Autonóm közlekedés - esély az áttörésre

A lehetőséget az időközben megvalósított új fejlesztések jelentik.

A Recogni Inc. nevű startup azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy újszerű képfeldolgozó mesterséges intelligencia rendszert fejlesszen ki, amely új módon teszi lehetővé, hogy a gépkocsik minden korábbinál messzebb "lássanak" és az embereknél gyorsabban hozzák meg a vezetési döntéseket, miközben minimális energiát fogyasztanak.

A vállalkozás megalkotott egy szenzorokból, kamerákból és egy különleges processzorból álló modult. Az utóbbi különösen nagy teljesítményű és energiatakarékos, s a feladata a környezet gyors és hatékony felismerése, továbbá lehetővé teszi az autonóm közlekedés ötödik szintjének (SAE Level 5) elérését, amely a teljes automatizáltságot jelenti.

A cég 2019 májusában egy 25 millió dolláros finanszírozási kört zárt le, amelyben többek között részt vett a BMW és a Toyota is, most pedig további 48,9 millió dollárt gyűjtött össze a befektetőktől, akik között ott volt a DNS Capital, a Fluxunit – OSRAM Ventures, a GreatPoint Ventures, a Mayfield Fund, a WRVI Capital, illetve a Continental és a Robert Bosch Venture Capital. Az utóbbi két konszern megjelenése azért meglepő, mert ez volt az első alkalom, hogy közösen egy új startupba invesztáltak.

A Recogni adatai alapján az új modul számítási teljesítménye 1000 TOPS és eközben csupán 8 wattot fogyaszt. Ashwini Choudhary a vállalat társalapítója kiemelte, hogy a megoldásukkal gyakorlatilag a piacon kapható minden jelenlegi terméket a háttérbe szoríthatnak. A kulcs az, hogy az új egység már feldolgozva továbbítja a járművek fedélzeti rendszereinek a környezeti információkat, így a különösen számításigényes elemzéseket nem annak kell elvégeznie.

A megalkotott különleges processzor gyártása a következő hónapokban kezdődhet el a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) üzemeiben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #4
    Hát nem. Kicsit sok Startup céget láttam magát megváltónak hirdetni, majd aztán jócskán alul teljesíteni.
  • emberz #3
    A "megalkotott különleges processzor" már elég reménykeltő neked? Mert akkor elég lett volna végigolvasni.
  • kvp #2
    Megneztem mit tuda rendszeruk. Hat kb. azt amit a Google fele rendszerek tudtak fel evtizede, csak azota javult a gyartastechnologia, igy olcsobban es kisebb fogyasztasura is le lehet gyartani ugyanazt. Az algoritmusok amiket hasznalnak mar lassan 30 evesek.

    ps: Ha jol ertem fixre huzalozott CNND rendszert hasznalnak, ami csak terbeli es idobeli optical flow-t futtat a kamerakbol erkezo HDR adatokra. A HDR uzemmod elonye, hogy soha nem kell a kamerakon expoziciot allitani es az algoritmus magatol megkeresi az egyezoseg maximumot. Mindezt eleg nagy felbontassa es framerate-tel. Igy nagyfelbontasu terbeli kepeket ad ki magabol a szenzor egyseg, amiket mar "csak" be kell illeszteni a korabbi allapotokat leiro terkebe. (voxel max-be) Ugyanezt csinalja a Tesla is, csak nem celaramokorokkel hanem programozhato egysegekkel. Az utobbiak elonye, hogy a jarmu tudasa szoftveresen bovitheto, hatranya, hogy a fixre huzalozott megoldasokhoz kepest sokkal kisebb teljesitmeny erheto el.

    Nem mondom azt, hogy ez nem egy mukodokepes megoldas, elvegre az optical flow algoritmusok mar jo 30 eve nem valtoztak, tehat ideje lenne fixre huzalozott egyesegeket is gyartani. (jelenleg az egyetlen ami hasonloan fix az az optikai egerek egychipes optical flow implementacioja, atlag 24x24-es kepekkel es a chipekre integralt cmos kamerakkal)
  • A1274815 #1
    "A Recogni Inc. nevű startup azt a célt tűzte ki maga elé, hogy"

    Oké, az nagyon nem az a reménykeltől kifejezés.