MTI

A brit kormány szerint korai halált okoznak a játékok

Magyarországhoz hasonlóan a briteknél is látható az reklámsorozat, amelyik hatalmas posztereken figyelmeztet arra, hogy a káros életmód (alkohol, dohányzás, zsíros ételek, stb.) halálhoz vezethet. Az ottani kormány azonban ebbe a sorozatba a videojátékokat is belevette.

A reklámokat ott állítólag részben olyan jótékonysági cégek pénzelik, amelyek rák- és szívbetegségek kutatásához gyűjtenek pénzt. Hogy miért pécézték maguknak ilyen módon a videojátékokat, azt nem tudni pontosan, a brit játékpiac viszont - amely mostanában amúgy is komoly gazdasági nehézségekkel küzd - szinte egy emberként mérhetetlenül felháborodott ezen a negatív kampányon, amely szerintük komolyan fenyegetheti az ottani piac létét. A reklám rendkívül hatásvadász (és a játékcégek szerint "ostoba és demagóg") módon egy fiatal gyereket ábrázol, amint elbutult, bamba arckifejezéssel egy playstation kontrollerrel a kezében ülve játszik valamivel. A képen csupa nagy betűvel ez a felirat látható: "Ha nem csinálsz semmit, az korai HALÁL-hoz vezethet."


Egyelőre a Sony még nem perelte be a brit kormányt hitelrontásért, de a kép alapján erre is megvan minden esély, mivel a PlayStation-termékeket a Sony gyártja. Ráadásul a Change4Life, amely az egész kampány elnevezése, utalás a Left4Dead nevű nagysikerű videojátékra is, amelyben zombik hadseregét kell egy belső nézetes lövöldözős játékban kiirtani. A reklám feldühítette a nemzetközi játékszövetségeket is. A Szórakoztatóipari Szoftverek Kiadóinak Szövetsége (ELSPA) azonnali megbeszélésre szólította fel a brit kormányt, azt követelvén, hogy sürgősen szedjék le ezt a "demagóg hirdetést".

Az MCV, egy számítógépes játékokra szakosodott nemzetközi szakmai lap helyi szerkesztője, Tim Ingham sem kímélte a kormányt. Egy felháborodott publicisztikában azt hangsúlyozta, hogy ez az ostoba reklámkampány gúnyt űz mindabból, amit a játékipar az elmúlt huszonöt évben elért. Szerinte a Nintendo, a Sony és Microsoft termékei különböző kampányokon és kiadott játékokon keresztül mindent megtettek azért, hogy a szülők és gyermekek kapcsolatát javítsák. "Ráadásul a játékipar 4 milliárd fontot hoz évente a kiürült brit államkasszába, erre a kormány hátba támad minket" - írta Ingham cikkében. Bár gyakori eset, hogy különféle cenzúrához kötődő ügyek miatt a játékkiadók és a műfajban érdekelt média birokra kel az adott országok kormányaival, azonban ilyen éles ellentétek még nem fordultak elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsiga66 #23
    h
  • irkab1rka #22
    szerintem a brittek csak kutassanak :)

    shetland 4 evör
  • Czibu #21
    britek.


    (megint csak pénzt gyűjtenek erre-arra, de szerintem a játékkészítők, a Microsoft meg az ilyen pénzes figurák is tejelnek nekik, attól még nem lesz meg a rák vagy az aids ellenszere, bár az 1201-es south parkban sikerült ezt megoldani)
  • Nos #20
    Azért érdemes megnézni a reklámot, nem olyan durva.
    És ha halált nem is okoz, de sem okosabb, sem ügyesebb, sem fittebb nem leszel tőlük. De a segged megnő a sok üléstől és sok hasznos dolgot nem lesz időd elsajátítani ha túlzásba viszed.
  • kukacS3K #19
    és a magyar plakátokról nincs hír? az NFSel játszó gyerekről? hogy is van valami olyasmi h DE, kifogások mindig vannak...
    humoros
  • Alwares #18
    Ha a Left 4 Dead káros, akkor én már agyhalott vagyok :D
  • NEXUS6 #17
    És te ezt honnan tudod? Szerintem neked nincs is olyan!:DDD
    De úgy hallottam, az X-box felgyújtja a házad, a Wii-zésben szívrohamot kapsz a túleröltetéstől, a PC meg a hatalmas energia fogyasztás miatt gyakorlatilag növeli az üvegház gázok mennyiségét a légkörben.

    Minmeghalunk!!!!!!!!:)))))
    És ennek a számításteknika a zoka!!!!!!
  • szily3 #16
    Nem gyerekek. A Brit kormánynak igaza van!
    A videójátékok NAGYON károsak! Meghalsz tőlük vazze'!

    Tiznenöt év múlva: 'Ne olvass! Az olvasás káros. Nézz szappanoperát! Jót tesz az egészségnek. Ha olvasol, hamar meghalsz. Ne higgy el semmit, amit nem a kormány állít! Ha elhiszed, meghalsz! Ha nem adózol rendszeresen, az tönkreteszi a veséd! Élj egészségesen, állj az Egyesült Világkormány mellé!'

    BAzze, és nincs igazuk? Mindenkinek az a jó, ha azt teszi, amit állam bácsi szépen a semmibe vett képébe rág.

    <<Fel tudnám kötni egy kontrollerrel, aki az ilyeneket kitalálja XX(( >>
  • Librarian #15
    Alapban én is felháborodtam... de aztán... tudjátok mit, igaz! A szülő inkább bassza ki a gyerekét az udvarra játszani a kutyával, vagy a haverjával... (De azért hagy gépezzen is... :-) )
  • zola2000 #14
    Én ezt nem mondanám mióta láttam a metal gear solid 4et.