SG.hu·

Felvilágosító játékkal a drogok ellen

A német rendőrség új módszerrel próbálja meg felhívni a tinédzserek figyelmét a drogfogyasztás veszélyeire.

A német Szövetségi Egészségügyi Felvilágosító Központ tanulmánya szerint tavaly a 12 és 15 év közötti német fiatalok 63 százaléka szerzett tapasztalatot az alkohollal. A helyzet nem jobb a könnyű drogok esetében sem. A német rendőrség a statisztikák alapján döntött egy új PC-s játék, a LUKA és az elrejtett kincs kifejlesztéséről és piacra dobásáról. A program célja, hogy megismertesse a fiatalokat a kábítószerekkel, azok veszélyeivel, valamint az erőszakot felszínre hozó és más negatív, például a közlekedési reflexeket és ítélőképességet károsan befolyásoló hatásaival.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék fejlesztésében számos szakértő, médiapedagógus, kutató, orvos, pszichológus vett részt. A szoftvernek két változata elérhető. Az egyik kifejezetten a gyerekek, míg a másik tanárok és oktatók számára készült. A német rendőrségnek nem ez az első hasonló kezdeményezése, ugyanis 2005-ben megjelentette a LUKA és a titokzatos ezüstló című, az erőszak ellen kampányoló játékot. A mostani PC-s program ingyenes kapható a rendőrőrsökön és -kapitányságokon, vagy 2 euróért megrendelhető a szövetségi rendőrség hivatalos online boltjában.

"Korábban számos ilyen alkalmazás kapott kitüntetéseket, díjakat. Az ENSZ Food Force játékát például tavaly 4 milliószor töltötték le. Ez is azt bizonyítja, hogy a tinédzsereket igenis érdeklik ezek a kezdeményezések. Az még kérdéses, hogy vajon a második LUKA-rész is olyan sikeres lesz, mint az első. Mi ezt reméljük" - nyilatkozta Arjan Dhupia, a német Interaktív Szórakoztató Szoftverek Szövetségének (BIU) munkatársa. "Nagyon örülünk annak, hogy a rendőrség folytatja a sikeres LUKA-sorozatot és ezzel tovább erősíti a gyerekek és a fiatalok körében végzett felvilágosító munkáját" - tette hozzá Olaf Wolters, a BIU ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Törölt felhasználó2009. 01. 12.. 19:26||#29
majd beszívva végigtolom közben 1 pár liter pia is lecsúszikXD<#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nevetes1><#nyes><#nyes>
© A12748152009. 01. 04.. 00:23||#28
"az ha ki is próbálja, nem fog lecsúszni, sõt, valszeg szerez pár szép élményt amitõl teljesebb élete lesz."

Zéró értékkel, ugyan is mind képzelgés és hazugsák, kb. ugyan azt a hatást érte volna el, ha jól fejbe vágja magatás és minden hülyeséget álmodk tölle. És mitõl lenne teljesebb élete. Ugyan ne ugrassd itt az embereket!

"aki meg soha életében 1 füves cigit el nem szívott, az ne ugasson, elõbb próbálja ki, aztán mondja, hogy halálos méreg ami megrontja a társadalmat..."

No comment!
© A12748152009. 01. 04.. 00:19||#27
"Aki aztmondja rossz füvetni, az nem élvezte még ( ami sajnálatos )."

Soha sem szoktam ilyeneket mondani, de te kiérdemleted a fentivel, fõleg a sajnálatos szócskával: elmehetsz ezért melegebb tájakra. Ilyen nézetû emberek miatt van ennyíre problematikus a dolog.

Ha rajtam múlna a dilelek és a termesztõk, akár "fû" akár LSD, mind holtak lennének, aztán majd meglátnánk mennyíre tudnak drogozni a jómadarak akár csak alkalmilag is. És azt hiszem kárörvendõen röhögnék az elvonási tûneteiken, mivel ezt az egész gubancot maguknak okozták, csak mert rövidlátó idióták és élvhajhászok voltak, nem mertek a valóságban maradni. Ráadásul ami számomra röhelyessé teszi az egészet, hogy egy csomó komplikációtól menekül meg és erre siránkozik a komplikációk után.
© xizor2009. 01. 02.. 21:21||#26
Aki aztmondja rossz füvetni, az nem élvezte még ( ami sajnálatos ).Ez se azt jelenti hogy napi 5g-t el kell tolni.Aki meg valami igazán durvával szórakozik, az magára vessen.A prevenciós órák se kedvet se elutasítást nem adnak, csak általában elmagyarázzák mi lesz belõled ha teljes függõ leszel.
© Loverman2008. 12. 31.. 16:04||#25
na ide jött a sok füves, lol
© Justil2008. 12. 28.. 16:50||#24
az emberek akik a törvényeket hozzák nem értenek semmit se. nem fér abba a töpörödött agyukba, hogy a narkó egész addig népszerû és keresett lesz, amíg be van tiltva. mindenkinek a tiltott gyümölcs kell, fõleg a serdülõknek. van ezen mit csodálkozni?
aztán meg, lécci ne keverjük már össze az alkalmi fogyasztókat, akik néha elmennek vmi partyba szétesni, vagy az egyetemista szubkultúrát, ahol igen népszerû a vicces cigi, azokkal a sötét, alvilági bûnözõ egyedekkel, akiknek a drog nem élmény, hanem eszköz és életforma.
remélem minden épeszû ember érzi a különbséget a kettõ között.
és persze a "szakértõk" legnagyobb tévedése az, hogy az elsõ csoportból a másodikba a drog mutatja az utat. nem azt mondom, elõfordul, hogy valaki rossz társaságba keveredik, aztán belõle is ilyen kétes egyén lesz, és a drogok erõsen hajtják a háttérben, de ez nem mérvadó. az alkalmi fogyasztók többsége meg is marad az alkalmi fogyasztásnál, és ebben a tekintetben semmivel sem jobb az a sokmillió ember, aki prédikál, de közben dohányzik, alkoholista vagy akár szerencsejátékos.
mellesleg szent igaza van annak, aki azt mondta, hogy a drogprevenció elsõsorban a családi nevelés része kell hogy legyen. akinek megtanítják, hogy becsülje a saját és embertársai életét, és akibe nevelnek emberi méltóságot, az ha ki is próbálja, nem fog lecsúszni, sõt, valszeg szerez pár szép élményt amitõl teljesebb élete lesz.
aki meg soha életében 1 füves cigit el nem szívott, az ne ugasson, elõbb próbálja ki, aztán mondja, hogy halálos méreg ami megrontja a társadalmat... <#banplz><#banplz>
© Gorgonka2008. 12. 27.. 10:40||#23
Sajnos a magyar felvilágosító (meg sztem a többi országban is így van) foglakozásokon vagy mik azok, csak annyit mondanak, hogy a "drog rossz, érteeem...", meg persze hazudnak is sokat. Ha tetszik ha nem a fiatalok sem hülyék és amikor rájönnek, hogy átverték õket, annál inkább ki akarják próbálni a drogokat. Sztem a drogok valós veszélyeire kellene felhívni az emberek figyelmét, nem azt szajkózni, hogy egy füves cigitõl függõ, bûnözõ, rabló-gyilkos lesz a delikvens, mert ezt csak egy bizonyos réteg hiszi el (az elõzõ rendszerben felnõttek), akik aztán mennek követ dobálni, meg sípot fújni (ez utóbbit megnéztem volna 😊) egy bizonyos szervezet tüntetésére...
© Loverman2008. 12. 27.. 01:17||#22
a németek nem idióták? olvasol te gamestar-t? volt egy konferencia a játékokról, 10 "szakemberbõl" 8 azt mondta hogy igenis a játékoktól lesznek erõszakosak a fiatalok. ennyit a németekrõl. kb már alig lehet ott játékot kiadni ha nem éppen a Viva pinatáról van szó.
© Loverman2008. 12. 27.. 01:15||#21
lol, inkább csak drogozzanak, legalább több lesz a munkahely a normális embereknek, aztán meg egyszer véletlenül többet szívnak a kelleténél és volt probléma, nincs probléma 😄
© dronkZero2008. 12. 25.. 15:45||#20
Alig 100 évvel vagy lemaradva a prevenció módszereit illetõen. Szerencsére a németek nem ilyen idióták már.