Berta Sándor

A Google és a Ford is bizton­ságosabbá tenné a közlekedést

A két cég egyaránt a biztonságot növelné, igaz, más oldalról közelítve meg a kérdést. Egy robotjármű egy hét alatt szeli át az Egyesült Államokat.

A Google által az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) 2013. szeptember 25-én benyújtott és most elfogadott 8 985 652-es számú szabadalmában egy olyan rendszert írt le, amely külső légzsákok elhelyezését teszi lehetővé a közúti robotjárműveken, s ezzel elsősorban a gyalogosokat és a környezetet védi. A légzsákokat a karosszéria rejtené, de egy baleset esetén azonnal felfújódnának. Az elkerülhetetlen ütközést szenzorok ismernék fel. Az ehhez szükséges technika már létezik és néhány gépkocsiban képes is megakadályozni a baleseteket. A külső légzsákok természetesen nem egyeznek majd meg teljesen a belül felszerelt modellekkel.

Az indoklás alapján túl nagy a veszélye annak, hogy a robotautók összeütközhetnek a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal, s súlyosan megsebesíthetik őket. A Google megoldása egy részben elasztikus anyag, amely csupán rövid ideig alkalmazkodik az adott tárgy körvonalaihoz és ezáltal csökkenti az ütközés hatásait.


A Ford a nyáron érkező új S-Max modellekben másképpen szeretné biztonságosabbá tenni a közlekedést. Az új járműveket intelligens sebességkorlátozóval szerelik fel, amelyek egy kamera segítségével ismeri fel a közlekedési táblákat és azoknak megfelelően szabályozzák a gépkocsi sebességét. A vezető az aktivált rendszer esetén csak 10 kilométer/órával tud az engedélyezett sebességnél gyorsabban haladni. Az autó a beépített szenzor segítségével felismeri a gyalogosokat, figyelmezteti az autóst és vészhelyzetben fékez. Ha a sofőr tövig nyomja a gázpedált, akkor a rendszer átmenetileg kikapcsolódik. Ez utóbbira azért van lehetőség, hogy az illető kikerüljön az esetleges vészhelyzetből.

Amennyiben valaki lejtőn közlekedik és felgyorsul, úgy a fedélzeti rendszer riasztja a vezetőt és meg is jeleníti a figyelmeztetést. A megoldás 30 és 200 kilométer/óra közötti sebességtartományban működik. Az autós alacsony sebesség mellett a kamerának köszönhetően 180 fokos szögben megfigyelheti a jármű előtti területet, mindez elsősorban a kereszteződésekben lehet hasznos. A kamera nagynyomású vízsugárral tisztítható.

A robotjármű fejlesztések sem állnak le, a Delphi amerikai beszállítócég úgy döntött, hogy az önálló közlekedésre képes gépkocsija segítségével elsőként szeli át az Amerikai Egyesült Államokat. Az út kiindulópontja San Francisco, míg a célállomás New York. A Delphi által szenzorokkal felszerelt Audi Q5 autója a hét elején indult és körülbelül egy hét alatt ér a keleti parti metropoliszba. A teljes távolság 3500 mérföld, vagyis 5630 kilométer.


Serge Lambermont, a Delphi illetékes menedzsere azt nyilatkozta, hogy több útvonalat is megvizsgáltak és figyelembe vették az időjárási helyzetet is. A mostani lesz a leghosszabb olyan út az USA területén, amelyet egy robotjármű megtesz. Az útvonal miatt a Delphi képviselőinek több szövetségi állam vezetőivel is egyeztetniük kellett, ezekben az államokban ugyanis még nincsenek olyan jogszabályok, amelyek az önállóan közlekedő gépkocsik használatát lehetővé teszik. John Absmeier, a Delphi Szilícium-völgyben lévő laboratóriumának vezetője kijelentette, hogy végül mindegyik érintett államtól megkapták az engedélyt.

A tesztcsapat a Twitteren jelentette be, hogy az első napon az autóval 3 személy 5 órás vezetéssel - összesen 3 pihenő beiktatása mellett - 380 mérföldet tett meg. A hivatalos honlapon közölték azt is, hogy a járművet 4 rövid hatótávolságú radarral, három kamerával, hat LIDAR-egységgel, helyzetmeghatározó rendszerrel, intelligens szoftveralgoritmusokkal és egy fejlett vezetőt segítő rendszerrel szerelték fel.

A Delphi számára a tesztgépkocsit biztosító Audi 2012 óta tesztel Nevadában, Kaliforniában pedig tavaly kapott engedélyt arra, hogy a közúti közlekedésben is használhassa a robotautóit. Az Audi két gépkocsit állított forgalomba. A januári Consumer Electronics Show keretében debütált a gyártó átalakított A7-ese, amelynek Jack nevű prototípusa 900 kilométeres utat tett meg a Szilícium-völgyből Las Vegasba. Az út során a gépkocsi különböző szenzorokat, radarokat, lézerszkennereket és kamerákat használt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #8
    Hát ja a Zűber már itt van, ez a holdjáró még nincs.

    Szal szerencsére Kitt még a kanyarban sincs, de azért érdekes jövőkép, robotkocsi, vezetés betiltása, stb. Kérdezem én, hogy ezzel komfortosabbá, biztonságosabbá tesszük az emberek életét vagy nem.

    Mert a linkelt cikkre utalva, gondolom a dugó attól nem lesz kellemesebb, ha közben egy robotkocsiban kell rohadni és nem analógban.
    A dugó oka meg inkább az, hogy X mennyiségű jármű akar egy Y áteresztőképességű rendszeren átpasszírozódni, és Y<X. És nem az az alapvető ok, hogy a zemberekhülyaggresszívállatok.
  • Tetsuo #7
    A mai taxisokat nem érintik a robotautók (alkalmazása helyettük). A fiatalabb kamionsofőröket már valószínűleg igen.
  • halgatyó #6
    Van itt egy érdekes észrevétel, ami nemcsak e témához kapcsolódik: az automata autók és a taxisok viszonya.
    Az uberrel hogy überkednek, már megint Budapest lezárását tervezgetik, és a robotautók meg nem verik ki a biztosítékot ezeknél? Hmmm... Úgy tűnik, a taxisokat nem ész alapján válogatják

    Egyébként meg lassan kibújik a szög a zsákból ezzel a sebességkorlátozó sz@rsággal. Az összes kintfelejtett 30-as táblát szolgai módon be fogja tartatni a vezetővel ez a mocsokszar

    Amellett van itt egy érdekes megfontolandó cikk, ami sajnos tökéletesen illeszkedik az elmúlt 20 évben A BŐRÜNKÖN TAPASZTALT (!) tendenciákhoz: http://idokjelei.hu/2015/03/elon-musk-szerint-a-jovoben-betilthatjak-az-emberek-altal-vezetett-autokat/
  • NEXUS6 #5
    "A vezető az aktivált rendszer esetén csak 10 kilométer/órával tud az engedélyezett sebességnél gyorsabban haladni."
    És ha nem aktiválja?;)

    "Ha a sofőr tövig nyomja a gázpedált, akkor a rendszer átmenetileg kikapcsolódik. "
    Höhöhö, na a tipikus bolyrécer gyorshajtó eddig is így közlekedett, nem?
    XD

    "A megoldás 30 és 200 kilométer/óra közötti sebességtartományban működik. "
    Amcsiban melyik közúton lehet 200-zal menni?

    "A tesztcsapat a Twitteren jelentette be, hogy az első napon az autóval 3 személy 5 órás vezetéssel - összesen 3 pihenő beiktatása mellett - 380 mérföldet tett meg."
    Amúgy kíváncsi vagyok mit csináltak közben? Hiszen nem kellett beszélgetéssel ébren tartani a sofőrt szolidaritásból, meg jól felfogott életösztönből. Gondolom 5 perc után mindenki az oldalüvegen csigamód nedves nyomokat hagyva horpasztott.
    :D

    "A hivatalos honlapon közölték azt is, hogy a járművet 4 rövid hatótávolságú radarral, három kamerával, hat LIDAR-egységgel, helyzetmeghatározó rendszerrel, intelligens szoftveralgoritmusokkal és egy fejlett vezetőt segítő rendszerrel szerelték fel."
    Höhöhö, na mi az? Ez helyettesíti a K.V.-t meg az encsiüccsit a jövőben?
    Ha elektromos rencerről van szó, akkor 10 percenként alacsony erősséggel pár ezer volt a kormányba is megtenné nem?
    Amúgy ezek a fenti eszközök amit én nem vagyok hajlandó kifizetni (plusz a működtetését biztosító üzemanyag,) villanykocsi hatótávolságát meg gondolom harmadolja a jó magaviseletre való tekintettel.

    A göbzi balesetes cikkben volt, hogy a pilótákat még jó csomó ideig nem váltja ki teljesen mikrobi, a sokkal bonyisabb autóvezetést meg már holnap? Hogy van ez?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.03.28. 09:27:04
  • NEXUS6 #4
    Nézd, pl Pesten is gyorsabb meg jobb móka lenne ám a közlekedés, ha egységes, egyértelmű lenne az utak sávok kialakítása, láthatóak a jelzések.

    Robotkocsi majd amikor roki parkolóba áll le, akkor kifizeti a bírságot, te a gyártó, vagy elnézést kér az önkormányzat, hogy baxtak rendesen felfesteni?
  • mortep #3
    Egészen jó móka lesz majd autópályák meg egyéb utak mellé 20-as v. 30-as táblákat kitűzdelni :D
  • TomecK #2
    Tök jó dolog az egymásnak integetés, meg az előzékenység, de 90%-ban csak lassítja a közlekedést, mert mire rájön a sok birka, hogy beengedem, már meg is bánom. Ha mindenki betartaná a KRESZ szabályait, és alapvetően nem balfaszkodna vagy nem lenne agresszív, akkor már egyből semmi értelme nincs integetni egymásnak. Egyébként meg nagyon egyszerű, robotautó úgy fog közlekedni, ahogy azt kell, ha meg valaki átadja neki az elsőbbséget, akkor max. nem megy a robotautó, de baleset nem történik.
    Utoljára szerkesztette: TomecK, 2015.03.26. 10:08:55
  • M2 #1
    Vajon az olyan ember-ember közti kommunikációt hogy kezeli le, mint például az intés?
    Intek a gyalogosnak, hogy átmehet előttem; intek a sofőrnek, hogy beengedem; ha nekem intenek, akkor tudom, hogy azért jön lassabban a sorban, hogy én beférjek elé ...stb.