Berta Sándor
Nem függők a videojátékosok?
A kényszeredett videojátékosok klasszikus értelemben nem számítanak függőnek, a függőség inkább szociális okokra vezethető vissza.
Legalábbis ezt állítja Keith Bakker, a Smith & Jones Centre Amsterdam alapító-vezetője. A 2006-ban létrehozott amszterdami klinika jelenleg az egyetlen, játékfüggőkkel foglalkozó európai egészségügyi intézmény. "A túlzottan sokat játszó fiatalok 90 százaléka nem függ az egyes programoktól" - jelentette ki a szakember.
Bakker és kollégái 2006 óta több száz függőt kezeltek a klinikán és a tapasztalatok összefoglalása után most úgy döntöttek, hogy változtatnak terápiás módszereiken. Az orvosok ugyanis felismerték, hogy a kényszeredett videojátékosoknál az okok nem pszichológiai, hanem szociológiai problémákon alapulnak. A hagyományos leszoktató módszerekkel csak azoknál a betegeknél sikerült jó eredményeket elérni, akiknek valamilyen más, például alkohol- vagy drogfüggőségük is volt. Bakker úgy vélte, hogy ez csak a játékfüggők tíz százalékáról mondható el. A maradék 90 százalékba tartozók esetében - például, akik naponta több órán át játszanak az online világokban - más kezelési módszerekre van szükség.
"Minél tovább dolgozunk együtt ezekkel a gyerekekkel, annál kevésbé gondolom úgy, hogy a problémájukat függőségnek lehet nevezni. Akikre igazán szükségük van, azok a szüleik és a tanáraik. Éppen ezért a jövőben arra fogunk koncentrálni, hogy továbbfejlesszük az érintettek szociális és kommunikációs képességeit, hogy ezután könnyebben integrálhatók legyenek a társadalomba. A játékprobléma leginkább a mai társadalmi struktúrára vezethető vissza. A pácienseim 80 százalékát előtte rendszeresen zrikálták az iskolában és úgy érezték, hogy kirekesztik őket. Amennyiben a fiatalok visszatérnek a kommunikáció hagyományos formáihoz, akkor sok tünetet tudunk kezelni. Ha úgy érzik, hogy elfogadják és meghallgatják őket, akkor a többségük képes abbahagyni a kényszeredett játékot" - szögezte le a szakember.
Bakker elmondta, hogy elsősorban a szülőket tartják felelősnek a kialakult helyzetekért, akik mind a felelősségvállalás, mind a gondoskodás szempontjából csődöt mondtak. A gond csak az, hogy amint elmúlt valaki 18 éves, már saját maga felel a tetteiért és ezért kell még fiatal korban közbeavatkozni. A fiatalabb játékfüggők esetében elsősorban a megelőzésre fektetik a hangsúlyt. Egyes esetekben szóba kerülhet a számítógép- vagy a játékhasználat egy időre való teljes megvonása. A Smith & Jones kutatói szerint egyébként a gyerekek azért játszanak erőszakos játékokkal, mert egy olyan utat és módot keresnek, ahol kiélhetik a felgyülemlett agressziójukat.

Minimum 10 órát ül a gép elött ha nem többet. 3 óra meg semmiképp se káros. A net se káros ha tudjuk az ártalmas dolgokat szelektálni. A kutatók meg menjenek a francba a sok szeméttel amit kitalálnak. Ha nekem a közösségben ahova járok gondom van vkivel elöbb megprobálom szóban elintézni, ha nem megy akk utcán megbeszélem vele már nem szóban, de nem menekülök játékba. Ha játszok az azért van mert esetleg olyan dolgokat tehetek meg, amit a való világban nem. Érdekes nem is olyan régen még a video játékok okozták a túlzott aggressziót a fiatalság körében legálabbis az okos kutatók szerint, tiltakozás a (GTA IV ellen stb..) most meg abban vezetik le az aggressziot ? Akk hol keletkezik az agresszio? Talán ebben a mocskos társadalomban és hogy az idióta embereket nem lehet elviselni. Na de ez se ok a túlzott gépezésre. A túlzott gépezés oka, hogy a játékos beleéli magát abba amit játszik épp és nem birja abbahagyni, nagyon csekély köze van talán hogy egy közösségbe nem tud beilleszkedni az érintett személy. Én van hogy ott felejtem magam a gép elött, akk ez azért van mert szoc problémám van ? XD nevetséges.