Napi Online

Vonalkódszkennelés mobiltelefonnal

Ma már egyáltalán nem ritka az olyan kamerás mobil, amellyel bárki leolvashatja az árukon elhelyezett vonalkódokat - igaz, legtöbbször maga a telefontulajdonos sem tudja, készüléke mire képes. A megoldás új dimenziókat nyithat a fogyasztók és a gyártók előtt, ugyanakkor egyes kiskereskedelmi láncok aggódnak: akcióikat tönkretehetik a fogyasztói információk.

Az ágazatsemleges szabványok fejlesztésével foglalkozó GS1 szerint már a közeljövőben természetessé válhat, hogy a vásárlók a vonalkód telefonkamerás beolvasásával pluszinformációkhoz jussanak a termékekről. Olyanokhoz, amelyek esetleg nincsenek feltüntetve rajta máshogy (mert az nem kötelező) és vagy nem fontosak mindenkinek, vagy csak egyszerűen nem volt több hely a csomagoláson. A vonalkód persze tartalmazhat olyan tudnivalókat is, amelyek ugyan nyomtatva is olvashatók, de így nem kell a fogyasztónak kibogarásznia az apró betűs részből a rá vonatkozó figyelmeztetéseket, hogy mondjuk milyen allergén anyagok vannak egy élelmiszerben.

Különösen érdekes fejlesztési irány lehet, hogy egyes vásárlók úgy állíthatják be készülékeiket, hogy csak és kizárólag bizonyos információkra figyelmeztessen a mobiljuk. Természetesen a gyártók emellett számtalan egyéb dolgot, például marketingüzeneteket is kódolhatnak a vonalkódba, nyereményjátékokhoz tartozó kódokat, recepteket vagy épp akciók, események hirdetését. A szöveget ráadásul nemcsak olvasni lehet a telefon böngészőjén, hanem akár meg is hallgathatja a vásárló a boltban.

A technológia lényege, hogy a fogyasztó mobiltelefonja segítségével - a vonalkód szkennelését követően - pillanatok alatt aktív kapcsolatot létesíthet a részletes termékinformációkat tartalmazó adatbázissal, ahol megtalálja a számára fontos és keresett információkat. "A megoldás nagyban hozzásegíti a kereskedőket és a gyártókat egy szélesebb és elégedettebb vásárlói körhöz, hiszen megvalósul azon fogyasztói elvárás, amely a termék vásárlás előtti alapos és pontos megismerésére irányul, minél gyorsabban és hatékonyabban. Mindez pedig növekvő értékesítési mutatókat jelent" - vélik a GS1 szakemberei, de a tengerentúl már épp ellenkező tendenciákra számítanak egyesek.

A fogyasztó ugyanis valóban pluszinformációkhoz szeretne jutni, de egyáltalán nem biztos, hogy a gyártótól és főleg nem a kereskedőtől. Sokkal gyakorlatiasabb felhasználási módnak ígérkezik egy olyan adatbázishoz csatlakozni, amelyik megmutatja, hogy az adott termék például hol olcsóbb. Vagy esetleg egy pillanat alatt összekapcsolható a termék az arról megjelent kritikákkal, az összetevők esetleges negatív hatásaival stb. Vannak olyan borúlátó elemzők, akik a vonalkódszkennelős marketing elterjedése helyett épp a mobiltelefon-használat kitiltását jósolják a kiskereskedelmi láncoknál.

Ez persze nem zárja ki az otthoni használatot: elég egy mobilkattintás az üres mosóporos doboz vonalkódjára, hogy eldönthessük, hol érdemes venni a következő adagot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SENNA001 #16
    Helló!:)
    Szeretném kérni a segítségeteket,most próbálok először vonalkódot nyomtatni.
    Itt a neten már utánanéztem,de sok mindenre nem találtam sajna választ.
    Ezen az oldalon http://www.mymac.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=10
    generáltam egy vonalkódot,Ean 13 szabványban.Kinyomatattam de sajnos az olvasó nem olvasta be.
    A nyomtatóm típusa HP 2180 multifunkciós nyomtató,a vonalkódolvasó Metrologic 9520-as lézeres olvasó.
    Az olvasó minden gyári vonalkódot leolvas,csak amit én generálok és kinyomtatok,azt nem.:(
    Azt is olvastam hogy változtatni kellene a betűtípuson,de azt sem tom milyenre.
    Valahol azt olvasom hogy tintaugaras nyomtatóval ne mlehet használható vonalkódot nyomtatn,i valahol azt hogy lehet.
    Szóval elvagyok bizonytalanodva rendesen.
    A másik kérdésem,mondjuk minden jó és sikerül használható vonalkódot generálnom és nyomtatnom,a sokszorosítást utána fénymásolóval meglehet oldani?
    Kérném hozzáértő emberek segítségét!:)
    Köszi.
  • kukacS3K #15
    épp ezaz, ha a boltban leolvasok egy vonalkódot akkor már nem fogok kisétálni és átmenni egy másik boltba hogy ott vegyem olcsóbban viszont otthon meg ott a gép ami eddig is tudta ezt
  • Tetsuo #14
    a termek szavatossaga, az oszetevoi a hasznalati utasitasa nincs a vonalkodban, azokat a neten levo termekadatbaisbol tudja lehivni a program, ha mar beazonositottuk..
  • smv #13
    De bőven nincsen mindenkinek 3g-je, gprs-en, avagy anélkül kapcsolódgatni pedig minden egyes terméknél háááát... Nem feltétlenül költséghatékony.
  • Gerygrey #12
    A technológia lényege, hogy a fogyasztó mobiltelefonja segítségével - a vonalkód szkennelését követően - pillanatok alatt aktív kapcsolatot létesíthet a részletes termékinformációkat tartalmazó adatbázissal, ahol megtalálja a számára fontos és keresett információkat.

    Bocs, csak a cikk első felét olvastam el mielőtt hozzászóltam :)
  • Gerygrey #11
    a sima vonalkódból is ki lehet olvasni egy csomó mindent, pláne ha az ember ért is hozzá (pl kevesen tudják, hogy a magyar termékek vonalkódja MINDIG 599el kezdődik

    Nos, ez idáig rendben van, de maga a vonalkód semmiféle információt nem tartalmaz az alatta levő számsoron kívül. Szóval maga a vonalkód csak egy azonosító kód, amit be lehet vezetni egy adatbázisba, és amikor a néni lehúzza a pénztárgépen a tejesdobozon levő vonalkódot, akkor a gép felismeri a számsort, és ha benne van a rendszerben hogy az a tejhez tartozik, akkor kiadja az árát.

    Biztos veletek is előfordult már, hipermarketekben főleg, hogy lehúzza a pénztáros a terméket de csak sípol, mert elfelejtették beprogramozni hogy az a számsor pontosan mi is, csak a kód alapján pedig a gép magától nem fogja tudni hogy mi az.

    Szóval a telefonon levő vonalkód-leolvasó csak akkor tud információt szolgáltatni egy adott termékről a vonalkód alapján, ha az adatbázisában (esetleg egy internetes nyilvántartásban, amihez csatlakozik) el van tárolva, hogy az 5996435245522541 azonosítószám egy literes, cegléden előállított dobozos tejhez tartozik.
  • Adamul #10
    Hm, köszi a pontosítást.
  • PetiX87 #9
    igen ezt tudom, de én ugy gondoltam, hogy mivel sokkal több informácio elfér benne nem szükséges csatlakozni. persze attol még lehet benne link is és ha valaki sokkal többet szeretne megtudni akkor csatlakozni is tud
  • willcox #8
    "Akkor már inkább a QR kód, abba sokkal több információ fér tehát nem kell kapcsolódni sehova. Több program is letölthető hozzá. Én pl I-nigma -t használok." - már hogyne kéne kapcsolódni! Miről beszélsz? Idézet az i-nigma oldaláról:
    With the i-nigma reader installed on your mobile, you'll be ready to decode smartcodes and connect direct to the mobile internet.
  • chuck #7
    A Magyarországon igényelt kódok kezdődnek mindig 599 el, és nem minden magyar termék, csak a pontosság kedvéért.