Autók ezreit hívja vissza a Tesla

A cég Kínában kerít sort a lépésre a felfüggesztés problémái miatt.

Az illetékes kínai hatóság, a State Administration for Market Regulation (SAMR), az elmúlt hetekben jelezte az amerikai gyártónak, hogy gondok vannak a korábban előállított, majd pedig az országba szállított példányokkal, emiatt pedig azok visszahívása, valamint az érintett alkatrészek cseréje szükséges. A cég meglépi ezt, a vásárlóknak nem kell fizetniük.

- A friss beszámolók szerint valamivel több mint 29 ezer autóról van szó, amelyek a Model S, illetve a Model X szériába tartoznak. A pontos technikai problémákat ugyan nem részletezték, azt viszont elárulták, hogy a 2013 és 2018 közötti időszakban legyártott, vagyis az USA-ból származó példányokkal vannak gondok, emiatt pedig a gyártó mind a hátsó, mind pedig az elülső felfüggesztés egyes elemeit kicseréli, hogy ezt követően újból eljuttassa a tulajdonosokhoz az autókat. Minderre teljesen díjmentesen kerül sor, a költségeket tehát a cég állja, ami nyilván azért van így, mert a hatóság „rábeszélte” őket a lépésre. A jelek szerint a helyben gyártott Model 3 nem érintett a problémában, ebből az autóból az idei év első 9 hónapjában csaknem 80 ezer példányt adtak el az országban.

Érdemes megemlíteni, hogy a Tesla az USA-ban tavaly hasonló kritikákkal találta szemben magát, akkor a National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) állított össze egy hosszabb anyagot a negatív visszajelzésekről, valamint közölte, hogy egy, a cég oldalán megjelent korábbi írást kifogásolhatónak találtak. A pontosság kedvéért ehhez gyorsan hozzátesszük, hogy az eredeti jelentés még 2018-ból származik, annak tartalmát azonban csak tavaly osztották meg a nyilvánossággal, amikor a cég gyorsan blogbejegyzésben reagált arra, kifejtve, hogy a kritikák jó része pusztán kitaláció volt, az eredeti írást pedig nem vélik szükségesnek módosítani.

Az utóbbi időben inkább a két ország közötti kereskedelmi háború kapcsán került kényes helyzetbe a cég, amely Sanghajban új gyárat épített fel, viszont az országban némileg vesztett piaci részesedéséből, hiszen a helyi gyártók szintén igyekeznek kihasználni az új szegmens által kínált lehetőségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #23
    Azok miatt is, de a fő okok(no.1) közt szokás a gépjárműveket hozni, de ez függ a vizsgált szennyező ágenstől:

  • Tetsuo #22
    Nem az autók, hanem a gyárak, meg a vegyestüzelésű fűtés miatt nagy a légszennyezés náluk. Igaz, azokat is korszerűsítik gőzerővel, akarom mondani nagy széllel.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2020.11.07. 10:30:22
  • Sequoyah #21
    A legutobbi hir amit Kinabol hallottan, hogy most allami szinten elkezdtek nagyon tolni a villanyautokat. Kenytelenek, mert ok szoszerint megfulladnak, olyan a legszennyezettseg. Nekunk ez egy jovobeli problema, naluk nagyon is aktualis.

    A tobbi gyarto szerintem elszalasztotta a lehetoseget. Ha 2018-ig kidobtak volna egy normalis elektromos autot, akkor erobol lenyomhattak volna addig amig a Tesla pici volt, es nem volt profitja sem. Lehuzhattak volna a rolot.
    Most mar viszont beindult a tomeggyartas, kis autogyarbol kozepes lett, es mar profitja is van. Mar nem fognak csodbe menni csak azert mert mas gyartok hasonlo modelleket adnak el. Es meg mindig nem latni hogy barkitol is jonne egy valos valaszlepes.
    Valoszinuleg ennek a felismerese is reszese a hurraoptimista tozsdei hangulatnak.

  • NEXUS6 #20
    Hát igen. Az biztos, hogy az elektromos autó ma már nem egy kuriózum. Ismerőseim körében az elektromos/hibrid autó szinte már nagyobb arányban van jelen az új autó vásárlásnál, mint egy hagyományos. Igaz elsősorban a használt piacon keresgélnek, elsősorban kicsi, városi kocsi tekintetében, de hát ilyen sajnos a magyar valóság, a fizetések szintje.

    A Tesla termékpalettájából is az ilyen kicsi, Renault Zoe szintű kocsit hiányolom. De tartok tőle, hogy azon valójában a Renaultnak sincs sok haszna.

    Azért kíváncsi vagyok, hogy a kínai piacon mit tudnak produkálni. És tegyük még hozzá, hogy a villanykocsikat elég rendesen támogatja az állam, szóval a teljes piaci képbe az is beletartozik, hogy az ár 10%-át is az államok belepumpálják a piacba.

    Az tény, hogy a nagy gyártók nagyon-nagyon lassan reagálnak erre a szegmensre és nem teljes erőbedobással, ez mindenképpen jó pár évnyi lehetőséget ad még a Teslának.
  • Sequoyah #19
    Szo se rola, tipikus "growth" profilu vallalat. Mentsegukre, jopar masik autogyarto is ki van tomve adossaggal, es szamukra nem lehetoseg az hogy kinojjek. Es a Tesla meg azert pesszimistabb joslatok szerint is tud noni.
    En egy "growth" profilu vallalat eseten azt nezem, hogy kepesek-e fedezni az adossagot a MAI profittal. Ha az adossag kifizetese teljes mertekben attol fugg, hogy a jovoben nagy novekedest tudnak produkalni, akkor az komoly aggodalomra ad okot. Nem ritka az ilyen...

    Az eroltetett novekedes naluk most szukseges, mert meg kell szerezni a piaci reszesedest mielott a tobbi gyarto felebredne. Nem hittem volna magam sem hogy ilyen lassan reagalnak a tobbiek, szoval en most jobban bizok mar ebben mint korabban. Es latszik hogy egy befektetett dollar tobb mint egy dollar erteknovekedest hoz.

    A Teslanal a fordulopont 1-2 eve volt amikor az adossaguk mar magas volt, de a Model 3 gyartasa igencsak akadozott, szoval nem volt meg a fedezet az adossagra.
    A jovoben en szvsz ket veszelyes lehetoseget latok:
    - Komolyan valtozik a piac, ami persze minden esetben problema, de magas adossag eseten nagyobb problema
    - Nem tudjak mikor kell megallni, es lenduletbol akkor is novekedni probalnak majd amikor mar nem lehet.

    Szoval en joval optimistabb vagyok a vallalat jovojevel kapcsolatban, mint a reszvenyei jovojevel kapcsolatban, amik mar bearaztak a jovobeni sikerek nagyon nagy reszet.


    Abszolut szemelyes tapasztalat, nem pedig statisztika, de en egy olyan helyen lakom, ami a Teslanak abszolut a piaca, a kozeposztalybeli kertvaros. Es most, 2020 folyaman latom, hogy sorra jelennek meg a hazak elott a Model 3-ak es Model Y-ok. A Model S es Model X sikeresen menove tette a markat, a fenti ket model pedig realis mindennapi alternativava tette sokak szamara, es most kezdik csak el az atlagemberek vasarolni.
    De a jovobeni novekedes fele az infrastrukturatol fugg. Az emberek fele nem hazban el, es szamukra nem alternativa ez, mert nem tudjak tolteni. Kerdes, hogy egy atlag tarsashaz mikor kezdi el felszerelni a parkolot konnektorokkal. Amit mindenhol jova kell hagyni a lakokozosseggel.
  • NEXUS6 #18
    Általában az elektromos autók elég erős értékvesztést mutatnak a használtautó piacon. Vessük össze, hogy általában az azonos kategóriájú hagyományos meghajtású járművekhez képest alcsonyabb futásteljesítménnyel, elhasználtsággal hirdetik őket.
    Ez igazából azértvan, mert az újabb, nagyobb hatótávolságú modellek nyomják le a hsznált elektromos járművek árát és nem azért mert sokkal rosszabbak lennének valamilyen nem ismert tényező tekintetében az azonos kategóriájú belsőégésűeknél.
  • NEXUS6 #17
    "De valamiert az az erzesem hogy te proalod kicseresznyezni a legmagasabb adossaggal kapcsolatos szamot, barmit is jelentsen az a szam.."
    Jogos, valóban volt bennem egy ilyen kekeckedő szándék. ;)

    Köszönöm, hogy mélyebb összefüggésekben helyezted számomra is a dolgokat, pénzügyi mutatókat.

    Ezekután inkább azon agyalgok, hogy nem-e túl gyors az az ütem, ahogy a cég próbál növekedni, terjeszkedni? Volt már példa rá, hogy az eröltetett fejlesztés visszaütött.
    Figyelembe véve azt is, hogy a piac, a konkrét termékeik eladhatósága, amelyek ugye nem olcsók, vajon mekkora is, milyen terjeszkedési lehetőségeik vannak igazából?
  • Sequoyah #16
    Te honnan vetted a "megjeleneskori piaci arakat? Ha most akarsz venni, akkor 70-90k kozott van, amihez kepest keptelensek 58.000-nel tobbet kerni egy hasznalt modellert.

    Vagy a "Plaid" modot vetted alapul, minden eztraval, osszehasonlitva egy atlagos hasznalt modellel?

    Es most nezd melle pl 7-es BMW-ket, amik kozul a 2013-as modellek 20k alatt futnak. Ehhez kepest a Tesla egy jo befektetes:)


    https://caredge.com/tesla/depreciation
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2020.10.29. 21:27:40
  • M2 #15
    Mi értelme egy működő cégnél úgy számolni, mintha már csődeljárás alatt lenne? Ha fejlődik a cég, simán ki tudja fizetni az adósságait a saját részvényeivel. De általában ez még csak nem is cél, csak ha már nagyon nincs más helye a pénznek.
  • M2 #14
    Igen, mert a régi amerikai autók is a nulla műszaki fejlesztések miatt olyan egyszerűek mint a faék. Megspékelve silány gyártási technológiával és hanyag munkával.
    Nagy előnyük, hogy lelkes műhelyek javítani tudják a gyári hibás részeket, általában az alkatrészek újra legyártásával.