Berta Sándor

Kevés notebookba kerül SSD

Az IHS iSuppli legfrissebb tanulmánya szerint a gyártók még mindig a merevlemezeket részesítik előnyben az SSD-meghajtókkal szemben, annak ellenére, hogy utóbbiak ára folyamatosan csökken.

Fang Zhang, az IHS iSuppli elemzője szerint az SSD-vel szerelt notebookok jelenleg nem jelentenek igazi fenyegetést a winchesterrel ellátott modellekre. Ennek oka, hogy hiába csökken az SSD-meghajtók ára és hiába könnyebbek, gyorsabbak, strapabíróbbak az SSD-s notebookok, azonban még mindig többe kerülnek és kisebb tárolókapacitást nyújtanak, mint a forgótányéros társaik.


Az IHS iSuppli munkatársa úgy vélte, hogy az áttörés csak akkor következhet be, ha az SSD-s notebookok ára 700 dollár alá csökken. Ez például úgy történhet meg, ha az Apple mérsékli a MacBook Air árát és a gyártók reagálnak erre a lépésre. A piackutatók kimutatták, hogy az idei esztendő első negyedévében értékesített hordozható számítógépeknek csupán a 3 százalékában volt 128 gigabájtos SSD-meghajtó, illetve egy terabájtosnál nagyobb merevlemez. Ezek a termékek általában több mint 900 dollárba kerültek. A notebookok 32 százaléka 450 és 550 dollár közötti összegbe került, ezekbe a modellekbe legalább 500 gigabájtos háttértárolót tettek a gyártók. A 350 és 450 dolláros ársávban megtalálható modelleket pedig 320 gigabájtos vagy nagyobb winchesterekkel látták el.

Fang Zhang végül kiemelte: nehéz megbecsülni, hogy milyen hatással lesz a Microsoft által június közepén bemutatott Surface táblagép megjelenése a hordozható számítógépek forgalmára. Rámutatott, hogy az első iPad 2010-ben jelent meg a piacon, s az Apple tábla PC-jének sikere azóta hatással van a notebookeladásokra és leginkább ez okoz fejtörést a notebookgyártóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #73
    Hát valószínűleg megszokott. Win7 elég jó hatásfokkal felismer mindent, VGA driver meg hangkártya driver szokott lenni ami kell nekem hozzá, de azok is kézenfekvőek. Laposba meg semmi, mert azt Win7-el adták alapból fel is ismer mindent 1db driver nem kell hozzá.
  • senki687 #72
    Köszi a tippet. A legközelebbi rendszerösszeomlás után a Linux Mint fog felkerülni a gépemre.
  • senki687 #71
    "Ha láttam a saját szememmel xp telepítést, és egy rahedli linux telepítést is, akkor miért akarod velem elhitetni, hogy az előbbi egyszerűbb, amikor nem?"

    Nézd, nem akarok én elhitetni veled semmit. Nyilván ahány ember, annyi féle elvárással és véleménnyel rendelkezik. Én elhiszem, hogy neked egyszerűbb a Linux. Nekem nem az, még kb. 2.5 év rendszeres használat után sem. És szerintem sok más embernek sem egyszerűbb, mint a Windows.

    Nem vagyok Linux ellenes. Azért használom a Linux-ot, mert szeretek benne olyan dolgokat, amik hiányoznak a Windows-ból. Pl. hogy nem feltétlenül kell egy felületen egyessével minden azonos feladatot bepipálgatni, beállítgatni, végigkattintgatni, hanem általánosan elmondható, hogy a programok paraméterezhetők parancssorból, ami pedig script-elhető, így egy gyakran használt bonyolult művelet-sorozatot egyetlen paranccsal el lehet végeztetni, automatizálni, feltéve ha előtte alaposan utána olvas az ember. Szeretem azt is a linux-ban, hogy biztonságosabban, átláthatóbban kezeli a jogosultságokat, és bátrabban merem szervernek használni a gépem. Használok Linux alól php szervert, mysql-t, netbeans-t, chorome-ot, firefox-ot, transmission-t, gnome-mplayer-t és az amd catalys-t, hogy csak a fontosabbakat említsem.

    De!

    NVidia 8600-as videokártyával nem tudtam beállítani, hogy a 320x240-es felbontástól nagyobb filmet teljes képernyőben szaggatás mentesen játsza. Fórumokat, mindent végig kerestem, az ötleteket, amelyeket egyáltalán meg tudtam érteni, mindet kipróbáltam, megszállott linux-os ismerősömet nyaggattam vele, de nem jutottunk semmire. Nem segített semmi, sem driver, sem lejátszó váltás, sem új kernel, sem vido beállítások, semmi. Miközben a windows 10-15% os terheltség mellett röhögve vitte.

    Másik videokártya, Radeon 6850, ugyan úgy szívás. Végül sokadik kísérletre jobb mint az NVidia 8600, már élvezhető, de nem olyan jó, mint az NVidia 8600 Windows alatt, holott majdnem 10-szeres teljesítménykülönbség van a 2 kártya között. Természetesn Windows alatt tökéletesen megy, legyen az XP vagy Windows 7.

    LAN. Ment a net, majd egy frissítés után nem. Utána olvastam, sok-sok kinlódás után kiderült, hogy a hálózati kártyát rosszul ismerte fel az új változat és nem megfelelő driver-t frissített rá. Tiltó listába kellett tenni a drivert, majd a megfelelőt ráttenni és letiltani az új driver frissítését is (először ezt nem tiltottam, és lakapta az új drivert-t és nem tett helyére semmit, mert a régi rosszat akarta, amivel nem ment, és az már tiltva volt). Ezt is meg kellett tanulnom, hogy a driver frissítését is tiltsam le, hogy ne váljon minden frissítés után használhatatlanná. (Természetsen másik, windows-os partícióról boot-olva lehetett ezeket intézni, mivel a Linux csak úgy a biztonsági frissítéstől nyekkent meg hirtelen és a recovery mód sem volt hajlandó a régi driver-t használni, így hálózat nem volt.) Aztán persze a driver-t már rajta tartottam a gépen és helyre tudtam állítani internet nélkül is.

    Másik szívás, hogy új verzió nem tudta kezelni a hálózati kapcsolatomat. Az előtte lévő igen, az utána következő igen, de az az egy egyszerűen nem ment vele. (Router-t kellett hozzá szereznem, hogy legyen alatta net, és semmilyen leírás nem segített, pedig hónapokig kerestem a megoldást a neten, de egyik sem működött.)

    Más: Át akartam írni a MAC címet, mert azt szerettem volna, hogy a router ne engedje ki a netre a Windows-t, de a Linux-ot igen, hogy a fiam ne vírusozza össze a gépet játék közben, és erre a MAC átírás tünt az egyetlen járható útnak. Hát az egyik gépen működött is, ugyan azzal a Linux-al, ugyan azzal változattal, teljesen ugyan úgy beállítva a másik gépen nem működött.

    Megint más: Van a farmerama nevű flash játék. Windows alatt ment simán, Linux alatt pedig mindig volt valami kínja. Pl. mellé kellett kattintani, hogy azt érezze, rá kattintottam. Vagy alrébb húztam és a kép ott maradt a böngésző helyén. Stb.

    Vagy pl. java applet a jojatek.hu-n,: betűvető. Az ékezeteket nem kezeli. Be kell állítani, a java-ban a kódlapot. Windows alól természetesen gond nélkül működik.

    Hasonlóan a honfoglaló: ha a chat-re írsz, alapértelmezésben utf-8 al ír, így hülyeségek jelennek meg. (Be lehet állítani, de az is egy csomó utána olvasás után sikerült.)

    Ezzel szemben a Windows XP-t, Vista-t vagy Windows 7-et csak feltelepíted és már megy is és már megy is. Ha elromlik, akkor újratelepíted, de ezzel nem kell profinak lenni, vagy lekes amatörként hetekig kinlódni, mint a Linux-al. A telepítéssel eddig annyit szívtam, hogy az XP telepítője nem ismerte fel az USB billenytűzetet és csak ps2-essel lehette feltelepíteni. De a kész rendszer már használja az USB-st is.

    Azért kezdtem el használni a Linux-ot, mert elegem lett a Windows marhaságaiból, de amikor a Linux marhaságaiból van elegem, akkor mindig visszatérak a Wiondows-ra. :)

    Ja, a Linux az egyik HDD-mmel is szenvedett, ami Windows alatt szintén működött rendesen.

    Szóval attól még, mert számodra nem okoz a Linux telepítés gondot, nekem igen, és gyanítom, hogy sok más embernek is.
  • lordsithlord #70
    Már megbocsáss, de ez mitől fullosra telepített rendszer? Ez egy alap rendszer, csak maga az oprendszer és a szükséges driverek. Semmi extra nincs benne. Ez az alap, hogy egyáltalán elinduljon a Windows és használni is lehessen a rendszert is és az eszközöket is maradéktalanul.

    Ha fullosra telepített gépről lenne szó, akkor ott már a kulcsrakész gépről beszélünk, mikor minden, a felhasználó igényeinek megfelelő program fent van (zenelejátszó, filmnéző, külön böngészők, képnézegetők, specifikus programok, stb.).

    Javaslom, ne egy informatikust akarj arról kioktatni, mi az alap telepítés és mi a fullos telepítés

    De oké, vegyük a dolgot driverek nélkül.

    XP Professional SP3 alapból beeszi a 160 megát (ekkor még nincs raja frissítés, csak a gyári rendszer a beépített javító csomaggal!). Ez is mintha kissé messze lenne az általad meghatározott 60 megától... És ezt teszi úgy, hogy ekkor még nincsenek fent a kezelő programok vagy a driverek! Szóval messze nem használható rendszerről beszélünk még ekkor!

    Sp1 vagy még az elötti Windowsról beszélsz? Javaslom, nézz utána, hogy az mennyire is használható. Valóban, ez az SP1 előtti fogyasztás lesz, csakhogy
    ad egy ugyebár az is konkrétan driverek nélkül fog 60 megát fogyasztani (ergo nem lesz használható a rendszered), ad kettő az SP1 nélküli Windows alapon kuka, ugyanis szinte semmi nem megy rajta stabilan (nem véletlenül jött olyan gyorsan a rendszer után az SP1 ki, kritikus hibákat javított), hiszen már az SP2 sem támogatott kiadás az Update-en, szóval nem lehet rá a hibajavításokat és frissítéseket lehúzni, ad három ez nagy valószínűséggel a Home verzió fogyasztása lesz, amit szinte senki nem használ.


    "Na látod, én meg windowsra nem tudok drivert vadászni. Van fenn egy xp-m is, oszt nem tudok vele mit kezdeni. ( pedig DOS alá találtam mûködõ drivert szóval ez elég erõs lol effektus ). Nem hiszem hogy windows alá könnyebb lenne drivert szerezni, legfeljebb csak megszokott."

    Windows alá bármely gyártó oldalára felmész és ott sorakoznak a driverek. A nagyobb gyártóknál ugyanez igaz a Linuxra is, csakhogy még mindig megesik, hogy
    a rendszer megmakacsolja magát és nem megy rajta a hagyományos telepítés, manuálisan kell kernelbe fordítani a drivert. Ez azért nem-éppen az a feladat, amit egy átlag felhasználó csak úgy a kisujjából kiráz, még néha a szakértőket is meg tudja tréfálni.

    Egyébként javaslom, nézz fel az internetre, írj be bármilyen eszköznevet a Google-be és hozzá azt, hogy driver download. Sorjázni fogja a Windows-os találatokat. Érdekes módon ha már azt is hozzáteszed, hogy linux, már nem lesz annyi tényleges találat, ellenben sok lesz az olyan, amire rákattintva egy fórumban találhatod magadat, ahol kérdésként vetik fel, hogy az adott driver honnan is szedhető le.
  • Sir Ny #69
    Na látod, én meg windowsra nem tudok drivert vadászni. Van fenn egy xp-m is, oszt nem tudok vele mit kezdeni. ( pedig DOS alá találtam mûködõ drivert szóval ez elég erõs lol effektus ). Nem hiszem hogy windows alá könnyebb lenne drivert szerezni, legfeljebb csak megszokott.
  • Sir Ny #68
    én meg üres xp-ról beszéltem. Beszélhetsz fullosra telepítettrõl is, de akkor azt kérlek jelezd, mert így értelmetlen.

    Én valószínûleg sp1-gyel próbáltam, de lehet hogy a nélkül. Sok itthon az imilyen amolyan warez windows.
  • lordsithlord #67
    XP Professional SP3, teljesen naprakészen, minden frissítéssel.

    A gép felépítése:

    Intel alaplap (integrált VGA + hang BIOS-ban letiltva)
    integrált Intel gigabit LAN - gyári driver + kezelőszoftver
    Radeon HD2400 VGA - driverként az Omega van használatban
    Audigy hangkari - gyári driver + kezelő programok
    Hauppage TV tuner - alapból semmit nem futtat automatán, gyári driverrel
    Vírusírtó: Avast 7 Free

    Ez így alapjáraton 280mega memóriát eszik. Ha még ehhez felteszem rá a WinAmp-ot meg virtuális meghajtónak a MagicDisk-et, az úgy összesen 350 mega (ha virtuális meghajtónak a Daemon-t teszem fel, akkor a fogyasztás 390 mega).
  • Sir Ny #66
    miért, dosban, 98-on, xp-n nem rootként futsz? A puppy sem igényel több konzolozást az xpnél. És az is kérdezés nélkül mindent töröl a rm -rf / paranccsal.

    Még nem tapasztaltam hátrányát a root módban futásnak ( mondjuk ha többen szeretnék használni egy PC-t, akkor bajban lennék. Az ember el sem hinné, hogy a puppy unix-like oprencer akarna lenni. Hol a masszív multiuser? )
  • Sir Ny #65
    xp hány?
  • narumon #64
    Azért mondjuk linux telpítéshez annyit, hogy:
    Feltelepítettem Ubuntut a notira, jópár eszközt nem ismert fel azt sem tudtam, hogy lehet drivert vadászni hozzá, ha a notebookot lecsuktam majd később kinyitottam akkor már nem látta a wifit csak ha újraindítottam az egészet. Filmlejátszásnál mindig akadt valami gondom és számomra az egész felépítése teljesen logikátlan volt. Kb 1-2 hónapot szenvedtem vele, után ment a levesbe jópár évig megint nem fogok linuxozni. És én nem az 1bites user vagyok csak nincs kedvem (időm) szenvedni vele.