Gyurkity Péter

Xbox 360 európai premier

Pár óra múlva itt az európai megjelenés, így az eddigi beszámolók, a tengerentúli tapasztalatok alapján érdemes áttekintenünk, miben hoz újdonságot a Microsoft következő generációs konzolgépe, és miért érdemes elgondolkodnunk megvásárlásán - ha érdemes egyáltalán.

Redmond nagy fába vágta a fejszéjét amikor elhatározta az Xbox 360 korai piacra dobását. Azért korai, mert az elődöt - amely a veszteségek ellenére sikereket hozott a vállalatnak - négy éves korában küldik nyugdíjba, míg az új zászlóshajó nem dicsekedhet túl nagy választékkal, már ami a játékokat illeti. Sokan azonban áttörést, forradalmi lépést látnak a megjelenésben, és máris a PC lassú haláláról beszélnek, aminek helyét a konzolok - legyen az Xbox 360, Playstation 3, vagy ezek utódai - vesznek át. Természetesen itt még nem tartunk, az új generáció azonban minden korábbinál szélesebb körben terjedhet el, igencsak kitágítva a konzoltulajdonosok körét - és megnövelve a játékfejlesztők bevételeit.


A november 22-i amerikai debütálást követően rövid időn belül megjelentek az első hosszabb lélegzetvételű tesztek az új konzolról. A HardOCP szépen végigvette a dobozban található kiegészítőket, kellékeket, míg magát a masinát ötletesen az előddel együtt vette szemügyre. Látható, hogy a külső méret négy év elteltével sem változott sokat, a kinézeten viszont annál inkább finomítottak - az Xbox 360 karcsúbb, finomabb, egyszersmind sérülékenyebb gép benyomását kelti és korántsem olyan robusztus, mint elődje.

A kontroller szintén némileg letisztultabbá és egyszerűbbé vált, bár kicsit olyan, mint egy félresikerült ufó az ötvenes évek filmjeiből. Ami a képekből nem derül ki: az utód valamivel könnyebb, ami egyrészt az alkatrészek súlyának, másrészt a tápegységnek köszönhető - az ezúttal kívülre került. A féltégla egyesek szerint túl nagyra sikeredett és jó helyen volt a gépen belül, ám ezzel egy hőforrást távolítottak el abból, amire nyilván szükség volt - elég, ha csak a doboz szellőzőnyílásait, rácsait nézzük, van belőlük elég.


A technikai részletekbe nagyon nem mélyednék bele, hiszen a teljes lista mindenhol hozzáférhető. Ami lényeges: a speciális hárommagos PowerPC processzort nagy előrelépésként értékelik, amely ugyan nem fogható a Cell chiphez, ám jókora erőtartalékot rejt magában, amelyet a jelenlegi játékok még nem használnak ki. Van mire építeni tehát hosszú távon, még ha nem is várnak tízéves életciklust a konzoltól, mint a Sony jövőre érkező üdvöskéjétől. Ami még érdekes, az a beépített HD DVD lejátszó elmaradása, amit egy DVD9, vagyis dupla rétegű meghajtó helyettesít. A Microsoft tehát nem vállalt be egy, a riválisához hasonló merész döntést, és egyelőre kivár - igaz, nem is 2006 közepén jelennek meg fejlesztésükkel, amikorra már remélhetőleg látni lehet majd a következő generációs formátumok versenyfutásának esélyeit.

Az Anandtech cikke révén a konzol belsejébe is bepillanthatunk, és szemügyre vehetjük az egyes komponenseket. A burkolat eltávolítása után elénk tárul az alaplap, a ventilátor, a termetes légcsatorna, valamint a külön tokban elhelyezkedő, 2,5 hüvelykes SATA merevlemez, ami a drágább változat tartozéka. Az alaplap némileg kisebb, mint a hagyományos ATX példányok, és természetesen kompaktabb is.

A csatlakozók kis túlzással a szélrózsa minden irányába, mind a négy oldal felé helyezkednek el. A legnagyobb komponens a DVD-meghajtó, amely mellett minden más eltörpül a dobozon belül. A ventilátor és a hűtőbordák eltávolítása némi pluszmunkát igényel, de ezután megpillanthatjuk a processzort, valamint a grafikus chipet, amely két külön mag egy lapkán. Természetesen mindezt nem érdemes eljátszanunk saját példányunkkal, hiszen így elveszítjük a garanciát.


Az Xbox 360 legfontosabb célja a minden korábbinál szélesebb vásárlói közönség meghódítása. Ezt többek között a már jól bevált Xbox Live szolgáltatással érhetik el, az internetes funkciókat és játékmódokat megfelelő módon kihasználó szoftverekkel. Maga a csomag Silver, vagyis ezüstfokozatú előfizetést foglal magában, ami bepillantást nyújt a szolgáltatásba, ám nem teszi lehetővé az online játékot. Hozzáférünk viszont a közösségi oldalakhoz, a játékdemó letöltésekhez, előzetesekhez, és számos egyéb tartalomhoz, ami meghozhatja a kedvünket az arany fokozatra váltáshoz. Persze nem ingyen: a hivatalos oldal szerint 1 hónap 8 dollárba, 3 hónap 20 dollárba, míg egy egyéves előfizetés 50 dollárba kerül.

Az Xbox 360 bemutatkozása nem ment gond nélkül: több visszajelzés érkezett a készülék magas zajszintjéről, és forgalomba kerültek hibás példányok is, amelyek hibaüzenetekkel, vagy akár elsötétülő képernyővel jelezték, hogy valami nem stimmel. A többséget azonban a Microsoft szerencséjére nem érte ilyen kellemetlen meglepetés, és egyelőre jól zajlik az értékesítés. Havonta mintegy egymillió darabot szeretnének piacra dobni, ami jövőre 12-13 millió konzolt jelent. Ez némileg visszafogott tervekről tanúskodik, ám mindenképpen szeretnék biztosítani az ellátás folyamatosságát. Az első roham átvészelése után ez még akár sikerülhet is.


A játékokat illetően némileg szűkös a kezdeti választék. A Microsoft már korábban megnevezte azt a 15 címet, amely készen áll a december 2-i európai bemutatóra, ám a nagyüzem csak a következő évben indul be. Nyilvánvaló, hogy ezáltal jóval nagyobb szerep jut az eredeti konzolra készülő játékoknak, pontosabban a kompatibilitásnak, amit ezúttal szoftveres úton oldottak meg. A 2,5 MB-os módosításnak köszönhetően 212 régebbi játékot élvezhetünk, ám ehhez szükség lesz a beépített merevlemezre, hiszen a szoftvert csak így tölthetjük le és telepíthetjük fel.

Szakértők egyetértenek abban, hogy az Xbox 360 - bár jelentős előrelépés - nem tudja végrehajtani a sokat emlegetett váltást, és nem temetheti el a PC-t. Inkább egyfajta közbenső állomásként értékelhető, amelyben már megvan a lehetőség a konzolok hagyományos szerepkörének kibővítésére, ám ez több tényező miatt jelenleg még nem megvalósítható. Az biztos, hogy a fanatikus játékosoknak sok órányi szórakozást nyújt majd, főleg, ha jövőre kijönnek a beígért újdonságok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MacrosTheBlack #190
  • droland #189
    Én érveltem, ezt várom viszont, nem várok többet szerintem egy puszta átlag IQ szintnél... de alattit nem várok...
  • MacrosTheBlack #188
    Hát te?
  • droland #187
    "nem igy gondolom senki nem hülye aki pécén játszik csak szerintem kényelmetlen stb"

    Próbáljuk meg anyázás nélkül

    Ez a vita főleg azért meddő, mert:
    Én pl. szeretem máig a tejberiszt XY utálja, most akkor mondjam, hogy hülye? Nem, csak kinek a pap, kinek a papné.

    De lényegében a fenn idézet dologhoz csak annyit szeretnék mondani, hogy ez a kényelmetlen sem túl jó, mert hasonlóan az XBOX-hoz, vagy PS2-höz, ha az ember megveszi a játékot, felrakja és menni fog. LEGALÁBBIS NÁLAM EZ ÍGY MŰKÖDIK. Akinél nem, annál csak röviden: kimeríti a nem hozzáértés fogalmát.

    A másik pedig az, hogy én anno vettem egyszer egy gamepadot, kipróbáltam már csak azért is autóshoz, rpg-hez, fps-hez, és marhára nem állt rá a kezem, de NEM AZÉRT SZERINTEM MERT BÉNA VAGYOK, hanem egyszerűen azért, mert megszoktam a bill+egeret.

    Mellékesen szerinten pl. rpg-hez és fps-hez szerintem FŐLEG AZ EGÉR MIATT máig jobb megoldás a bill+egér, mint a pad, DE MONDOM, SZERINTEM EZ CSAK MEGSZOKÁS KÉRDÉSE.

    Még annyi jutott eszembe, hogy ha kijön pl. egy olyan repülős szimulátor program, ami szó szerint próbálja leutánozni a repülőt, hogy van rajta 80 gomb minimum, akkor a gamepados megoldás ismételten problémákat vet fel.

    CSAK ÉRVELNI PRÓBÁLTAM!
  • Zsoltika 007 #186
    Bagoly mondja verébnek...
    Nem unod még?
  • MacrosTheBlack #185
    Biztos továbbadtad, csak a kötözködést tartottad meg. :)
  • dez #184
    Nekem nincs is konzolom. :P
  • MacrosTheBlack #183
    Szerintem meg ő engem. Meg te is. Úgy látszik ezt a viselkedést is adják a konzolok mellé.
  • dez #182
    Szerintem te meg direkt provokálod...
  • jimmy127 #181
    x-boxos