SG.hu·

Évek óta lehallgatható Oroszországban a Skype

Orosz lapértesülés alapján a helyi belügyminisztérium és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) több éve képesek lehallgatni a Skype-on keresztül folytatott beszélgetéseket és megállapítani a telefonálók pontos tartózkodási helyét.

A Vedomosztyi orosz napilap közölte, hogy a Skype-beszélgetések lehallgatása évek óta bevett gyakorlat Oroszországban. Az újság forrásként Ilja Szacskovra, a Group-IB számítógépes biztonsági cég igazgatójára hivatkozott. "Emiatt az alkalmazottainknak tilos a fontos munkáikról a VoIP-szolgáltatáson keresztül beszélniük" - jegyezte meg Szacskov. Néhány IT-szakértő azt gyanítja, hogy a lehallgatásokat biztosító programmodulokat 2011, a Skype felvásárlása után építettek be a szoftverbe. A Microsoft 2011 májusában vásárolta meg a céget, egy hónappal később a Vedomosztyi arról számolt be, hogy az amerikai társaság kész átadni az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak a Skype titkosítási algoritmusát. Majd 2011 júliusában ismertté vált az a Microsoft-szabadalom, amely lehetővé teszi a VoIP-kommunikáció lehallgatását.

Az úgynevezett Recording Agent alkalmazások segítségével lehallgathatók, ellenőrizhetők, rögzíthetők és eltárolhatók a Skype és más VoIP-szolgáltatók hálózatában folytatott beszélgetések. Ezeket a programokat el lehet rejteni akár egy routerban vagy egy szervezet belső hálózatában is. A Recording Agent akár egy olyan szoftvermodul is lehet, amely a telefonszerver és a hálózat közötti forgalmat figyeli. A szabadalmat 2011. június 23-án, vagyis egy hónappal a Skype felvásárlása után hagyta jóvá az amerikai szabadalmi hivatal.

Makszim Emm, a Peak Systems IT-vállalat igazgatója szintén azt hangsúlyozta, hogy a 2011-es felvásárlás után látták el a Skype-ot a lehallgatási lehetőséget biztosító modullal. Az újság emellett egy orosz hivatalnokot is idézett, aki kijelentette: a hatóságok számára nem jelent áthatolhatatlan akadályt a VoIP-beszélgetések lehallgatása. Sem az FSZB, sem az orosz belügyminisztérium nem kommentálta ugyanakkor a hírt. Az FSZB egyébként már 2011 januárjában biztonsági kockázatnak tartotta a technológiát és emiatt felmerült, hogy a Skype-ot, a Gmailt és a Hotmailt be is tilthatják Oroszországban. A népszerű VoIP-szolgáltatás lehallgatásának kockázata nem csak Oroszországban magas, nemrég arról számolt be a BusinessWeek, hogy kémkedik és megfigyel a Skype kínai változata.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Jakuza12013. 03. 20.. 10:41||#15
Mert ugy hiszik ugye, hogy csak Oroszorszagban ? 😛
Az osszes nagyhatalomnal.
Sot csak halkan megjegyeznem, peldaul a Microsoft Office is allami keresre a krealt dokumentumban signot hoz letre, amiben meg a gep MAC adress szama is bele van jegyezve.
Szoval ilyenen nem kell meglepodni, hogy a nagytestver figyelni tudja minden lepesunket es kiskapukat tesz a szoftverekbe, hogy ellenorizhetni lehessen barmit.
© endrev2013. 03. 19.. 14:52||#14
Anyátokat...! (Az ügynek szól, nem kommentelõknek.)
© TokraFan2013. 03. 19.. 11:59||#13
Amihez a mikrofos hozzányúl, annak vége van.
© teddybear2013. 03. 19.. 11:48||#12
Vagy eleve telepítettek egy lehallgató programot a delikvens gépére, és az egész problémát megkerülték. Így mindent lehallgattattak a gép mikrofonján keresztül, illetve a megfigyelhettek a webkamerán át, ami a gép körül történt.

Ami pedig a titkosítást illeti, a kezdetektõl fogva csak olyan program kereskedelmét engedélyezték az USA-ban, amihez az NSA valamilyen módon(hátsó bejárattal) hozzáfért. Ez már régen közismert tény.
© Papichulo2013. 03. 19.. 11:42||#11
"2001 szeptembere ota az. Az nsa ekkor beallitott a ceghez es elkerte a root kulcsokat."

2001-ben meg nem is volt Skype...
+1
© kvp2013. 03. 19.. 11:09||#10
"P2P volt, addig nem is lehetett lehallgatni."

Le lehetett, csak a csomagok megszerzesehez az egyik fel vonalan kellett ulni, tehat fizikailag kozel. Ez ket pakisztani kozti beszelgetes eseten azt jelentette, hogy az egyik pakisztani szolgaltato adatkozpontjaig kellett menni. A p2p megszunese azt jelenti, hogy 1 fix usa-n beluli helyen is eleg figyelni. Backdoor nincs benne, root kulcs meg a technologia miatt kell. Es ez meg hatasosabb is.
-1
© btomi1980a2013. 03. 19.. 10:37||#9
Nahát... mik vannak?! Mindent lahallgatnak, minek ezt titkolni! pfff...
© weine2013. 03. 18.. 21:57||#8
Hát ami a forgalomban kapható, az mind lehallgatható, ugyanis csak az mehet civil forgalomba, aminek a backdoorja a le van adva a három betûs helyeken.
© evetke0072013. 03. 18.. 21:46||#7
Amíg a MS (vagy inkább háttérben az USA kormány?) rá nem tette a kezét és P2P volt, addig nem is lehetett lehallgatni.
Aztán jött a "vásárlás" -a központosított technológiával- és egy csapásra megoldódott pár vezetõ nagyhatalom megfigyelési problémája.
Végül is aki végigkövette anno ezt a változást, az már "meglepõdött" még 2011-ben<#smile>
© Amergin2013. 03. 18.. 19:47||#6