Hörcsöki Szabolcs

Hamarosan a boltokban a Guild Wars

A négy és fél évnyi fejlesztőmunka eredményét ellenőrizhetjük, hiszen hamarosan a boltokba kerül a Guild Wars, az ArenaNet fejlesztette MMORPG.

Már nem kell sokat várnunk és mi, európaiak is megtudhatjuk, mire képes a Guild Wars, hiszen április 28-án már kapható lesz itthon is. Ez lesz az ArenaNet első nagy dobása (t.i. első játéka), de a szkeptikusok számára megjegyezzük, a fejlesztők csapatában néhány exblizzardos figura is képviseltette magát. A játék bétateszte Magyarországon is nagy sikert aratott (ami azt illeti, a nap minden percében találtunk magyar játékost, akár hajnali fél négykor is), az pedig csak hab a tortán, hogy ez a játék nem havidíjas, az alapárban hónapokig tartó ingyenjáték szerepel.

Szintén a forgalmazót dicséri a hazai árképzés, a program kimondottan "olcsón" kerül forgalomba, ami mindenképp üdvözlendő cselekedet.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A játék mögött egyébként az NCSoft áll, az a cég, amelynek sikerét mi sem mutatja jobban, mint a City of Heroes című, szintén online játékuk. A Marvel ugyanis annyira megirigyelte a játék sikerét, hogy a megjelenése óta perek sorát indította az NCSoft ellen, eddig persze eredménytelenül (innen lehet tudni, hogy a pereket irigység szülte, nem tényleges jogsértés).

A játékban választhatunk egyéni, együttműködő vagy egymás elleni küldetéseket is. A céhekbe (Guild) tömörülés itt is adott lesz, a karakterfejlesztést pedig a fejlesztők limitálták, így - bizonyos online játékokból jól ismert - a kezdő számára rendkívül frusztráló mészárlást is sikerült kiküszöbölni. A játék grafikája kiemelkedően jól sikerült, meg is látszik rajta a négyévnyi munka, különösen a világítás, árnyékolás sikerült zseniálisan.

Rajongók számára kötelező, de a kedvező pénzügyi feltételek miatt azok is bátran kipróbálhatják, akiket eddig visszatartott a havi játékdíj.

Bemutató videó

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dobronski #10
    Jaa, hogy arra írtad
  • Dobronski #9
    Istenkáromló!!!
  • moszandi #8
    hi
  • Goth #7
    na hát nem csodálom hogy ingyenes, mert akkora szart még nem láttam , 200 forintot nem adnék érte.
  • zotyka #6
    hogy érted, az hogy ingyenes? mire jó ez a PlaneShift?nem kell megvenni a játékot, csak lehúzom a BitTorrentről, feltelepítem...és? ad ingyen serial key-t, vagy mi?
  • irkab1rka #5
    Inkább ezt: http://www.planeshift.it/
    free MMORPG. Még csak most huztam le, szóval inkább csak screenshotokat láttam. Az a lényeg, hogy bárki hozzátehet még a játékhoz, szóval amíg van lendület, addig fejlődik. És nem 10+3+3+3+.. ezer huf, és nem 8000 huf, hanem free.
  • Cactus #4
    Szerintem is illet volna LineAge 2-t felhozni NCSOFT esetén, mert az is igen igényes játék. Persze a maga hibáival és drágaságával, de hát kit zavar ez most? Minden játékban van hiba :]
    Amúgy én még 3 napos bétán toltam, akkor bejött nagyon, most nem tom milyen, de majd nyáron ránézek.
  • TasManXT #3
    7990, és szinte minden online boltban kapható lesz.
  • John Wayne #2
    Tudom, ez itt nem a reklám helye, de hol és mennyiért lehet megvenni?
  • Inferno #1
    Én előrendeltem, bejövős game az biztos jácotam a béta hétvégén vele és teccet!
    Jah még az Ncsoft csinálta a Line Age2 című mmorpg internetes játékot is !
    Még annyit fűznék hozzá sztem érdemes meg venni a GW a grafika felül múlhatatlan annyira gyönyörű!
    Bőveb infomációt megtudhatsz a magyar rajongói oldalon is:GuldWars