Gyurkity Péter

Az új autók fele lesz elektromos

Az évtized végére a három nagy piacon már elérjük a fontos határt, bár ez sok konfliktust hozhat magával.

Az elektromos autók terjeszkedése kapcsán az év elején számoltunk be arról, hogy ezen megoldások nem szerepeltek jól a tengerentúli hidegben, ez azonban nyilván nem fogja lelassítani a térhódítás ütemét. A napokban ismét érdekes kijelentések hangoztak el, nem is akárki részéről, így már képet alkothatunk arról, hogy miként fest majd a piac az évtized végén.

Az ismét Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon többek között Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség első embere szólalt meg az elektromos fejlesztések témájában, kihangsúlyozva, hogy az elkövetkező években nagyon fontos, akár kritikus változásokra számíthatunk. Elmondta egyebek mellett, hogy a három legnagyobb piacon, vagyis az Egyesült Államokban, Kínában, valamint Európában, 2030-ra már minden második újonnan értékesített személyautó ilyen fejlesztés lesz, ami nyilván óriási előrelépésnek számít, ez viszont további kihívásokat, rosszabb esetben pedig közvetlen konfliktusokat is magával hozhat, hiszen a terjeszkedés egyben az utánpótlási nehézségeket is megnöveli.

A kihívások között a megfelelő infrastruktúra kiépítése, ezzel együtt viszont a jelenleg zajló energiaválság leküzdése is szerepel, utóbbi ráadásul strukturális változásokat kényszerít ki a gyorsabban váltó országok részéről. Legalább ilyen fontos részlet, hogy a szükséges (kritikus) nyersanyagokhoz való hozzáférés igénye már most megköveteli a bányászatba és a feldolgozásba ölt összegek jelentős megnövelését, hiszen évekre lesz szükség ahhoz, hogy megfelelő módon felkészüljünk az új periódusra, annak követelményeire. A „konfliktus” szót ugyan ő maga nem ejtette ki, viszont teljesen egyértelmű, hogy Kína jelenlegi kiemelt helyzete több nyugati állam szemét szúrja, legyen szó a ritka földfémekről, vagy akár az akkumulátorok előállításáról.

Meglátjuk, hogy az elkövetkező években mennyiben módosul majd a helyzet, hazánk az akkumulátorok gyártása terén kifejezetten előnyös helyet foglalhat el, ez viszont nyilván nem garancia a közlekedésben való gyors változás problémamentes lezajlására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #14
    1. "tehát nem szennyezem senkinek az életterét."
    Ne gondold hogy akkora különbség van már ma:

    A NOx pedig rákkeltő.

    "mire pedig az a válaszom, hogy szerintem a bolygónak vannak jól működő szabályozó mechanizmusai amik ezeket elnyelik és hasznosítják amióta világ a világ"
    Lássuk hogy működik a mechanizmusod amikor évtizedek alatt előássuk/elégetjük az a millió évek alatt eltemetett szenet?

    Vázolnád kérlek azt a természetes önszabályozó mechanizmust ami ezt a tüskét visszatöri valami komolyabb meredekséggel? (temrészetes úgy hogy közben rendületlenül ássuk elő a szenet és egyre több autóban égetjük az olajat:
    342 million 1976.
    1.4 billion 2020
    2.8 billion 2036
    Úgy gondolod hogy ez egy teljesen fentartható folyamat? (tényleg várom hogy mit mondasz erre az önszabályozó mechanizmusra, meg hogy mikor fog végre bekapcsolni)

    "Áldozatokat akkor hozunk, ha azzal a saját túlélésünket nem veszélyeztetjük"
    Tehát ha nem égetnéd a benyát(tudom ez nagy áldozat) akkor mitől is fogsz meghalni? 100 éve miért nem haltak meg az autó nélküli emberek?

    "Nézz már körül mit hagy ott az államnak egy autós"
    Autós alatt a nagyvárosi autóst érted aki az általad lefikázott zsúfolt utakon közlekedik, vagy a kis településen élőt aki a szellősön. Szerinted pont ugyanolyan mértékben járulnak hozzá a teljes úthálózat költségéhez?
    A lényeg az hogy ahol kicsi a népsűrűség ott a fajlagos költsége sok dolognak magasabb, ez igaz a bolti tejre, az internet kábelre, és az utakra is. Az utak kapcsán ezzel nem szembesülsz, mert keresztfinanszírozás van, ahol te arányaiban többet kapsz mint amit befizetsz. Ezt elmondtam már többször, és mi volt a reakciód? Lapítás. Nem gondolod hogy egy vita során ha egy ilyen fontos érvet folyamatosan ignorálsz az gerinctelenség? Élőszóban ilyenkor mit csinálnál?
  • Dodo55 #13
    1. Benzines autóm van aminek a mocskos rákkeltő dieselekkel ellentétben nincs visszahulló szilárdrészecske kibocsájtása, tehát nem szennyezem senkinek az életterét. (Nyilván most jönni fogsz a légkörbe felszálló minimális szénhidrogénmaradványkibocsájtásommal, amire pedig az a válaszom, hogy szerintem a bolygónak vannak jól működő szabályozó mechanizmusai amik ezeket elnyelik és hasznosítják amióta világ a világ, amivel te nyilván majd leállsz még vitatkozni, mert nehogy már a természet erejében és egyensúlyi folyamataiban bízni merjünk).

    2. Áldozatokat akkor hozunk, ha azzal a saját túlélésünket nem veszélyeztetjük (társadalmi szinten). Nyilván van a világon néhány nemzet, akik az elmúlt jópárszáz évben mások kegyetlen kizsákmányolásából teremtették meg maguknak a jólétet, úgyhogy igazán nem zavar, ha ők áldozatokat akarnak hozni egy jó cél érdekében. Tegyék, az ő dolguk. Viszont én, mint egy többszörösen kizsákmányolt és a történelem elmúlt évszázadaiban örökkön-örökké eltaposni próbált nemzet tagja nem vagyok hajlandó az én felmenőim nyomorának haszonélvezőjének számító vagy akár csak azt a szomszédos vidékekről tétlenül végignéző nemzeteknek - egyébiránt különböző okokból tenyérbemászóan képmutató - álságos vezeklésének jegyében lemondani azokról a javakról, amiket épp hogy csak végre a mi nemzetünk is elkezdhetett a magáénak tudni és a fejlődésének szolgálatába állítani. Értsd, az a problémám, hogy idegen népek el akarják dönteni, hogy itt a mi népünknek milyen plusz költségeket kelljen kötelezően vállalnia a "bolygó megmentésének" jegyében, illetve milyen fontos eszközeiről mondjon le szép sorban mielőtt azok segítségével utól tudná érni fejlettségben az élvonalat... Viszont a "bolygó tönkretételéből" ők annak idején rettenetes mód megszedték magukat, miközben minket folyamatosan próbáltak vagy hagytak elnyomni, majd utána még a bénázó és/vagy korrupt kormányainkat kihasználva a 90-es és 2000-es években még sunyi mód lefosztottak itt amit tudtak. Erre épp hogy sikerült egy cselekvőképes és résen lévő kormányra szert tenni, mire nemzetközi szinten már el is akarják értékteleníteni azokat az eszközöket és azt az infrastruktúrát amit nagy nehezen sikerült összekaparnunk az ország romjaiból a sorozatos elnyomások időszaka után. Értem ez alatt a megbízhatóan és költséghatékonyan üzemelő hagyományos gépjárműállományt épp úgy, mint a fosszilis energiahordozók elosztására kiépült infrastruktúránkat is rengeteg egyéb dolog mellett. Szóval áldozatokról majd inkább onnantól beszélgessünk, ha mondjuk első körben az életveszélyes népeségfogyásunkat sikerült visszafordítani (amin nem kicsit segítene ugye a lakosság vagyonának stabil továbbnövekedése arra a szintre, ahol már azok a tömegek is mernének gyereket vállalni, akik a 2000-es évek hitelkatasztrófái közepette felnőve saját ingatlan, illetve sok milliós tartalékok hiányában ettől jelenleg súlyosan szoronganak). Egyszóval amíg magunkat kell menteni a közvetlen kihalástól, addig nehogy már másokat akarjunk megmenteni matematikai alapon odaképzelt jövőbeli veszélyektől.

    És félre ne érts, alapjáraton, illetve egyéni szinten semmi bajom más nemzetek képviselőivel, sőt kifejezetten érdekesnek és értékesnek tartom, hogy a világ különböző részein ennyire különböző kultúrák tudtak kialakulni és ennyi különféle megoldást tudtak az emberek az élet dolgaira kitalálni, mert ezeket egymással megosztva egymás tudásbázisát tudjuk gazdagítani. Viszont ugye ha egyik nép mindenáron meg akarja mondani a másiknak, hogy azok már pedig mit és hogy csináljanak a mindennapjaikban, az általában nagyon ritkán szokott békés együttéléshez vezetni... Jó lenne tehát, ha efelett az emberi természetből adódó, illetve az evolúciós folyamatokra (természetes alkalmazkodás a helyi környezeti viszonyokhoz) visszavezethető alapvető kis törvényszerűség felett nemzetközi / államközi szervezetek sem siklanának el túlságosan amikor különféle szabályozásokat kívánnak elősegíteni, legyen akármilyen magasztosnak tekintett is a cél, mert még véletlenül igen rosszul sül majd el a dolog...

    3. Milyen 100x nagyobb útfenntartási költségek??? Nézz már körül mit hagy ott az államnak egy autós, kis túlzással kb. a nyugdíjakra is miattunk futja az államnak, ne vicceljünk már. És amúgy semmi köze sincs az útfenntartási költségekhez ahhoz, hogy ahol nincs elég hely megfelelő áteresztőképességű utaknak a domborzati és építészeti viszonyok miatt, vagy nem lehet azokat a lakott területektől kellő távolságot tartó nyomvonalakon létesíteni, oda nem kell ilyen brutális volumenű üzleti és ipari célú forgalmat akkor mindenáron beterelni. Ez ilyen egyszerű.
  • defiant9 #12
    "csak ő izzad meg (szó szerint vagy képletesen) "
    Attól még hogy sokat dolgozol nincs jogod a másik életterét szennyezni, ui. ő is ugyanúgy dolgozik.

    "ha kap érte minden sarkon fillérekért pl. benzint a jó kis Swiftbe"
    Ez a tipikus primitív önző mentalitás, tudjuk te ilyen vagy, és vannak még ilyen emberek, egyrészt a konzervatívok alsóbb rétege akik úgy veszik hogy körülöttük forog a világ, másrész a tanulatlan mélyszegénységben élő réteg aki a nyomortelepét még össze is szemteli. Azonban ahhoz már túl sokan vagyunk a bolygón hogy ez a kizsákmányolás fenntartható legyen. Ezt te nyilván nem érted meg mert rövidlátó vagy és tojsz rá hogy szarkupacot hagysz hátra magad után. Szerencsére egyre több ember(és kormányzat) lép túl ezen a barbár szinten és elfogadja hogy áldozatokat kell hozni a környezetvédelem terén.

    "hogy az ilyen tömegnyomor városok lakói tükörbe néznének és eldöntenék"
    Elmondtam, semmi gond azzal hogy te sok alacsony forgalmú utat szeretnél, mondjuk századakkora népsűrűségre, csak akkor fizesd is ki a 100x nagyobb út fenntartási költségeket. Mi volt erre a válaszd? Füled-farkad behúzva elsunnyogtál, most meg újra előadod hogy fúj urbanizáció, te tudsz jobbat. Ennyire primitív vitakultúrád is.
  • Dodo55 #11
    Nincs autó alapú társadalom... Az jár autóval most is csak, akinek az egyéni közlekedés valamilyen okból prioritást élvez. Az a baj, hogy összemossátok ezt szerintem az élhetetlen városokkal, ahová napi szinten hatalmas ipari-üzleti forgalom áramlik be és a rossz szerkezeti felépítés miatt ez a forgalom a civil övezetekben okoz problémákat. Pl. Budapest ugye. Nálunk az iparágban amiben dolgozom az országos TOP1 beszállító központjához csak úgy tudsz eljutni, ha végigmész a teljes budai rakparton. De ugyanez, ha nem mész oda, hanem (teher)futár hozza ki onnan az árut. Felfoghatatlan, hogy ilyen elbaszott dolgok vannak és az egyszeri autósokon kell ezt elverni ahelyett, hogy az ilyen tömegnyomor városok lakói tükörbe néznének és eldöntenék, hogy akkor ők most gazdasági központ - iparváros akarnak lenni és annak a természetes velejáróit fogadják el, vagy történelmi - kultúrális központ és az üzlet - ipar száműzésével (és persze a kényelmes profitviszonyokról lemondva) megteremtik ehhez a kellemes környezetet. De olyan nem lehet, hogy a világ minden pénze jöjjön oda mindenkitől, "mert hát ez a főváros", de ne is büdös belsőégésű motorokkal hozzák oda, hanem vegyen soktízmilliós kompromisszumos EV-ket is, aki a pénzét oda hordaná. Lol.
  • Dodo55 #10
    "Miközben szennyezi a környezetet ami nem az övé."

    Nem az övé, csak ő izzad meg (szó szerint vagy képletesen) a civilizált világ ilyen-olyan alapvető infrastruktúráinak, rendszereinek, intézményeinek működésben tartásááért nap, mint nap... Úgyhogy a "baloldali/liberális/zöld emberek" talán meg fognak lepődni ezen ha addig feszítik a húrt, de attól még ezen a világon az építő-dolgozó-alkotó-tervező-szervező ember az élet-halál ura. Gondolj pl. csak abba bele, hogy meddig van értéke pl. a pénznek. Amíg a társadalom túlnyomó többsége elfogadja ugye... Az meg mikor működik? Talált, süllyedt, ha kap érte minden sarkon fillérekért pl. benzint a jó kis Swiftbe és hasonlók. És szerintem itt körbe is értünk.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.01.30. 23:25:46
  • defiant9 #9
    Természetesen lehetséges, elég jól tudunk alkalmazkodni, azonban alapvetően szeretjük is a kényelmet, ennek elérése motivál minket, ez egyfajta mozgatórugója a világnak amit nem szerencsés kivenni a rendszerből. Ha mondjuk valaki tehetséges programozó és több millás fizetése van akkor miért ne költhesse el drága - akár luxus - cikkekre is, ha kicsengeti az e-fuel-es repülőjegy árát, vagy az elektromos autóét akkor hajrá, értéket termelt a világnak, kapja meg cserébe amit szeretne, így pörög a gazdaság és a bolygót sem tesszük tönkre(annyira).
  • kvp #8
    Europaban jo esellyel 100%-uk elektromos lesz. Legfeljebb sokkal kevesebb uj autot gyartanak majd. Lehetseges atterni az auto alapu tarsadalomrol a tomegkozlekedes alapu tarsadalomra, sot az is megoldhato, hogy az emberek ott eljenek ahol dolgoznak, vasarolnak, tanulnak, pihnennek, igy minimalizalhato legyen a munkaba jaras miatti mozgas. Ezt a modellt hivjak 15 perces varosnak, ahol az emberek joresze leelheti az egesz eletet abban a keruletben ahol szuletett. Ez a kozepkor soran se volt nagyon mashogy es az emberek elfogadtak.
  • defiant9 #7
    50% nem a tisztán elektromos, ebben a hybridek is benne vannak, úgy életszerű lehet a szám. A csak akksisokat 14%-ra tippelik.
  • Ender Wiggin #6
    "Az új autók fele lesz elektromos"

    Egyre több jel mutat arra, hogy nem lesz...
  • defiant9 #5
    "Stiftje elviszi oda ahova menni akar"
    Miközben szennyezi a környezetet ami nem az övé.
    Ahogy a csatorna közműre is ki kell(ett) köhögni a zsét mert a közösbe szennyezés nem alanyi jog. Ugyanez a helyzet a légkörrel is, túl sokan vagyunk már, nem bírja el a bolygó a gépjárművek számának ilyen mértékű növekedését (jóval milliárd db felett járunk).
    És igen vannak baloldali/liberális/zöld emberek akik megértik a problémát és felelősek az utókor irányába is, és a vannak a magadfajta primitívebb rövidlátó önző konzervatívok akik úgy vélik joguk van szennyezni, pusztítani az ökoszisztémát ha attól az ő életük olcsóbb/kényelmesebb.