Gyurkity Péter

IDF: vezetéknélküli áram laptopokhoz

A harmadik napon az Intel olyan megoldást mutatott be, amely lehetővé teszi a mobil eszközök vezetéknélküli feltöltését. Ezzel egy időben a noteszgépek ventilátorait is hatékonyabbá tennék.

A bemutatón egy 60 wattos égő, illetve szorosan összekapcsolt rezonátorok szerepeltek, ez utóbbiaknak az áram célba juttatása a feladatuk. Az izzó a vállalat szerint megfelelő módon demonstrálja a technológiát, mivel több áramot igényel az átlagos laptopoknál, így bizonyíthatják, hogy a megoldás a mobil számítógépeknél is beválhat. Lássuk, hogy pontosan milyen eredményeket értek el a fejlesztés során.



Az Intel prezentációja és eddigi eredményei az MIT professzora, Main Soljacic munkáján alapul, aki csapatával már tavaly demonstrálta megoldását. Ebben összekapcsolt rezonátorokat használtak fel, arra az elvre alapozva, amely például lehetővé teszi az énekesek számára, hogy a megfelelő frekvencián kiadott hangokkal összetörjék az üveget. A Wireless Resonant Energy Link (WREL) névre keresztelt fejlesztés eredetileg 50 százalékos hatékonysággal üzemelt és 1 méteren belül tette lehetővé a csatlakozó készülékek feltöltését, az Intel beszállása után azonban az átvitel hatékonyságát sikerült egészen 75 százalékra feltornászni.

A processzorgyártó sajnos nem közölt egyéb technikai részleteket, ám ígéretet tettek arra, hogy a következő generációs mobil chipkészletek esetében igyekeznek integrálni a megoldást. Mindez azt eredményezné, hogy 1-2 éven belül felbukkannának a vezetéknélküli feltöltést lehetővé tévő laptopok, a következő lépésben pedig a hagyományos akkumulátorok leváltásán is elgondolkodhatnak. Érdemes megjegyezni, hogy nemcsak az Intel dolgozik a technológia tökéletesítésén, azonban a többiek mögött nem áll ilyen háttér, többnyire kisebb, nemrég alapított cégekről lévén szó.

A cég ezalatt a laptopok hűtésének tökéletesítésén is dolgozik, amit a ventilátorok sebességének megduplázásával érnének el. Ígéretük szerint ez nem jár majd a fogyasztás és a zajszint növekedésével, azt azonban még nem tudni, hogy mikor készülnek el a fejlesztéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #26
    "Tuti rákot okoz"

    NEM KICSIT ! Gondolhatjátok, ha az európai szabványnak minősülő WLAN (másnéven WiFi) hálózati mikrohullámú kártyákat 100 mA (milli Amper) áramerősségre limitálják a rádióhullámok által keltett káros (rákot okozó) hatások és egyéb rádiócsatornák zavarása miatt, akkor EZ , ami igazán "bika" teljesítményt visz át (mert mi más az a teljesítmény ami meghajt egy notit, ha nem bika, mint az atom?) ez nemhogy rákot okoz hanem egyenesen megsüti azt aki közelében tartózkodik WAZE !
  • Darth Sith #25
    nem feltétlenül rossz a Faraday kalitka, háború esetén az EMP ágyú nem hatna :D
  • duke #24
    En sem tudom elkepzelni,hogy nem legyen hatasa az emberi szervezetre,ha csak ugy kilowattokat sugarzunk a levegobe.Meg a mostanra elterjedt mobilok es vezetek nelkul halozatok hatasa sincs megnyugtatoan tisztazva,pedig ott csak 1-2 watt-rol van szo nem kilowattokrol.
    Mar latom,hogy par ev mulva nagy uzlet lesz a lakasok elektromos arnyekolasa,vedelme.Kenytelenek leszunk Faraday kalitkaban lakni. :)
  • willcox #23
    Rossz hatásfok, kis hatótávolság, egészségre káros. Kell a francnak, marad a drót.
  • roliika #22
    Esetleg ha a szabadalmait megnéznéd és a korabeli képeket...akkor a plazmatévé is mendemonda mert nekem nincs.
  • Darth Sith #21
    végig olvastam a hozzászólásokat, úgy látszik, nem csak nekem jutott egyből Tesla az eszembe a cikkel kapcsoltban :)
  • FlyingV #20
    mendemonda :S
  • Darth Sith #19
    ez egy nagyon jó dolog, de ebben az a legszebb, hogy Tesla ezt több mint 100 évvel ezelőtt megcsinálta, sőt, még dúrvább dolgokat is...
  • beef #18
    Ellopnák, mer' vas :)
  • Omega #17
    Lehet, hogy hülyeség de nekem az jutott eszembe, hogy ezt fegyvernek is lehetne használni csak nem 60 wattot sugározni hanem mondjuk 60 kw-ot aztán nincs ember aki élve átmenne egy ilyenen. Pl. cigányok elleni védelemnek lehet hogy beválna.