Gyurkity Péter

2006: hódít az MMORPG

Az idei évben beindul a nagyüzem: számos új többszereplős online játék várható, amelyek népszerű régi, vagy éppen újszerű koncepcióra épülnek.

A jelek szerint egyre több játékfejlesztő cég igyekszik kiharapni egy szeletet a tortából. A példakép természetesen a Blizzard és a World of Warcraft, amelynek kirobbanó sikere megmutatta, hogy bőven van még tartalék ezen a területen, és az előfizetéses MMORPG széles körben is hódíthat. Nem csoda, hogy ezt a példát idén többen is megpróbálják követni - az már más kérdés, hogy az új játékok mennyiben tudnak majd tartós élményt nyújtani, az idegesítő hibák, hiányosságok kiküszöbölésével.

Nézzük sorban, melyek azok a játékok, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Elsőként említeném a Dungeons & Dragons Online-t (DDO), amely a jó öreg szerepjátékra épül. Idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy az eredeti, kockával és papírral játszott változat alapozta meg a műfajt, nyitotta meg a játékok új válfaját. Európában már elérhető a zárt béta, amely azonban meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült - sokan hiányosnak, szegényesnek jellemezték, bár elismerően szóltak a kinézetről. A Dark and Light szintén a fantasy világába kalauzol el bennünket, ahol a sötét és a világos oldal tagjai nem feltétlenül számítanak ellenségnek. A játék szintén béta előzetesnél tart, de a létszám itt is korlátozott és sok panaszra ad okot az instabilitás, illetve a meglévő hibák sokasága és a hiányzó funkciók. Többen kétségesnek tartják, hogy a fejlesztő francia cég betartja az áprilisi határidőt.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Feltétlenül szólnunk kell még a Gyűrűk Ura online változatáról is, amely a The Lord of the Rings Online (LOTRO) nevet kapta. Tolkien művének MMORPG feldolgozása kétségkívül sokak számára vonzó lehet, bár a fejlesztők idejekorán leszögezték, hogy itt nem lesz helye a játékos-játékos elleni harcnak (PvP), kizárólag a gép által irányított NPC-k jelenthetnek veszélyt ránk. Itt még a béta sem jelent meg, de a játékot az idénre ígérik.

Kevésbé fantasy, inkább történelmi jellegű két érdekes példány, a Pirates of the Burning Sea, illetve a Roma Victor. Előbbi szintén egy régi játékra alapoz, amely azonban nem papíralapú, sokkal inkább a Commodore 64 idejéből lehet ismerős. Ez ugyanis nem más - legalábbis témáját tekintve -, mint a jó öreg Pirates! online feldolgozása. Tesztelése már jó ideje tart, a teljes verziót az első félévben ígérik. Utóbbi játék még régebbre visz minket, mégpedig a Római Birodalom fénykorába, az Everquest régi fejlesztőinek jóvoltából. A béta már az ősszel megkezdődött, a megjelenés - egyelőre - áprilisban várható. Érdekes, hogy több új játék esetében egyetlen közös szerver beindítását tervezik, úgy tűnik tehát, hogy a sokszerveres, a közösséget töredékeire bontó játékok ideje leáldozóban van. Ez természetesen újabb kérdéseket vet fel a teljesítménnyel, a stabilitással kapcsolatosan, aminek biztosítása továbbra is elsődleges fontosságú lesz.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az újak mellett megtaláljuk a régebbi, már-már veteránnak számító példányokat is, bár közülük csak kevesen mondhatják el magukról, hogy régi fényükben tündökölnek. A WoW továbbra is döntögeti a rekordokat, és egyértelmű, hogy sikerült a fiatalabb korosztályok és a laikusok nagy tömege felé nyitnia. 2005 talán legnagyobb vesztese a Sony Online Entertainment: a Star Wars Galaxies a nemrég végrehajtott változtatással sokak szerint az utolsókat rúgja, és sem az Everquest 2, sem a Matrix Online nem kapaszkodhatott fel blizzardi magasságokba. Az EQ2-höz ráadásul szinte fillérekért hozzájuthatunk, mégsem tudja jelentősen növelni játékosainak létszámát. Az SWG esetében teljességgel elhibázottnak tekinthető az a lebutítás, amellyel pedig vonzóbbá igyekeztek tenni a játékot - a WoW-rajongók nem pártoltak át, a régi játékosok pedig kevés kivétellel távoztak.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A régiek közül üdítő kivételt jelent az Eve Online, amely az MMORPG.com legutóbbi olvasói szavazásán négy ajánlást is nyert. A játék a Legjobb Grafika, Legjobb Cég, Legjobb PvP és Legjobb Játék kategóriákban győzedelmeskedett, igaz, igencsak eltér a mainstream vonalra besorolt Blizzard alkotástól. Nehéz lenne tehát összehasonlítani a kettőt, pláne, hogy előbbiben kizárólag űrhajónkból szemlélhetjük a minket körülvevő világot.

Az itt felsorolt újdonságok természetesen nem jelentik a teljes kínálatot. Ezt az MMORPG.com folyamatosan bűvölő listájában tekinthetjük meg, amely alapján leszögezhetjük, hogy pusztán a játékok számát tekintve idén megduplázódhat a piac. Kérdés, hogy ez minőségbeli változásokat is hoz majd, vagy a kiábrándult kétkedőknek lesz igazuk, akik az újdonság varázsát hiányolják a meglévő és a készülő játékokból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackArt #77
    Jo lenne mar ha kijonne valami jobb, vagy csak legalabb olyan jo, mint a Shadowbane, masfel eve varjuk...
  • kastil #76
    Igen, mi hivunk masokat mas igenyes jatekkal jatszani, ellenben veletek, a "nagy" WoWosokkal akik csak lecsorozni tudtok minket, tisztelet kivetelnek..^^
  • Slipknot14 #75
    Ez a reneszánsz nekem nagyon teccik:) Szal várom hogyk séz legyen:) Kb mikorra várható?
  • Hunnenkoenig #74
    En vagyok a Reneszansz egyik fejlesztöje es biztosithatlak arrol, hogy a Reneszansznak abszolut semmi köze nincs a magushoz!

    A csunyacska dologhoz meg annyit, hogy a masik kettöröl meg kepek sincsenek, a mienkröl viszont igen. Söt videok is vannak, karakteranimaciok is.

    A grafika messze nem ilyen lesz, ha kijön a jatek. Amit most lathattok az oldalon, azok alpha verzios kepek es egyelöre csak hangulatkeltönek vannak kint.
  • sylverangel #73
    Magyar fejlesztés alatt álló mmorpg (ha valakit érdekel;):

    EverSoul : http://eversoul.hu
    Solarah : http://soralah.uw.hu
    Reneszánsz : http://3dmagicbox.com

    Ezek vannak össz vissz, solarah és reneszánsz mágus világ átírat, eversoul saját (nem mainstream világ).
    Solarah ogre motor, Reneszánsz (elég csúnyácska) és Eversoul (kb u3.0) saját motor.

    Egy másik érdekes próbálkozás, grafikailag elég szép http://www.projectoffset.com.
  • Mice #72
    miért kell minden mmorpg-s oldalon elmagyarázni, hogy mi az mmorpg?

    nesze segítek, másnál is jól jön: http://www.acronymfinder.com/
  • Mice #71
    "A játék a Legjobb Grafika, Legjobb Cég, Legjobb PvP és Legjobb Játék kategóriákban győzedelmeskedett" épp csak az árával nem...
  • Inquisitor #70
    Itt az angol nyelvű oldal (mert legtöbb player japán vagy koreai, de azért nem mind):
    http://www.euro-ro.net/
    Ragnarök Online
  • Inquisitor #69
    Amúgy meg se lett említve a Ragnarök (jól írtam?), aminek magában több előfizetője van mint WoW-nak és ez EQ1-nek összesen :)
    Igaz vagy 1,5-2 millió előfizető majdnem mind koreai. És már jön a második része is ;)
  • Inquisitor #68
    http://3dmagicbox.com/
    Ők csinálják a Reneszánsz c. játékot ... még sok meló lesz vele, de van pár kép, meg valami tesztvideó féle.