SG.hu·

Lezárult az MS - Eolas vita

Több mint 8 éves vitát zártak le sikeresen a Microsoft és az Eolas részéről, amely az Internet Explorer egyes ActiveX-vezérlői, pontosabban azok kezelése miatt robbant ki. A részleteket nem közlik, ám Redmond kártérítést fizethetett.

A peren kívüli megállapodásról a Seattle Post-Intelligencer számolt be, miután nyilvánosságra került Mark Swords, az Eolas Technologies ügyvezető igazgatójának a részvényeseknek írott levele. Ebben többek között beszámolt a vita lezárásáról, illetve a várható osztalék kifizetéséről.

A Kalifornia Egyetem által támogatott cég végezte annak idején egyes technológiák, szabadalmak hasznosítását. Ezek között volt egy olyan megoldás is, amely a különböző kiegészítők, beépülő pluginek kezeléséért felelős az internetes böngészőkben, az egyetemnek pedig feltűnt, hogy az Internet Explorerben található ActiveX-vezérlők mennyire hasonlítanak a szabadalomban leírt megoldásra. Ebből kiindulva a szabadalom megsértésével, a technológia illetéktelen felhasználásával vádolták meg a redmondi szoftvercéget, amely természetesen tagadta ezt.

A Microsoft azonban 2005-2006-ban több változtatást is végrehajtott házi böngészőjében, amire éppen a per miatt volt szükség, hogy elkerüljék a komolyabb következményeket. Idén viszont újabb lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsák igazukat, és a jelek szerint mindez elég volt ahhoz, hogy jobb belátásra bírják a céget, illetve a mögötte álló egyetemet. A csatabárdot tehát elásták, ám arról egyik fél sem nyilatkozik, hogy pontosan mit ajánlottak fel egymásnak a békekötés érdekében.

A Microsoft egyelőre szintén csak annyit árult el, hogy valóban sor került a megegyezésre, ám ennek részleteit nem közölték. Nyilván nem ingyen sikerült megállapodni a másik féllel, ám ezt egyelőre hivatalos forrásból nem tudhatjuk meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JZO2007. 09. 04.. 12:31||#3
Hurrá
© snorbi2007. 09. 04.. 09:26||#2
USA-ban biztos 😊
© Wittgen2007. 09. 04.. 09:22||#1
Ha otthon gyártok egy sajtot, ami hasonlít a trapistára, akkor beperelnek, hogy szabadalmat sértek, holott saját kútfõbõl dolgoztam???