Berta Sándor

Eddig nem meggyő­zőek a robotautók

A különböző gyártók gépkocsijai több ezer kilométert tettek meg, de ez még bőven nem elegendő ahhoz, hogy biztonságosnak számítsanak.

A RAND Corporation kutatói szerint tehát az autógyártók nem tudnak eleget tesztelni ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthető legyen: az önállóan közlekedő járművek biztonságosak. Úgy vélik, statisztikai szempontból az eddigi közúti tesztek nem jelentenek semmit az önállóan közlekedő járművek biztonsága vagy megbízhatósága szempontjából. A megtett kilométerek nagyon nem elegendőek, a szakemberek szerint az utcai teszteknek akár több tucat vagy több száz éven át kellene tartaniuk, azaz kiegészítő tesztelési módszerekre van szükség.

Az Egyesült Államok közlekedési hatósága szerint az autóbalesetek több, mint 90 százalékát emberi hiba okozza, mint a gyorshajtás, a figyelem elterelődése, a fáradtság vagy az alkoholos befolyásoltság. Az autonóm járműveket utóbbiak nem érintik, azaz számos balesetet akadályozhatnak meg. De hiába a sok emberek által okozott baleset, mindez alig összemérhető az emberek által levezetett kilométerek számával. Az amerikaiak közel három trillió mérföldet vezetnek évente, azaz a 2013-mas 2,3 millió sérüléssel járó esetszám 100 millió mérföldenként mindössze 77 balesetet jelent. Halálos áldozatból ugyanekkor 32 719-et regisztráltak, azaz 100 millió mérföldenként egyet.

A RAND munkatársainak tanulmánya leszögezi, hogy az utcai tesztek ugyan ésszerűek, de a technológiafejlesztők és a külső tesztelők csak tesztvezetésekkel nem tehetnek szert biztonságra. A tapasztalatok és az emberi sofőrök statisztikái alapján ehhez ugyanis több százmillió vagy százmilliárd kilométer megtételére lenne szükség. Alternatív módszerekre lenne szükség, köztük virtuális tesztelésekre, szimulációkra, matematikai modellezésre, adott helyzetek tesztelésére és egyéb kiegészítő projektekre.

Susan M. Paddock, a RAND statisztikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy egy robotautó-tesztelő körülbelül 1,3 millió megtett mérföldet mutathat fel és ennek összegyűjtéséhez is több év kellett. De még fejenkénti 10 millió megtett mérföld sem lenne elég az önállóan közlekedő gépkocsik biztonságával és megbízhatóságával kapcsolatos korrekt statisztikai következtetések levonásához, ráadásul az adatok elemzése is éveken át tartana. "Eredményeink szerint a fejlesztők és a külső tesztelők csupán vezetéssel nem érhetnek célt" - jelentette ki Nidhi Kalra, a RAND egyik tudósa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsgaby #25
    Egy fűtött medence fenntartása szerinted nem mérgez másokat a felhasznált energia előállítása közben? Csak hogy értsd mire gondolok..
  • defiant9 #24
    Nem a pazarlás a lényeg hanem az hogy direktbe mérgez másokat a károsanyag kibocsájtással, Ahogy a passzív dohányzás ellen is hoztak korlátozó törvényeket. Amint az édesvíz készlet olyan szintre esik hogy egészségügyi kockázatok jellenek meg akkor annak felhasználsát is hatóságilag korlátozzák pl nem locsolhatsz. És a gázt sem égetheti a nagyfogyasztó ha ennek az az ára hogy mamóka tüdőgyuszit kap a hideg lakásban. Szmogriadóban sem pöföghetsz szabadon stb. Nem újdonság ez. Az egyéni szabadásg nem korlátlan, sőt nagyon hamar beleütközik mások korlátaiba. Jobb hilyán pedig az állam szabélyozza ezen határokat.
    Utoljára szerkesztette: defiant9, 2016.04.21. 20:34:05
  • M2 #23
    halgatyó 1848:

    1. Képzeljük el, hogy ülünk egy ilyen átkozott repülő szerkezetben és akkor a pilóta direkt lezuhan vele, mind ott halunk!
    2. A diktátorok majd arra fogják felhasználni a repülő szerkezeteket, hogy bombákat dobnak az emberekre! Lesz olyan bomba, ami egy egész várost egyetlen pillanat alatt feléget!

    Minden szava igaz lenne, de láthatjuk, hogy ez sűrűn csak a fekete oldala valaminek. Na ugyanezt műveli a robotautókkal. Mindig viccesek az ilyen figurák.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2016.04.21. 15:56:06
  • NEXUS6 #22
    Hát ja. Az első légiközlekedési társaság pedig 1848-ban jött létre és rövid időn belül közvetlen járatot ígért gözrepülőkkel London-Cairo között.

    Erre kb 100 évet kellet azért még várni.
  • zsgaby #21
    Azért ez veszélyes ám. Az indokolatlanul nagy esetleg szaunás jakuzzis medencés házakat miért nem akarod korlátozni? Mi szüksége van rá bárkinek is, csak azért mert megteheti, indokolatlanul pazarolja az édesvizet és az energiát.
  • M2 #20
    Mindig voltak olyanok, akik az új technológiák legsötétebb oldalairól fantáziáltak és azzal próbálták a népeket riogatni. De mindig jól leszarták a véleményüket.

    A marketing fehérnek tálalja, te meg mélyfeketén, közben a valóság meg szürke.
  • defiant9 #19
    @halgatyó
    1. Itt te fegyverként tekintesz a gépjárműre, vagyis azt mondod hogy önvédelmi céloknál ölhetsz is vele. Ez jogi kérdés, ha a bíróság előtt megáll akkor lehet olyan törvényt hozni hogy a sofőr parancsára és felelőségére a kocsit átkapcsolható gyalogoson áthajtó menekülő módba. A különbség az lenne hogy jelen helyzetben a te szavad áll szemben 20 kisebbségiével, míg a google autón ott lenne a kamera pontos felvétele az eseményről.
    2. Egy mindenhatalamú diktátor a közműveket is elvághatná, akár holnap. Ez sokkal életbevágobb dolog mint az hogy nem megy az autó.
    3. A sebesség korlátozások leginkább azért vannak mert az emberek reakcióideje korlátos. Ez a jövőben nem lesz korlát, de környezetvédelmi szempontok bejátszhatnak, én speciel támogatom hogy a károsnayag kibocsájtást ilyen módon korlátozzák, ne tehesse meg hogy másokat mérgez csak azért mert van pénze égetni a benzint.

    Képzeljük el amikor zöldre váltó lámpánál egyszerre megindul a kocsisor 1m követési távolsággal, ezzel sokszorosára emelve a kereszteződés áteresztő képességét...
  • molnibalage83 #18
    Azért a paranoiát nem kell túltolni...
  • molnibalage83 #17
    Kb. Közelében nincs egy ember tudásának a felvázolt autó.
  • halgatyó #16
    A robotautó kivesz az ember kezéből egy rakás döntési lehetőséget, és azt részben magához veszi, részben központi akarat alá helyezi.
    1.) Képzeljük el, ahogy 2050-ben egy nyugat-európai nagyváros utcáján 10 sötét alak elállja az utat. Ha én autóval megyek arra, keresztülhajtok rajtuk, dögöljön meg minden rablógyilkos. A robotvezető pedig szépen megáll. Éppencsak egy bájos női hang ki nem szól az autóból, hogy tessék, itt a vezető tálcán, nektek, lehet kirabolni és agyonverni.
    Ugyanez Borsod megyében.... vagy addigra már az összes megyében.
    2.) A nagyfőnök (tilos diktátornak nevezni, 100 év börtönt kap, aki ilyet merészel tenni) épp úgy dönt, hogy ma az összes autó a városhatárnál megáll és punktum. Kiadják a rádióparancsot, és úgy is lőn, az automata autók szépen megállnak. A munkába menő vezetők pedig több kilométeres gyaloglás után elérik a hirtelen nagyon túlzsúfolttá váló tömegnyomorközelekdési csomópontot, ahol tömött sorok kígyóznak, hogy felférjenek... mindenki elkésik, béréből természetesen levonják..
    Lehetetlen? NEM! amilyen ütemben fokozódik évről évre a becsületes, dolgozó emberek leszarása, ez nagyonis reális.
    Vagy úgy dönt valamelyik orrpiszkáló szarláda, hogy mostantól az autók csak óránként 20-szal mehetnek a városban. Megteheti? Jelenleg NEM, mert senki se tartaná be. De ha A KEZÜNKBŐL KIVESZIK a döntési lehetőségek utolsó morzsáit is, akkor bármit megtehetnek majd velünk és utódainkkal.

    Azok, akik már ezerszer bizonyították a történelem során, hogy számukra belső fékek nem léteznek, bennük ilyenek nincsenek. AKIK MINDIG ADDIG MENNEK EL, AMEDDIG BÍRNAK, AMEDDIG A MEGTAPOSOTTAK, ÁTVERTEK, KIFOSZTOTTAK ELLENÁLLÁSA NEM TÚL NAGY.
    Akikre mellesleg az jellemző, hogy úgy hazudnak, ahogyan senki más. Általában minden mocskos disznóságukhoz kitalálnak valami LÁTSZÓLAGOS részigazságot, amit aztán a tömegmédia terít, a birkák megeszik.
    Jelen esetben a balesetekre hivatkoznak.

    Ezernyi fontosabb felhasználása is lenne a mesterséges intelligenciának, csakhát azzal nem lehet ilyen remekül KONTROLLÁLNI AZ EMBEREK MOZGÁSÁT.
    Márpedig a mozgás a legfontosabbak egyike az életben, annak kontrollálása szinte teljes uralmat jelent (+ még a szólás és gondolati szabadság, ami szintén lassú megsemmisítés alatt áll ebben a világtörténelem gyalázata rendszerben)