszaki beállításokat és elegendő pihenő időt biztosítsanak az állomáson dolgozók számára.

Az Orbital Sciences weboldalán közzétett hétfői állásfoglalás szerint a Szojuz dokkolásától függően kerül sor a Cygnus érkezésére. "Az elmúlt 24 órában az Orbital csapat kifejlesztett és letesztelt egy szoftverjavítást az adatformátumbeli eltéréshez, ami az első találkozási művelet elhalasztását tette szükségessé" - írja az állásfoglalás. "Mindazonáltal a folyamat a Szojuz műveletekkel együtt olyan szoros ütemtervet eredményezett, hogy az Orbital és a NASA is úgy érezte, a helyes döntés a Cygnus közeledésének és dokkolásának a Szojuz műveletek befejezése utánra történő halasztása"

A NASASpaceFlight híroldal értesülései szerint a Cygnus egy régebbi GPS formátumot használt az érkezéskor, ami nem kompatibilis az ISS fedélzetén alkalmazott japán PROX helymeghatározó rendszerrel. A probléma az Y2K-ra hasonlít. A GPS műholdak elhelyezkedését és pontos időzítési adataikat a GPS vevők a műholdak távolságának méréséből konvertálják át. A GPS időt hetekben és másodpercekben továbbítják, aminek a kiindulási pontja 1980. január 6. volt, a hetek értéke azonban 1999. augusztus 21-én átfordult nullára, ahogy a kétszámjegyű évértékek is 99-ről 00-ra váltottak a számítógépek többségénél 2000. január 1-én. A PROX 1999-alapú adatokat használ, a Cygnus azonban 1980-alapú adatokat várt, ez okozta a problémát, aminek egyszerű a megoldása, mindössze utasítani kell a Cygnus-t, hogy adjon hozzá 1024-et a PROX adataihoz, ennyi hét volt ugyanis az 1980-as és az 1999-es dátum között.

A Cygnus-nak a mostani egy demonstrációs küldetés, amivel a teherhajó rendszereit és dokkolási képességeit igazolják. Az Orbital Sciences 1,9 milliárd dolláros szerződéssel rendelkezik a NASA-val további nyolc Cygnus küldetés lebonyolítására, melyek 2016-ig folyamatosan biztosítják a SpaceX Dragon kapszulájával az ISS ellátását, így amerikai oldalról két magáncég vesz részt ezekben a műveletekben az orosz Progressz, az európai ATV és a japán HTV űrjárművek mellett, melyek az ISS programban érdekelt tagállamok adófizetőinek pénzéből kerülnek megvalósításra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #8
    Egyetértek. Előzőből lemaradt, hogy pár milliárdos "űrmeghódíccsa" biznisz, és arra nincs eszük, hogy megkérdezzék, hogy ugyan már milyen inputot vár, milyen outputot ad a ti rendszeretek. A másik, hogy a farokért nem tudnak megegyezni egy nemzetközi szabványban, hogy mindenki azt használja, és akkor nincs ilyen "ezt benéztük" dolog...
  • KopaszIsten #7
    Nem értem. A GPS (és más hasonló rendszerek) hely- és nem időmeghatározó rendszer. Akkor meg minek küldözgetik X évtől eltelt időt?
    Tudom a beérkező 3-4 jel időkülönbségéből számolják a helyszínt, de nem dátumokat kellene küldözgetniük.
  • kvp #6
    Az orosz modulok egyaltalan nem hasznaljak a japan navigacios rendszert, az amerikaiaknak van sajatjuk. A dragon eseten meg tudjuk, hogy optikai celzast hasznaltak mint az oroszok. Az is lehet a japan teherurhajokon kivul meg soha senki nem hasznalta a kibo pozicio jeleit.
  • kamov #5
    A cikkben leírtakkal szemben nem a Cygnus, hanem az ISS használta a 10 bites GPS adatokat, a 13 bites adatot váró Cygnus így hoppon maradt.

    Idézet a Nasaspacflight.com cikkéből.
    "In reality however, the ISS PROX system uses the 1999 ephemeris for its GPS time data,"

    Az egész cikk itt: http://www.nasaspaceflight.com/2013/09/cygnus-cots-graduation-iss-berthing/

    A PROX rendszer egyébként az ISS japán moduljának a része, amit még a kilencvenes években, a 10 bites GPS adatok korában terveztek.

    Vagy nem volt megfelelően a dokumentálva a japánról fordított anyagokban, vagy elnézték. A demo küldetések pont az ilyen egymillió másik helyesen figyelembe vett paraméter mellett előforduló egymillió plusz egyedik dolog kiszűrésére van
  • kvp #4
    Igen, ilyet mar a NASA is csinalt, amikor az egyik csapat merfoldben adta meg az adatokat, a masik meg km-ben varta. Aztan csodalkoztak, hogy az egyseg beleallt a Mars felszinebe. De hasonlo eset a 4-es metro is, mindket rendszer szabalyos kommunikacios protokollt hasznal, csak eppen a siemens palya mas szabvany hasznal mint amit az altstom metrok varnak.
  • Pares #3
    "...azonban kiderült..."

    Aham, felküldök valamit az űrbe, de nem tesztelem le, hogy amihez dokkolni akarom, az kompatibilis-e vele?

  • DOGMAN #2
    A gps NMEA formátuma szerint (amit szinte minden jelenlegi civil gps modul használ) például sok esetben a sebesség CSAK tengeri csomóban nyerhető ki.
    Az újabbakban már konfigurálható hogy tengeri csomó, km/h vagy m/s legyen.
    Mindenképp ez a jövő: konfigurálható a kimenet formátuma/típusa, és megegyezésen múlik, hogy mikor ki mit használ.
  • teddybear #1
    Röhej. mi lenne, ha szabvány időformátumot használna minden rendszer, nem pedig találomra kiválasztott dimenzió szerintit. A sebességadatokat is m/s-ben kell megadni nem pedig mondjuk lépés/miatyánkban!