SG.hu·

Star Wars Galaxies: MMOFPS?

Drasztikus és meglepő lépésre szánta el magát a népszerű játékot fejlesztő Sony Online Entertainment - a rajongói tábor egyelőre felemásan viszonyul a bejelentéshez.

A játékosok érdekes módon nem hivatalos bejelentés, hanem egy külső weboldal, az f13.net révén értesültek a változásról. Leírásukból kiderül, hogy egy szűk csoport már hetek óta próbálgatja, teszteli az új rendszert, amely a lassan két és fél éves játék eddigi legjelentősebb irányváltásának tekinthető. Sokan felháborodásuknak adtak hangot, míg a másik tábor érdeklődéssel várja a változásokat, amely alaposan megújítja a korábbi harcrendszert és a meglévő szakmákat.

Miről is van szó? A cikk szerint a jelenleg 30-nál is több játékosok által választható szakmából összesen 9, azaz kilenc marad, igaz, ebből néhány több más pályát is magában foglal. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a harcrendszerben megszűnnek a kötött szabályok és a pusztán szerepjátékos, képesség-alapú harcról áttérnek az egyéni ügyességen alapuló rendszerre. MMORPG-ben szokatlan módon szerepet kap a célzás, és az összecsapások az FPS-játékokra emlékeztetnek majd. Az egész játékot érintő változásról van szó, emiatt is meglepő, hogy mindez ilyen váratlanul, a semmiből csap le a játékosokra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Sokan - főleg a két éve játszó, még megmaradt veteránok - azonnal ellenérzésüknek adtak hangot, míg mások egyszerűen viccnek minősítették a hírt. A nyílt produceri levélből, illetve a hivatalos fórumon egyre-másra megjelenő hozzászólások azonban egyértelművé tették, hogy egyáltalán nem viccről van szó. A SOE - a Lucasarts gárdájával karöltve - nagyon is komolyan gondolja a változásokat, és ezzel hallgatólagosan elismerték, hogy a tavasszal bevezetett Combat Upgrade teljes kudarc volt. Ez utóbbi ugyanis éppen a harcrendszert hivatott megreformálni, ám több helyes változtatása ellenére sem tudott igazi eredményt felmutatni.

A fejlesztők természetesen tagadják, hogy puszta lövöldözéssé degradálódna le a játék, és hangsúlyozzák, hogy mindössze néhány hasznos részletet vesznek át, amely élvezhetőbbé teszi a túlságosan is komplex játékot. Az új rendszerben az egyes osztályok, szakmák a filmekből megismert karakterekre (a csempész Han Solo, az orvosdroid 2-1B, a fejvadász Boba Fett, vagy akár Leia Organa, mint politikai és háborús vezető) épülnek, és a vég nélküli grind helyett jóval nagyobb szerepet kapnak a küldetések. Nem véletlen, hogy sokan World of Galaxiest, illetve Evergalaxies 2-t emlegetnek, hiszen jó néhány "újítás" ezen játékokon alapul. Ez önmagában nem is baj, hiszen az Everquest 2 is házon belül készül, és több részletében maga mögött hagyja az SWG-t, amely bizonyos értelemben elődjének tekinthető. Az FPS-szerű harc azonban elég meglepő húzás, pláne több mint két év játék után.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A változásokról a magyar rajongói oldalon is olvashatunk, ahol egyben a hazai közösség véleményéről is képet kapunk. Ez egyelőre negatív irányba mutat, de a legtöbben kivárnak, amíg nem tesztelhetik a változásokat. Erre sem kell sokat várnunk, hiszen a tervek szerint a tesztszerveren akár már pénteken hozzáláthatunk az új rendszer kitapasztalásához. Addig is meghallgathatjuk C-3PO hangját az új trySWG oldalon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Fenrir2005. 11. 07.. 09:58||#22
amúgy Pedro pont neked kell magyaráznom hogy mi is az az fps mikor mi nem 1 hónapot mohaa-ztunk annó? akkor mint third person shooter egyben first person shooter? pl Splinter Cell, Tomb Raider, Hitman? ne máááá
© Fenrir2005. 11. 07.. 08:17||#21
"Még ennél is fontosabb azonban, hogy a harcrendszerben megszûnnek a kötött szabályok és a pusztán szerepjátékos, képesség-alapú harcról áttérnek az egyéni ügyességen alapuló rendszerre. MMORPG-ben szokatlan módon szerepet kap a célzás, és az összecsapások az FPS játékokra emlékeztetnek majd." erre gondolsz? mert akkor a Max Payne is fps pl...
© a.carkey2005. 11. 07.. 00:19||#20
Nem annyira drasztikus a helyzet, mint amennyire írják. A 9bõl 3szakmát kipróbáltam, és abszolút játszható, nem FPS játékot tapasztalok.

Aki ismeri, amolyan Star Trek: Hidden Eviles beütése van. Sokkal jobb, mint vártam. A CUtól sokkal, de sokkal jobban tetszik.
© pedrohsi2005. 11. 06.. 17:04||#19
Fenrir elõbb olvass, utána értelmezz, és végül ne írj marhaságokat
© Fenrir2005. 11. 05.. 20:49||#18
köze sincs az fps-ekhez ennek a játéknak, ezt sok tc-n járt ember tanusíthatja...úgyhogy máskor tisztelt Gyurkity Péter úr máskor ne légbõlkapott infók után írjon mindenféle híreket hanem stabil tények után...btw a CU nem volt kudarc mert a saját bevallásuk szerint a jtl kiadása óta csinálják ezt, hogy a cu mire volt jó az eddig tisztázatlan
© Caine2005. 11. 05.. 08:55||#17
Egy ideig nyomtam én is (SWG), de amikor kezdett túl addiktívvá válni (napi 6+ óra), akkor gyorsan abba hagytam. Többek között ez volt az oka, hogy a WOW-ot már ki se próbáltam, az állítólag még jobb. Na mindegy, azért jó müka volt, amíg tartott. <#vigyor3>
© Caine2005. 11. 05.. 08:49||#16
vizzesen=viccesen
© Caine2005. 11. 05.. 08:48||#15
Ha már itt tartunk a periférikus látás akár 180 fok fölé is mehet, de a látómezõ szélén - a periférián - csak mozgásokat érzékelünk. Ha kicsit
"beljebb jövünk" akkor már érzékelünk alakokat is, és csak a "belsõ részeken" érzékeljük a színeket is. Na most ha ezt így jelenítenék meg egy fps-ben, akkor vagy vizzesen nézne ki, vagy egy bazi széles képernyõ kellene hozzá, de leginkább mind a kettõ <#vigyor2>
© soda2005. 11. 04.. 19:49||#14
fejleszti lololo ez jóó

és ezt most véglegesen átalakítják? ez azért kicseszés azokkal akik pénzt adtak ezért a játékért, azért ezért és nem egy másikért mert olyan amilyen...
© Broafka2005. 11. 04.. 19:33||#13
jah bocs 😄