Gyurkity Péter

Megduplázza az Asus az Eee PC-k számát

A most kiszivárgott útiterv összesen 23 különböző modellről tesz említést, a pontos részletek ismertetése nélkül. Portugália eközben félmillió Intel Classmate laptopot vesz, amivel a cég egycsapásra behozta lemaradását.

A napokban kiszivárgott képen egy piramist látunk, amely egészen pontosan 23 különböző Eee-változatot tartalmaz, három különböző kategóriába sorolva. A jelek szerint az Asus így szeretné minél jobban kiszolgálni a nettopok és netbookok iránt érdeklődő vásárlókat, még azt a kockázatot is választva, hogy a túlzott bőség sokakban némi kavarodást okozhat.

A három kategória a következő lenne: a Slim (amely nyilván a legvékonyabb változatokat tartalmazza majd, főként profi utazóknak, szabadúszóknak), a PRO Fashion (némileg nagyobb és kiforrottabb dizájnnal, ügynököknek és szerkesztőknek), valamint a Smart Casual (elsősorban fiataloknak és sokat utazóknak, mintegy második PC-ként). Sajnos a technikai részletek nem derülnek ki az ábráról, mindössze a típusneveket említik meg, innen tudjuk, hogy a jelenleg 10 példányból álló család 23 tagúvá bővül majd a közeljövőben. A processzor feladatait minden bizonnyal továbbra is az Intel Atom és Celeron M chipek látják majd el, a legtöbb példányban pedig SSD kaphat helyet, néhány merevlemezes kivétellel.

Az Intel időközben új partnerre lelt a Classmate PC programban, Portugália ugyanis bejelentette, hogy az általános iskolák tanulói számára 500 ezer, vagyis félmillió készüléket szeretnének beszerezni. Ez nyilván nagy nyereség a cégnek és egyben azt is jelenti, hogy egyetlen szerződéssel csaknem hozták a rivális OLPC eddigi teljesítményét - az alapítvány az XO-laptopok megjelenése óta összesen mintegy 622 ezer példányt tudott értékesíteni, ami messze elmarad a milliós tervektől. Jól látszik, hogy a később beszálló nagyobb cégek milyen jó esélyekkel szerzik meg a zsíros ajánlatokat.

Több laptopgyártónak igencsak meggyűlt a baja az nVidia által leszállított mobil grafikus vezérlők hibáival, ezt most a Dell és a HP új firmware verzióval igyekszik orvosolni. Az új BIOS szerintük megóvja a készülékeket a túlmelegedéstől, ám arra nincs garancia, hogy a felhasználói élmény nem fog csorbulni. A két vállalat weboldalán bárki leellenőrizheti, hogy saját típusát érinti-e a probléma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #10
    egyszerűen az sg kötelező cikkírási viszketegsége a furcsa, hogy akkor is legyen meg a napi 5-10 cikk, ha nem történt semmi különleges...

    Ez nem az SG sajátossága, hanem az újságírás így működik. Meg lehet nézni a nagyokat, index.hu-n (ami mégcsak nem is kimondottan IT-tech újság) lassan az is vezető hír ha megjelenik két új háttérkép az iPhone-ra. Ez úgy hívják, hogy uborkaszezon, ilyenkor minden apró hír kincset ér :)

    Egyébként ezzel a hírrel mi is a probléma? Tudtuk eddig, hogy ennyiféle új EEE lesz, ennyiféle közönséget megcélozva? Mert szerintem nem. És te is rákattintottál, úgyhogy valamiért mégiscsak érdekelt - vagy te már ma reggel a böngésződet is úgy indítottad el, hogy lefikázod az első szembejövő hírt?
  • Akuma #9
    Igen ez a szép a demokráciában, hogy lehet, nameg sokmindent "lehet", de azért ez nem azt jelenti, hogy kötelező! Bár néha úgy érzem, hogy néhol mégis. Nálam nem.
  • Akuma #8
    Túl egyszerű lenne az élet igazad van. Már az fájna, hogy mindig csak a lényeges dolgot olvasom :PPPPPP (Vicc Elek) Még a végin túl sok szabadidőm maradna. Amúgy erről a hírről nekem bőven elég volt a címét elolvasni. Ezért pirospont, lényegretörő, ügyes! Igaz én a tévét is elkapcsolom, ha reklám jön.

    Félreértés elkerülése végett még hozzáteszem, hogy nem a cikkírót kritizálom, ő csak a munkáját végzi, egyszerűen az sg kötelező cikkírási viszketegsége a furcsa, hogy akkor is legyen meg a napi 5-10 cikk, ha nem történt semmi különleges...
  • Harry Seldon #7
    Nagyon unalmas már ez a sok kritizáló olvasó.

    Kedves elégedetlenkedő urak! Lehet írni cikkeket, létrehozni blogot, vagy weboldalt, és megmutatni a világnak, hogy ti mit tudtok! Ja, semmit, csak károgni? Szánalom...
  • vajon kiki #6
    csak már végre egy darabot láthatnék legalább élőben is...
  • Kovász #5
    Én indítványozom, hogy csak noname termékekről jelenjenek meg cikkek, csak hogy senki ne legyen reklámozva
  • Narxis #4
    Kritizálni könnyű, alkotni nehéz. Hidd el többen panaszkodnának arra ha ritkán frissülne az oldal. Ilyen alapon amúgy minden reklám, ne is internetezz...
  • Akuma #3
    A világmegváltó ötleteket rábízom a Megváltóra. Amúgy hülyeség kötelező jelleggel írni valami cikket, csak hogy legyen. Biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem ez a véleményem.
  • metaljesus #2
    kíváncsi vagyok, hogy egy it-tech rovatot hogyan töltenél fel napi 4-6 cikkel...
    ne szégyenlősködj, jöhetnek a világmegváltó ötletek...
  • Akuma #1
    Kevésnek a duplája még mindig kevés, de amíg a cég neve ismételve van, addíg elmegy ez egy jó reklámnak...