Gyurkity Péter

Torvalds: a Microsoft jár élen a szabadalomsértésekben

Linus Torvalds, a Linux kernel megalkotója és főtervezője válaszolt a szoftvercég kijelentéseire. Szerinte a Microsoft komoly gondban lenne, ha operációs rendszerének kódját szabadon átvizsgálhatnánk.

Torvalds egy interjúban beszélt a redmondi kijelentésekről és az ehhez kapcsolódó törekvésekről. A Microsoft ugyanis azt állítja, hogy a Linux, az OpenOffice és számos egyéb nyílt forráskódú szoftver számos szabadalmát megsérti, ezért a jövőben keményebben lépnek majd fel a hasonló esetekben. A szoftvercég egyelőre nem indít pereket, de elvárja, hogy az érintett vállalatok és szervezetek megfelelő licencmegállapodások révén rögzítsék a felhasználás feltételeit.

A Linux atyjaként tisztelt Torvalds ugyanakkor rögtön ellentámadásba lendült és az interjúban kijelentette, hogy éppen a Microsoftnak nem kellene szabadalomsértést emlegetnie, hiszen ha a cég operációs rendszerének forráskódját ugyanilyen szabadon vizsgálhatnánk át, Redmond komoly bajba kerülne. Vállalatok tucatja indítanának szabadalomsértési pert, mivel rögtön fény derülne arra, hogy a Windows egyes részei pontosan honnan is erednek. A szakember elismerte, hogy az operációs rendszerek számos alapvető funkciójáról szóló szabadalmakat már az 1960-as években levédték - ezt nagyrészt az IBM végezte el -, ám ezek többsége már érvényét vesztette, így nem lehet velük semmilyen probléma.

Javaslatai között szerepel az is, miszerint a Microsoftnak meg kellene neveznie, hogy pontosan mely szabadalmakkal van gondja. Ily módon a bíróságon kiderülne, hogy érvényesek-e a szoftvercég állításai, illetve két módon is lehetőség adódna az összeütközések elkerülésére. Egyfelől kiderülne, hogy a Linux nem sért semmilyen szabadalmat, másfelől pedig lehetővé válna a forráskód megfelelő módon történő módosítása, bármilyen "butaságba" is kapaszkodnak a redmondiak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • whitehawk #58
    A Microsoft nem hajlandó elárulni, hogy mely szabadalmakra gondol, addig nem lehet ezek ellen semmit tenni, ez blöff.. Kb mint a svindli.. (nem póker, mert azt szebben játsszák.)

    "A cég igazgatója azt is elmondta, hogy a Microsoft valószínűleg nem fogja nyilvánosságra hozni azon szabadalmak listáját, amelyet a Linux kernel és a nyílt forrású programok állítólagosan sértenek." http://hup.hu/node/39597
  • nedudu #57
    A FUD természetéből adódóan soha nem megalapozott, mert akkor már nem FUD.
  • A1274815 #56
    "A FATra vonatkozó szabadalmakat többen támadták már, és lehet, hogy ha megmérettetne akkor törölnék is, ezért nem erősködik az MS."

    A FAT az MS-é ez nem kétséges, ha az SMB nem is 100%-ig, de az NTFS igen.

    "Kiszedik a linux (kernel, mert ugye a Linux csak egy kernel) forrásfából mondjuk a FAT támogatást, valaki felkarolja itt európában, és a disztribútorok saját felelősségre beépítik. Kernelt patchelni nem egy nagy dolog. Vagy külön modulként csomagban kiadják és kész."

    Akkor tegyék azt.

    "Amíg nem tudnak semmi konkrétat felhozni addig ez szimplán FUD."

    Lehet, de jól megalapozott FUD, mint azt be is bizonyítottam, a közismert 3 dologgal.
  • whitehawk #55

    "Sántító feltételezés eleve: FAT, NTFS, SMB ezekért azért fizetniük kellene, és nem is annyíra triviálisak."

    Ez hogy függ össze? Linus feltételezésként mondta, hogy az _MS_ is sérthet bizonyos szabadalmakat.(vagy te most arra gondoltál, hogy a FATért az MS fizessen? AKkor azt nem értem...) A FATra vonatkozó szabadalmakat többen támadták már, és lehet, hogy ha megmérettetne akkor törölnék is, ezért nem erősködik az MS. NTFS, SMB úgyszintén. Egyébként a trivialitást nem a 8keres susogós melegítős paraszt szintjén mérik, hanem az adott szakterületen jártas emberekén. A microsoft ettől függetlenül nem nevezte meg, hogy mit kifogásol, de ha kiderül akkor kábé ennyi történik legrosszabb esetben:

    Kiszedik a linux (kernel, mert ugye a Linux csak egy kernel) forrásfából mondjuk a FAT támogatást, valaki felkarolja itt európában, és a disztribútorok saját felelősségre beépítik. Kernelt patchelni nem egy nagy dolog. Vagy külön modulként csomagban kiadják és kész.

    És akkor az MS verte a nyálát és nem történt semmi, csak okozott pár kellemetlen órát 1-2 embernek. Egyébként valószínüleg a Dell most nem merne Ubuntut terjeszteni a gépein, ha akkora lenne a fenyegetettség.

    Amíg nem tudnak semmi konkrétat felhozni addig ez szimplán FUD.
  • jzombi #54
    "dupla klikket"
    Tényleg az melyik kis noname cég is volt? Nem jut eszembe a neve, pedig itt van a nyelvemen:D:D
    /Amúgy egyetértek veled, bár a levédéses rendszert vsz kicsit máshogy kéne csinálni, pl. amit egy alkalmazott talál ki azt ne a cég jegyeztethesse be.../
  • assdf #53
    AKárhogy is nézzük és ragozzuk, a szoftverszabadalom olyan mint az orvosság.
    Kismértékben gyógyszer nagymértékben méreg...

    Általában nem azon rágnak be az emberek hogy valaki levéd valami általa kidolgozott bonyolultat dolgot, hanem azon amikor egy noname cég levédet azt hogy kék az ég, majd hirtelen bepereli mindenkit aki beleirta a termékébe hogy kék az ...
    úgye csak itt az sg-n hány olyan hir volt, amikor valami lófütyi cég, aki soha az életben nem gyártott semmit (össztőke 100$), millárdokra (v dollárban milliókra) perelt cégeket akik 10 éve használnak valamit, csak azért mert ő levédette a "dupla klikket" meg a lószart, meg zsinorban fingást.
  • nedudu #52
    A TCP/IP BSD implementáció elsősorban. Ezt találod meg a winben. A linuxos meg GPL-es. ezt találod a linben ;-)
  • Komolytalan #51
    TCP/IP-ért ne fizessenek rögtön? Az volna a szép, lekerülne minden linuxos szerver a netről, nem is nagyon maradna magya webes tartalom.
  • Komolytalan #50
    Ne mossuk már össze a disk/file formátumot, a CPU tervezést, meg a programforrást. Kezdesz olyan lenni mint a ASVA, mikor a film másolást autólopáshoz hasonlítják. Ennyi erővel levédem a bitet, aztán tejelhet nekem az egész IT ipar, kivéve az analóg masinákat. Formátumot le lehet védeni, mert a manci néni 3-at fingott zsinódban kombót is le lehet védeni, más kérdés hogy formátum miatt folyó szabadalmi pert nem nyert még senki se.
  • A1274815 #49
    "Az, hogy ki kéne venniük a jelenlegi szabályok miatt ok, de akkor teljesen jogosan kérheti számon bárki a Microsoft-ot is, hogy mit sért."

    Számon is szokták kérni.