Ötvös Tibor
Milliomosok trófeája lehet a Samsung új tévéje
A Samsung ezúttal a felsőkategóriát célozta be új SUHD tévéjével, mely minden szempontból megfelel az elvárásoknak. Igaz, meg is kéri érte az árat a cég.
A Samsung évek óta meghatározó szereplője a televíziók világának és több szegmensben piacvezetőnek is számít. A legfelső kategóriában konkurenciát számára csak az LG OLED technológiája jelent, mely a fekete megjelenítésében körözte le a korábbi termékeit, ugyanakkor az alsóbb kategóriás és ezáltal jóval olcsóbb 4K technológiával megáldott ázsiai televíziók alulról szorongatják a céget. A Samsung előre menekült, és piacra dobta az SUHD márkanévvel ellátott termékcsaládját, melyből mi most az UE65JS9500 típust teszteltük.
A tévé robosztus méretekkel rendelkezik. Tartóra szerelve - mely ugyan csak négy apró csavarral fogja magához a képernyőt, mégis meglepően stabil és biztonságos - másfél méter magas, szélessége pedig nagyjából 2 méter. A képátló 65 colos, ráadásul hajlított, így még inkább kellemes látványt nyújt a kép. A JS9500 (a kódnevet ezután elhagyom) nagyon nehéz, súlya nagyjából 30 kiló, ami nem tűnik soknak, de az összeszereléssel meg lehet szenvedni a rossz fogása miatt.
A készülék anyagát a legmagasabb fokú dicséret illeti. Mivel egyedül raktam össze, így kijelzővel előre fektettem az ágyra és úgy szereltem rá a talpat, de a készülék meg sem nyikkant. A méretei miatt rossz a fogása, ám nyugodtan szoríthatjuk az oldalakat, mivel bírja a strapát. A másik pedig, hogy a tévé ezen szériája csak ívelt képernyővel kapható, ami az ezt nem kedvelőket elriaszthatja. Mellé jár egy hangrendszer, melynek szintén kell a hely, de cserébe kellemesen szól. Ehhez persze a menüben el kell végezni a szükséges beállításokat, de ha ezen túlesünk, akkor vérbeli házimozi élményt kapunk.
A szereléssel kapcsolatos minden nehézséget elfelejtünk mikor bekapcsoljuk, hiszen ekkor eláll a lélegzetünk is. A 3840 x 2160 pixel mindent visz (az UHD-ről később), a Samsung saját nanokristályos technológiája pedig új szintre emeli az otthoni szórakozás fogalmát. Színei nagyon élénkek, a demók megnézése közben pár pillanatra úgy érezhetjük, hogy mi is részesei vagyunk a történéseknek. Ez nem meglepő, hiszen a QDEF (azaz kvantumpontok… a nanokristályok) rendszernek köszönhetően gazdagabb színvilágot kapunk alacsony(abb) fogyasztás mellett.
A rendszer lényege, hogy a technológia elemzi a megjelenítendő képek fényét és ezáltal élesebb kontrasztot és mélyebb, sötétebb fekete színeket produkál. Ráadásul egy sima tévénél (most nem a régi Videotonra kell gondolni, hanem például a saját Full HD-s Samsungomra) 64-szer több színt képes megjeleníteni. A típus természetesen 3D-képes, ám ezt sajnos szemüveg hiányában nem tudtuk letesztelni.
Az Ultra HD 4k 3840 x 2160-as felbontásra képes és a fejlesztett rendszernek köszönhetően automatikusan felskálázza a "sima" HD képet. Ez a rész nagyon fontos a Samsung számára, hiszen megfelelő minőségű tartalom még csak nagyon limitált formában érhető el, jelen pillanatban csak - a Magyarországon elérhetetlen - Netflix és az Amazon Prime alkalmazza, így alapvető volt, hogy ezzel a résszel ne legyen gond. Azonban alig 1 év választ el minket az első UHD-s Blu-ray-ek megjelenésétől, így majd akkor derül ki, mire is képes a rendszer. A skálázás ráadásul nem kikapcsolható, de állítólag nem is lesz rá szükség. A sima HD-képek is ragyognak a képernyőn, a teszt alatt egyetlen alkalommal sem tapasztaltunk semmilyen hibát.
A HDR-rendszerre szintén érdemes kitérni, főleg a fekete és fehér megjelenítésére. A sima LCD tévéknél minden egyes pixel saját magát világítja meg, ám itt ez másképpen zajlik. A fekete valóban fekete, olyan mély és sötét, amilyet maximum a mozikban tapasztalhatunk meg. A fehér szintén kényes pont, ám itt csodásan világít az aminek kell. Felskálázás ide vagy oda, az Avatar Blu-ray lemezét megnézve leeshet mindenki álla. Szinte mi is ott találjuk magunkat Pandorán és ámulva nézzük a környezetet.
Ehhez azonban az szükséges, hogy a Beállításoknál a Movie megjelenítést válasszuk ki. Ekkor a tévé automatikusan beállítja a legjobb képi megjelenítést, bekapcsol olyan szolgáltatásokat, mint az Auto Motion Plus, mellyel az akciójeleneteket tehetjük simábbá (nem pixelesednek egyáltalán) és már élvezhetjük is a látványt. Ha pedig játszani szeretnénk, akkor a Gaming funkciót választva indulhatunk harcba kedvencünkben. De akár mehet egyszerre a két lehetőség is, hiszen a kép a képben funkciót használva játszhatunk, míg párunk a sorozatát nézi. Igaz, ilyenkor csak az egyik oldalnak van hangja, de ez mondjuk érthető.
A készülékhez csatlakozik a One Connect doboz, mely igazából a lelke az egész rendszernek. Erre csatlakoztathatjuk az összes külsős eszközt két USB 2.0-ás és egy 3.0-ás porton keresztül, de kapunk még 4 HDMI és egy Ethernet bemenetet is. A külső doboz lényege, hogy az cserélhető, így ha jövőre kijön egy újabb, fejlettebb verzió akkor elég azt lecserélni, a tévé maradhat. A One Connect segítségével csatlakoztathatjuk a lakásban lévő többi Samsung eszközt is, így minden különösebb nehézség nélkül tudjuk áttenni tévére mobiltelefonunkról képeinket, videóinkat és fordítva (meg kell jegyezni, hogy az S4, S5 és S6 illetve azok mini változatai használhatók, a többi Samsung mobil nem kapcsolódik).
Bármit is szeretnénk csatlakoztatni azt a One Connect-en keresztül tehetjük meg. Magán a tévén ugyanis csak két bemenet található: az egyikbe a tápkábel kerül, a másikba a One Connect csatlakozója. Ezt a két kábelt pedig a tartóban is elvezethetjük, pazar kis sín van kialakítva a számukra, így valóban mindent a dobozba kell dugni, a tévékábelt is. A rendszer kapott egy külön távirányítót is, mellyel egyébként a tévét is vezérelhetjük, így a valamilyen szinten sablonosnak mondható eredeti irányító (mely szintén benne van a csomagban) szinte feleslegessé válik.
A Samsung nem csak a tévé kialakítására fektetett nagy hangsúlyt, hanem megpróbálták a készülékkel szembeni igényekhez igazítani a Tizen rendszert is. A legnagyobb változás, hogy a menüsor nem foglalja el már az egész képernyőt, hanem okosan, kisebb ikonként bukkannak fel az alsó sorban, illetve bizonyos esetekben felül. Szerencsére szinte minden funkció használható Magyarországon is, bár pár dologhoz azért hozzá kell rendelni különböző funkciókat (a hangvezérléshez például a honlapokat). Szerencsére magyar nyelvű szinte minden, a hangvezérlést kivéve. Ebben az esetben ugyanis adott angol szavakat mondhatunk az irányítóba, melyek hatására reagál a rendszer.
Így például a megfelelően kiejtett Weather szó kimondásával egy időjárás-jelentő oldalra ugrunk, míg a Volume Up hatására ugrik egyet a hangerő. A legtöbben feltehetően a Youtube és a böngésző funkciókat használják majd, melyek közül előbbi remekül működik, utóbbi már nem olyan jó. Alapból érthetetlen, hogy miért nem a normál weboldalakat tölti be a rendszer. Bármely honlapra ugrunk, ott a mobilokra optimalizált rendszerrel találkozunk és minden alkalommal át kell állítani, hogy igen, a Normál oldalt szeretnénk látni. Ez pedig nem könnyű, hiszen a gépelés nehézkes (vagy a mozgásérzékelő Pointerrel választjuk ki a betűket vagy a nyilakkal vezéreljük - mindkét eset macerás) és sokszor fogjuk szidni a rendszert.
Itt most kitérnék pár negatívumra is, hiszen a legfontosabbak az irányításhoz kapcsolódnak. A rendszer nagyon lassú; sokszor hosszú perceket kell várni, hogy a Tizen és a One Connect reagáljon a cselekedeteinkre. A távirányítón lévő mutatóval elméletileg könnyebben és kényelmesebben irányíthatjuk a készüléket, de az nagyon pontatlan és néha kimondottan nevetséges szögben kell tartani, hogy arra mozduljon amerre mi akarjuk. Szintén kezdetleges a hangvezérlés. A One Connect irányítójába mondott dolgokat vagy lereagálja a tévé vagy nem - többnyire utóbbi esete áll fenn. Nem minden USB-sticket ismer fel, az enyémet például sikerült beolvastatni, de a rajta lévő adatokat már nem tudtam megnyitni. Érdekes, de sajnos így van.
Érthetetlen számomra, hogy egy több milliós tévé hogyan kaphat egy, egy mai átlagos mobiltelefonban lévőnél is gyengébb kamerát. A készülék tetejére helyezett, lenyomásra előugró kamerakép a nagy kijelzőn elég pixeles és ilyen módon illúzióromboló. A tartalmak hiányát sokszor kiveséztük már, de itt is áll, és habár nem a tévé hibája, de nem kerülhető meg: még nincs olyan szolgáltató, mely gondolna a 4k-s televíziók tulajdonosaira, így a műsor csak kicsit más, mint egy 200 ezres Full HD-s tévén. A helyzet megváltozására még biztosan sok évet kell várni - legalábbis hazánkban.
Az UE65JS9500 betekintést nyújt a televíziózás jövőjébe, szóval akinek van elég helye és pénze is egy jelen pillanatban 3 millió forintot kóstáló tévére, az ne gondolkozzon sokat, hanem rendelje meg. De számítson arra, hogy bizonyos lehetőségek még nagyon gyerekcipőben járnak és így az ár-érték arány nem biztos, hogy a számára kielégítő lesz. Ha nekem kellene dönteni a vásárlásról, akkor a válasz egyértelmű nem lenne. Az UHD 4k még nincs kihasználva, netezni mobilon és laptopon is tudok és 200 ezerért kapok olyan tévét, melyen csodás a kép. 3 millióért pedig már autót veszek. De ha majd a fenti rendszer már nálunk is alapvetés lesz (valamikor 2100-ban), akkor éri meg a vásárlás.
A Samsung évek óta meghatározó szereplője a televíziók világának és több szegmensben piacvezetőnek is számít. A legfelső kategóriában konkurenciát számára csak az LG OLED technológiája jelent, mely a fekete megjelenítésében körözte le a korábbi termékeit, ugyanakkor az alsóbb kategóriás és ezáltal jóval olcsóbb 4K technológiával megáldott ázsiai televíziók alulról szorongatják a céget. A Samsung előre menekült, és piacra dobta az SUHD márkanévvel ellátott termékcsaládját, melyből mi most az UE65JS9500 típust teszteltük.
A tévé robosztus méretekkel rendelkezik. Tartóra szerelve - mely ugyan csak négy apró csavarral fogja magához a képernyőt, mégis meglepően stabil és biztonságos - másfél méter magas, szélessége pedig nagyjából 2 méter. A képátló 65 colos, ráadásul hajlított, így még inkább kellemes látványt nyújt a kép. A JS9500 (a kódnevet ezután elhagyom) nagyon nehéz, súlya nagyjából 30 kiló, ami nem tűnik soknak, de az összeszereléssel meg lehet szenvedni a rossz fogása miatt.
A készülék anyagát a legmagasabb fokú dicséret illeti. Mivel egyedül raktam össze, így kijelzővel előre fektettem az ágyra és úgy szereltem rá a talpat, de a készülék meg sem nyikkant. A méretei miatt rossz a fogása, ám nyugodtan szoríthatjuk az oldalakat, mivel bírja a strapát. A másik pedig, hogy a tévé ezen szériája csak ívelt képernyővel kapható, ami az ezt nem kedvelőket elriaszthatja. Mellé jár egy hangrendszer, melynek szintén kell a hely, de cserébe kellemesen szól. Ehhez persze a menüben el kell végezni a szükséges beállításokat, de ha ezen túlesünk, akkor vérbeli házimozi élményt kapunk.
A szereléssel kapcsolatos minden nehézséget elfelejtünk mikor bekapcsoljuk, hiszen ekkor eláll a lélegzetünk is. A 3840 x 2160 pixel mindent visz (az UHD-ről később), a Samsung saját nanokristályos technológiája pedig új szintre emeli az otthoni szórakozás fogalmát. Színei nagyon élénkek, a demók megnézése közben pár pillanatra úgy érezhetjük, hogy mi is részesei vagyunk a történéseknek. Ez nem meglepő, hiszen a QDEF (azaz kvantumpontok… a nanokristályok) rendszernek köszönhetően gazdagabb színvilágot kapunk alacsony(abb) fogyasztás mellett.
A rendszer lényege, hogy a technológia elemzi a megjelenítendő képek fényét és ezáltal élesebb kontrasztot és mélyebb, sötétebb fekete színeket produkál. Ráadásul egy sima tévénél (most nem a régi Videotonra kell gondolni, hanem például a saját Full HD-s Samsungomra) 64-szer több színt képes megjeleníteni. A típus természetesen 3D-képes, ám ezt sajnos szemüveg hiányában nem tudtuk letesztelni.
Az Ultra HD 4k 3840 x 2160-as felbontásra képes és a fejlesztett rendszernek köszönhetően automatikusan felskálázza a "sima" HD képet. Ez a rész nagyon fontos a Samsung számára, hiszen megfelelő minőségű tartalom még csak nagyon limitált formában érhető el, jelen pillanatban csak - a Magyarországon elérhetetlen - Netflix és az Amazon Prime alkalmazza, így alapvető volt, hogy ezzel a résszel ne legyen gond. Azonban alig 1 év választ el minket az első UHD-s Blu-ray-ek megjelenésétől, így majd akkor derül ki, mire is képes a rendszer. A skálázás ráadásul nem kikapcsolható, de állítólag nem is lesz rá szükség. A sima HD-képek is ragyognak a képernyőn, a teszt alatt egyetlen alkalommal sem tapasztaltunk semmilyen hibát.
A HDR-rendszerre szintén érdemes kitérni, főleg a fekete és fehér megjelenítésére. A sima LCD tévéknél minden egyes pixel saját magát világítja meg, ám itt ez másképpen zajlik. A fekete valóban fekete, olyan mély és sötét, amilyet maximum a mozikban tapasztalhatunk meg. A fehér szintén kényes pont, ám itt csodásan világít az aminek kell. Felskálázás ide vagy oda, az Avatar Blu-ray lemezét megnézve leeshet mindenki álla. Szinte mi is ott találjuk magunkat Pandorán és ámulva nézzük a környezetet.
Ehhez azonban az szükséges, hogy a Beállításoknál a Movie megjelenítést válasszuk ki. Ekkor a tévé automatikusan beállítja a legjobb képi megjelenítést, bekapcsol olyan szolgáltatásokat, mint az Auto Motion Plus, mellyel az akciójeleneteket tehetjük simábbá (nem pixelesednek egyáltalán) és már élvezhetjük is a látványt. Ha pedig játszani szeretnénk, akkor a Gaming funkciót választva indulhatunk harcba kedvencünkben. De akár mehet egyszerre a két lehetőség is, hiszen a kép a képben funkciót használva játszhatunk, míg párunk a sorozatát nézi. Igaz, ilyenkor csak az egyik oldalnak van hangja, de ez mondjuk érthető.
A készülékhez csatlakozik a One Connect doboz, mely igazából a lelke az egész rendszernek. Erre csatlakoztathatjuk az összes külsős eszközt két USB 2.0-ás és egy 3.0-ás porton keresztül, de kapunk még 4 HDMI és egy Ethernet bemenetet is. A külső doboz lényege, hogy az cserélhető, így ha jövőre kijön egy újabb, fejlettebb verzió akkor elég azt lecserélni, a tévé maradhat. A One Connect segítségével csatlakoztathatjuk a lakásban lévő többi Samsung eszközt is, így minden különösebb nehézség nélkül tudjuk áttenni tévére mobiltelefonunkról képeinket, videóinkat és fordítva (meg kell jegyezni, hogy az S4, S5 és S6 illetve azok mini változatai használhatók, a többi Samsung mobil nem kapcsolódik).
Bármit is szeretnénk csatlakoztatni azt a One Connect-en keresztül tehetjük meg. Magán a tévén ugyanis csak két bemenet található: az egyikbe a tápkábel kerül, a másikba a One Connect csatlakozója. Ezt a két kábelt pedig a tartóban is elvezethetjük, pazar kis sín van kialakítva a számukra, így valóban mindent a dobozba kell dugni, a tévékábelt is. A rendszer kapott egy külön távirányítót is, mellyel egyébként a tévét is vezérelhetjük, így a valamilyen szinten sablonosnak mondható eredeti irányító (mely szintén benne van a csomagban) szinte feleslegessé válik.
A Samsung nem csak a tévé kialakítására fektetett nagy hangsúlyt, hanem megpróbálták a készülékkel szembeni igényekhez igazítani a Tizen rendszert is. A legnagyobb változás, hogy a menüsor nem foglalja el már az egész képernyőt, hanem okosan, kisebb ikonként bukkannak fel az alsó sorban, illetve bizonyos esetekben felül. Szerencsére szinte minden funkció használható Magyarországon is, bár pár dologhoz azért hozzá kell rendelni különböző funkciókat (a hangvezérléshez például a honlapokat). Szerencsére magyar nyelvű szinte minden, a hangvezérlést kivéve. Ebben az esetben ugyanis adott angol szavakat mondhatunk az irányítóba, melyek hatására reagál a rendszer.
Így például a megfelelően kiejtett Weather szó kimondásával egy időjárás-jelentő oldalra ugrunk, míg a Volume Up hatására ugrik egyet a hangerő. A legtöbben feltehetően a Youtube és a böngésző funkciókat használják majd, melyek közül előbbi remekül működik, utóbbi már nem olyan jó. Alapból érthetetlen, hogy miért nem a normál weboldalakat tölti be a rendszer. Bármely honlapra ugrunk, ott a mobilokra optimalizált rendszerrel találkozunk és minden alkalommal át kell állítani, hogy igen, a Normál oldalt szeretnénk látni. Ez pedig nem könnyű, hiszen a gépelés nehézkes (vagy a mozgásérzékelő Pointerrel választjuk ki a betűket vagy a nyilakkal vezéreljük - mindkét eset macerás) és sokszor fogjuk szidni a rendszert.
Itt most kitérnék pár negatívumra is, hiszen a legfontosabbak az irányításhoz kapcsolódnak. A rendszer nagyon lassú; sokszor hosszú perceket kell várni, hogy a Tizen és a One Connect reagáljon a cselekedeteinkre. A távirányítón lévő mutatóval elméletileg könnyebben és kényelmesebben irányíthatjuk a készüléket, de az nagyon pontatlan és néha kimondottan nevetséges szögben kell tartani, hogy arra mozduljon amerre mi akarjuk. Szintén kezdetleges a hangvezérlés. A One Connect irányítójába mondott dolgokat vagy lereagálja a tévé vagy nem - többnyire utóbbi esete áll fenn. Nem minden USB-sticket ismer fel, az enyémet például sikerült beolvastatni, de a rajta lévő adatokat már nem tudtam megnyitni. Érdekes, de sajnos így van.
Érthetetlen számomra, hogy egy több milliós tévé hogyan kaphat egy, egy mai átlagos mobiltelefonban lévőnél is gyengébb kamerát. A készülék tetejére helyezett, lenyomásra előugró kamerakép a nagy kijelzőn elég pixeles és ilyen módon illúzióromboló. A tartalmak hiányát sokszor kiveséztük már, de itt is áll, és habár nem a tévé hibája, de nem kerülhető meg: még nincs olyan szolgáltató, mely gondolna a 4k-s televíziók tulajdonosaira, így a műsor csak kicsit más, mint egy 200 ezres Full HD-s tévén. A helyzet megváltozására még biztosan sok évet kell várni - legalábbis hazánkban.
Az UE65JS9500 betekintést nyújt a televíziózás jövőjébe, szóval akinek van elég helye és pénze is egy jelen pillanatban 3 millió forintot kóstáló tévére, az ne gondolkozzon sokat, hanem rendelje meg. De számítson arra, hogy bizonyos lehetőségek még nagyon gyerekcipőben járnak és így az ár-érték arány nem biztos, hogy a számára kielégítő lesz. Ha nekem kellene dönteni a vásárlásról, akkor a válasz egyértelmű nem lenne. Az UHD 4k még nincs kihasználva, netezni mobilon és laptopon is tudok és 200 ezerért kapok olyan tévét, melyen csodás a kép. 3 millióért pedig már autót veszek. De ha majd a fenti rendszer már nálunk is alapvetés lesz (valamikor 2100-ban), akkor éri meg a vásárlás.
