Berta Sándor

Betiltaná az erőszakos játékokat egy német tartományi miniszter

Angela Kolb szász-anhalti igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy a jelenleginél sokkal szigorúbban kellene megvizsgálni a számítógépes és videojátékokat.

A politikus azt akarja elérni, hogy száműzzenek a boltok polcairól minden erőszakos programot. Kolb kétségbe vonta, hogy a korhatár-jelölések kiosztásáért felelős szervezetek (USK) munkatársai minden egyes szoftvert egyenként tesztelnének.

"Azoknak a játékoknak, amelyek az erőszakot népszerűsítik és amelyekben az embereket futószalagon lehet gyilkolni, egyértelműen be kell tiltani" - jelentette ki a tartományi miniszter. A szász-anhalti igazságügyi szaktárca vezetője sietett leszögezni ugyanakkor, hogy semmiképpen sem az USK szakértőinek munkájával van a probléma, mivel lehetőségük sincs arra, hogy jobban megvizsgálják az egyes alkalmazásokat. Tavaly Németországban 3000 számítógépes játékot vizsgáltak be. Az USK ötven munkatársának egy program tesztelésére átlagosan 5-10 nap ideje jut.



"Ha meggondoljuk, hogy egy felhasználó 70-100 órát is tölt egyetlen játék előtt, akkor megérthetjük, hogy a tesztelőknek nem sok idejük van egy szoftver megvizsgálására" - mondta Kolb. Ruben Schwebe, az egyik legfoglalkoztatottabb USK-alkalmazott szerint minden játékot végigjátszanak és fogalma sincs, hogy a miniszter miként jutott ezekhez az adatokhoz, de őket nem keresték meg az ügyben. A szakember rámutatott, hogy a legnagyobb problémát a jelenlegi szabályozás jelenti, ugyanis, ha engedélyeznek egy programot, azt később már csak nagyon nehezen tilthatják be.

A szász-anhalti miniszter azonban nemcsak a tesztelőket, de a fejlesztőket is bírálta. Szerinte a kiadóknak kérdőíveket kellene kitölteniük, amelyekben leírják a játékkal kapcsolatos információkat és azt, hogy mennyire tartalmaz erőszakos jeleneteket. Így könnyebb lenne az USK szakértőinek munkája is és a legvéresebb programokra koncentrálhatnának. A politikus riasztónak nevezte egy felmérés eredményét, amelyből kiderült, hogy a 10 évesek tíz százalékának kedvenc játéka a Grand Theft Auto IV. Az USK "18 évesnél idősebbeknek" jelöléssel látta el a szoftvert.

Bajorországban a próbavásárlásokban és a felvilágosító akciókban látják a megoldást. Igaz, a winnendeni ámokfutás után azonnal felmerült az erőszakos számítógépes és videojátékok betiltása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Butterbean47 #53
    tiltsák be a játékokat... de ennyi erővel az erőszakos filmeket is meg a pornót is!
  • planktone #52
    A GTA-ban én alig lövöldözök vagy ilyesmi én szépen kocsikázok vigyázok a kocsimra, abba nincs
    semmi erőszak.

    Meg amúgy is kit érdekel hogy kirak a dvd re egy 18-as felíratott attól szerintem a 90% ugyan úgy játszik tovább.

    Szerintem az a politikus egy pszichopata game gyilkos!!
  • byzhouse #51
    háhá a végére jutottam
  • sokoo #50
    Durva vagy dilo, nem bírtalak végigolvasni..
  • dilofekete #49
    Most már elhiszem, hgoy zavarodott vagyok, mert látom, de nekem tetszik, hogy védem a szép tiszta levegőt.
  • KillerBee #48
    Huh!
  • dilofekete #47
    Igen talán eggy fontos részletet kihagytam, mivel gondoltam az emberek vannak annyira inteligensek, hogy maguktól is rájönnek a dolgokra:
    -Mért pont GTA kép van a cikkhez fűzve? Eggy háborús játékban mégis csak nagyobb hatalmat képviselek, mint játékos, tehát nagyobb erőszaknak vagyok kitéve. lol Ez igaz is meg nem is, mivel ugyan ezt a hómájos effekt monitort nézem. A gta pontosan azért halálian jó és vicces játék, mert eggyáltalán nem kötelező eggyetlen küldetést is megcsinálni. Ezek a részek nélkül is játszhatom pontosan ugyan azt amit küldetésekkel, de persze nem ez a lényeg, hanem a multi mod. 32 player meg eggyáltalán nem mondható tömegesnek mégha folyamatosan is lövöldözünk, mivel eggy háborúban sokkal több katona játszik ezért a gta nem éri el még a katonai szintet sem, de az elmebetegséget persze mindenre rá lehet fogni, másrészről meg lehet hogy órákig még fegyvert sem veszek a kezembe, de eggy katonai játékban még el sem dobhatom őket. Mostanában vannak kivételek, hogy ezt kompenzálják, mert a wow-ban sem korlátlan a tárgyak férőhelye, hogy megtanuljon a játékos nélkülözni, de eggy katonai játékban szó sincsen a fegyver nélkülözéséről. Ugye ha 1 perc alatt kilövök eggy golyót a fegyverből vagy 100-at akkor sincsen különbség, mert ugyan az a fegyver van a kezemhez ragasztva, mint a gta-ban. Elrepülök 200 métert, de a fegyver a kezemben van, akárhányat belém lőnek, ha a fegyvert pajzsnak használom akkor is a kezemben marad, mert az egeret nem tudják kilőni a kezemből vagy az ütőfegyvereket sem. Arra jó ez a játék, hogy megtanuljuk tisztelni a saját érdekeink védelmét, ami a háború főeleme is, de mivel ez a játék nem katonai játék, hanem kocsi tolvaj játék ezért a kocsinkat kell védenünk, meg a drogokat és fegyvercsempészést, de erről meg nekem nincsen fogalmam, hogyan kerül bele a játékba, mert nem Liberty city-ben élek. Ebben semmiféle szeletelés nincsen. Ez eggy tök laza játék ahol kiélhetjük még a magán tulajdon védelmét is(aki meg a napi adagját védi az legyen rá büszke, hogy kiélheti magát az illegalitás országaiban, világaiban), mert sokáig tart a rendőri közrejátszás a játékban. Azok a rendőrök is tényleg csak dísznek vannak, talán ezért lehet őket megbüntetni baseball ütővel, ha nem dolgoznak normálisan. Szerintem ez inkább csöves játék, mint katonai szimulátor. Talán ezért nincsen kidolgozva profira a terep sem, hogy még háború látszatot se keltsen a valóságban. Na mindeggy, mert az összes játék értelmetlen, tehát ez az egész tényleg eggy baromság. lol nem ezt a játékot akarják konkrétan betiltani, hanem a szar, fölöslegesnek tűnő játékokat, amik tele vannak hibákkal és hiányossagokkal, mert tévhitekbe vezetik az embereket ezek a szimulátorok. Csak tudnám mióta szimulátor a gta. Ami meg nem szimulátor, az kitaláció és köze sincsen a valósághoz és így a valós erőszakhoz sem. Szerintem csak félig van igazuk, mert ilyen erőszakos játékok nem nagyon vannak amik annyira kiütnék az embert, hogy pezsegjen benne a szennyezett adrenalin. Bennem inkább tombol a szennyezett valóság, mint amikor a boltban vásárolt hangszóróm helyett, nyomtatott hangszórót ragasztok a dobozra. A játékokban ugyan ezt látni csak még rosszabb minőségben, de itt már több élményt nyújt ez a kép, mintha kitapétáznám vele a szobámat vagy ha gta-s vasút terepasztalt csinálnék, esetleg South parkosat. Azért a kettőnek köze sincsen eggymáshoz, hiába köti őket össze a sin és ezzel még a 3 éves kisgyerek is tisztában van. a South parkos terepasztal meg furán nézne ki kulabá nélkül. :) Van rajta szaros víztorony, meg szaros épületek, amik tökre hasonlítanak a gta épületeire, mivel nem lehet őket használni ezért leönthetem őket bármivel, mint a képet a papíron. Ha meg betiltanák a virtuális fegyvereket akkor a kisgyerek visszatér a színes ceruzákhoz és még durvábbakat fog rajzolni, még több idő ráfordítással. Inkább a háború érzetét szűkítik ezek a játékok az emberekben a hiányosságokkal, de akkor most tulajdonképpen miért is akarják ezeket a szar játékokat betiltani. Nem látom az értelmét. Komolyan mondom! Ezekbe az úgymond erőszakos játékokba, beleprogramozzák a népbutítást és ennyi. Pont hogy a kevés erőszakot akarják megmutatni nekünk játékosoknak, hogy felidegesítsük magunkat és rádöbbenjünk, hogy köze sincsen a háborúhoz ennek a játéknak, minek játszak vele, ne háborúz, hanem szeretkezz és a betegesen őrültek még élvezik is ezt, de ez nem a játék miatt van. Igaz hogy a gran thef auto rossz példa, mivel a cím nem ezt takarja. Ez valami ócska nehézkesen irányítható szimulátor, ha lehet annak nevezni. Mindenre ráfogható, hogy elmebeteg és elcseszett, de az a lényeg, hogy aki megveszi azért veszi meg, mert neki ez hiányzik a tudatából, hogy kocsikat lopjon, mivel venni nem lehet, mert meghazutolná a játék címét. Az hogy ehez fegyver is jár és van aki másra használja, amikor én ma lelőttem 2000 zombit és hű de menő, jobb mint a kocsid. Ettől akkor sem lesz az ember erőszakos csak aki idióta, de annak nem való billentyűzet meg egér a keze alá és nem a játék a hibás.
    -Én a gyerek rajzfilmekben sokkal több erőszakot látok, mert az nem korhatáros és ezért több adrenalint is termel, korlátlanul. Tele van vele a net és nem azért mert tömegmészárlós játékokkal játszanak az érettebbek. Válság van és mindig is az lesz. Nem azért nyomorék a föld népességének a fele, mert ilyenekkel játszunk, hanem mert a bevételt az emberek magukra költik. Az hogy a nyomorék sorsukat még el is adják, attól elvileg csak jobban kéne érezniük magukat, mert tudják hogy foglalkoznak velük és nem csak zombik, amit átinveltek a játékokba, mivel illegális csövesnek lenni, ha normális nézőpontból nézzük a saját helyzetünket...
    Amúgy vicces, hogy amikor eggy játékban felmerül az értelem eggy kicsiny szikrája, egyből be akarják tiltani. Pont ezért veszi meg mindenki amíg csak lehet. Annak nem látom értelmét, hogy azzal játszak ami van nekem is, mint simsezni itthon vagy kocsit vezetni, habár nekem nem is lesz, mert gyűlölöm ezt a szennyezett technikát, de ezt mégsem tiltják be, mert több a jövedelem belőle és ezt is magukra költik. Szerintem amíg erőszakosak az emberek addig halálian mindeggy, hogy mivel játszunk, mert mindenkinek kell eggy kis levezetés. Igen, én speciel ezeket a szargyárakat lövöm szét állandóan, mert legális, ilyen alapon.
    Nem érdekel hogy idióta vagyok, mert tetszik! heehe :)
  • Lalee1 #46
    No offense, de nem tudnád összeszedni a gondolataid mielőtt billentyűzetet ragadsz? Mert ez így, ebben a formában, egyes lenne fogalmazásból. Teljesen érthetetlen érvelések, össze-vissza kalandozó gondolatok, aminek az elején másról beszélsz mint a végén. Elhiszem, hogy te érted amit leírtál, logikus is talán, de szerintem az olvasók többségének teljesen kusza, amiért valószínűleg nem ők okolhatók.
  • dilofekete #45
    Szerintem a gombnyomogatós játékok erőszaosabbak, mert elkoptatja a billentyűzetemet és az erőszak átszivárog a valóságba, a szemem elé, a kezem alá. Ilyen alapon a sportjátékokat is be lehetne tiltani, mert az adrenalin az erőszakkal párosul. Lövöldözős játékokban, meg csak folyamatosan ugyan azt a gombot nyomom és szóróm a gombokat és a szemem előtt marad az erőszak és így nem kerülhet a kezembe és ezáltal nem élem át az erőszak filingjét. Tehát ezek jó és nyugtató játékok. Aki meg idióta az vesz eggy stukkert és kiéli magát a lőtéren.
    Amúgy meg ez a lépés igencsak visszadobná a pc játékok árusítását, mivel aki fanatikus gyűjtő az tökre ki lenne attól akadva, ha nem tudja megvenni a hiányzó darabokat pár ezer forintért, mert helyette csak használtat tudna szerezni és azt is sokkal drágábban. A pósta is fölösleges, meg a tv és a telefon is. Az emberi hülyeségeket úgysem tudják eltüntetni akárhogyan is küzdenek, mert szar élni ezen a hülye bolygón, de természetesen nem azért, mert nincsen mindenkinek fegyvere, hogy jobbá tegye a légkörünket.
    Akkor lenne értelme betiltani a lövöldözős, túlzottan erőszakos játékokat, ha már a valóságban sincsen erőszak meg háború. Addig amíg ezek jelen vannak, szerintem fölösleges ilyenekkel foglalkozni, mivel az embereknek kell megváltozniuk meg azoknak akik vigyáznak rájuk, hogy maguktól ne vegyenek ilyeneket, mert tök fölöslegesnek tartják, hogy legyen valami fogalmuk a föld más pontjain lévő életről, ami hozzájuk is eljuthat bármikor, bármiféle indok nélkül és akkor nem fognak annyira csodálkozni, ha nem madarak repkednek a légtérben és tudni fogják, hogy nem a simsel játszanak még ezek után is.
    Ugyan úgy nyomorogni fog a fölödn élő emberek fele, ha nem lesznek fegyver meg túlzott erőszak? Szerintem ezt soha a büdös életben nem fogjuk megtudni! Akárhány évezrdet is végig várnánk. Arról van szó, hogy nem tudják a nyugodt és békés körülményeket leszimulálni elének, mert az is erőszakos és ezt az erőszakot sem tudják betiltani, mert előttünk ez nyugtató, mert ha nem lenne az akkor nem csinálnánk!!!
  • 00 Blue 00 #44
    Már megint ez a baromság....LOL