Gyurkity Péter

John Carmack is a konzolok felé fordul

A Doom- és Quake-sorozat legendás alkotója a Microsoft következő generációs konzolgépére is fejleszti új játékát, és úgy gondolja, hogy az Xbox 360 egyenesen felüdülés a PC-k után.

A fejlesztő a QuakeCon 2005 találkozón számolt be terveiről, többek között arról, hogy következő játékát már elsősorban konzolra fejleszti. Ez legfőképpen azért jelent nagy változást, mert Carmack mindeddig az OpenGL platform lelkes támogatójának számított, és leginkább a személyi számítógépekben látta a jövőt, már ami a játékfejlesztést illeti. Elhatározása azt jelenti, hogy megbarátkozott a Microsoft-féle DirectX platformmal - amelyet még a Doom III megjelenése előtt is éles kritikával illetett - és most már életképes alternatívát lát a konzolokban.


Ez nem túl meglepő, hiszen sokak szerint a PC-játékpiac halálra ítéltetett, és - elsősorban a kalózkodás és a csökkenő bevételek miatt - a legtöbb kiadó idővel végleg a konolok felé fordul majd. Ez szerencsére még odébb van, de úgy tűnik, egyre többen foglalkoznak a váltás gondolatával. A találkozón elhangzott beszédében Carmack elárulta, hogy a PC-k terén főként a grafikus kártya meghajtók körüli mizéria okozott neki gondokat. Az Xbox 360 ilyen szempontból felüdülésnek számít, amely jóval közvetlenebb és könnyebb megoldást ígér. Ennek ellenére azonban a szakember leszögezte, hogy új játéka először PC-re jelenik meg.

Carmack nemcsak a Microsoft termékében, hanem a Sony megoldásában is lát fantáziát, sőt, igen pozitívan nyilatkozott a késedelmet szenvedő PlayStation 3-mal kapcsolatban. Véleménye szerint ugyanis a Sony által ígért nyílt platform révén a PS3 léphet az egykori Amiga örökébe, és kiváló grafikus alrendszerével, valamint a HDTV-támogatásával messze felülemelkedhet a korábbi konzolokon. Az új gépekben bemutatkozó PowerPC processzorokról azonban már jóval visszafogottabban beszélt, és - legalábbis rövidtávon - kétségbe vonta a többmagos, többszálas megoldások állítólagos előnyeit.

Szerinte a grafikus kártyák terén ez a követendő, de nem biztos, hogy a processzoroknál is ugyanezt az utat kell végigjárnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mihail #181
    zsír

    legroszabb esetben meg: Xbox 360 VGA HD AV Cable
  • dez #180
    A ps3-on 2db HDMI kimenet van. Ezt egy sima kábellal rá lehet kötni egy DVI(-D)-s bemenetű LCD montiorra (az előbbi szabvány felülről kompatibilis az utóbbival). Úgy emlékszem, az xbox360-on is láttam. (Ott persze csak 1db.)

    De pl. a ps-ek AV Multi Outján is kijön az RGB - jó esetben HD bontásban nem ezek váltanak át komponensbe, hanem az külön jön ki a csatin, vagy át lehet kapcsolni.
  • Mihail #179
    melyikeken? vagy lesz vmilyen átalakító. mert pl. széles lcd-n nem nézne ki rosszul? vagy akkor már a kivetítőmet is tudnám végre prezentáción kívül másra is használni.. mondjuk azon meg van s-video..
  • BiroAndras #178
    Akkor már én is.

    "tft nativ felbontása hátrány"

    Nem hátrány. Az 1280x1024-as felbontás nagyjából mindenre jó (nekem legalábbis). Addig volt gond, amíg a játékok ezt nem bírták, de ma már nincs ilyen gond.

    ",vgy a szinével, vagy a rálátási szöggel vagy a válaszidővel mindig gond van."

    Ha nem játszik az ember FPS-ekkel, akkor a 25ms-os válaszidő nem gond. De ma már vannak ugyanolyan képminőségű sokkal gyorsabb modellek is.

    "Emelett drága"

    Nem az. 19-es TFT-t kapsz már bruttó 100K alatt. Egy jobb minőségű DVI-os is 150K alatt van. Pár éve még a CRT-k voltak ilyen magasságban.

    "Crtnél geomatria hiba tftnél halott pixel ..."

    Nagyon sok TFT-t láttam már, itt a munkahelyemen is a többségnek az van már, és egyáltalán nem jellemző a pixelhiba. A CRT-k mindenféle hibái viszont állandóak, és rettenetesen zavaróak, amióta a szemem hozzászokott a TFT-k képéhez.
    Az én céges monitoromon (olcsóbb fajta 19-es Samsung) egyébként előjött 3 pixelhiba is, de el is múltak (nem gondoltam volna, hogy ilyen van). Az otthoni drágább modellen viszont több, mint 1 év után sincs semmi hiba.
  • dez #177
    Ha már előjött... :)

    "Crt se "villog" (lol villog)"

    Már hogy ne villogna?

    "messze nem sugároz annyit (telo veszélyesebb)"

    Viszont ott nincs alacsony frekvenciájú pulzálás, ami ugyancsak zavarhatja a sejteket.

    "tft nativ felbontása hátrány ,vgy a szinével, vagy a rálátási szöggel vagy a válaszidővel mindig gond van. (kiemelem a vagy -ot !)"

    Ez már egy elavult "törvény". Kb. év eleje óta. Akkor oldották meg, hogy az amúgy jó képű, de lassabb LCD paneltípusok is gyorsak legyenek.

    "Emelett drága (persze a crt is drágul mert jobb fajtákat már nem gyártanak...)"

    Drága, de ahogy mennek lejjebb az árak, most már kb. annyiba van egy jobb LCD, mint amennyibe volt korábban egy jobb (de nem csúcs) CRT.

    "Crtnél geomatria hiba tftnél halott pixel ..."

    CRT-nél állandó, TFT-nél nem törvényszerű.

    "Kontraszt arány sok tftnél nem mérvadó (szemed kifolyik olyan erős fénye ...)"

    Ez az olcsóbbakra igaz (TN panel).
  • dez #176
    (Csak kár, hogy nem írt semmi újat, de mindegy.)
  • dez #175
    Újakon már lesz.
  • Mihail #174
    na végre egy inteligens hozzászólás!
  • Mihail #173
    én csak azt nem értem hogy miért nem tesznek a konzolokra egy monitor kimenetet is? mert nekem szokatlana tv előtt gamézni.
  • tehen_m #172
    Crt se "villog" (lol villog), messze nem sugároz annyit (telo veszélyesebb)
    tft nativ felbontása hátrány ,vgy a szinével, vagy a rálátási szöggel vagy a válaszidővel mindig gond van. (kiemelem a vagy -ot !)
    Emelett drága (persze a crt is drágul mert jobb fajtákat már nem gyártanak...)
    Crtnél geomatria hiba tftnél halott pixel ...
    Kontraszt arány sok tftnél nem mérvadó (szemed kifolyik olyan erős fénye ...)


    TV nél az "élsímitást" ne keverjük bele.
    Homyálos,kis felbontású sz@r a tv ...