A karácsonyi dobozok idén nagyobb meglepetést rejthetnek a szokásosnál, mivel a gyerekek olyan ajándékokat nyithatnak ki, amelyek visszabeszélnek. A kínai játékgyártók 2025-öt a mesterséges intelligencia évének kiáltották ki, és olyan robotokat és plüssmackókat gyártanak, amelyek képesek tanítani, játszani és mesét mondani. A nagyobb gyerekek közben virálisan terjedő MI-videókat és MI-feljavított játékokat néznek, és iskolában is sokan olyan tananyagokkal tanulnak, amelyeket ChatGPT-szerű eszközökkel készítettek. Néhányan még chatbot-tanárok mellett is tanulnak.

Az MI az oktatásban és a szabad játékban is hatással van a gyerekekre. Olyan fejlődést ígér, amely korábban csak a gazdagok csemetéinek volt elérhető: magántanárokat, személyre szabott tanterveket és testre szabott szórakozást. A gyerekek meghallgathatnak róluk komponált dalokat, elolvashatnak olyan történeteket, amelyekben ők maguk a főszereplők, olyan videojátékokkal játszhatnak, amelyek az ő ügyességükhöz igazodnak, és egész chatbot-kíséretük lehet, amely biztatja őket. A királyoknak kijáró gyerekkor általánossá válhat.

A jövő tele van lehetőségekkel - és rejtett csapdákkal. Ahogy az igazi királyok gyakran megtapasztalják, a rájuk szabott nevelés magányos és elszigetelő is lehet. És ahogy alattvalóik gyakran megtanulják, az ilyen nevelés felnőttkorban elégtelennek bizonyulhat. Mivel az MI jobbra és rosszabbra is megváltoztatja a gyerekkort, a társadalomnak újra kell gondolnia a felnövés egész folyamatát.

A robotok által való nevelésnek megvannak az előnyei. Az informatikai cégek már most megmutathatják, hogyan javíthatja az MI a tanulást, különösen azokban az országokban, ahol a tanárok és a tananyagok hiányosak. Az első kísérletek alapján javult az olvasási készség és a nyelvtanulás. Az álom az, hogy egy MI-tanárral a gyerekeket meg lehetne kímélni az átlagos szinthez igazított osztályoktól, amelyekben az okosabb tanulók unatkoznak, a gyengébbek pedig elvesznek. Ha ebből a cikkből kell egy nyolcéves hindiül beszélő gyerek számára megfelelő verzió, az MI átírja; ha inkább képregényként vagy dal formájában szeretné, az sem gond.

A technológia újfajta szórakozást is teremt. Hollywood ugyan lenézi az MI-videókat és szemétnek titulálja őket, a fiatalok mégis falják, és maguk is gyártanak ilyesmit. A régi játékokat is felújítják, a videojátékok pedig soha nem látott élményeket kínálnak, például beszélgetést Darth Vaderrel a Fortnite-ban. Bármelyik gyerek találkozhat a hőseivel (és akár le is lőheti őket).

Jól ismert kockázatai vannak annak, ha gyerekeket engedünk rá egy fejlődő technológiára. Az MI-tanárok hallucinálhatnak hibás válaszokat. A játékok kisiklathatók, ezért a szülőknek érdemes átnézniük a karácsonyi csomagokat, hogy nincs-e bennük az az MI-mackó, amelyről nemrég kiderült, hogy a perverz szexről beszélgetett a gyerekekkel. A gyerekek könnyen visszaélhetnek az MI-vel: csalhatnak a házi feladatnál, vagy deepfake videókkal zaklathatják egymást. A chatbotok rávehetik a sebezhető tinédzsereket arra, hogy bántsák magukat. A techcégek ragaszkodnak hozzá, hogy ezek a problémák megoldhatók; a ChatGPT még csak hároméves.


A gyerekkort azonban talán leginkább azok a dolgok forgatják fel, amelyeket az MI akkor tesz, amikor éppen úgy működik, ahogyan szánták. A technológia gyorsan megtanulja, mit szeret a használója, és még többet mutat abból. A közösségi média hírfolyamai már így is olyan buborékokat hoztak létre, amelyekben az emberek csak olyan véleményekkel találkoznak, amelyekkel egyetértenek (vagy amelyeket utálni szeretnek). Az MI azzal fenyeget, hogy tovább erősíti ezeket a buborékokat, és a gyerekeket már korán beléjük zárja. A focit kedvelő gyereknek a macija focis meséket mondhat, az MI-tanára pedig focis példákat adhat. Ez nemcsak a véletlen felfedezés lehetőségét oltja ki. A „csak kedvencekből álló” étrend azt jelenti, hogy egy gyereknek sosem kell megtanulnia elviselni valami szokatlant.

A chatbotokkal kialakított egyoldalú kapcsolatok hasonló veszélyt rejtenek. Az olyan MI-barátok, akik sosem kritizálnak és nincsenek saját érzéseik, gyenge felkészítést adnak a valódi emberekkel való bánásmódhoz. A tinédzserek egyharmada azt mondja, hogy legalább olyan kielégítőnek találja az MI-vel való beszélgetést, mint egy baráttal beszélni, és könnyebbnek, mint a szüleivel beszélgetni. A „mindig igent mondó” chatbotok veszélye, hogy olyan gyerekeket nevelnek, akik nem szoktak hozzá a kölcsönös alkalmazkodáshoz, és olyan felnőttek lehetnek belőlük, akik kollégaként képtelenek kompromisszumot kötni, partnerként pedig nem ismerik a kapcsolatokhoz szükséges adok-kapok működést.

Más trendek is ebbe az irányba mutatnak. Ahogy a születési arányok zuhannak, egyre kevesebb gyerek nő fel testvérekkel, akik lecsiszolhatnák a sarkos részeiket. Egyre több fiatal felnőtt dönt úgy, hogy a hosszú távú romantikus kapcsolatokkal nem érdemes bajlódni. A távmunka azt jelenti, hogy azok az emberek, akik egy személyre szabott, társas érintkezéstől mentes világban nőnek fel, olyan állásokba kerülhetnek, ahol a kollégáikkal csak képernyőkön keresztül kommunikálnak, és ezt a feladatot hamarosan át is adhatják egy MI-ügynöknek.

Néhány alapvető ellenintézkedés sürgős. A szülőknek kétszer is meg kell fontolniuk, mielőtt egy szóismétlő gépre bíznák a gyereküket, akár plüssmackóba van varrva, akár nincs. A chatbotokat életkorhoz kellene kötni, és ezt megfelelően be is kellene tartatni; a kormányoknak nem szabad akkora mozgásteret adniuk az MI-cégeknek, mint amekkorát a közösségi hálóknak adtak, amelyeket csak most kezdenek rábírni, hogy korhatáros rendszereket vezessenek be. A tanárok önámításban élnek, ha azt hiszik, hogy a házi dolgozatoknak még van értelmük. Az MI korában elengedhetetlen az iskolai, helyben végzett értékelés.

A hosszabb távú kihívás az, hogy mélyen átgondoljuk, hogyan őrizhető meg az a fajta szocializáció, amelyet az MI könnyen kisöpörhet a gyerekek életéből. Az iskolák, ahol a gyerekkor nagy része zajlik, a legalkalmasabbak erre. Élnie kellene az MI által kínált személyre szabott tanítás előnyeivel, ahol az valóban működőképes. De egyúttal meg kellene kétszerezniük az erőfeszítéseiket azoknak a dolgoknak a tanítására, amelyeket egy robot nem tud: vitázni, egyet nem érteni, kijönni - sőt talán még értékelni is - olyan emberekkel, akik nem annyira hízelgők, mint egy chatbot.

Az iskoláknak meg kellene erősíteniük azt a szerepüket is, amely szerint a felfedezés központjai. Ha az MI egyre több olyat ad a gyerekeknek, amit ők szeretnének, annál fontosabb, hogy az iskolák lehetőséget teremtsenek számukra olyan emberekkel való találkozásra és olyan gondolatok megismerésére, amelyek kívül esnek a tapasztalataikon. Az algoritmikus személyre szabás erős akadályává válhat a társadalmi mobilitásnak, ha arra ösztönzi az embereket, hogy maradjanak meg a kiindulási helyzetükben. A társadalmi egyenlőtlenség nőhet, ha a gyengébben teljesítő iskolák csupán olcsó tanárpótló chatbotokat alkalmaznak.

Az MI tagadhatatlan potenciállal bír arra, hogy javítsa az oktatást és gazdagítsa a szórakozást. Egy napon talán minden gyerek úgy élhet, mint a királyok. De a valóban kiváltságosak azok lehetnek, akiknek a szülei és tanárai tudják, mikor kell kikapcsolni.