Gyurkity Péter

Megállapodással zárul a Sony BMG rootkit-pere

Több amerikai állam után a kiadó a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal is megegyezett a vásárlók kárpótlásáról és a jövőben alkalmazandó korlátozásokról. A cég nem ismerte el a törvénysértést.

A cég az elmúlt hónapokban több lépésben is sikert könyvelhetett el, egymás után lezárva az ellene megindított bírósági pereket. Ezek a két évvel ezelőtt kirobban botrány kapcsán indultak, ekkor derült ugyanis fény arra, hogy több millió zenei albumon olyan másolásvédelmet helyeztek el, amely megkönnyítheti az asztali számítógépek megfertőzését. A Sony több amerikai állammal megegyezett, most a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság volt soron, amely folytatta az eljárást.

A megállapodás értelmében a kiadó 150 dollárt fizet az erre igényt tartó vásárlóknak a károk megtérítésére. Emellett ígéretet tesznek arra, hogy a jövőben távol tartják magukat a hasonló praktikáktól, vagyis eltekintenek az XCP-re emlékeztető másolásvédelmi megoldások alkalmazásáról.
A cég köteles tájékoztatni a vásárlókat a CD-lemezeken alkalmazott korlátozásokról, nem használhatja fel a vásárlókról szerzett információit marketingcélokra azok beleegyezése nélkül, illetve segítséget kell nyújtania a rootkit könnyű eltávolításához.

"A biztonsági kockázatot jelentő szoftverek engedély nélküli telepítése törvénytelen. A felhasználók tulajdonosai saját számítógépüknek, ezért a vállalatoknak elegendő információt kell közölniük az esetleges korlátozásokról, hogy a vásárlók ennek tudatában felelősségteljes döntést hozhassanak a beruházást illetően" - magyarázta Deborah Platt Majoras, az FTC elnökasszonya. A Sony üdvözölte a megállapodást, a törvénysértést azonban nem ismerik el - az egyezség a 30 napos véleményezési peridus végén, március első napján lép életbe, pontosabban a bizottság ekkor hozza majd meg végső döntését az ügyben.

A kiadó legutóbb több mint 40 amerikai állammal állapodott meg a kártérítésről. Mintegy 4,25 millió dollárt fizetnek ki, a Sony BMG weboldalán jelentkező felhasználók pedig fejenként 175 dollárt kapnak. A kártérítés megoszlása meglehetősen egyenetlen: a pert elindító 13 állam egyenként 316 538 dollárban részesül, a később csatlakozott szövetségesek ugyanakkor mindössze 5000 dollárt kapnak, ami jelképes összegnek számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PyRex #16
  • nedudu #15
    Én simán 1 milliárd dollár kártérítésre köteleztem volna a Sony-t, plusz a zenei üzletágának felfüggesztésére. Talán észhez térnének a kiadók.
  • turul16 #14
    Tegyük hozzá, hogy TPM-ek önmagukban nem sértőek, csak, ha úgy használják őket ahogy. A terjedésük elősegíti, hogy úgy használják.
  • turul16 #13
    Gratulálok! Ön nyert, megnyerte a nap éleslátója címet :)
  • Evil Merodak #12
    "A felhasználók tulajdonosai saját számítógépüknek..."

    Na pont ez az amit a Vista és a TPM megsért. Csak

    "a vállalatoknak elegendő információt kell közölniük az esetleges korlátozásokról"

    Pont ez az ami Vista hype-ból kimarad.
  • Evil Merodak #11
    Win Vista. Kapok hangszórót? :D
  • sh4d0w808 #10
    "A cég az elmúlt hónapokban több lépésben is sikert könyvelhetett el, egymás után lezárva az ellene megindított bírósági pereket." - ha ezek sikerek, az már nagyon gáz. Nyilván nem lennének perek a Sony BMG ellen, ha nem lennének ilyen trógerek...
  • turul16 #9
    (Egyébként nem pontos teljesen, de közel jár)
  • turul16 #8
    És melyik rendszeren terveznek ilyen DRM-et megvalósítani ?
  • Yv@n #7
    Egész pontosan szinte bármelyik hardwre-es virtualizáció képes hw környezetben.