Berta Sándor

20 millió Samsung SSD-t vesznek az IT-óriások

Az Apple mellett a Microsoft termékeibe is a dél-koreai konszern SSD-meghajtói kerülhetnek.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Samsung látja el PCIe-SSD-kkel az Apple aktuális MacBook készülékeit, most azonban a Business Korea tudósításából kiderült, hogy a társaság lett a Microsoft beszállítója is. A koreai lap arról írt, hogy a legújabb szerződések alapján a Samsung 2016 második feléig összesen körülbelül 20 millió darab 256 gigabájtos SSD-meghajtót szállít a megrendelőknek. Az eszközök ugyanakkor nem 3D-V-NAND-os modellek lesznek, hanem a Non-Volatile Memory express (NVMe) protokollt fogják támogatni, amely sokkal hatékonyabb lehet, mint az AHCI.

Az IHS piackutatói azt prognosztizálták, hogy az idén világszerte mintegy 25 millió NVMe-SSD-t értékesíthetnek. A korábbi előzetes becslések még egymillió eladott termékről szóltak, de alábecsülték ennek a piacnak a rendkívül gyors növekedését. Az NVMe szabvány gyors elterjedése elsősorban annak köszönhető, hogy megjelentek a hozzá kapcsolódó szoftverek. A Microsoft aktuális Windows-verziói eleve tartalmaznak egy NVMe-meghajtóprogramot, míg az Apple OS X esetében ez szintén elérhető április óta.

Márciusban vált ismertté, hogy a Samsung több milliárd dollárért szállít 3D-V-NAND-os SSD-ket az Apple legújabb MacBook, MacBook Air és MacBook Pro típusú notebookjaihoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • logs #5
    na így már világos, kössz
  • kvp #4
    A cikkiro keveri a gyartastechnologiat a protokollokkal. Viszont a lenyeg az, hogy nem block device-kent (lemezkent) fognak mukodni, hanem gyakorlatilag ram-kent, mint ahogy egy regi pc eeprom-os bios-a is memorikent latszik a processzornak. A trukk az, hogy a cache-ek miatt mar most is 64 byte-os blokkokban irja/olvassa a cpu a ram-ot, ezert siman be lehet tenni a helyere egy 64 byte-os blokkmerettel dolgozo flash-t. Annyi gond van, hogy a kis blokkmeret miatt nem hasznalhato a sokreteges (3D) megoldas. Gyakorlatilag ezek olyan flash chipek lesznek amik a telefonokba is kerulnek rendszermeghajtonak. Elonyuk, hogy nem kell betolteni roluk az adatokat ram-ba, hanem eleve (egy picit lassabban irhato) ram-nak latsznak.

    ps: A masodlagos cpu cache sorok meretenek novelesevel megoldhato lenne a 2, 4 vagy akar 64 kilobyte-os blokkmeretek hasznalata is es akkor a kozvetlen eleres teljesitmenyet tudnak a nagy kapacitasu 3D flash chipek is. De ez meg odebb van. (gyakorlatilag a mostani 512 bit/orajel, helyett fel lehetne menni 512 kbit/orajelre is, ami 4Ghz-en mar 262 terabyte/sec-es sebesseget jelentene, mindezt mai technologival)
  • logs #3
    értem/tudom, hogy az NVMe hatékonyabb, mint az AHCI. Amit még mindig nem értek: Miért _függ_össze_, hogy milyen flash-hez milyen vezérlőt tesznek? Nem úgy van, hogy lehet valamilyen a flash (3D-V, SLC, MLC, TLC, toggle, stb...), és ahhoz valamilyen csatlakozó (M.2, mSATA, SATA, PCIe, SATA Express) és protokoll (IDE, AHCI, NVMe)?
  • PeeTeR #2
    "amely sokkal hatékonyabb lehet, mint az AHCI."
    "A Microsoft aktuális Windows-verziói eleve tartalmaznak egy NVMe-meghajtóprogramot, míg az Apple OS X esetében ez szintén elérhető április óta."
  • logs #1
    ok, hogy nem 3D-V-NAND, de ez miért függ össze, hogy NVMe vagy sem?