Nem fizet büntetést egykori fejlesztője helyett az Uber

A szakember két szék között a pad alá esett, egyre reménytelenebb helyzetben van.

Az ügy 2017 februárjában robbant ki, miután a Waymo egy benyújtott keresetében az írta, hogy az egyik korábbi munkatársa, Anthony Levandowski a cégtől való távozásakor több mint 14 000 bizalmas dokumentumot töltött le a rendszerből és vitt magával. Ezután megalapította az Otto nevű vállalkozását, amely önállóan közlekedő tehergépkocsikat akart fejleszteni, majd ezt a startupot később felvásárolta az Uber, ennek köszönhetően pedig az információk is a közösségi utazásmegosztóhoz kerültek.

A Waymo az okozott kárt 1,9 milliárd dollárra becsülte és egymilliárd dollárt, valamint nyilvános bocsánatkérését követelt a vállalattól, továbbá jelezte, hogy ha nem teljesülnek a feltételei, akkor pert indít. Amikor a férfi megtagadta a korábban letöltött adatok visszaadását, akkor egyszerűen kirúgták az Ubertől. Nemrég kiderült, hogy a meghozott ítélet alapján a Waymo és az Uber egykori fejlesztője köteles 179 millió dollárt fizetni a Google számára, emellett tavaly augusztusban bűnösnek találták üzleti titkok 33 rendbeli ellopása, illetve lopási kísérlete miatt. A fejlesztő bűnösnek vallotta magát egy esetben és elismerte, hogy azzal 1,5 millió dollárig terjedő kárt okozott. Ezért 10 év börtönt és 250 000 dollár pénzbüntetést kapott, ráadásul meg kell térítenie az okozott kárt.

Most viszont az Uber a San Franciscóban benyújtott bírósági anyagában jelezte, hogy nem vállalja át a 179 millió dollár kifizetését, annak ellenére sem, hogy 2016-ban még azt közölte, hogy az új munkatárs elleni lehetséges vádak költségeit viselni fogja. Ezért az összeg kifizetése Anthony Levandowski feladata lesz, aki viszont azt állította, hogy csődbe jutott.

Az Uber azzal érvelt, hogy azért nem hajlandó kifizetni a pénzt, mert Levandowski eltitkolta a menedzsment előtt, hogy csalással szerezte meg a Google üzleti titkait azért, hogy azokat a közösségi utazásmegosztónál is felhasználja. Amennyiben erről a szándékról a társaság értesült volna, akkor nem állapodott volna meg a szakemberrel.

Az Uber először, a Google keresetének idejében még a fejlesztőnek hitt, de az álláspontja megváltozott azután, hogy az államügyészség 33 rendbeli technológiai lopás miatt emelt vádat Levandowski ellen. Ez a vádirat komoly bizonyíték volt arra, hogy a férfi egész idő alatt hazudott és csalárd módon arra akarta kényszeríteni a vállalkozást, hogy eleget tegyen a vállalt kártérítési kötelezettségének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #1
    Magyarországon simán megúszta volna.