Berta Sándor

Limitálták a béreket az IT-óriások

Egy szoftverfejlesztő kártérítést követel azért, mert nagy IT-cégek egymással kötött illegális megállapodásaik segítségével megakadályozták, hogy alkalmazottaik magasabb bért kaphassanak.

Siddharth Hariharan, az InEarth nevű vállalkozás alapítója és vezérigazgatója a kaliforniai Alameda megye bíróságához nyújtotta be azt a beadványt, amely az Apple, a Google, az Intel, az Adobe, a Pixar, a Lucasfilm és az Intuit ellen irányul. Az informatikus az amerikai igazságügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó versenyhivatal tavaly lefolytatott vizsgálatára hivatkozva azt állítja, hogy a felsorolt cégek illegális módon megegyeztek egymással arról, hogy nem csábítják el egymás munkatársait és bérplafont határoznak meg. (Előbbi módszert Cold Calls-hívásoknak nevezik a tengerentúlon.)

A versenyhivatal tavaly kezdeményezett vizsgálatot az ügyben, mivel úgy vélték a hat társaság jogellenes módon korlátozta nem csak a piaci versenyt, hanem az alkalmazottai szakmai lehetőségeit is, ezáltal megakadályozta, hogy előnyösebb feltételeket nyújtó munkahelyen helyezkedhessenek el vagy többet kereshessenek. A minisztérium szakértői bírósághoz fordultak, de az ügyből végül nem lett per, mert a szaktárca által kidolgozott javaslatcsomagot mind a hat óriáscég elfogadta.


Az egymással munkaügyi megállapodást kötött cégek ábrája

Hariharan most erre a tavalyi eljárásra hivatkozik. A szoftverfejlesztő 2007 január és 2008 augusztusa között dolgozott a Lucasfilmnél, majd utána független fejlesztő lett. Az amerikai igazságügyi minisztérium korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy az Apple, az Intel, a Google és a többi cég kártérítést fizethet a rászedett munkatársaknak. Hariharan azonban tántoríthatatlan és úgy véli, ha a hat vállalatnak nem kell kártérítést fizetnie, akkor folytatni fogják a jogsértő gyakorlatot.

Hariharan védője, Joseph R. Saveri úgy becsülte, hogy az illegális megállapodások miatt az érintett szakemberek 10-15 százalékkal kevesebb fizetést kaptak, mint ami megillette volna őket egy új állás esetén, ekkora összegért pedig már érdemes perelni. Az első törvénysértő megállapodásokat 2005-ben az Apple és az Adobe kötötte, majd 2006-ban az Apple és a Google, 2007-ben pedig az Apple és a Pixar, a Google és az Intel, illetve a Google és az Intuit kötött ilyen jellegű szerződést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szgege #11
    Ezzel szívemből szóltál. :)
    Nekem az a kedvencem mikor mindenféle friss diplomás szakik eresztik az észt, s szaladnak mindenféle vezető poziciókat megszerezni. Persze közben a munkájukból kiderül hogy egy darab sz.rt se érnek.(ezekkel sajna tele van már az ország).Arra lennék kiváncsi mikor tudnak már egy olyan rendszert csinálni,amiből nem tudják majd az emberek eltüntetni az előző munkahelyen elvégezett kis mocskaikat,sikkasztás vagy lopást. Mert bizony az én szakmámban nem egy emberről tudok ,aki még mindig gazdasági tevékenységet folytat (ráadásnak eléggé piac rontó módon),miközben meglopott már egy pár céget vagy éppen sikkasztott vagy céges belső adatokat lopott.
  • Tetsuo #10
    Viszont a mai demokracia a liberalizmus eszmejevel jott, ami a kapitalizmust is hozta ugyanugy.
  • teddybear #9
    Ez meg a fogalomzavar jellegzetes példája. Nem a demokrácia következménye a pénzuralom. A kapitalizmusé. Ez a gazdasági rendszer magasztalja a pénzt annyira fel, a demokrácia tulajdonképp nem kedvez a pénzeseknek annyira, mint mondjuk a rabszolgatartás.
  • Alien69 #8
    Ez van, ezt KELL szeretni. Aki DEMOKRÁCIÁBAN él, annak el kell fogadnia, hogy a PÉNZ az úr. A MUNKÁT lenézik. A managerek pl azt tanulták az iskolában, hogy 7 évente új munkahelyre KELL váltani. FAKK. Ebből következik, hogy az Ő dolguk szét cseszni az ÉRTÉKEKET, mely egy cég életében létezik, mint pl a TAPASZTALT, és HOZZÁÉRTŐ munkaerő. Mert van ilyen is még, csak igyekszenek ezt elnyomni. :-)
  • NEXUS6 #7
    Gyakorlatilag ez mindenhol igaz. Pl miközben a kis/nagyfőnökök csini kis céges kocsikkal furikáznak, az alkalmazottak elég gyenge pénzt kapnak a bankoknál. Persze folyamatosan presszionálják őket, hogy minél több embert palizzanak be a gagyi szerződésekkel.

    Az a kis hibája ennek a világnak, hogy miközben a tőke, mint szellem a házfalon jár át a nemlétező határokon, addig a dolgozók érdekképviselete már a szádnál megakad, jobb ha csendben maradsz.
    Az emberek meg szerencsére marha könnyen magukévá teszik dögöljön meg a szomszéd lova is mentalitást. Az jobban zavarja őket, ha más többet keres náluk, minthogy ők nem keresnek annyit, mint a másik.

  • Retechegér #6
    Olyan komolyak mint azok a cégek akik egy mondattal lehúznak egy országot a wcn, mondván -9-es besorolású? Szerinted ezek a cégek miből élnek meg és kiktől jön ez a miből megélés? Nem hiszem hogy ők is pénzfát ültettek mint én és naponta beszélnek a kis pénznövénykéhez hogy nőjjön, de ha igen akkor a napról napra rongyosabb szájuk biztosan árulkodna róla...
  • azirafael #5
    Amúgy meg azért is hülyeség ez a pereskedés, mert igen komoly HR benchmarkinggal foglalkozó nemzetközi cégek léteznek, amelyek pont azzal foglalkoznak, hogy megmondják egy adott pozícióhoz (szinthez vagy grade-hez) általában milyen bér plafon tartozik.
  • azirafael #4
    Cold call-nak a kéretlen ügynöki/értékesítési telefon hívást nevezik. Semmi köze a fejvadászathoz.
  • Szefmester #3
    Az Apple és az Adobe? Bármiben egyetértettek? Ezt kicsit kétlem... de fene tudja.
  • Amergin #2
    Aáááááhhh, eziscsakegyújabb összeesküvés-elmélet...
    Jönnek itt megint a konteósok a sok primitív hülyeségükkel