Berta Sándor

Hálózatba kötött kami­onok­kal Stuttgartból Rotterdamba

Újabb út során tesztelte a vezető nélküli rendszerét a Daimler.

A Daimler Trucks három, egymással összekötött és önállóan közlekedő Mercedes-Benz Actros teherautót indított el Stuttgartból Rotterdamba. A járművek két nap alatt teszik meg a távolságot. Az útra a European Truck Platooning Challenge keretében kerül sor. Az európai haszongépjármű-gyártók a holland kormánnyal közösen akarják bebizonyítani, hogy komoly lehetőségek vannak a kamionok közös közlekedtetésében.

A Daimler rövid időn belül másodszor tesztelheti a hálózatba kötött teherautóit, hiszen március végén az A52-es német autópályán szemléltette a rendszerben rejlő lehetőségeket. Akkor a teszt során három vezeték nélküli kapcsolaton keresztül összekötött, önállóan közlekedő jármű haladt egymás mögött. Az együttműködésnek köszönhetően a fogyasztást 7, míg a szükséges haladási felületet közel 50 százalékkal lehetett csökkenteni. Dr. Wolfgang Bernhard, a társaság kamionokért és buszokért felelős vezetője közölte, hogy a konvojban haladás az egyik kiváló példája annak, hogy milyen mértékben lehet növelni az áruszállítás teljesítményét és hatékonyságát.


A Daimler intelligens kamionjaiban van potenciál arra, hogy a következő években még hatékonyabb és biztonságosabb lehessen az áruszállítás. Ehhez a kulcs a tehergépkocsik összekötése más teherautókkal és logisztikai szereplőkkel. A hálózatba kötött kamionoknál 50 méter helyett csak 15 méter a követési távolság, ezáltal jelentős mértékben csökken a légellenállás és egyúttal a fogyasztás. A három tehergépkocsi teljes hossza így csupán 150 méter helyett 80 méter, míg a reakcióidő 1,4 másodperc helyett 0,1 másodperc.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #22
    Látom te nagyon értesz ehhez a szállítmányozás témához! És sok sűrű birkaspermát vittél már házhoz ráérősen? :-)
  • NEXUS6 #21
    Az esetek többségében viszont nem híg birkaspermát szállítanak, tehát van idő. Különben is az énapum az erősebb, szal ne vitikozz, mert pofánleszelb@xva!
    XD
  • M2 #20
    A vonatra fel is kell állni, meg le is kell állni róla. Közben megvárni amíg egy egész szerelvény összegyűlik és elvégzi mindezeket. Van amikor erre egyszerűen nincs idő.
  • M2 #19
    Az a 40 tonna a kerekeket is nyomja ám, mégpedig lefelé, neki a gumit a betonnak -> nagyobb súrlódási erő, azonos lassulás. Így esik ki a tömeg az egyenletből. Meglepődnél, egy modern kamion milyen rövid fékutakon tud megállni, tömegtől függetlenül.
  • M2 #18
    Sajnos ez a fizika oktatásunk csődje: egy ilyen egyszerű modelt is magyarázni kell embereknek, mint együtt lassuló testek, meg a súrlódás és tömeg... :-(
  • M2 #17
    Alapvető hiányosságok vannak a tudásodban, például a nagyobb tömeg nem jelent hosszabb fékutat, ez óriási (és amatőr) tévedés. De még mindig jobb ha itt hallasz róla először, mint ha egy kamion mögött tapasztalod élesben.
  • gforce9 #16
    Akkor mégegyszer, mert úgy látom nem tiszta az alapkérdés sem. Mitől kellene a kamionnak megállnia olyan hamar? Az elé besorolt autó nem 0 Km/órával megy. Nem kell megállnia a kamionnak, hiszen az előtte haladó sem áll. Maximum lassítani kell és a követési távolságot újra beállítani. Ismételten kérdem, fejtsd már ki, hogy miért is gond ez? Mert úgy látom az alapkérdés se tiszta.
  • NEXUS6 #15
    Momentán Stuttgart Rotterdam utvonalon 2 átszálással végig lehet menni vonattal is 5-6 óra alatt.
    Szal van vonat. Szar a teszt.

    A legtöbb autópályával párhuzamosan szintén van vomat. A nagy távolságú, adott országot átszelő szállítás nem vonatra rakása merő balfaszság. A költségeket és a baleseti kockázatot növelő tényező, akár humán sufőrrel, akár annélkül, egyszerűen mert ott egy böhöm kamilyon a pályán, aminek semmi keresnivalója ott.

    Ha emberi hiba, söfőr bealvás, szabálytalan előzés kiesik, akkor ott a kerék eldurranás, ami szintén nem veszélytelen mutatvány, meg más veszélyes műszaki meghibásodás.
  • Macropus Rufus #14
    "Es nem, senkinek sem jutott eszebe, hogy a fekut osszefugg a tommeggel"
    meg még sok mással is... tudod, mi lesz akkor amikor pl. 5-6tonna folyadék meglódul a tartályban? Úgy meglöki előre a vontatót, hogy az már nem 16m lesz. Szállítmányozó cégnél vagyok. Láttam már sok érdekes dolgot. Hidd el: 16m nagyon kevés mindenhez ilyen tömeg és sebesség mellett.

  • Macropus Rufus #13
    0,1sec az az idő amíg a szenzorokból jövő jelet a gép értelmezi és reagál. Ekkor aktiválja a féket. 40tonna 85km/h sebességgel nem pici
    mozgási energiával bír. Nem lehet megállítani 16m alatt. Egyátlagos személyautó 50km/h-ról kb.13m alatt áll meg nullára. 90-ról meg 41.
    40tonna nem áll meg 16m-n belül. Tehát csak akkor fognak egyszerre megállni amennyiben mindegyik kamion pontosan azonos paraméterekkel rendelkezik (tömeg, fék rendszer stb... nem mellékesen az áru milyensége is számít. Egy félig feltöltött folyékony árut szállító kamion nem egészen úgy viselkedik mint egy darab árut szállító.) ellenkező esetben telibe verik egymást. 16m meg már nagyon kevés a korrigáláshoz.