Gyurkity Péter

Európában debütál a Sony Video Walkman

A japán gyártó tavalyra ígérte, ám csak mostanra készült el a sokak által várt Video Walkman készülékekkel. Végre beindulhat a verseny az Apple videót is támogató lejátszóival, mégpedig elsőként Európában.

A Sony európai oldalának online boltjában már felbukkantak az NW-A800 sorozat tagjai, amelyek videótámogatással bővítik ki a megszokott hordozható készülékeket. A cég tájékoztatása szerint a lejátszók elsőként Európában jelennek meg, mégpedig áprilisban, a világ többi részén egy későbbi időpontban rajtol majd el a fejlesztés. A japán gyártó áttörő sikert vár, az azonban még kérdéses, hogy a vásárlói igények és az Apple hasonló törekvése mennyiben adnak alapot erre.



Elsőként rögtön három változat jelenik meg a videós Walkman, ezek sorrendben az NW-A805, az A806 és az A808. A készülékek a flashmemória méretében térnek el egymástól, ez ugyanis 2, 4, illetve 8 GB. Mindhárom verzió 2 hüvelykes, függőlegesen elnyújtott LCD-kijelzővel érkezik, amely QVGA-felbontást (240 x 320 pixel) támogat, a tartalmakat azonban függőleges és vízszintes pozícióban is megtekinthetjük, tehát lehetőség van azok elforgatására. A Video Walkman 44 mm széles, 88 mm magas és 9 mm vastagságú, súlya egészen pontosan 53 gramm. Az ár felszereltségtől függően 120 és 330 font között változik (az adót leszámítva), ez átszámítva nagyjából 48-130 ezer forintot jelent.

A videóknál az MPEG4 H.264/AVC formátum támogatott. A zenelejátszásnál a Sony saját ATRAC-formátuma viszi a prímet, ám lehetőség van az MP3 közvetlen lejátszására, valamint az egyéb formátumok (Windows Media Audio, MP3, WAV) átkonvertálására a gyártó által szállított szoftver segítségével. A Sony saját adatai szerint 132 kbps-es ATRAC esetén az akkumulátor 30 órán át bírja egy feltöltéssel, míg 768 kbps-es MPEG4 videóknál ez 7 órára csökken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JeD #32
    "Igazabol mindenki ugyanannak az MPEG4 codec-nek a kulonbozo variacioit hasznalja. Legyen az a VC1, divx, xvid, h.264, quicktime..."

    Kivéve az OGG, gondolom, mivel az direkt szabadalom/licenszmentes, tehát nem épülhet rá.
  • intrex #31
    zzebi: "Igazabol mindenki ugyanannak az MPEG4 codec-nek a kulonbozo variacioit hasznalja. Legyen az a VC1, divx, xvid, h.264, quicktime... A h.264 pl annyira MPEG4, hogy ez gyakorlatilag csak az MPEG4 AVC profile egyik neve. Bar a VC1, a divx, az xvid es a quicktime nem kompatibilis binarisan az mpeg4-el, de az tomoritesi modszer szinte ugyanaz."

    Igazad van, csak egy kis pontosítás: a quicktime nem tömörítési formátum, hanem egy kapszula neve, gyakorlatilag bármilyen algoritmust tartalmazhat, még akár több hang és video sávot, feliratokat, flasht, interaktív dolgokat, stb.
    Szóval olyan mint az AVI, csak lényegesen többet tud. A windowsosok azért utálják, mert szar a player, mac-en viszont tökéletes.
  • zzebi #30
    "végre egy olyan kütyü kellene, amire NEM KELL KONVERTÁLNI"

    Tudod, a codec-eket nem az Ur teremtette, sot a specifikaciok sincsenek kotablaba vesve az idok kezdete ota.
    Maskeppen fogalmazva: a codec-ek jonnek-mennek, ujak tunnek fel, regiek tunnek el, barki sajat kedvtelesere irhat egyet. Mindegyik mashogy mukodik es a legtobb eseteben csak a fejleszto tudja, hogy hogyan.

    Eppen ezert, amikor egy video fajlokat lejatszo kutyut fejleszt egy ceg (jelen esetben a Sony), akkor nem csak beilleszti a szoftver forraskodjaba a bibliabol kimasolt, univerzalis, mindent dekodolo kodot, hanem eloszor megveszi a tamogatando codec-ek license-eit a fejleszto cegektol, majd beilleszti a dekodolo modult a sajat termekebe.
    Tudom, mindez nagyon foldhozragadt dolog, de sajnos a technologia ma igy mukodik.

    *****************

    Amugy a kinek van jobb codec-je vitaban ma nehez gyoztest hirdetni. Igazabol mindenki ugyanannak az MPEG4 codec-nek a kulonbozo variacioit hasznalja. Legyen az a VC1, divx, xvid, h.264, quicktime... A h.264 pl annyira MPEG4, hogy ez gyakorlatilag csak az MPEG4 AVC profile egyik neve. Bar a VC1, a divx, az xvid es a quicktime nem kompatibilis binarisan az mpeg4-el, de az tomoritesi modszer szinte ugyanaz. Ezt az is szepen bizonyitja, hogy ezen kodekek kozul barmelyik kepes a tobbit is dekodolni kis trukkozessel.

    Azt fontos tudni, hogy az MPEG szabvanyok nem azt irjak le, hogy hogyan kell betomoriteni a videot, hanem azt, hogy milyen modokon lehet lekodolni azt. Ez azt jelenti, hogy bar a teljes MPEG4 szabvany nagyon sok fajta extra tomorito ficsorrel rendelkezik, azt mar a tomorito algoritmus iroja donti el, hogy ezek kozul melyikeket hasznalja ki. Eszerint egy szabvanyos MPEG4 video lehet nagyon egyszeru, szinte MPEG2-es szintu kodolassal is tomoritve, de hasznalhatja akar az osszes Advanced extrat is. Az elso esetben gyenge szintu tomoritest kapunk, a masodik esetben sokkal jobb minoseget es kisebb fajlmeretet.
    A kulonbozo szintu (komolysagu) MPEG4 tomoriteseket profilokba csoportositottak. Az Advanced (AVC) profile pl tipikusan HD videok tomoritesere alkalmas, de van kulon profile mobil videozasra is. A divx es az xvid az AVC egy-egy valtozata.

    Azt, hogy egy ceg melyik profile mellett kotelezi el magat sok dolog befolyasolja: szamitasi kapacitas (a komolyadd profile-ok tobb eroforrast igenyelnek), rendelkezesre allo savszelesseg, kulso tamogatottsag (pl az asztali DVD lejatszok altalaban nem tamogatjak a teljes AVC eszkoztarat), szerzoi jogok beepitett vedelme, stb.
  • TeszteloPontHu #29
    De odakünn 48e. Itthon lesz 60-70e is...
  • sathinel #28
    68 K áfával:
    LG JM53 MP3 lejátszó
    MP3 lejátszó 8GB-os merevlemezzel
    8GB Hard drive, ami közel 2000 zeneszám vagy 800 video klipet jelent!
    1,77 inch-es, 260 000 színű OLED kijelző
    MP3, WMA (DRM10), OGG, ASF, és MPEG-4 videó lejátszás.
    Akár 30 óra folyamatos zenelejátszás egyetlen akkutöltéssel
    Varázsujj navigáció
    10 ekvalízer (Auto ekvalízer)
    Zenés Terápia
    Zeneszámok automatikus szinkronizálása a Windows Media Player 10 segítségével
    Beépített lítium-polimer akkumulátor
    USB 2.0 összeköttetés
    PlaysForSure kompatibilitás
  • GVG #27
    de lagalább itt jelenik meg először...

    (mondjuk lehet így akarja elkerülni a bukást, azaz ha itt nem válik be, akkor egy feljavított változatot ad ki japánban:S)
  • Gerygrey #26
    Lehet hogy van ilyen, de a sztereó bluetooth füles, meg a két külön készülék ára valószínűleg odaver egy PDA-nak ami egyben tudja mindezt...
  • nbarnabas #25
    már van olyan mp3 lejátszo ami tudja a stereo bluetooth-t így ha bejön egy hívás a fejhallgaton egy gomb és átvált, ennyi,
    jo tudom most majd jönnek hogy a blue az nem zenehalgatásra valo
    én csak megemlítttem hogy már az is meg van oldva
  • smv #24
    Nekem végre egy olyan kütyü kellene, amire NEM KELL KONVERTÁLNI. Oké értem én, hogy kissebb lesz stb, de igazán emgoldahtnák már, hogy egy 800 megás avit ne kelljen órákig konvertálnom, csak felbaszni a cuccra, szt' jovan.
  • scorpeeon #23
    Mondjuk noname lejátszót sem vennék soha, azokkal én mindig megszívtam. Egyébként meg 25k + 10k -val(ha 2 gigás kártyát nézünk) már majdnem ott vagy, mint ennek a videós walkmannek a 2 gigás változatával, és ennek azért neve is van, és gondolom a legtöbb dologban csúnyán oda is veri a noname lejátszókat. Bár nemtom h mennyire noname a tied...