Berta Sándor

Dell: a táblagépek nem jelentenek veszélyt a PC-re

A világ második legnagyobb számítógép-gyártójának számító Dell első embere szerint a tábla PC-k nem veszélyeztetik az asztali számítógépek piacát. Szerverre mindenhez szükség van.

Michael Dell, a Dell vezetője szerint bár a táblagépek piaca tagadhatatlanul növekszik, azonban középtávon nem lesz komoly befolyása a PC-piac történéseire. A vezető hozzátette, hogy az emberek többsége még mindig a klasszikus PC-ket vagy a notebookokat részesíti előnyben, mivel azok számos területen sokkal jobb felhasználói élményt biztosítanak. Hasonló okokból a táblák mellett az okostelefonok sem veszélyeztetik a közeljövőben a PC-piacot.

"Egy tanulmányait éppen megkezdő fiatal elsőre inkább egy számítógépet vagy notebookot, mint egy okostelefont vagy egy tábla PC-t fog vásárolni. Amennyiben valaki két eszközt is megengedhet magának, akkor minden bizonnyal az okostelefont előnyben fogja részesíteni a táblagéppel szemben. A tábla PC-k így csak a harmadik helyen szerepelnek, mint az okostelefonok kényelmes mobil kiegészítői. Egy 3 vagy 4 colos kijelzővel felszerelt készüléken való internetezés olyan, mint amikor valaki egy kulcslyukon át nézi a világot" - hangsúlyozta Michael Dell.

A táblagépek és az okostelefonok elsősorban azokban a fejlett államokban fogyhatnak majd nagy számban, ahol a mobiltelefonok az internetezés elsődleges eszközei, ilyen például Japán. Ráadásul ezen két készüléktípus mellett szól a viszonylagos olcsóság, ami különösen a mobilokra igaz, így sokkal többen engedhetik meg maguknak egy okostelefon megvásárlását, mint egy PC beszerzését. Mindez természetesen hatással van a felhasználói szokásokra és azok megváltozására is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy míg az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában az internet az információk és a tartalmak beszerzésének első számú forrása, addig a fejlődő országokban még mindig inkább kommunikációs csatorna. Michael Dell szerint azonban ez ki fog hatni a vásárlási szokásokra is. Ezekben a régiókban minden bizonnyal a nagy kijelzős okostelefonok lesznek a legkelendőbbek. Véleménye szerint mindez cégének nem feltétlenül jelent problémát és nem csak azért, mert ők is piacra dobtak okostelefonokat, hanem mert minél többen használják a mobil szolgáltatásokat, annál jobban előtérbe kerülhetnek a számítási felhő technológiára épülő infrastruktúrák, s ez elősegítheti, hogy a vállalat a jövőben még több szervert adhasson el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #31
    "Szerintem nem értetted meg, amit a csúcskonfiggal kapcsolatban mondtam."
    Értem én, csak van benne pár tévedés.

    "A PC piac egyik részének mindig az elérhető legnagyobb teljesítmény kell, ez a része nem fog kihalni, de exkluzivabb lesz, mint ahogy a PC piac superworkstation szegmense is elsősorban a brand gyártók kezében van."
    Attól tekintsünk el hogy az általad összerakott config értelmetlen, mert félig szerver, félig desktop tulajdonságokat mutat. Értem mire gondolsz: jó drága gép, csúcskategóriás összetevőkből. Ez a terület sosem a megtérülésről szólt, hanem a presztizsről szól. A megtérüléshez volumen kell, az meg egy kategóriával lejjebb van. Értsd: i7 proci hiába drága, ha relatíve kevés fogy belőle. A megtérülést az i5, i3 hozza, az atomon, mobil pentiumokon megint nem sok nyereség van.

    "A PC piac többi részének viszont nem a legjobb, hanem a "szükséges" teljesítmény kell, amit jelenleg a táblagépek nem biztosítanak, de ez elsősorban idő kérdése,"
    Ebben is szkeptikus vagyok, mert az értelmes teljesítmény (mondjuk i3-i5) még kb 10x távolságnyira van a tabletek teljesítményétől, és árban meg a kettő ugyanott van jelenleg, az Intel pedig durván csökkentette a procijai fogyasztását (Ultrabookok). Vagyis egyre kevesebb kompromisszummal jár a PC is.
    De ha a teljesítmény meg is lenne, és az Intel addig csak a tökét vakarná, akkor is ott van a controllerek hiánya. Mert a tablet ugye alapvetően attól könnyű, hogy nincs benne billentyűzet, és pontos mutató vezérlő sem. Ez hátrány akkor, ha az ember egy keresőkifejezésnél többet akar beírni, és hátrány akkor, ha az ember pontosan akarna pozícionálni. A hangvezérlés megint csak otthoni móka - bár én valószínűleg sarokba állítanám az asszonyt, ha beszélgetne a géppel, miközben én mondjuk olvasok - irodában katasztrófa lenne ha egy légtérben 100 fő elkezdene pörölni a masinájával.

    "Azon meg jól szórakoztam, hogy a windowstól teszed függővé a mobil és a PC piac fejlődését."
    Márpedig jelenleg az a legvalószínűbb scenarió, hogy munkára marad a Windows. A nagyobb példányban értékesített szoftvereket még csak-csak lehetne portolni másra, de a speciális igényre történő fejlesztéseknél ennek abszolúte nincs értelme.

    Az a gáz hogy tablet mellett alapvetően 3 féle ember szokott érvelni:
    - nincs neki, de rákívánt
    - van neki, kiadott érte egy valag pénzt, és magyarázni akarja a döntését
    - újságíró, akinek meg vér kell és halál (kihal a PC, stb).
    Én 4. kategóriába tartozom, mivel cégnél tabletre (is) fejlesztek, így van nekem ingyen, akkor viszem haza amikor akarom. Általában nem akarom, de téli szünetre elvittem, hogy hadd lássam mit szól hozzá a család. Eredmény: kb 1 óra után ráunt a feleségem és a gyerek is. Mindkettő visszatért a normális számítógéphez. A gyereket pl. bosszantotta hogy a kifestőknél, öltöztetős játékoknál nem tudja eltalálni az apró területeket (ugye pointer nem látszik, kb 50 pixel pontosságú). Azért ez nem olyan probléma, ami "csak idő kérdése".
  • asgh #30
    Szerintem nem értetted meg, amit a csúcskonfiggal kapcsolatban mondtam.
    A PC piac egyik részének mindig az elérhető legnagyobb teljesítmény kell, ez a része nem fog kihalni, de exkluzivabb lesz, mint ahogy a PC piac superworkstation szegmense is elsősorban a brand gyártók kezében van.
    A PC piac többi részének viszont nem a legjobb, hanem a "szükséges" teljesítmény kell, amit jelenleg a táblagépek nem biztosítanak, de ez elsősorban idő kérdése, mint ahogy nyilván nem a 8 bites gépek vitték el az informatikai fejlesztések fő irányát a mikrogépek felé, de azok indították el a folyamatot.
    Azon meg jól szórakoztam, hogy a windowstól teszed függővé a mobil és a PC piac fejlődését. Persze a 80-as években is úgy látták a jövő informatikáját, hogy a sok ember mind basic programokat irogat majd.
  • Komolytalan #29
    "...És ez a folyamat a 8 bites kisgépekkel kezdődött."
    Azóta ZX spektrumja van mindenkinek. Esetleg C64-e. Az IBM az Intel horror árú 8086 processzoraival meg ment a levesbe. Merthogy a logikád alapján így kellett történnie.

    "Vegyünk egy viszonylag erős konfigot. Mondjuk dual Xeon-ból a legjobbat, 64GB memória, 12TB HDD, quad SLI VGA (az aktuális maximum kártyákkal), 2 db. 30" monitorral."
    "Ha pedig a home kategória alját-közepét elviszi a mobil piac, akkor mi marad?"
    Azért eközött meg a Duron 600 szintű tabletek között azért van még egy "apró" piac. A tablet nem csak a teljesítménye miatt nem viheti el a (brand, új) PC piac nagy részét - az irodai felhasználást, hanem azért is, mert nincsenek rá szoftverek. A tabletek végsősoron valami unixok. Az irodai szoftverek meg jellemzően Win-re íródtak. Ahogy a linux labdába se rúgott céges asztali oprendszerként sosem, úgy a tabletek se rúgnak labdába céges irodai gépként soha. Az hogy megy rajtuk a gmail meg a youtube bőven kevés egy olyan céghez, ahol Sharepointtól a jövő hétig mindenféle MS szir-szart használnak + hosszú évek alatt kifejelesztett saját, gyakran desktop alkalmazásokat. A Win8 ugye definíció szerint bukott OS (mert minden 2. Win sikeres), a Win9 lehet az, ami újra sikeres lesz, 8-10 év múlva. Onnan kezdve meg a tablet, telefon, PC mind-mind windowsos lesz, na és talán majd akkor lesz az, hogy a tablet és a PC összeolvad. De akkor már a legócskább telefonban lesznek i7 teljesítményű procik.
  • Komolytalan #28
    "Soc/cpu összehasonlításnak van értelme."
    Mivel hasonlítsam? Rakjak a CPU mellé egy GPU-t is, hogy az SOC igazán sírhasson?

    "Az A9-be numerikus processzor az ábrán úgy hívják FPU (FloatingPointUnit)
    http://www.arm.com/images/A9-Pipeline-hres.jpg"
    Ami opcionális, és ki tudja mit tud egyáltalán (nameg hol a többi, amit soroltam?. A NEON egység egy szög egyszerű vektoros műveletvégző egység. Ez meg itt egy ábra, melyik tabletben van ilyen, és SuperPI értéke mennyi is?

    "A transformer prime hérköznapi médiafogyasztásra, netezésre, mail teljesen kiválthat egy notebookot is akár."
    Vagyis ugyanarra jó, amire a többi tablet.

    "Igaz piszok drága is, de lesz annak olcsóbb variánsa is."
    Ha Marinéninek lesz áramszedője, ő lesz a villamos.

    "Ha figyelitek a tendenciát akkor 2 év múlva igen kemény konkurenciát kap a pc-s iparág."
    Ami persze átalussza azt a 2 évet, élén az Intellel, amely kilóra meg tudná venni a fél tablet ipart.
  • Komolytalan #27
    "Mint mondtam a teljesítményt egyszerűbb felfelé skálázni, mint fogyasztást csokkenteni."
    Ez egy kijelentés, de mire alapozod? Mert szerintem azért hülyeség, mivel a fogyasztást legegyszerűbben tranzisztorszám csökkentéssel lehet megoldani. Vagyis nem rakunk a prociba olyasmit, amihez sok tranzisztor kellene: FPU, cache, prefetch, elágazás előrelátás.
    Az Intel meg megcsinálta a Sandy/Ivy bridge procikat az Ultrabookokba, amelyek 5 órás üzemidőt tudnak, és 1.4kg alatt van a súlyuk, érintőkijelzővel, SSD-vel, mindennel együtt. És nem egy retek ARM proci van bennük, hanem akár i7-es is.

    "Alkalmazásokat is lehet rendesen optimalizálni, talán az op rendszereket is."
    A szokásos laikus duma. Amit lehetett és érdemes volt optimalizálni már rég optimalizálták, mert a gyorsabb szoftver eladhatóbb, pláne ha van konkurenciája.

    "Csak azt írom hogy ha ilyen ütemben nőnek az arm eladások, könnyen kiszoríthatja a pc processzorgyártókat."
    És mivel szorítja ki? A processzoronkénti pár centes licenszdíjjal? Mikor az intelnek 100 USD nyeresége van 1-1 proci eladásán?

    "Most már van pénze az ARM-nek fejleszteni, bár elenséges kivásárlás megtörténhet, de talán azt meg nem nézné el a trösztellenes versenyjogi hatalmasságok."
    Egyszerűen nem érdemes felvásárolni, mert olyan procit amit az ARM gyárt minden félhülye képes gyártani. A RISC szög egyszerű architektúra.

    "Ezzel szemben áll a licencelhetetlen x86 kvázimonopol Intellel (AMD 10% alatt)."
    Régebben is licenszelték, meg az AMD per pill. is licenszeli (és viszont) az Intel technológiáját. Más kérdés hogy ahhoz a technológiához (tranzisztorszámhoz) olyan fejlett gyártási technológiák kellenek (olyan kicsi csíkszélesség), amely gyakorlatilag senkinek sincs meg (még talán az IBMnek se).
  • asgh #26
    A 80-as években a vezető informatikai vállalatok legyintettek a 8 bites home gépekre. Játékoknak tartották őket, mert azok is voltak. El nem tudták képzelni, hogy az otthoni informatika hogyan veszélyeztethetné a nagygépes piacot. Mára a nagygépes piac néhány szereplőre szűkült. Olyan multimilliárdos cégek tűntek el, mint Silicon Graphics, Sun, Cray, Dec. A többieknek, mint pl. IBM, HP alapjairól kellett újragondolniuk a stratégiájukat. És ez a folyamat a 8 bites kisgépekkel kezdődött.
    Most ugyanez a trend indult el a mobil informatikával. Kihaltak a nagygépek a mikrogépek miatt? Nem. Visszaszorult a piaci jelentőségük? Igen, mert amire 30 évvel ezelőtt még külön épületet kellett felhúzni, azt ma egy laptop megcsinálja.

    Ami a PC ár/teljesítmény arányát illeti:

    Vegyünk egy viszonylag erős konfigot. Mondjuk dual Xeon-ból a legjobbat, 64GB memória, 12TB HDD, quad SLI VGA (az aktuális maximum kártyákkal), 2 db. 30" monitorral. Persze irodai környezetbe kell, úgyhogy csendes ház, megfelelő táppal. Ezt a teljesítményt már sokkal szűkebb kínálatból tudod összeszedni, mint egy átlag gamer csúcskonfigot és egyáltalán nem jó az ár/teljesítmény aránya.
    Ha pedig a home kategória alját-közepét elviszi a mobil piac, akkor mi marad? Bezony a highend, ahol sokkal kevesebb szereplő tud majd megélni, mint most az átlag PC-k piacán. Ez viszont szűkülést eredményez és a PC egyre inkább a rétegigény kategóriába csúszik, ami automatikusan drágulást és az ár/teljesítmény arány romlását eredményezi. Nem holnap, de 5-10 éven belül.
  • lmisi #25
    Soc/cpu összehasonlításnak van értelme.
    Persze hogy nem tablet/Pc képernyő összehasonlításnak!!!!
    Az A9-be numerikus processzor az ábrán úgy hívják FPU (FloatingPointUnit)
    http://www.arm.com/images/A9-Pipeline-hres.jpg

    Most még persze hogy nem vált ki egy pc-t, de 2 éve még sehogy, tavaly már valamennyire az asus transformer megjelenésével. A transformer prime hérköznapi médiafogyasztásra, netezésre, mail teljesen kiválthat egy notebookot is akár.
    Igaz piszok drága is, de lesz annak olcsóbb variánsa is.
    Ha figyelitek a tendenciát akkor 2 év múlva igen kemény konkurenciát kap a pc-s iparág.
  • lmisi #24
    Mint mondtam a teljesítményt egyszerűbb felfelé skálázni, mint fogyasztást csokkenteni. Az az Intelnek is jobban ment. Alkalmazásokat is lehet rendesen optimalizálni, talán az op rendszereket is. Csak azt írom hogy ha ilyen ütemben nőnek az arm eladások, könnyen kiszoríthatja a pc processzorgyártókat.
    Most már van pénze az ARM-nek fejleszteni, bár elenséges kivásárlás megtörténhet, de talán azt meg nem nézné el a trösztellenes versenyjogi hatalmasságok.
    Geopolitikailag is elég kényes már a szitu. Intel/Ms amerikai cégek, az Ázsiába áthelyeződő gazdasági hatalmi hatalom ezt azért annyira nem komálja. Muszáj lesz legalább részben nyílt alapokra helyezni, hogy a hatalmi centrumok ne érezzék veszélyesnek a függést. Erre jó alapot ad a licencelhető arm architektúra elég sok gyártóval. Ezzel szemben áll a licencelhetetlen x86 kvázimonopol Intellel (AMD 10% alatt).
  • Komolytalan #23
    "Az ár/teljesítményben pont hogy rossz a PC."
    Nézd már meg egy i5-ös gép, meg egy tökmind1 milyen tablet superPi eredményét, meg árát, aztán utána mondj ilyeneket. Ha tableten kellene futtatnom az eszközt amit használok nem pedig egy i5-ösön, akkor a közel valós idejű fordítás átmenne stratégiai játékba.

    "Az intel atom jelenleg kb. 3x annyiba kerül mint a risc-es társa, na nem is terjedt el."
    De abban van pl numerikus processzor, ami a risces társában meg pont nincs. Meg van benne elágazás előrelátás, meg prefetch, meg cache, meg ilyen "apróságok", amik kiteszik a szilikon terület 98%-át.

    "Ha napi 10 órát megy egy átlag pc 100watt-al éves szinten megeszik cirka 18 000 ft."
    Ez ha nagyon rossz az óradíjad, akkor is 4 óra munka díja. Marad kb 2496 óra, amiben meg nagyságrendekkel hatékonyabban dolgozhatsz mint a tablettel.

    "Egy 200 wattot befaló 7/24 szerver 100 000 Ft eszik évente, de ott a légkondicionálás költsége is játszhat. Ha a bekerülési árat harmadolni lehet az üzemeltettési árat mondjuk 5-ölni azonos számítási teljesítményen a szerverfarmok már állnak is át azonnal."
    Először hadd lássak már mondjuk egy Oracle szervert futni ARM procin. Csak hogy azt a bekerülési árat hadd nézzem, hogy hol 1/3 (valószínűleg inkább 30x lenne), meg az üzemeltetési díjat is hadd nézzem hogy hol 1/5 (valószínűleg ez is több lenne). A szervergyártók nem hülyék gyülekezete ám - ha az ARM architektúra jó lenne bármire, akkor használnák.

    "Wifi alapon le lehet kezelni a monitort, hangcsatornát, egyéb perifériákat."
    Az okostv-ken meg csak poénból van ott az UTP, nem azért mert még az N-es wifi nettó átvitele se elég nekik. És akkor azzal ne is számoljunk, hogy egy wifin nem 1 ember lóg általában.
  • Yv@n #22
    "A PC-nek azért jó az ár/teljesítmény viszonya, mert nagy tételben gyártják őket és nagy a konkurencia. Ha a hangsúlyok áttevődnek a mobil eszközökre, akkor a PC-k ár/teljesítménye is változni fog."
    Meg azért, mert nem kell a miniatürizálás miatt felmerülő problémákat megoldani. Beteszed egy nagy dobozba és kész. Hiába lesz trendi a mobil eszköz, ha maximális teljesítmény elérésére van szükséged, akkor az mindíg is költséghatékonyabb lesz egy olyan eszköznél, ahol nem szükséges egyúttal a zsebben elférhetőségre is koncentrálni.

    "Az ár/teljesítményben pont hogy rossz a PC. Az intel megoldásai kifejezetten drágának számítanak a mobiliparban."
    Akkor semmi gond, lévén a mobil iparnak épp nem PC.