Berta Sándor

Nem lesznek alkalmazottak az Uber- és a Lyft-sofőrök

Népszavazás helyezte hatályon kívül a kapcsolódó törvényt.

A szövetségi állam arra akarta kötelezni a közösségi utazásmegosztó cégeket, hogy alkalmazottként foglalkoztassák a nekik dolgozó sofőröket. Erről jogszabály is született, amely hatályba lépett, de a kérdésről - az amerikai elnökválasztással párhuzamosan - népszavazást tartottak és a helyi lakosok 58,3 százaléka elutasította az állam által kidolgozott törvényt.

Az Uber és a Lyft korábban azt közölte, hogy korlátozza vagy akár le is állítja a működését a szövetségi államban, ha hatályban marad a jogszabály. Az utóbbi egyébként érintette többek között az ételszállító ajánlatokat (Doordash, Instacart, Postmates stb.) is. A vita korábban azon robbant ki, hogy az Uber, a Lyft és a többi hasonló cég vállalkozóként foglalkoztatta a sofőröket, míg Kalifornia azt követelte, hogy kapjanak alkalmazotti státuszt, ezáltal pedig akár szociális juttatásokat is. Az Uber most bejelentette, hogy kiegészítő egészségügyi és biztosítási csomagot ad a sofőröknek.

A Reuters kiszámolta, hogy ha hatályban maradt volna a törvény, akkor a két közösségi utazásmegosztónak több mint 392 millió dollár plusz költsége keletkezett volna. Ekkora növekedést jelentettek volna a különböző további juttatások, betegbiztosítások. A népszavazás eredménye annak tükrében nem meglepő, hogy az új szabályozás által érintett vállalatok összesen több mint 205 millió dollárt költöttek kampányra. Ekkora összeget korábban soha nem fizettek ki ilyen célokra Kaliforniában.

2015-ben San Franciscóban három sofőr beadványt nyújtott be az Uber ellen és azt akarták megtudni, hogy ők alkalmazottnak minősülnek-e. Az, hogy független vállalkozónak számítanak, azt jelenti, hogy maguknak kell gondoskodniuk a használt autóról, benzinről és biztosításról, ráadásul az Uber megtakaríthatta a társadalombiztosítási járulékok befizetését is. A társaság viszont úgy vélte, hogy csak egy szolgáltatást közvetít. Ennek a védekezésnek a kivédésére készült az új jogszabály, amelynek értelmében a jövőben a sofőrök alkalmazottnak számítanak. Májusban munkaügyi per indult az Uber és a Lyft ellen, a két társaság a hírre reagálva jelezte, hogy szociális szolgáltatásokat kínálna a sofőröknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #22
    "Lásd be, azért ez elég mókás."
    A bedobta a törölközőt leginkább azt jelenti hogy kuka, leírta a befektetést. Ez esetben ez valszeg nincs így(mivel nem lehet tudni még hogy mi lesz, így csak a te egyszeri szintedről teszel ilyen határozott megállapítást). Az hogy 100-as nagyságrendben fejlesztenek önvezetést predesztinálta hogy a vége nem az lesz hogy 100 tök független SW jön létre, hanem elkezdenek összeolvadni a projektek.
    Az Aurora-nak mint valószínűsíthető vevőven egyébként január óta megvan az önvezető utas szállításra kaliforniai liszensze, de csak safety driverrel, tehát ebben az Uber előtt voltak, de a Waymo mögött. Illetve kijelenteték hogy ők nem akarnak saját maguk robottaxi szolgáltatást indítani, ilyen szempontból jó partnernek tűnnek, amikor lekészülnek akkor az Uber megkaphatja tőlük a megoldást, nem az lesz hogy kiszorítják a piacról.

    "Az is mókás, hogy tőlem pakisztán zergeösvényt vársz el, "
    Én nem várok el semmit csak hogy kijelentsd hogy eseteben sem lehet akárhol A és B. A saját ostoba logikádat alkalmazva erre pedig ez esetben 7-es busz vagy, nem több. Szerintem erre nem vagy képes, az EU-n kívüli határoknál garantáltan megakadnál, illetve már az EU-ban olyan álmos lennél hogy meg kellene állnod hotelben. Az nyilvánvaló hogy a Waymo autó nem fog Magyaroszágról Pakisztánba elvinni, de ettől nem 7-es busz, az L4 önvezetés megengedi hogy területi korlátja legyen a szolgáltatásnak.
  • camper #21
    "Valahogy akik fejlesztik és értenek hozzá úgy gondolják hogy igen, valós használati értéket tud adni az önvezetés."

    Mondod mindezt egy olyan topicban, mely arról szól, hogy még az általad csodált 60 milliárd dolláros uber is bedobta a törülközöt. Lásd be, azért ez elég mókás.
    Nem mellesleg hozzáértés híjján már sokadszorra kevered össze az önjáró családi autót és az önjáró taxit. Ez a két szolgáltatás nem említhető egy lapon, te mégis mindig megteszed.

    Az is mókás, hogy tőlem pakisztán zergeösvényt vársz el, míg az önjáró autóra áhítattal nézel ami lépésben totyogva, távírányítással visz el kizárólag A-ból kizárólag B-be. Ezt vetíted elém követendő pélldaként:P Van ott baj azzal a fejjel, lássuk be :-)
    Ráadásul mindezt úgy, hogy konkrét választ kaptál: miért ne vinnélek el ha megfizetsz? Ebből élek. Azt nem ígérem, hogy olcsó lesz, de nagyon jól fogod magad érezni.
    És most, hogy ezt tisztáztuk arra kérlek ugyanezt a kérdést tedd fel a waymo autójának is, kíváncsian várom a választ.
  • defiant9 #20
    "azzal hogy vigyen el Zürich fölé egy kis hegyi faluba boldogan"
    Csak hogy eleve nem ez volt a bárhonnan-bárhova minta igény hanem pakisztáni zergeösvény vége. Vállalod a fuvart vagy nem?

    "A töredékének a töredékét nem teljesíti az önjáró autó és sosem fogja."
    Valahogy akik fejlesztik és értenek hozzá úgy gondolják hogy igen, valós használati értéket tud adni az önvezetés. Ezzel szemben áll a te elfogult az árkartelles állását féltő taxis véleménye.

    "Hogy hány ajtó ezt már csak a megállók száma dönti el, minden ajtó elött meg kell állni és máris 100% lefedte az egész terültet."
    Eleve a buszban sofőr ül úgyhogy totál más mint a waymo, és ha minden utca minden ajtajában megállna akkor nem 7-es busz lenne a neve. Akárhogy vergődsz a menetrend alapú tömegközlekés totál más mint a waymo szolgáltatása, ez egy ovis is látja, csak magadat minősíted ekkora botorságokkal.
  • felemelő #19
    Győzött a józan ész.
    Ez az "alkalmazott" dolog csak akkor áll, ha valaki "vállalkozóként" egyetlen munkát végez, az UBER sofőrködést.
    De akkor sem jelentkezett munkára, hanem vállalkozói szerződést kötött.
    Arról meg ne is beszéljünk, hogy mi legyen azokkal, akik nem csak Uber-kednek, de mellette van más bevételük is.
    Az USA-ban a miénknéls sokkal elterjedtebb (a más adó és TB/nyugdíj számolási metódusok miatt is) hogy egy embernek nem egyetlen főállása van, hanem két-három munkahelyről szedi össze a jövedelmét.

    A törvényalkotónak annyi lehetett volna a maximális kompetenciája, hogy mivel a felek között vállalkozói szerződés köttetett a sofőrre heti vagy havi vagy akármilyen időszakra az elvégezhető munkaidőre ad megkötést (ahogy nálunk a KATA-ra) amivel elkülöníti a munkaviszonytól, pl. a heti 20 órában maximalizált Uber munka nem lehetséges hogy munkaviszony, az garantáltan vállalkozási viszony.
  • camper #18
    Miről beszélsz, boldogan viszlek el. Most bármelyik taxiba beülsz azzal hogy vigyen el Zürich fölé egy kis hegyi faluba boldogan fog nekiindulni veled a taxis. Annyira számíthatsz, hogy előre fogja elkérni a pénzt, nehogy félúton meggondold magad és fizetés nélkül kiszállj.
    Hóban, sárban, ködben, hegymenetben fel, hegymenetben le, havas és jeges emelkedőn, szabályszegő autósok között.

    Ezt teszed egy lapra a level4-el? Ehhez nem level4 kell, nem is level5, hanem level96. A töredékének a töredékét nem teljesíti az önjáró autó és sosem fogja. Egy gép ezen a területen nem tud versenyezni az emberrel, ez nem egy sakkjátszma fix adatbázissal és szabályokkal.

    Egy dolgot tehet, ha eléri azt, hogy minden más forgalomban résztvevő szintén önjáró legyen. Még ezzel sem éri el az emberi szintet, de ez az a lépés amitől már kezelhetővé kezd válni a dolog. De ez meg majd egy sor új kérdést vet fel, amik most még nem is léteznek. De míg ez nincs, addig ez nem önjáró autó, annak csak az illúziója.

    A 7-es busz pedig meglepően pontosan éppp úgy ajtótól ajtóig, ahogy a waymo. Hogy hány ajtó ezt már csak a megállók száma dönti el, minden ajtó elött meg kell állni és máris 100% lefedte az egész terültet. Egész pontosan azt csinálja mint a waymo, lépésben halad előre meghatározott útvonalon körbe-körbe, immáron 80 éve.
    Ráadásul a 7-es busz szolgáltatása még ennél is továbblép, itt nem csak a kiválasztott 100 ember utazhat és nem kell senkinek egy szerződést aláírni arról, hogy minden felelősség az enyém ha valami gáz van.
  • defiant9 #17
    "A waymo szolgáltatása A-ból B-be visz, ennek semmi köze az ajtótól ajtóighoz. Az akkor lenne, ha A-ból bárhova, sőt, ha bárhonnan bárhova, erről pedig itt szó sincs."
    Dehogynem, adott terülten belül ajtótól ajtóig visz. Ez az L4-es önvezetés, ma még nyilván erősen korlátos, de már vannak akiknek adott terülten belül van az A és a B. Egyébként ilyen alapon te sem tudsz door2door utat kínálni ’bárhova’, hiába mondom hogy vigyél el valami pakisztáni zergeösvény végén lévő kunyhó elé, azt fogod mondani hogy nem, nincs a szolgáltatási terülteden. Ettől még birkaság lenen azt mondani hogy 7-es busz vagy.
  • camper #16
    "vicces látni ahogy a primitív élőnyelvbeli stílusod kiütközik a hozzászólás szövegében"

    Mondja ezt az IT-s, aki hadilábon áll a matematikával.

    A waymo szolgáltatása A-ból B-be visz, ennek semmi köze az ajtótól ajtóighoz. Az akkor lenne, ha A-ból bárhova, sőt, ha bárhonnan bárhova, erről pedig itt szó sincs.
  • defiant9 #15
    "erre te leírod, hogy ez a 100%"
    Igen. Az Uber célja az hogy önvezető flottája legyen ahol a bevétel 100%-a hozzá érkezik, ahol nincs sofőr. Jól látják hogy az ember +költségével nem lesznek versenyképesek. Az is lehet hogy nem érik el a céljukat, ekkor ki fogja őket szorítani az a piacról aki rendelkezik az önvezető technológiával.
    A hírt pedig rosszul értelmezed, a fejlesztői piac konszolidálódik, ez nem is újkeletű, már jóideje látszódik hogy nem fog mindenki célba érni, sokaknak nem marad más mint a fejlesztésüket eladják vagy beviszik közös vállaltba, ha pedig akarnak önvezető SW-t akkor azt majd a piacról fogják liszenszelni, vélhetően onnan amiben van némi saját érdekeltségük.

    "Az amit te írsz az a 7-es busz, "
    Téves, a 7-es busz csak a megállókban áll meg és menetrend szerint jár. A Waymo szolgátlatása pedig door2door és hívásra jön.

    offtopic: vicces látni ahogy a primitív élőnyelvbeli stílusod kiütközik a hozzászólás szövegében
  • camper #14
    "Az Uber valójában 100%-ot akar, önvezető taxit."

    Figyu már, te nem tanultál matematikát? Ez elég meglepő egy IT-s szakitól.

    Az uber jelen pillanatban 25%-ot rabol a bruttóból, mindezt teszi úgy, hogy még az áramot is a te telefonodról fogyasztja.
    A te állításod az, hogy ennek búcsút mond, elkezd 100 milliárdokért önjáró autókat fejleszteni - ami eddig nem volt, magára vállalja ennek minden költségét - ami eddig nem volt, magára vállalja hogy naponta tucatnyian fognak ellene kártéritési pert inditani - ami eddig nem volt, magára vállalja a fenntartási költségeket - ami eddig nem volt és erre te leírod, hogy ez a 100% ??

    Ráadásul teszed mindezt egy olyan topicban ami arról szól, hogy az uber befejezte az önjáró taxik fejlesztését - amit egyébként sosem tett.

    Figyu... nincs ott valaki más akivel beszélhetnék helyetted? Mert úgy tűnik te ennek a nehéz sztorinak a megértését már sosem fogod tudni megugrani.

    Segitek, még alacsonyabb szintre viszem hátha úgy menni fog. Az uber egy Amway szintű gagyi átverés. Minden kamu körülötte, az egész úgy ahogyan van. Egy bóvli, egy átverés. Mikor megjelentek nekem határozott elképzelésem volt, hogy ez a cég pár éven belül a Wikipedia lapjain lesz feltüntetve a 'Hírhedt átverések' szócikk alatt.
    Az összes hír kamu, nincs önjáró autó, sem csupa zöld energiával működő gépjárműpark Brad Pitt béta soförökkel. Egy büdös, ápolatlan bukott taxis jön érted a gagyi diesel csotrogányával az uber pedig markolja fel a 25%-ot és ennyi.
    Nincs minden utazásra 3 millió dolláros biztosítás - napi 80ezer utazásra melyik biztosító köt ilyet? Hol a szerződés? Ki írta alá? Nincs vásárolt százezer Mercedes, sem 75ezer Toyota - mit csinál vele, nézegeti? Nincs ilyen, hogy 'az uber fontolóra veszi, hogy befektet 20 millió dollárt Csehországban - mibe? Mibe fektet be 20 millió dollárt? Mibe? Mondd már meg.

    És te mit csinálsz? Egy fogadatlan prokátora vagy a cégnek, te és a tükörképeid, ráadásul ingyen és bérmentve, önszorgalomból. Konkrétan mint egy Amway ügynök. Lobbizol a cégért, hogy ez milyen jó. Egy taxisnál :-) Én is vegyek Amway fogkrémet, ahogy te teszed vagy mi a tököm? .-) Te vagy a leghatékonyabb ügynökük, ezzel a level5 meg innovatív innovácíó marhasággal.

    Bezzeg, ha majd a Google vagy a Microsoft is átveszi ezt a modellt... juj-juj milyen hisztit fogsz kivágni, már előre látom. Hogy a gonosz Magyar Kormány, meg a gonosz Orbán Viktor, hogy ezt csak itt, ebben az elmaradott országban lehet megcsinálni, mi az hogy te nem kapsz betegszabadságot és szociális biztonságot? Hát mit képzelnek ezek? Ez nem Európai!

    "Beülsz (adott területen belül) elvisz, A-pontról B-be"

    De csak is A-ból B-be, a C már szóba sem kerül. Ahogy az abc többi betűje sem, sőt az abc betűinek számánál sokkal több hely van a világban ahová el szeretnének jutni az emberek.
    Ez amit te írsz ez nem taxi. Az amit te írsz az a 7-es busz, olyanunk pedig van már 80 éve, erre felesleges milliárdokat költeni.
  • defiant9 #13
    "én azt mondtam - példaként "
    Én erre akkor azt tudom akkor mondani: "De mi köze ennek a témához?"
    Ha nem akarsz párhuzamot vonni az IT-val akkor ne tedd, ha mégis akkor meg ne pampogj hogy a saját magad által behozott analógiára mer reagálni a másik.

    "Az autó vásárlása, annak fenntartása és annak taxi üzemmódban tartása a nagy pénz. Az sok"
    Tévedsz, a humán erőforrás költségei igencsak összemérhető szinten vannak az egyéb költségekkel(minél magasabb az adott ország bérszintje annál nagyobb a súlya), a taxis saját magát is fenntartja, eszik-iszik, nyaral, orvoshoz jár, járulékot fizet, lakhatása van, gyereke van, stb. Ezek egy pár éves ciklusban már jóval meghaladják az autója költségeit. Az automatizálásnak szektor-függetlenül az az előnye hogy ilyen költségek nincsenek, hasonlattal élve nemhogy járulékot nem fizet a CNC eszterga után a gyár hanem leírja mint költség, szemben a humán esztergással. Az már csak hab a tortán hogy a gép precízebb (lesz), és mondjuk a biztosító is azt mondja hogy nem felárat kér azért mert taxi hanem kevesebbet azért mert egy szabályos önvezető és valszeg mindig a másik lesz a hibás egy balesetnél. Nyilván vannak plusz költségek is, pl. SW fejlesztés vagy liszenszelés, de az előbbi hosszabb távon relatíve alacsony szinten tud majd stabilizálódni, ezért akar mindenki magának ilyet, és nem a másodikat.

    "Nem érted, hogy nem akar semmi mást az uber csak azt a qrva 25%-ot?"
    Az Uber valójában 100%-ot akar, önvezető taxit. Ameddig ez nincs addig olyan árat határoz meg ami a piacon még versenyképessé teszi a szolgáltatását, nem kötelező sem Uber sofőrnek lenni, sem utasnak, van alternatíva, de ha olyan bérszintet és fuvardíjat tud az Uber adni/kérni amire van piaci kereslet akkor lesz utasa és sofőrje is, és ha ügyes volt akkor peddig pozitív pénzügyi eredmény is keletkezik nála.

    "Mit? Elmondtam már neked, hogy mi a taxi. Te még ezt sem tudod, ezt sem sikerült megértened?"
    A valóság az hogy már megcsinálták az önvezető ’taxit’, ami szerinted lehetetlen. Level 4-nek minősül mert területileg korlátos, idővel nőni fog a lefedettség, de aki ma Phoneix külvárosaiban ilyen autóval utazik az már ma is a taxisok/Uber piaci részesedését csökkenti.

    "Ez a waymo kütyü ez nem taxi, ez annak az illuziója"
    Indoklás? Beülsz (adott területen belül) elvisz, A-pontról B-be, ezért neki fizetsz és nem hívsz Uber-t vagy hagyományos taxit, valóban mondhatod hogy nem taxi, hanem annak a helyettesítő terméke, az elnevezés itt szvsz. nem túl lényeges, a waymo driverless ride-hailing service-nek aposztrófálja, a köznyelvben ez biztos nem fog így élni, az Uber is frappánsan önálló fogalmat tudott létrehozni a saját nevéből, meglátjuk mi lesz a névvel.