Gyurkity Péter

Új Firefox és Thunderbird előzetes

A Mozilla fejlesztői egyszerre két előzetes verzióval is előálltak: a Firefox 3.1 megjelenése felé vezető úton az első béta, a Thunderbird 3.0 esetében pedig a harmadik alfa változat jelent előrelépést.

A két nyílt forráskódú szoftver közül nyilván a böngésző számíthat nagyobb érdeklődésre, így ezt vesszük előre cikkünkben. A fejlesztés csúszása, a lassú haladás hetei után végre elérhetővé vált az első béta, amely fontos újításokat hoz magával. Bár a mostanság nagy figyelmet kiváltó új Javascript motor továbbra sincs alapesetben engedélyezve, a böngésző ezen felül is szolgál érdekességeket.

Azt tudjuk, hogy a Firefox 3.1 már a legújabb, Gecko 1.9.1 motorra épül, támogatja a CSS 2.1 és 3 megoldásait, a Smart Location Bar pedig a böngészést hivatott megkönnyíteni. Az új verzióban ezen felül láthatjuk az egyes fülek előzeteseit (bélyegképek formájában), használhatjuk a HTML 5 részeként érkező

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #18
    Az oldal a hibás, nem a beta (illetve a cikk szövege). 2 tag van a cikkben, de csak a forrásban látszik a következő helyen: "a HTML 5 részeként érkező <video> és <audio> címkéket, a különböző offline alkalmazásokat"
    Az 'és' előtt és után ha megnézed nincs semmi, ezért is értelmetlen a mondat. Helyesen úgy kellett volna megírni a cikket, hogy a kisebb és a nagyobb jeleket ugyebár a html kódjukkal kellett volna megadni, akkor nem lenne gond.
    Direkt megnéztem IE7-tel, Opera 9.6-tal és a legfrissebb Chrome-mal, és mindegyikben kimaradt a 2 tag. A FF3.1-ben azért jelenik meg ugyebár máshogy, mert az ismeri ezeket a tageket a többi említett meg még nem, így csak azok csak kihagyják.

    Cikkírónak: javitsd már ki lécci :).
  • NEXUS6 #17
    Hát volt még 1-2 glitch ezen kívül is, szal inkább alfa ez, nem béta. Érdekes, hogy a 3-as verziójának első bétáját(de atalán még alfáját) felraktam és azt használtam minden nagyobb gond nélkül. Ezt egy kisit elsiették, valszeg a króm miatt.
  • Narxis #16
    Nem véletlen beta.
  • Ferrer #15
    A szabványokat is csak kitalálta valaki...
  • NEXUS6 #14
    Behalok ez tök faxa, a béta eltünteti ennek a cikknek a középső bekezdését!

    Ciki!!!!!
  • smv #13
    Mert nem meri senki sem használni azokat a CSS funkciokat komolyabb dolgokra amiket az IE6-7 nem támogat rendesen, hiszen ezzel kizárnák a látogatók jórészét. Ettől függetlenül fejlődni kell.
  • smv #12
    Ez már annyiszor el lett magyarázva...
  • smv #11
    És nem is fog ha nem támogatja egy böngésző sem (főként jelenleg ugye az IE), de ha minden brúzer elkezdi támogatni akkor igenis elkezdik használni az emberek is. Lásd pl átlátszó png-k (ami bár nem css, de nah). Sőt magát a css-t sem lehetett addig használni amíg bele nem került a böngészőkbe...
  • Charybdis #10
    Direkt hibás a CSS, mert a szabvány arra is kitér, hogyan kell a böngészőknek kezelniük a hibás kódot! Ez tényleg fontos dolog, hiszen a legtöbb weboldal hibás kódot használ, tehát a böngészőnek ezt is kezelniük kell, ezért hibás az Acid3 is.
  • Turdus #9
    Ez az acid egy nagy blama. Egyrész, hogy pontozza, hogy akkor most jól jelent-e meg, másrészt hibás css-t miért kéne jól megjelenítenie egy böngészőnek?
    acid test test