SG.hu
OLED-tévé Panasonic-módra
Tévéfronton az idei karácsonyi szezon az OLED-technológiáról fog szólni, kipróbáltunk egy 55 collos Panasonic modellt, hogy megéri-e.
A kijelzők evolúciójának következő lépcsőfoka az OLED, melyről ugyan már egy évtizede is sokat olvashattunk, de nagyon nehéz volt a gyártók számára a méret növelése, ezért leginkább telefonokban és órákban találkozhattunk vele nagyobb számban. Az idők változása már a Las Vegasban januárban megrendezett CES-en érezhető volt, több új cég jelent meg a területen, ami a tömegtermelés beindulását és az árak esését vetíti előre. A Panasonic nem kezdő a területen, első ilyen modelljük, a CZ950 két éve jelent meg, természetesen csillagászati áron. 2017-es modellpalettájukon két OLED-es típus van, az EZ950 és az EZ1000. Ezek műszakilag jórészt megegyeznek, az olcsóbb 950-esben néhány funkcióval több van, viszont az 1000-esbe épített hangszórók jobbak. Az EZ950 két méretben készül (55" és 65"), mi a kisebb verziót teszteltük.
Hungarocellel jól kibélelt papírdobozban érkezett, speciális utasítások mellékletében, miszerint tilos felállítani, oldalra dönteni vagy a kijelzőnél fogva megemelni. Ezek oka kibontás után gyorsan kiderül: a kijelző olyan vékony, hogy nem bírná el a 18 kilós tömeget. Az LG Display által gyártott panel sík - manapság már csak a Samsung tart a kínálatban görbe kijelzőt, úgy néz ki ez az innováció is elbukott a 3D után, mely szintén teljesen kikopott. Nem lábakon, hanem egy vízszintes fémlemezen áll. A talp 7 kiló, egyszerűen csak rá kell csúsztatni felülről a kijelzőt, majd két csavarral rögzíteni. Sima, funkció nélküli lekerekített téglalap. Mivel a hangszórók is hátul vannak, így elölről nézve nagyon minimalista kinézetű az egész.
A hátuljára szerelték az elektronikát, ebben vannak a csatlakozók és a hangszórók is. A műanyag hátlap egyetlen nyíláson engedi ki a vezetékeket, így nincs összevisszaság. Nem spóroltak ki semmit: van négy HDMI, három USB (ebből egy 3.0), vezetékes és vezeték nélküli internet, műholdvevő-, kábeltévé és antenna bemenet is. Fotóinkat közvetlenül egy SD-memóriakártyát bedugva is lejátszhatjuk, illetve mondjuk akár közvetlenül a mobilról, Bluetoothon rákapcsolódva is megnézhetjük. Két távirányító jár hozzá, egy a legszükségesebb funkciókra szorítkozó érintőpaneles, és egy hosszúkás, gazdagon feldíszített nyomógombos darab. Mindkettő előlapja alumínium a prémium érzet érdekében, műanyag hátlappal, jó fogással. Az érintőképernyős verzió ugyan jobban néz ki, de pontossága nagyon gyenge, könnyű félrenyomni. A nyomógombosnál természetesen ilyen nem merül fel, itt csak a rengeteg felesleges gombot és az alsó-felső végek nehéz elérhetőségét kritizálnánk.
A tévé felső fele csak az OLED-panelből áll, emiatt szupervékony, alig néhány milliméter. Aki akar, lenyűgözheti vele a barátait. Abból a szempontból viszont teljesen értelmetlen, hogy az alsó része ugyanúgy vaskos; a cégek dollármilliókat költenek fejlesztésre a legvékonyabb kijelző előállítása érdekében, amit azután bőszen reklámoznak is, majd az egészet lenullázzák az 5 centi vastag elektronikával, amit még meg is fejelnek egy 10 centiméteres biztonsági távolsággal a melegedés miatt. Az LG ebből a szempontból más, szerintem jóval előremutatóbb dizájnt talált ki, ők lehoztak mindent a kijelző alá egy külön dobozba, így még inkább kiemelve a vékonyságot és megdöbbentve az embert.
Képe gyönyörű, egyáltalán nem csillog. Betekintési szögről nehéz beszélni, mert gyakorlatilag bárhonnan nézve tökéletes a képe. Több képprofil közül választhatunk (standard, cinema stb.), profi módban pedig részletesen beállíthatunk mindent, függően az éjszakai vagy nappali használattól. Nagyon finoman kalibrálhatjuk a színeket és a gamma mértékét, külön-külön SRD és HDR módban. A kijelző nagyon fényes, a szoba besötétítése nélkül is csodálatos élményt nyújt. (A fényerő szabályozását ráhagyhatjuk a benne lévő szenzorra, mely a környezet világosságát figyeli.) Az OLED előnye leginkább a fehér-fekete váltásoknál jön elő, főként a HDR hatása miatt nagyon nagy a különbség közöttük. Mivel az OLED lényege, hogy minden egyes pixel saját maga világít, akár egymás mellett lévők is ki vagy bekapcsolhatók, egymásra semmilyen hatással nincsenek.
A fényerő maximuma (950 nit) majdnem kétszerese az LCD-knél megszokottnak, de azok feketéje közel sem ilyen sötét. Teljesen más élményt nyújtanak a zömében éjszaka játszódó filmek (például a horrorok vagy akár a bántóan színszegény Wonder Woman), mivel láthatóvá válnak az egyébként háttérben elvesző részletek. Eközben színei megmaradnak természetesnek, nem Samsungosan túlszaturáltak, ami leginkább az emberek bőrén látszik. A jó színdinamikát még tovább növelhetné a Dolby Vision alkalmazása. A gyengébb minőségű adásokat felskálázza a tévé, méghozzá egész jól. Érdemes még megjegyezni, hogy a régi plazmákhoz hasonlóan az OLED tévék is érzékenyek a beégésre, főleg a használat első néhány órájában.
A Panasonic a Mozilla által már nem támogatott Firefox operációs rendszert használja, és saját maguk bővítik azt új funkciókkal, de a jogi problémák elkerülésére átnevezték azt My HomeScreen 2.0-ra. A menürendszer hatalmas méretű minimalista elemekből áll, kezelése nagyon egyszerű, a váltások gyorsak. A távirányítón az Apps gombot megnyomva jön be a főképernyő, erre tűzhetjük ki a programokat. Ezek magyarországi szemszögből eléggé értelmetlenek, illetve alig használhatók, főként külföldi csatornák saját hírszolgáltatásairól van szó. A cég szoftverboltjában semmilyen hazai app nincs (na nem mintha olyan nagy lenne nálunk a kínálat) és a YouTube meglepő módon még a régi dizájnnal fut. Netflix szerencsére van. A programok mappákba rendezhetők, így az egyes családtagok dolgai jól elkülöníthetők.
A színes képes Firefoxos dizájnnal szemben a tévé saját panasonicos kezelőrendszere évtizede változatlan lehet. Egy balról beúszó szöveges panelen állíthatunk képformátumot, nyelvet, színeket és az általában megszokott dolgokat, természetesen mindent magyar nyelven. Hang terén is egyértelműen gyengén teljesít, habár nem biztos, hogy van értelme ezen a téren lehúzni, hiszen aki ilyen tévét vesz, szinte biztosan külső hangszórókat használ. De azért megjegyzésre érdemes, hogy azok nélkül sokat levon az élményből egy film megnézése. A magas késleltetési idő miatt játékcélra sem ezt választanánk, a 25 ms többszöröse a mai számítógép monitorokénak, ami a képernyőn áthúzó nagyon gyors dolgoknál (legyen az focilabda vagy lövedék) lehet megfontolandó szempont.
Ára az összehasonlító oldalak szerint 1 150 000 Ft. Hogy megéri-e? Ár-méret szempontjából semmiképp, hiszen ennyiből legalább két ugyanekkora készüléket vehetünk, akár ugyanettől a gyártótól. Azok sem sokkal vastagabbak nála, felbontásban sem rosszabbak, ráadásul egyéb szolgáltatásokban sem maradnak el. Marad a használt technológia, az OLED, mely valóban nagyon természetes színeket és mélyebb feketéket hoz a nappaliba, de ha behúzzuk a függönyt, ez utóbbi előny is elveszik. Nyilván a fejlesztéseknek meg kell térülniük, de nekünk kell eldöntenünk, hogy mi is azok között akarunk-e lenni, akik kifizetik ezt.
A kijelzők evolúciójának következő lépcsőfoka az OLED, melyről ugyan már egy évtizede is sokat olvashattunk, de nagyon nehéz volt a gyártók számára a méret növelése, ezért leginkább telefonokban és órákban találkozhattunk vele nagyobb számban. Az idők változása már a Las Vegasban januárban megrendezett CES-en érezhető volt, több új cég jelent meg a területen, ami a tömegtermelés beindulását és az árak esését vetíti előre. A Panasonic nem kezdő a területen, első ilyen modelljük, a CZ950 két éve jelent meg, természetesen csillagászati áron. 2017-es modellpalettájukon két OLED-es típus van, az EZ950 és az EZ1000. Ezek műszakilag jórészt megegyeznek, az olcsóbb 950-esben néhány funkcióval több van, viszont az 1000-esbe épített hangszórók jobbak. Az EZ950 két méretben készül (55" és 65"), mi a kisebb verziót teszteltük.
Hungarocellel jól kibélelt papírdobozban érkezett, speciális utasítások mellékletében, miszerint tilos felállítani, oldalra dönteni vagy a kijelzőnél fogva megemelni. Ezek oka kibontás után gyorsan kiderül: a kijelző olyan vékony, hogy nem bírná el a 18 kilós tömeget. Az LG Display által gyártott panel sík - manapság már csak a Samsung tart a kínálatban görbe kijelzőt, úgy néz ki ez az innováció is elbukott a 3D után, mely szintén teljesen kikopott. Nem lábakon, hanem egy vízszintes fémlemezen áll. A talp 7 kiló, egyszerűen csak rá kell csúsztatni felülről a kijelzőt, majd két csavarral rögzíteni. Sima, funkció nélküli lekerekített téglalap. Mivel a hangszórók is hátul vannak, így elölről nézve nagyon minimalista kinézetű az egész.
A hátuljára szerelték az elektronikát, ebben vannak a csatlakozók és a hangszórók is. A műanyag hátlap egyetlen nyíláson engedi ki a vezetékeket, így nincs összevisszaság. Nem spóroltak ki semmit: van négy HDMI, három USB (ebből egy 3.0), vezetékes és vezeték nélküli internet, műholdvevő-, kábeltévé és antenna bemenet is. Fotóinkat közvetlenül egy SD-memóriakártyát bedugva is lejátszhatjuk, illetve mondjuk akár közvetlenül a mobilról, Bluetoothon rákapcsolódva is megnézhetjük. Két távirányító jár hozzá, egy a legszükségesebb funkciókra szorítkozó érintőpaneles, és egy hosszúkás, gazdagon feldíszített nyomógombos darab. Mindkettő előlapja alumínium a prémium érzet érdekében, műanyag hátlappal, jó fogással. Az érintőképernyős verzió ugyan jobban néz ki, de pontossága nagyon gyenge, könnyű félrenyomni. A nyomógombosnál természetesen ilyen nem merül fel, itt csak a rengeteg felesleges gombot és az alsó-felső végek nehéz elérhetőségét kritizálnánk.
A tévé felső fele csak az OLED-panelből áll, emiatt szupervékony, alig néhány milliméter. Aki akar, lenyűgözheti vele a barátait. Abból a szempontból viszont teljesen értelmetlen, hogy az alsó része ugyanúgy vaskos; a cégek dollármilliókat költenek fejlesztésre a legvékonyabb kijelző előállítása érdekében, amit azután bőszen reklámoznak is, majd az egészet lenullázzák az 5 centi vastag elektronikával, amit még meg is fejelnek egy 10 centiméteres biztonsági távolsággal a melegedés miatt. Az LG ebből a szempontból más, szerintem jóval előremutatóbb dizájnt talált ki, ők lehoztak mindent a kijelző alá egy külön dobozba, így még inkább kiemelve a vékonyságot és megdöbbentve az embert.
Képe gyönyörű, egyáltalán nem csillog. Betekintési szögről nehéz beszélni, mert gyakorlatilag bárhonnan nézve tökéletes a képe. Több képprofil közül választhatunk (standard, cinema stb.), profi módban pedig részletesen beállíthatunk mindent, függően az éjszakai vagy nappali használattól. Nagyon finoman kalibrálhatjuk a színeket és a gamma mértékét, külön-külön SRD és HDR módban. A kijelző nagyon fényes, a szoba besötétítése nélkül is csodálatos élményt nyújt. (A fényerő szabályozását ráhagyhatjuk a benne lévő szenzorra, mely a környezet világosságát figyeli.) Az OLED előnye leginkább a fehér-fekete váltásoknál jön elő, főként a HDR hatása miatt nagyon nagy a különbség közöttük. Mivel az OLED lényege, hogy minden egyes pixel saját maga világít, akár egymás mellett lévők is ki vagy bekapcsolhatók, egymásra semmilyen hatással nincsenek.
A fényerő maximuma (950 nit) majdnem kétszerese az LCD-knél megszokottnak, de azok feketéje közel sem ilyen sötét. Teljesen más élményt nyújtanak a zömében éjszaka játszódó filmek (például a horrorok vagy akár a bántóan színszegény Wonder Woman), mivel láthatóvá válnak az egyébként háttérben elvesző részletek. Eközben színei megmaradnak természetesnek, nem Samsungosan túlszaturáltak, ami leginkább az emberek bőrén látszik. A jó színdinamikát még tovább növelhetné a Dolby Vision alkalmazása. A gyengébb minőségű adásokat felskálázza a tévé, méghozzá egész jól. Érdemes még megjegyezni, hogy a régi plazmákhoz hasonlóan az OLED tévék is érzékenyek a beégésre, főleg a használat első néhány órájában.
A Panasonic a Mozilla által már nem támogatott Firefox operációs rendszert használja, és saját maguk bővítik azt új funkciókkal, de a jogi problémák elkerülésére átnevezték azt My HomeScreen 2.0-ra. A menürendszer hatalmas méretű minimalista elemekből áll, kezelése nagyon egyszerű, a váltások gyorsak. A távirányítón az Apps gombot megnyomva jön be a főképernyő, erre tűzhetjük ki a programokat. Ezek magyarországi szemszögből eléggé értelmetlenek, illetve alig használhatók, főként külföldi csatornák saját hírszolgáltatásairól van szó. A cég szoftverboltjában semmilyen hazai app nincs (na nem mintha olyan nagy lenne nálunk a kínálat) és a YouTube meglepő módon még a régi dizájnnal fut. Netflix szerencsére van. A programok mappákba rendezhetők, így az egyes családtagok dolgai jól elkülöníthetők.
A színes képes Firefoxos dizájnnal szemben a tévé saját panasonicos kezelőrendszere évtizede változatlan lehet. Egy balról beúszó szöveges panelen állíthatunk képformátumot, nyelvet, színeket és az általában megszokott dolgokat, természetesen mindent magyar nyelven. Hang terén is egyértelműen gyengén teljesít, habár nem biztos, hogy van értelme ezen a téren lehúzni, hiszen aki ilyen tévét vesz, szinte biztosan külső hangszórókat használ. De azért megjegyzésre érdemes, hogy azok nélkül sokat levon az élményből egy film megnézése. A magas késleltetési idő miatt játékcélra sem ezt választanánk, a 25 ms többszöröse a mai számítógép monitorokénak, ami a képernyőn áthúzó nagyon gyors dolgoknál (legyen az focilabda vagy lövedék) lehet megfontolandó szempont.
Ára az összehasonlító oldalak szerint 1 150 000 Ft. Hogy megéri-e? Ár-méret szempontjából semmiképp, hiszen ennyiből legalább két ugyanekkora készüléket vehetünk, akár ugyanettől a gyártótól. Azok sem sokkal vastagabbak nála, felbontásban sem rosszabbak, ráadásul egyéb szolgáltatásokban sem maradnak el. Marad a használt technológia, az OLED, mely valóban nagyon természetes színeket és mélyebb feketéket hoz a nappaliba, de ha behúzzuk a függönyt, ez utóbbi előny is elveszik. Nyilván a fejlesztéseknek meg kell térülniük, de nekünk kell eldöntenünk, hogy mi is azok között akarunk-e lenni, akik kifizetik ezt.