Berta Sándor
20 éven át tárolta a telefonbeszélgetések adatait a DEA
A drogkereskedők elleni háború keretében 1992-től 2013-ig tartó ellenőrzésekről semmit sem tudott az amerikai lakosság.
Az Amerikai Egyesült Államok Drogellenes Ügynöksége (DEA) 20 éven át őrizte meg a különböző telefonbeszélgetések adatait. A hivatal hatalmas adatbázist hozott létre, amelynek a neve USTO volt. Ez a nyilvántartás ihlette később az USA Nemzetbiztonsági Hivatalát (NSA), hogy 2011. szeptember 11. után egy hasonló rendszert építsen ki. A botrányt a USA Today robbantotta ki számos bennfentesre hivatkozva, akik részleteket is elárultak a programról.
Az első információk már az év elején kiszivárogtak, de az csak mostanra vált világossá, hogy mekkora adatgyűjtést is folytatott a DEA. Több milliárd fájl kerülhetett a rendszerbe. Többek között minden olyan amerikai állampolgár telefonszámát eltárolták, aki akár csak egyetlen alkalommal is tárcsázta 116 kiválasztott ország hívószámát. Megőrizték a forgalmi adatokat is, a hívott fél telefonszámát, az időpontot és a beszélgetés időtartamát. Mindez független volt attól, hogy az illetőt vádolták vagy gyanúsították-e bármilyen bűncselekmény elkövetésével.
A 116 állam között volt Afganisztán, Pakisztán, Irán, Kanada, Mexikó és Olaszország, valamint a legtöbb közép- és dél-amerikai, illetve számos nyugat-afrikai, európai és ázsiai állam. Egyes esetekben az amerikai kormány tájékoztatta a program létezéséről az érintett országokat.
Az adatgyűjtést George H. W. Bush amerikai elnök kezdeményezte, hogy a drogkereskedők nyomára juthassanak a hatóságok és felderíthessék a hálózataikat, ha sikerül elemezni az USA-ból külföldre irányuló kommunikációt. Az amerikai igazságügyi minisztérium vezetői négy elnöki ciklus alatt is kiálltak a projekt folytatása mellett és csak néha tájékoztatták a kongresszusi képviselőket, de demokratikus ellenőrzés a program fölött nem volt. A jogi alapokat egy nagyon általánosan megfogalmazott rész jelentette a drogkereskedelem elleni harcról szóló törvényben. Ezzel kötelezték a cégeket, ebben az esetben a telefontársaságokat arra, hogy juttassanak ki "kézzel fogható dolgokat", például üzleti dokumentumokat vagy kapcsolati adatokat a DEA számára. Ehhez ráadásul nem volt szükség bírósági ítéletre sem. Az egyik bennfentes azt mondta, hogy pontosan tudták, hogy nagyon tágan értelmezték a jogszabályt.
A programot úgy tartották titokban, hogy a megszerzett információkat soha nem használták fel bizonyítékként perekben vagy nem kértek azokra hivatkozva házkutatási engedélyeket. Az adatelemzéshez használt technikát először a Pentagon biztosította és az adatbázisban lévő fájlokat olyan esetekben is felhasználták, amelyeknek semmi közük nem volt a drogkereskedelemhez; ilyen volt például az 1995-ös Oklahoma Cityben elkövetett robbantás. A rendszert automatikusan összekapcsolták a DEA, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a titkosszolgálatok adataival. A DEA volt, hogy naponta többször is átvizsgálta a fájlokat.
Az adatbázis működését 2013-ban állították le, azóta a DEA minden egyes nap átad egy telefonszámokat tartalmazó listát a mobilszolgáltatóknak és követeli tőlük a forgalmi adatokat. A listán olyan személyek telefonszámai szerepelnek, akiket valamilyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Gyakori, hogy a listán több mint 1000 telefonszám van. Mindez ugyan lassabb és drágább megoldás, de sokkal célzottabb, mint a korábbi adatgyűjtés és egyúttal nem tömeges ellenőrzés.
Az Amerikai Egyesült Államok Drogellenes Ügynöksége (DEA) 20 éven át őrizte meg a különböző telefonbeszélgetések adatait. A hivatal hatalmas adatbázist hozott létre, amelynek a neve USTO volt. Ez a nyilvántartás ihlette később az USA Nemzetbiztonsági Hivatalát (NSA), hogy 2011. szeptember 11. után egy hasonló rendszert építsen ki. A botrányt a USA Today robbantotta ki számos bennfentesre hivatkozva, akik részleteket is elárultak a programról.
Az első információk már az év elején kiszivárogtak, de az csak mostanra vált világossá, hogy mekkora adatgyűjtést is folytatott a DEA. Több milliárd fájl kerülhetett a rendszerbe. Többek között minden olyan amerikai állampolgár telefonszámát eltárolták, aki akár csak egyetlen alkalommal is tárcsázta 116 kiválasztott ország hívószámát. Megőrizték a forgalmi adatokat is, a hívott fél telefonszámát, az időpontot és a beszélgetés időtartamát. Mindez független volt attól, hogy az illetőt vádolták vagy gyanúsították-e bármilyen bűncselekmény elkövetésével.
A 116 állam között volt Afganisztán, Pakisztán, Irán, Kanada, Mexikó és Olaszország, valamint a legtöbb közép- és dél-amerikai, illetve számos nyugat-afrikai, európai és ázsiai állam. Egyes esetekben az amerikai kormány tájékoztatta a program létezéséről az érintett országokat.
Az adatgyűjtést George H. W. Bush amerikai elnök kezdeményezte, hogy a drogkereskedők nyomára juthassanak a hatóságok és felderíthessék a hálózataikat, ha sikerül elemezni az USA-ból külföldre irányuló kommunikációt. Az amerikai igazságügyi minisztérium vezetői négy elnöki ciklus alatt is kiálltak a projekt folytatása mellett és csak néha tájékoztatták a kongresszusi képviselőket, de demokratikus ellenőrzés a program fölött nem volt. A jogi alapokat egy nagyon általánosan megfogalmazott rész jelentette a drogkereskedelem elleni harcról szóló törvényben. Ezzel kötelezték a cégeket, ebben az esetben a telefontársaságokat arra, hogy juttassanak ki "kézzel fogható dolgokat", például üzleti dokumentumokat vagy kapcsolati adatokat a DEA számára. Ehhez ráadásul nem volt szükség bírósági ítéletre sem. Az egyik bennfentes azt mondta, hogy pontosan tudták, hogy nagyon tágan értelmezték a jogszabályt.
A programot úgy tartották titokban, hogy a megszerzett információkat soha nem használták fel bizonyítékként perekben vagy nem kértek azokra hivatkozva házkutatási engedélyeket. Az adatelemzéshez használt technikát először a Pentagon biztosította és az adatbázisban lévő fájlokat olyan esetekben is felhasználták, amelyeknek semmi közük nem volt a drogkereskedelemhez; ilyen volt például az 1995-ös Oklahoma Cityben elkövetett robbantás. A rendszert automatikusan összekapcsolták a DEA, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a titkosszolgálatok adataival. A DEA volt, hogy naponta többször is átvizsgálta a fájlokat.
Az adatbázis működését 2013-ban állították le, azóta a DEA minden egyes nap átad egy telefonszámokat tartalmazó listát a mobilszolgáltatóknak és követeli tőlük a forgalmi adatokat. A listán olyan személyek telefonszámai szerepelnek, akiket valamilyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Gyakori, hogy a listán több mint 1000 telefonszám van. Mindez ugyan lassabb és drágább megoldás, de sokkal célzottabb, mint a korábbi adatgyűjtés és egyúttal nem tömeges ellenőrzés.