Gyurkity Péter

Összejött a rekord a Mozillának

Bár az eredményt már a rajt másnapján tudtuk, hivatalosan most született meg az egy nap alatt legtöbbet letöltött szoftver rekordja, amely több mint 8 milliós eredményével feladta a leckét a riválisoknak.

A jeles eseményről már idejekorán értesülhettek a szoftvert letöltők, hiszen ők már megkapták egyénire szabott oklevelüket - az alapítvány ezzel ismeri el és köszöni meg hozzájárulásukat. Most azonban hivatalosan is bejelentették, hogy a Mozilla birtokolja a fontos rekordot, amelyet egészen pontosan 8.002.530 letöltéssel értek el az első 24 óra alatt. Ezzel új területen indulhat versenyt a fejlesztők között - reméljük ez nem vezet majd üres hype-hoz és gyorsan kipukkadó lufikhoz.

Azóta természetesen még tovább nőtt ez a szám és a napokban átlépte a 28 milliót - ez legalább annyira fontos, mint amennyire a rekord felállítása volt. A friss adatokba nyújt betekintést a Net Applications oldala, amelyen órára, napokra, illetve hetekre lebontva vizsgálódhatunk a böngészők piacán, közelebből is szemügyre véve az egyes szoftverek arányát, illetve a Firefox 3 megjelenésének hatását a riválisokra nézve. A cég adatai szerint a nyílt forráskódú alternatíva jelenleg 19,03 százalékon áll, ami nem rossz, de a szoftverben az alapítvány reményei szerint ennél jóval több tartalék van.

A Mozilla természetesen a Firefox 2004-es rajtja óta a legfontosabb eseménynek nevezte a rekord elérését. Nem véletlenül, hiszen ez nagy reményekre jogosítja fel a fejlesztőket, akik már jó ideje az Internet Explorer uralmának megtörésére hajtanak - utóbbi még mindig 75-78 százalékon áll, így van mit behozni, ha egyáltalán eséllyel akarnak indulni az első helyért. Persze nem a Firefox az egyetlen versenyző, ám a többiek részesedése olyan alacsony, hogy esetükben nem is érdemes vizsgálódni.

Eközben már javában készül a Firefox 3.1, amely néhány újítással igyekszik majd kedveskedni a felhasználóknak. Az előzetes már letölthető az alapítvány oldaláról, ám ezt persze csak a tapasztalt tesztelőknek ajánlják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #38
    Talán 2003-ban szintén volt egy rekord.Itt nálunk. A legtöbbet letöltött hazai internetes portál.....ami nem volt akkor még annyira kezelhető, mint más hazai.Mégis csúcson volt....miért ?
    Mert az IE-ben nem engedett beállítani kedvenc kezdő lapot, csak úgy, hogy először betöltötte a rekord oldalt, és onnan ugrott tovább a beállítottra.
    Útálom, ha rám erőszakolnak dolgokat, kerestem másik böngészöt.... és azóta se váltottam.
    Lehet elmélkedni arról, hogy van akár magyar fejlesztésű keresőmotorral ellátott böngésző.... és akkor a magyarok mellett maradunk.Vagy van kisebb memóriazabáló és akkor a teljesítményt nézzük.

  • bvalek2 #37
    Ebben a 8 millióban én is benne vagyok ^_^

    Köpködni nem érdemes, nem kényszerítenek senkit hogy használja. Se monopóliummal, se árukapcsolással, mint ahogy a picipuha teszi. Legalább a Firefox és az Opera rákényszeríti a kizárólak managerekből, marketingesekből és ügyvédekből álló rendmondi céget, hogy vegyenek végre egy normális böngésztechnológiát, és azt adják el IE-8 néven...

    Ja és most Operázok éppen, de ettől még elsősorban Firefox felhasználó vagyok. Egy termék használata nem vallási kérdés. A Microsoft terméke is objektív okokból jó vagy rossz (többnyire az utóbbi). Azért 40%-os magyar Firefox elterjedség elég beszédes adat, biztos hogy van oka a sikernek (pedig kisebb marketing csapat van mögöttük, mint az MS-é).

    Továbbá attól, hogy valami nyílt forrású, nem biztos hogy ugyanazt a filozófiát követi. Pl. Ubuntu Linux igyekszik minél több laikus felhasználót megnyerni magának, ezzel a Windows konkurrenciája kíván lenni, az utóbbi idők Linux terjedése elsősorban neki köszönhető (anyáméknál is az van, hiba nélkül működik). Firefox is ilyen, csak sikeresebb :)

    Debian Linux pl. már nem ilyen, az használja akinek szüksége van rá, annak tökéletes is. Mert vannak felhasználóbarát eszközök, és profi eszközök, van teszkós barkácskészlet (Windows), esetleg kiskereskedelmi alternatíva (Ubuntu), és van asztalosműhelybe való felszerelés, profi munkagépekkel (Debian), amihez szakmát kell tanulni.

    Ubuntuval, Windowssal az átlaguser is elvan, szakmailag elvontabb igényeknek már nem felelnek meg. Debianhoz tudni kell, de azért mert sokoldalú célszerszámok vannak benne. Másrészt egy közösség fejleszti, elsősorban olyanoknak, akik maguk is képesek hozzátenni a közöshöz, nem csak fogyasztók.
  • cousin333 #36
    Korrekció 2 (valami kavarc van a beillesztéssel, néha kicsit összevissza keverednek a gondolatok...):

    "A FF3 jobb mint a 2 ez tény, persze vannak olyan emberek akik nem nyitottak az újításokra és ha egy két kiterjesztés nem működik, már vissza is rakják az előző verziót... Ez nagyon buta felfogás."

    Az ópenszórsz közösség egyik kedvenc revolverezése önnön csapatai ellen fordítva :). Nem a program szar, hanem a user hülye. Ismerjük. Linuxot sem azért nem használunk, mert nem jön be, hanem mert hülyék vagyunk hozzá, és csak a Windowsig ér el az agyunk :P.
  • cousin333 #35
    "A Firefox alapjáraton egy fapados böngésző amit a kiegészítőkkel TELJESEN testreszabhatsz a saját lelkivilágod szerint míg az Opera all in 1 elv szerint fejleszt."

    Ez így van, de nem értem, hogy jön ez ide...

    "Nekem pl. nem kell levelezőkliens mert tökéletes az Outlook, nem kell torrent kliens mert ott a bitcomet, nem kell, hogy automatikusan kitöltse az űrlapokat mert nem mindenhol adom meg a valódi adataimat."

    Pfff, akkor ne használd őket. Komolyan ekkora lelki törést okoz neked egy extra menüpont (kb. ennyit látsz az Opera levelezőjéből, meg a chat kliensből, ha nem használod őket)? Miben hátrány, ha ezek benne vannak? Az Opera telepítője kisebb, telepítve kevesebb helyet foglal, a memóriahasználata alapjáraton sem vészes. Nem lassabb, és nem kevésbé biztonságos és nem kevésbé stabil. Akkor?

    Vagy fordítsunk a dolgon: mi van akkor, ha nekem nem kell Awesome bar, vagy élőú könyvjelző, meg sorrendbe rakható fülek? A "szedd ki a forráskódból és fordíts egyet magadnak" választ sajnos nem tudom elfogadni.

    "Ezért marad mindig 5% használtság alatt az Opera mert csak sírni tudnak, semmi reklám, semmi cselekvés azért, hogy elterjedtebb legyen."

    Hehh, látszik, hogy nagyon ismered az Operát... Kétségkívül szar a marketingjük, de amit írtál, nettó hülyeség. Még mindig az Opera hozza az innovációt, a Firefox meg másol lelkesen (ha az alap böngészőket tekintem). Épp az az egyik probléma, hogy az Opera túlságosan lelkesen próbál igazodni a "nagyokhoz" (IE, FF), például billentyűzet kiosztás, és funkciók viselkedése szempontjából. Közösségi oldalt futtat, widgeteket fejlesztet, heti előzeteseket ad ki. Számos fronton küzd az őt ignorálni akaró oldalakkal is.

    "Az acid3 teszt kurvára lényegtelen mivel nem csak a jelenlegi szabványok szerint méricskél hanem egy kicsit a jövőbe is tekint, ezért nem tud egyik böngésző se a kiadásakor 100%-osan teljesíteni."

    Tehát, ha jól értem, a jövőbeli szabványok támogatása egyáltalán nem fontos?
  • cousin333 #34
    Naszóval, így akartam:

    "Mi szól a FF3 mellett? Biztonságosabb, gyorsabb, kevesebbet eszik, szabványkövetőbb, egy sor hasznos újítás van benne, a kezelőfelület is letisztultabb. Hozzá képest a FF2 egy fapados ócskaság."

    Ebben egyetértünk.
  • cousin333 #33
    "Na persze először biztos, de ha az ipse nem lesz megelégedve a termékkel, akkor másodjára mást fog választani... Tehát a reklám nem minden."

    Nem hát, de ha az ipse tudja, hogy van IE és van FF (én így rövidítem és kész!), akkor valószínűleg FF-et választja (a jobbat), mert valljuk be, IE-nél nem nehezebb jobbat készíteni. Egy általa nem is sejtett böngészőt nyilván nem telepít. A reklám igenis sokat számít.

    "Na persze először biztos, de ha az ipse nem lesz megelégedve a termékkel, akkor másodjára mást fog választani... Tehát a reklám nem minden."

    Az ópenszórsz közösség egyik kedvenc revolverezése önnön csapatai ellen fordítva :). Nem a program szar, hanem a user hülye. Ismerjük. Linuxot sem azért nem használunk, mert nem jön be, hanem mert hülyék vagyunk hozzá, és csak a Windowsig ér el az agyunk :P.

    "Mi szól a FF3 mellett? Biztonságosabb, gyorsabb, kevesebbet eszik, szabványkövetőbb, egy sor hasznos újítás van benne, a kezelőfelület is letisztultabb. Hozzá képest a FF2 egy fapados ócskaság."

    "De ne olyan felesleges dolgokat említs, amit 100 emberből 3 használ, mert abból van bennük elég :D"

    Az FF mellett a rengeteg, fentebbi módon jellemezhető kiterjesztést szokás érvként felhozni, szóval csak ne gúnyolódj ezzel :).

    Ebben egyetértünk
  • cousin333 #32
    "Nem kell irigykedni, pontosan azért töltik le sokan, mert tudják, hogy minőségi terméket kapnak."

    Sokan meg azért, mert ez a dávnlód déj, és jajjaj, rekord, meg minden... Mellesleg hogyan szűrték azokat, akik nyakló nélkül, minden kezükbe kerülő gépről nyolcszor letöltötték, csak hogy nagyobb rekord legyen? (Tény, hogy a letöltések száma ettől hiteles lesz, csak nem reális.

    "Mellesleg a reklám nem minden, az Opera akkor se tudná elérni a 8 millió letöltést 1 nap alatt, ha az összes TV csatorna és internetes oldal reklámozná..."

    A Firefox kétségkívül jó böngésző, és a 3 minden eddignél jobbra sikerült szerintem is. Lehet, hogy egy jövő hét eleji rekordkisérlet az Operának nem jönne össze, de azért a marketing hátszél, amit a Firefox immár évek óta (!) megkap nem elhanyagolható. Reklámfogásnak viszont remek volt. Ráadásul arra sarkallta az Opera fejlesztőit (akik marketing terén elég szarul teszik a dolgukat), hogy a 9.5-öt - hogayn is fogalmazzak - nem egészen kész állapotban adják ki. Ez persze az Opera sara, nem kellene részt vennie a Firefox-féle hisztérában. Stratégiát kellene váltania. Akkor kiadni egy szinte kikezdhetetlen szoftvert, amikor valóban készen van és kellő reklámmal megtámogatni.

    Mellesleg, számoljunk egy kicsit: Firefox egy erre kihegyezett akció során (konkrétan egy napra kihegyezve a dologot, minden áron a letöltések számának maximalizására törve): egy nap alatt 8 millió letöltés. Opera, minden különösebb csinnadratta nélkül (pl. hogy ne menjünk messze az SG, ugye, szart bele, egy mínuszos hírt nem ért meg nekik az Opera 9.5 megjelenése - ennyit a marketingről) a kiadást követő 5 napban összesen 4,7 millió letöltést könyvelhetett el. Ha nagylelkű vagyok, és a Firefoxnak megszavazok további 32 millió letöltést (ami - éppen a rekordkísérlet jellege miatt - irreális), akkor is 40 millió vs. 5 millió, ami 8-szoros különbség. A valós helyzetben meg kevesebb. Hogyan is áll a két böngésző elterjedtségben (legalábbis, amit méricskélnek nekik)? 20% vs. 1%? Akkor meg arányaiban az Opera jobban áll, nem is kevéssel. :P
  • Lavigne #31
    *safari 4. dev. sorry

    http://i26.tinypic.com/1rqj69.png
  • Lavigne #30
    kérlek, kérlek, csak itt olvasd el az FF3-hoz kapcsolódó kommenteket (14;20;24)

    igen, lemaradás, mert itt ajnározzák magukat.

    ha felkínálnak 85 millió forintot, vagy felkínálnak 70 milliót, melyiket választod? ugye a többet, ergó magasabb pontszám a jobb.

    safari 3.1 dev.: 98/100

    technikailag gondoltam, nem statisztikailag. a winfost is sokan használják, mégse jó. erről ennyit.

    nálam megy win-en is a safari, ehhez nem tudok mit hozzátenni.
  • DjDano #29
    Ja és még valami: A Safari Vista alól egyszerűen nem hajlandó elindulni nálam, feltelepítés simán megy, de a progi NEM MEGY. Kiir valami olyasmit, hogy az újratelepítés megoldhatja a problémát. Na mondom LOL Persze hiába is próbálom újratelepíteni, ugyanaz a hibaüzenet marad