22
  • defiant9
    #22
    "Lásd be, azért ez elég mókás."
    A bedobta a törölközőt leginkább azt jelenti hogy kuka, leírta a befektetést. Ez esetben ez valszeg nincs így(mivel nem lehet tudni még hogy mi lesz, így csak a te egyszeri szintedről teszel ilyen határozott megállapítást). Az hogy 100-as nagyságrendben fejlesztenek önvezetést predesztinálta hogy a vége nem az lesz hogy 100 tök független SW jön létre, hanem elkezdenek összeolvadni a projektek.
    Az Aurora-nak mint valószínűsíthető vevőven egyébként január óta megvan az önvezető utas szállításra kaliforniai liszensze, de csak safety driverrel, tehát ebben az Uber előtt voltak, de a Waymo mögött. Illetve kijelenteték hogy ők nem akarnak saját maguk robottaxi szolgáltatást indítani, ilyen szempontból jó partnernek tűnnek, amikor lekészülnek akkor az Uber megkaphatja tőlük a megoldást, nem az lesz hogy kiszorítják a piacról.

    "Az is mókás, hogy tőlem pakisztán zergeösvényt vársz el, "
    Én nem várok el semmit csak hogy kijelentsd hogy eseteben sem lehet akárhol A és B. A saját ostoba logikádat alkalmazva erre pedig ez esetben 7-es busz vagy, nem több. Szerintem erre nem vagy képes, az EU-n kívüli határoknál garantáltan megakadnál, illetve már az EU-ban olyan álmos lennél hogy meg kellene állnod hotelben. Az nyilvánvaló hogy a Waymo autó nem fog Magyaroszágról Pakisztánba elvinni, de ettől nem 7-es busz, az L4 önvezetés megengedi hogy területi korlátja legyen a szolgáltatásnak.
  • camper
    #21
    "Valahogy akik fejlesztik és értenek hozzá úgy gondolják hogy igen, valós használati értéket tud adni az önvezetés."

    Mondod mindezt egy olyan topicban, mely arról szól, hogy még az általad csodált 60 milliárd dolláros uber is bedobta a törülközöt. Lásd be, azért ez elég mókás.
    Nem mellesleg hozzáértés híjján már sokadszorra kevered össze az önjáró családi autót és az önjáró taxit. Ez a két szolgáltatás nem említhető egy lapon, te mégis mindig megteszed.

    Az is mókás, hogy tőlem pakisztán zergeösvényt vársz el, míg az önjáró autóra áhítattal nézel ami lépésben totyogva, távírányítással visz el kizárólag A-ból kizárólag B-be. Ezt vetíted elém követendő pélldaként:P Van ott baj azzal a fejjel, lássuk be :-)
    Ráadásul mindezt úgy, hogy konkrét választ kaptál: miért ne vinnélek el ha megfizetsz? Ebből élek. Azt nem ígérem, hogy olcsó lesz, de nagyon jól fogod magad érezni.
    És most, hogy ezt tisztáztuk arra kérlek ugyanezt a kérdést tedd fel a waymo autójának is, kíváncsian várom a választ.
  • defiant9
    #20
    "azzal hogy vigyen el Zürich fölé egy kis hegyi faluba boldogan"
    Csak hogy eleve nem ez volt a bárhonnan-bárhova minta igény hanem pakisztáni zergeösvény vége. Vállalod a fuvart vagy nem?

    "A töredékének a töredékét nem teljesíti az önjáró autó és sosem fogja."
    Valahogy akik fejlesztik és értenek hozzá úgy gondolják hogy igen, valós használati értéket tud adni az önvezetés. Ezzel szemben áll a te elfogult az árkartelles állását féltő taxis véleménye.

    "Hogy hány ajtó ezt már csak a megállók száma dönti el, minden ajtó elött meg kell állni és máris 100% lefedte az egész terültet."
    Eleve a buszban sofőr ül úgyhogy totál más mint a waymo, és ha minden utca minden ajtajában megállna akkor nem 7-es busz lenne a neve. Akárhogy vergődsz a menetrend alapú tömegközlekés totál más mint a waymo szolgáltatása, ez egy ovis is látja, csak magadat minősíted ekkora botorságokkal.
  • felemelő
    #19
    Győzött a józan ész.
    Ez az "alkalmazott" dolog csak akkor áll, ha valaki "vállalkozóként" egyetlen munkát végez, az UBER sofőrködést.
    De akkor sem jelentkezett munkára, hanem vállalkozói szerződést kötött.
    Arról meg ne is beszéljünk, hogy mi legyen azokkal, akik nem csak Uber-kednek, de mellette van más bevételük is.
    Az USA-ban a miénknéls sokkal elterjedtebb (a más adó és TB/nyugdíj számolási metódusok miatt is) hogy egy embernek nem egyetlen főállása van, hanem két-három munkahelyről szedi össze a jövedelmét.

    A törvényalkotónak annyi lehetett volna a maximális kompetenciája, hogy mivel a felek között vállalkozói szerződés köttetett a sofőrre heti vagy havi vagy akármilyen időszakra az elvégezhető munkaidőre ad megkötést (ahogy nálunk a KATA-ra) amivel elkülöníti a munkaviszonytól, pl. a heti 20 órában maximalizált Uber munka nem lehetséges hogy munkaviszony, az garantáltan vállalkozási viszony.
  • camper
    #18
    Miről beszélsz, boldogan viszlek el. Most bármelyik taxiba beülsz azzal hogy vigyen el Zürich fölé egy kis hegyi faluba boldogan fog nekiindulni veled a taxis. Annyira számíthatsz, hogy előre fogja elkérni a pénzt, nehogy félúton meggondold magad és fizetés nélkül kiszállj.
    Hóban, sárban, ködben, hegymenetben fel, hegymenetben le, havas és jeges emelkedőn, szabályszegő autósok között.

    Ezt teszed egy lapra a level4-el? Ehhez nem level4 kell, nem is level5, hanem level96. A töredékének a töredékét nem teljesíti az önjáró autó és sosem fogja. Egy gép ezen a területen nem tud versenyezni az emberrel, ez nem egy sakkjátszma fix adatbázissal és szabályokkal.

    Egy dolgot tehet, ha eléri azt, hogy minden más forgalomban résztvevő szintén önjáró legyen. Még ezzel sem éri el az emberi szintet, de ez az a lépés amitől már kezelhetővé kezd válni a dolog. De ez meg majd egy sor új kérdést vet fel, amik most még nem is léteznek. De míg ez nincs, addig ez nem önjáró autó, annak csak az illúziója.

    A 7-es busz pedig meglepően pontosan éppp úgy ajtótól ajtóig, ahogy a waymo. Hogy hány ajtó ezt már csak a megállók száma dönti el, minden ajtó elött meg kell állni és máris 100% lefedte az egész terültet. Egész pontosan azt csinálja mint a waymo, lépésben halad előre meghatározott útvonalon körbe-körbe, immáron 80 éve.
    Ráadásul a 7-es busz szolgáltatása még ennél is továbblép, itt nem csak a kiválasztott 100 ember utazhat és nem kell senkinek egy szerződést aláírni arról, hogy minden felelősség az enyém ha valami gáz van.
  • defiant9
    #17
    "A waymo szolgáltatása A-ból B-be visz, ennek semmi köze az ajtótól ajtóighoz. Az akkor lenne, ha A-ból bárhova, sőt, ha bárhonnan bárhova, erről pedig itt szó sincs."
    Dehogynem, adott terülten belül ajtótól ajtóig visz. Ez az L4-es önvezetés, ma még nyilván erősen korlátos, de már vannak akiknek adott terülten belül van az A és a B. Egyébként ilyen alapon te sem tudsz door2door utat kínálni ’bárhova’, hiába mondom hogy vigyél el valami pakisztáni zergeösvény végén lévő kunyhó elé, azt fogod mondani hogy nem, nincs a szolgáltatási terülteden. Ettől még birkaság lenen azt mondani hogy 7-es busz vagy.
  • camper
    #16
    "vicces látni ahogy a primitív élőnyelvbeli stílusod kiütközik a hozzászólás szövegében"

    Mondja ezt az IT-s, aki hadilábon áll a matematikával.

    A waymo szolgáltatása A-ból B-be visz, ennek semmi köze az ajtótól ajtóighoz. Az akkor lenne, ha A-ból bárhova, sőt, ha bárhonnan bárhova, erről pedig itt szó sincs.
  • defiant9
    #15
    "erre te leírod, hogy ez a 100%"
    Igen. Az Uber célja az hogy önvezető flottája legyen ahol a bevétel 100%-a hozzá érkezik, ahol nincs sofőr. Jól látják hogy az ember +költségével nem lesznek versenyképesek. Az is lehet hogy nem érik el a céljukat, ekkor ki fogja őket szorítani az a piacról aki rendelkezik az önvezető technológiával.
    A hírt pedig rosszul értelmezed, a fejlesztői piac konszolidálódik, ez nem is újkeletű, már jóideje látszódik hogy nem fog mindenki célba érni, sokaknak nem marad más mint a fejlesztésüket eladják vagy beviszik közös vállaltba, ha pedig akarnak önvezető SW-t akkor azt majd a piacról fogják liszenszelni, vélhetően onnan amiben van némi saját érdekeltségük.

    "Az amit te írsz az a 7-es busz, "
    Téves, a 7-es busz csak a megállókban áll meg és menetrend szerint jár. A Waymo szolgátlatása pedig door2door és hívásra jön.

    offtopic: vicces látni ahogy a primitív élőnyelvbeli stílusod kiütközik a hozzászólás szövegében
  • camper
    #14
    "Az Uber valójában 100%-ot akar, önvezető taxit."

    Figyu már, te nem tanultál matematikát? Ez elég meglepő egy IT-s szakitól.

    Az uber jelen pillanatban 25%-ot rabol a bruttóból, mindezt teszi úgy, hogy még az áramot is a te telefonodról fogyasztja.
    A te állításod az, hogy ennek búcsút mond, elkezd 100 milliárdokért önjáró autókat fejleszteni - ami eddig nem volt, magára vállalja ennek minden költségét - ami eddig nem volt, magára vállalja hogy naponta tucatnyian fognak ellene kártéritési pert inditani - ami eddig nem volt, magára vállalja a fenntartási költségeket - ami eddig nem volt és erre te leírod, hogy ez a 100% ??

    Ráadásul teszed mindezt egy olyan topicban ami arról szól, hogy az uber befejezte az önjáró taxik fejlesztését - amit egyébként sosem tett.

    Figyu... nincs ott valaki más akivel beszélhetnék helyetted? Mert úgy tűnik te ennek a nehéz sztorinak a megértését már sosem fogod tudni megugrani.

    Segitek, még alacsonyabb szintre viszem hátha úgy menni fog. Az uber egy Amway szintű gagyi átverés. Minden kamu körülötte, az egész úgy ahogyan van. Egy bóvli, egy átverés. Mikor megjelentek nekem határozott elképzelésem volt, hogy ez a cég pár éven belül a Wikipedia lapjain lesz feltüntetve a 'Hírhedt átverések' szócikk alatt.
    Az összes hír kamu, nincs önjáró autó, sem csupa zöld energiával működő gépjárműpark Brad Pitt béta soförökkel. Egy büdös, ápolatlan bukott taxis jön érted a gagyi diesel csotrogányával az uber pedig markolja fel a 25%-ot és ennyi.
    Nincs minden utazásra 3 millió dolláros biztosítás - napi 80ezer utazásra melyik biztosító köt ilyet? Hol a szerződés? Ki írta alá? Nincs vásárolt százezer Mercedes, sem 75ezer Toyota - mit csinál vele, nézegeti? Nincs ilyen, hogy 'az uber fontolóra veszi, hogy befektet 20 millió dollárt Csehországban - mibe? Mibe fektet be 20 millió dollárt? Mibe? Mondd már meg.

    És te mit csinálsz? Egy fogadatlan prokátora vagy a cégnek, te és a tükörképeid, ráadásul ingyen és bérmentve, önszorgalomból. Konkrétan mint egy Amway ügynök. Lobbizol a cégért, hogy ez milyen jó. Egy taxisnál :-) Én is vegyek Amway fogkrémet, ahogy te teszed vagy mi a tököm? .-) Te vagy a leghatékonyabb ügynökük, ezzel a level5 meg innovatív innovácíó marhasággal.

    Bezzeg, ha majd a Google vagy a Microsoft is átveszi ezt a modellt... juj-juj milyen hisztit fogsz kivágni, már előre látom. Hogy a gonosz Magyar Kormány, meg a gonosz Orbán Viktor, hogy ezt csak itt, ebben az elmaradott országban lehet megcsinálni, mi az hogy te nem kapsz betegszabadságot és szociális biztonságot? Hát mit képzelnek ezek? Ez nem Európai!

    "Beülsz (adott területen belül) elvisz, A-pontról B-be"

    De csak is A-ból B-be, a C már szóba sem kerül. Ahogy az abc többi betűje sem, sőt az abc betűinek számánál sokkal több hely van a világban ahová el szeretnének jutni az emberek.
    Ez amit te írsz ez nem taxi. Az amit te írsz az a 7-es busz, olyanunk pedig van már 80 éve, erre felesleges milliárdokat költeni.
  • defiant9
    #13
    "én azt mondtam - példaként "
    Én erre akkor azt tudom akkor mondani: "De mi köze ennek a témához?"
    Ha nem akarsz párhuzamot vonni az IT-val akkor ne tedd, ha mégis akkor meg ne pampogj hogy a saját magad által behozott analógiára mer reagálni a másik.

    "Az autó vásárlása, annak fenntartása és annak taxi üzemmódban tartása a nagy pénz. Az sok"
    Tévedsz, a humán erőforrás költségei igencsak összemérhető szinten vannak az egyéb költségekkel(minél magasabb az adott ország bérszintje annál nagyobb a súlya), a taxis saját magát is fenntartja, eszik-iszik, nyaral, orvoshoz jár, járulékot fizet, lakhatása van, gyereke van, stb. Ezek egy pár éves ciklusban már jóval meghaladják az autója költségeit. Az automatizálásnak szektor-függetlenül az az előnye hogy ilyen költségek nincsenek, hasonlattal élve nemhogy járulékot nem fizet a CNC eszterga után a gyár hanem leírja mint költség, szemben a humán esztergással. Az már csak hab a tortán hogy a gép precízebb (lesz), és mondjuk a biztosító is azt mondja hogy nem felárat kér azért mert taxi hanem kevesebbet azért mert egy szabályos önvezető és valszeg mindig a másik lesz a hibás egy balesetnél. Nyilván vannak plusz költségek is, pl. SW fejlesztés vagy liszenszelés, de az előbbi hosszabb távon relatíve alacsony szinten tud majd stabilizálódni, ezért akar mindenki magának ilyet, és nem a másodikat.

    "Nem érted, hogy nem akar semmi mást az uber csak azt a qrva 25%-ot?"
    Az Uber valójában 100%-ot akar, önvezető taxit. Ameddig ez nincs addig olyan árat határoz meg ami a piacon még versenyképessé teszi a szolgáltatását, nem kötelező sem Uber sofőrnek lenni, sem utasnak, van alternatíva, de ha olyan bérszintet és fuvardíjat tud az Uber adni/kérni amire van piaci kereslet akkor lesz utasa és sofőrje is, és ha ügyes volt akkor peddig pozitív pénzügyi eredmény is keletkezik nála.

    "Mit? Elmondtam már neked, hogy mi a taxi. Te még ezt sem tudod, ezt sem sikerült megértened?"
    A valóság az hogy már megcsinálták az önvezető ’taxit’, ami szerinted lehetetlen. Level 4-nek minősül mert területileg korlátos, idővel nőni fog a lefedettség, de aki ma Phoneix külvárosaiban ilyen autóval utazik az már ma is a taxisok/Uber piaci részesedését csökkenti.

    "Ez a waymo kütyü ez nem taxi, ez annak az illuziója"
    Indoklás? Beülsz (adott területen belül) elvisz, A-pontról B-be, ezért neki fizetsz és nem hívsz Uber-t vagy hagyományos taxit, valóban mondhatod hogy nem taxi, hanem annak a helyettesítő terméke, az elnevezés itt szvsz. nem túl lényeges, a waymo driverless ride-hailing service-nek aposztrófálja, a köznyelvben ez biztos nem fog így élni, az Uber is frappánsan önálló fogalmat tudott létrehozni a saját nevéből, meglátjuk mi lesz a névvel.
  • camper
    #12
    "Te hoztad fel az IT-s legyen alkalmazott vagy vállalkozó témát"

    Én ilyen témát nem hoztam, én azt mondtam - példaként - hogy ha szerinted ez az út helyes, akkor azt is helyeselned kell, hogy akik jelenleg a Microsoft, Google, etc cégek alkalmazásában állnak azok se kapjanak semmiféle szociális jutattást. Se betegszabadságot, se egészségügyi ellátást, semmit. Sőt, mivel ezeket a szegény cégeket még az ág is húzza, kemény a piac és nagy az árverseny ezért, hogy még jobban tudjanak optimalizálni minden alkalmazott vigyen be magával egy szervert, hogy még erre se kelljen az innováció zászlóshajóinak költeni.
    Sőt, még továbbmegyek, a behozott szerverek minősége alapján hozzunk létre egy pontozásos rendszert, ki milyen minőségű szervert hoz be az alapján fel- vagy lepontozzuk őket.

    Ez a Te véleményed a témáról. Azt kell mondjam, tökéletesen egyetértek veled. Ez egy igazán markáns, ütős és innovativ vélemény, ebből sejhető milyen irányba is fordul majd a modern világunk, ha azt a gondolatvilágot hagyjuk eluralkodni rajta amit Te képviselsz.

    "A TB járulék nélküli önvezetők így még jobban megérnék, még nagyobb versenyelőnyük lenne"

    Ezt már elmagyaráztam neked, azóta sem sikerült megértened? Ez egy átverés, téged átvernek. Akiknek a cikkeit eről olvastad azok vagy nem tanultak matematikát vagy egész pontosan tudják, hogy kamukat közölnek.
    Taxi üzemmódban nem a taxis fizetése a nagy pénz. Tehát amikor te ezt képzeled az alapokat sem érted. Az autó vásárlása, annak fenntartása és annak taxi üzemmódban tartása a nagy pénz. Az sok.

    Nincs semmiféle árelőnye mert nem ül ott egy taxis. Nem árelőnye van, hanem árhátránya, nem is kevés, a taxis fizetésének a többszöröse.
    Ezért nem lehet igaz az uber az amit az uber neked kamuzott - és jól érzékelhetően etted is, annyira, hogy még egy taxist is arról próbáltál meggyőzni, hogy most azán mindjárt jönnek az önjáró taxik és nézzen új munka után - az ubernek nem volt ilyen terve, téged vert át azért, hogy te egy megkérdőjelezhetetlen etalonként tekints a cégre. Neki sose volt önjáró fejlesztő részlege, ebbe sosem tettek bele 100 milliárdokat, ő sosem akart ilyet, egyszerúen már nem tudott mit kitalálni, hogy hova dugja el a raklapnyi pénzt.

    Nem érted, hogy nem akar semmi mást az uber csak azt a qrva 25%-ot? Az összes többi egy számodra készített illuzió eköré, hogy ezt minél gördülékenyebben tudja behabzsolni.

    Most itt vagy, szembesítve vagy vele, hogy az innovációs gigaprojekt, az önjáró taxik elképzelés nincs tovább. Ezt nem én mondom, nem kell nekem hinned, ezt az uber mondja saját magáról. Nálad még mindig az uber az etalon. Sofőr nélküli taxik hatalmas árelőnnyel, önjáró taxik level 5-el benne ingyen wifi és csupa Tesla és ingyen utazás a Marsra.
    Mi vagy te, valami gyerek? Nincs ilyen, senki, soha nem fog a feneked alá tolni önjáró taxit.

    "Valahogy mégiscsak sikerült megoldaniuk."

    Mit? Elmondtam már neked, hogy mi a taxi. Te még ezt sem tudod, ezt sem sikerült megértened?

    A taxi bárhonnan, bárhova, bármikor.

    Te - ebben is - kevered és összemosod az alapvető fogalmakat. Összemosod az önjáró taxit, az önjáró családi autót és a Rákóczi úton kizárólag egy adott útvonalon lépésben haladó 7-es buszt.

    Ezek nem ugyanazok a kategóriák, ezeket nem veheted egy kalap alá. Ez a waymo kütyü ez nem taxi, ez annak az illuziója, de nem is az a célja, hogy taxi legyen. A teljes jelenlegi gépjárműpark lecserélése önjáró autókra, az a cél. De ez csak akkor lehetséges, ha minden más forgalomban résztvevő szintén önjáró. Nem a taxis piac hatalmas összegei miatt költik el erre a 100 milliárdokat.

    Hogy, miképp kell még ezt ennél részletesebben elmondani egy felnőtt embernek?
  • defiant9
    #11
    "De mi köze ennek a témához?"
    Te hoztad fel az IT-s legyen alkalmazott vagy vállalkozó témát, most akkor magad kérded hogy mi köze az IT munkavégzési módjának a témához?

    "Bírósági döntés van róla."
    A bíróság a törvények alatt helyezkedik el, a népszavazás pedig a törvényt módosítja.
    Szerintem azzal sincs elvi szinten semmi gond ha minden sofőr alkalmazott lenne, drágább lenne a fuvar, több adót fizetnének, így kevesebb lenne az utas amihez kevesebb sofőr is elég lenne, de azoknak biztosabb egzisztenciát adna. A TB járulék nélküli önvezetők így még jobban megérnék, még nagyobb versenyelőnyük lenne. A hatósági ár ami viszont nem jó, ez egy idejétmúlt rendszer, legyen csak árverseny a szolgáltatást nyújtók közt, döntsön a piac.
    "Ezt lehet?"
    Lehet, neked ez nem nyilvánvaló? Az elnökválasztás, cég/termék reklám, lobbi tevékenységnek adottak a keretei, az ellenkampány is tizmilliós nagyságrendű volt. Az emberek szavazatáért (akár olyanért hogy melyik terméket veszi le a polcról) a fejlett országokban elég sokat költenek.

    "És itt egy hír személyesen csak neked"
    Waymo Begins Fully Driverless Rides for All Arizona Customers
    Valahogy mégiscsak sikerült megoldaniuk.
    Az egyébként természetes hogy a sok önvezető startup jellegű fejlesztésből közül nem lesz mind első, és sokan nem is érnek célba, tipikus hogy eladják magukat.
  • camper
    #10
    Rengeteg IT-s ma is vállalkozó sapkában kódolja a biteket.

    És rengeteg pedig nem. De mi köze ennek a témához?
    A téma itt jelenleg az, hogy minek mínősülnek pl. az uber sofőrök? Válasz is van rá: alkalmazottnak. Bírósági döntés van róla.

    Erre jövök én - aki 'ellen' ez a döntés született - belefeccölök 200 millió dollárt a 60 milliárdomból és ezt egy népszavazással átugrom? Ezt lehet? Erre teret kap egy gigamulti?? Már mondtam, de elmondom újra: aki ebben részt vett mindegyiket mint a macskát sz....

    És itt egy hír személyesen csak neked: https://techcrunch.com/2020/11/13/uber-in-talks-to-sell-atg-self-driving-unit-to-aurora/

    Ahogy neked sem, úgy néz ki magának az ubernek sem sikerült már az első, alapvető kérdésekre megoldást találni, mint pl. a takarítás vagy, hogy ki a fene fogja maga után becsukni az ajtót.
  • defiant9
    #9
    Rengeteg IT-s ma is vállalkozó sapkában kódolja a biteket. Elvi szinten lehetne mindenki vállalkozó, de ezzel az a gond hogy a mai vállalkozók relatíve kevesebb adóterhelést kapnak, nem lenne miből fenntartani az államot, így a vége az lenne hogy a vállalkozók adóterhei szükségszerűen megemelkednének. A határt ott próbálják meghúzni hogy mi az a tevékenység ami standalone is végezhető, pl. gázsszerelés vagy autó vezetés, és jó ha nincs (munka)helyhez kötve. Az látszik hogy ez ingoványos terep aminek mindig lesz határmezsgyéje(fodrász, programozó v. taxis lehet EV és lehet alkalmazott is). A korrekt megoldás egyébként az hogy a vállalkozók adóterhelését fel kell emelni az alkalmazottak szintjére, a gázszerelő v. taxis esetén ez áremelést jelent, a befolyó +adó miatt a többi szektor adóterhelése csökkenthető, így ott pedig járulék->árcsökkentést (pl. Lidl alkalmazott). A status quo megtöréséhez viszont erős politikai elhatározás kellene, ami nincs meg, így marad a vagyesfelvágott az ilyen anomáliákkal.
  • camper
    #8
    Ha ez a helyes irány, akkor ideje más területeken is népszavazásra bízni a dolgot, nem gondolod?
    Pl. mi a fenének kellene szegény Microsoftnak vagy az ágról szakadt Googlenak IT-sok komplett hadseregét alkalmaznia és vállalni az ehhez kapcsolodó munkaadói kötelezettségeket? Mi a fenének ennek a sok embernek egészségbiztosítás, betegszabadság meg minden eféle idejétmúlt dolog?
    Ráadásul az sem világos, hogy miért szegény Microsoftot és Googlet kényszerítik rá, hogy az állomány rendelkezésére bocsássanak a munkához szükséges eszközöket és azokat ők is tartsák fenn és karban.

    Mi ez az anti innovativ elmaradott gondolatmenet? Ennél sokkal szebb világ jönne el, ha ez a piac is követné az uber modellt, az IT-sokat ezentúl alkalmazottként kell kezelni ha az ő kötelezettségeikről van szó, de ha rólam, mint munkaadóról beszélünk én már tárhassam szét a karom és mondhassam, hogy ahhoz a részhez nekem, semmi, semmi közöm.
    Ja, és nem mellesleg holnap hozzon be magával egy új szervert, mert nekem nincs.

    Kezd tetszeni a gondolatmeneted, régi vágyam, hogy még ennél is olcsóbban tudjam megvásárolni az Age of Empires 3-at vagy a Windows 25-öt.
  • defiant9
    #7
    Az emberek javarészt azért szavaztak így mert olcsóbban akarnak utazni, igényt tartottak erre a piaci modellre is.
  • camper
    #6
    Ááh, már értem. Ha nem engedik, hogy a vállalkozásom átlépjen törvényeket és határokat így téve hatalmas előnyre szert a többi szereplővel szemben akkor jól megsértődők és kivonulok. Mostmár értem mit is jelent valójában az a szó, hogy innováció.

    Ezt a kivonulok blöfföt még mindig eszik az emberek? Nekem nem lesz - nála - munkám, de neki pedig senkinél sem lesz, ő is elveszti a munkáját, az egész cégét. Ez egy egészen pontosan 60 milliárd dolláros blöff.
  • kvp
    #5
    A politikusok szerettek volna ha munkavallalova valik minden szerzodeses szabaduszo sofor. Onnantol nem lehetne kihasznalni a soforoket. Igaz, hogy nem a munkavallalosag miatt, hanem mert a cegek kivonulnak. Tehat az emberek a minden szep, de munkanelkuli vagy es a szivas, de legalabb van jovedelmed kozott valaszthattak.

    Meg a faji megkulonboztetes tiltasanak visszavonasa sem ment at. Pedig a politikusok megmondtak, hogy e miatt nem lehet a feher ferfiakat hatranyosan diszrikiminalni. Az emberek ebbe meg bele is mentek volna, de mi van ha feloldjak a tilalmat es masnap mar a "feketeket nem szolgalunk ki" tabla log a legtobb bolt ablakaban?

    A demokracia egyik elonye (ha nem csaljak el), hogy az emberek donthetik el, hogy nekik mi a jo. Ha rosszul dontenek, akkor is az o dontesuk volt, nem egy eroszakkal rajuk eroltetett torveny. Na most ha a Harris elnokseg alatt a fenti torvenyt megis csak visszavonjak (szovetsegi szinten), akkor azt mar ugy kell megtenniuk, hogy a leg demokratabb allam (kalifornia) lakossaga sem helyeseli. Meg ugyebar a republikanus allamokban onnantol tenyleg nem fogjak a feketeket kiszolgani, mert nem lesz kotelezo. A kozpontilag eroltetett torvenyek tobbnyire nem sulnek el jol. Ilyen volt nallunk a vasarnapi boltzar, mert az milyen jo lesz a bolti dolgozoknak. Hat nem volt jo senkinek. Ez az alkalmazotti torveny pont ilyen, az allam jobban tudja torveny lett volna.
  • camper
    #4
    Azt népszavazáson kell eldönteni, hogy valakinek járjon szociális jutattás vagy sem?
    Ilyen alapon megfelelő tőkével a hátam mögött megszavaztathatom azt, hogy ezentúl engedélyezék a heroint.

    Azt se tudták mire szavaznak. Ha értenék mit jelent a 40 óra heti munkaidő fél éven át, mindezt úgy, hogy csak azt számolja be munkában eltöltött időnek amikor utas is ül a kocsiban, akkor azt hiszem meglepődnének mire is mondtak áldást. Ebből jó ha heti 10 óra összejön, nemhogy 40. Ráadásul a cég kezében van a döntés, ha valaki egy ilyen lehetetlen kitétel ellenére kezdi közeliteni a szintet, akkor nem kap fuvart és kész. Milyen elegáns megoldás.
    Hát ez nem egy cég döntése, hogy ad vagy nem ad.

    Népszavazás... Te jóIsten..
  • Cat #3
    "És ennek teret adnak választott politikusok."
    Népszavazás volt róla.
  • camper
    #2
    Az uber értéke a tőzsdén az alapján nő az egekbe vagy csökken a béka segge alá, hogy a cég ki tudja e kerülni a munkáltatói kötelezettségeket vagy sem.
    Ennyi, erről szól az egész. Ez jelenti a cég értékét vagy értéktelenségét. És ennek teret adnak választott politikusok.
    Úgy b@sznám ki mindegyiket mint a macskát sz...
  • kvp
    #1
    Most ugy nez ki a faji alapu megkuldonboztetes tilalmat feloldo tervezet sem ment at. Nem tudom azzal kik jarnak jobban...