Gyurkity Péter

Jön az első World of Warcraft-kiegészítő

A Blizzard pénteken bejelentette a népszerű MMORPG játék, a World of Warcraft első kiegészítőjét, amely szinte minden téren bővülést ígér.

A játékfejlesztő óriás a Blizzcon elnevezésű rendezvény első napján jelentette be kiegészítőjét, amely egy bemutatókkal és nyereményjátékkal egybekötött fesztivál. A World of Warcraft: The Burning Crusade megjelenésének időpontja még nem ismert, ám az biztos, hogy jelentősen kibővíti az eredeti játékot, és egyben újabb lökést ad az előfizetői létszám növekedésének. Lássuk szépen sorban, mit is ígérnek a kiegészítővel:

A közlemény az új játékos fajokat említi elsőként. Egészen pontosan két új fajról van szó, amelyekből azonban csak az egyiket hozták nyilvánosságra, ez a Blood Elf. Még ennél is nagyobb jelentőségű azonban a karakterszintek növelése, amelynél ezentúl 70 lesz a plafon. Az új fokozatokkal új varázslatokat, harci trükköket is ígérnek. A Burning Crusade emellett új tájakat, repülni képes hátasokat, új mesterséget (ékszermíves), a karakterszám megnövelését, a felszerelésnél pedig nagyobb változatosságot hoz magával. Mindez természetesen kiegészül az új küldetések és ellenfelek garmadájával, és az értük járó jutalomtárgyakkal is.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Blizzardnak nincs oka a panaszra a játékkal kapcsolatban. Abszolút újoncként indulva röpke fél év alatt gyakorlatilag lesöpörte a konkurens játékokat és meghódította az MMORPG-piacot. A fejlesztők valóban ráéreztek arra, hogy mire áhítozik a játékosok nagy része, és nagyrészt sikerült is megvalósítaniuk terveiket. Az előfizetői tábor augusztus végén már meghaladta a négymillió főt, és azóta is folyamatosan emelkedik a létszám, ami mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény.

A World of Warcraft azonban ugyanolyan problémáknak néz elébe, mint a hasonló, szintekhez kötött játékok. A plafon emelése már jelzi, hogy a fanatikusok nagy része elért mindent, amit elérhetett, és az előfizetésért cserébe újdonságokra áhítozik. Én magam ugyan nem játszom a játékkal - a Gumimacik-szerű kinézet, és a vég nélküli, agyatlan mészárlás nem fogott meg - de a híreket, véleményeket olvasgatva valahogy olyan érzésem van, hogy az aktív létszám hamarosan erőteljes csökkenésbe kezd. Hiába a mutatók, a rendkívüli statisztikai eredmények, sokan unatkoznak, miután végigdolgozták az összes szintet.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A játék legnagyobb előnye ugyanis egyben a legnagyobb hátránya is. Az első napokban, hetekben igen nagy vonzerő a karakter folyamatos fejlesztése, látni, ahogy erősödik, anyagilag is gyarapodik, ám két-három hónap alatt mindez tömény unalomba csap át, amennyiben nem találunk magunknak más célt, elfoglaltságot. Ne legyen félreértés: nem szapulni akarom a WoW-ot, de saját szememmel látom, ahogy a más hasonló játékokból távozó tömegek lassan kezdenek visszaszivárogni, és egyre többen sokallnak be. Épeszű ember nem is jósolhatja a játék végét, mindössze arról van szó, hogy a kezdeti fellángolás után a Blizzard üdvöskéje is beáll majd egy viszonylag stabil szintre.

Első lépésük egy számukra új területen mindenképpen sikeresnek mondható, és minden lehetőségük megvan arra, hogy az elkövetkezendő években újabb, minden eddiginél kidolgozottabb és változatosabb játékokkal álljanak elő. Rajtuk áll, hogy mit kezdenek ezzel a lehetőséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #58
    Azt azért nem értem, hogy miért olyan ember írja a cikket, akinek nem tetszik a program. Szerintem az sg szerkesztőségében legalább 5-en nyomják folyamatosan, akknek feltételezem, tetszik a dolog.
    A Blizard meg nem hülye, megtesznek mindent, hogy üzemben tartsák az arany tojást tojó tyúkot. És egy ideje már jósolgatják az okosok, hogy nem omlik össze a civilizáció, és nem csatlakozik mindenki a wow-hoz, sőt, idővel kilépnek azok, akik megunták. Az meg nyilvánvaló, hogy az induláskori reklámkampány hatására léptek be sokan, és azóta hónapról hónapra kevesebben csatlakoznak.

    Már csak az a kérdés, hogy ha egy cég, ennyi idő után kiad egy kiegészítőt (és a blizzard jó az ilyesmiben - diablo 1-2 expansion, frozen throne) akkor ez a cikk miért nem a wow új kiegészítőjéről szól, hanem csak egy szubjektív fikázás.

    Tényleg ennyire nehéz újságírót szerezni játékok tesztelésére???
  • Luminas #57
    Akkor azt hiszem tartom magam ahhoz, amit mondtam, és nem is próbállak meggyőzni titeket semmiről sem :) Nekem sem lesz rosszabb, ha nem WoWoztok, és nekem sem, nektek nem tetszett, nekem tetszik, így még ha próbálnám (próbálnátok), az akkor is kudarcra lenne ítélve.
  • NEOreg3 #56
    miylen tényleges tapasztalat? én azt mondtam, hogy tört szerver alapján szar a hangulata, az most hogy törtön lakeshire-ben a hozz 3 tököt és 4 gyertyát küldetés nincs benne attól még a játék ugyanolyan vontatott és unalmas lesz.
  • NEOreg3 #55
    most akkor meg kéne hajolnunk előtted, mert nem vagyunk gazdagok, és neked van eredeti wow-od és elő is fizetsz rá? és ha már itt tartunk heti 5-10 óra édeskevés egy MMORPG-hez magasabb szinten és én ennyi időért nem is fizetném a havi 3000-et. Amúgy meg névtelenül az IP-d mögött azt mondhatsz amit akarsz, szerintem ígyisúgyis wowbuzi maradsz.
  • Goth #54
    Figy ha kurvára lassú a szerver, magas a latency, tele van buggal, járom a térképet és mászkálok, akkoris lejön egy feel a játékból, nem kell hozzá órákat nyomni. Ez vagy bejön valakinek, vagy nem.
    Szerintem (és nemcsak szerintem) gyerekes. Inkább előveszem Illyés Gyula 77 magyar népmese című kötetét, azokhoz a mesékhez legalább egy kis hangulat is párosul.
  • Goth #53
    Arra általában már 5 éves kora előtt rádöbben az ember.
  • Luminas #52
    Inkább rádöbbennének, hogy nem csak nekik lehet igazuk..
  • Luminas #51
    "és akkor mi van ha nincs pénze az előfizetésre?"
    Ebben nincs semmi. Az viszont érdekes, hogy tényleges tapasztalatok nélkül mond véleményt.

    "a hangulatát előfizetés nélkül is meg lehet fogni, mindegy milyen minőségű a szerver."
    Ez így, nem igaz. Őszintén fogalmazva: "LOL".

    "Egy jó játék szar szerveren is megfoghatja az embert."
    Szívhezszóló bölcsesség, de te vagy az ellenpélda: téged nem fogott meg.

    ""Tudod van akinek nem a számítógépes játékok az élete." - Miccsoda újdonság, biztos aktív nézője vagy a Discovery channelnek ^^"
    Ezzel előbbre haladt a vita?
  • Goth #50
    Még szerencse hogy csak te gondolod így , mert ha mindenki így gondolná eltűnne az embereknek az a természetes igénye, hogy vitázzon ;D
  • Goth #49
    ehehember "törtszerveres óvodás" pf! és akkor mi van ha nincs pénze az előfizetésre? Sokat vesztett... a hangulatát előfizetés nélkül is meg lehet fogni, mindegy milyen minőségű a szerver. Egy jó játék szar szerveren is megfoghatja az embert.
    "Tudod van akinek nem a számítógépes játékok az élete." - Miccsoda újdonság, biztos aktív nézője vagy a Discovery channelnek ^^