Napi Online

Legális lehet a fájlcserélés Franciaországban

A francia parlament alsóháza - a kormány javaslata ellenében - úgy döntött, hogy nem lehet büntetni a zenei és filmfájlok internetes cserélgetését.

Franciaország lehet az első ország a világon, ahol legálissá válik az interneten keresztül folyó úgynevezett peer-to-peer fájlcserélés, miután a parlament alsóháza elvetette az ilyen tevékenység büntetésére vonatkozó törvényjavaslatot. A tervezett jogszabálynak az Európai Unió 2001-es, a szellemi jogok védelméről szóló direktíváját kellene átültetnie a francia jogrendbe, s a kormány ennek megfelelően azt indítványozta, hogy a zenei és filmfájlok cseréje a hamisításhoz hasonlóan bűncselekménynek számítson, amely akár 3 évi börtönnel és 300 ezer euróig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Ehhez képest a parlament olyan módosított változatot fogadott el, amely szerint a szerzők nem tilthatják meg a művek internetes reprodukcióját abban az esetben, ha a felhasználók saját, nem pedig kereskedelmi célra állítják elő a másolatot. Nem lényegtelen körülmény, hogy az éjfélkor tartott szavazáson az 577 alsóházi képviselőből már csak 58-an voltak jelen, s közülük 30-an voksoltak a kormányjavaslat ellen (e tábort erősítette a hatalmon lévő UMP 22 tagja). A döntés még nem végleges, ugyanis a kormány újra megnyithatja a vitát az ügyben, és a felsőház, a szenátus is leszavazhatja az alsóházi döntést - írja a Bloomberg.

A francia szavazás olyan időszakban történt, amikor világszerte egyre több médiacég perli - vagy legalábbis fenyegeti perrel - a fájlcserélőket, sőt az USA legfelsőbb bírósága nyáron kimondta, hogy az ilyen tevékenységet lehetővé tevő szolgáltatók is felelősek az okozott kárért. Nicolas Seydoux, a francia Gaumont SA filmstúdió vezérigazgatója szerint a képviselők a kormánytól való függetlenségüket akarták demonstrálni, de valójában nem tudták, mit tesznek, hiszen a fájlcserélés legalizálása veszélyezteti a zene- és a filmiparban dolgozók megélhetését.

A médiavállalatok azt állítják, hogy évi ötmilliárd dollár bevételkiesést okoz nekik a tévéműsorok és a DVD-n még nem megjelent mozifilmek jogtalan letöltése az internetről. Jean-Baptiste Soufron, a fájlcserélésért perbe fogott francia állampolgárok érdekvédelmi szövetségének jogtanácsosa szerint a megoldást az jelenthetné, ha a fájlcserélés engedélyezése mellett az internetszolgáltatást ugyanolyan jogdíjátalány terhelné, amilyet az üres CD-k és DVD-k után is kell fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MacrosTheBlack #27
    Naja. A c64-es progik is átkerületk egymás gépeire, pedig anno nem volt net. Most is csak annyit tudnak elérni ha letiltanak mindent, hogy újra a "cd írós gyereknél" fog mindenki másolni magának 500 ft-ért. Amire van igény azt megszűntetni nem lehet, max átadni a maffiának, dehát ezt legjobban az amcsiknak kéne tudniuk, Al Capone és a szesztilalom, ugye...
  • MacrosTheBlack #26
    azt a kiadók is sokszor elismerték hogy a kalózkodás miatt kell sokszor árat csökkenteniük, vagy hamarabb kiadni egy filmet, amin még ülnének egy pár évet, hogy hozza a pénzt a moziban
    Ez így van! A SW-t is először régiónként kezdték vetíteni, mi lett az eredménye? Aki "másodrendű" régióban lakik, mert oda született, az megnézte az interneten, aztán érthető okokból a mozira már nem adott ki pénzt. A kiadók meg felfogták hogy vagy egyenlően kezelik az embereket, vagy ők szopják meg (bevételkiesés). Tehát a warez ismét bebizonyította hogy az emberiség javát szolgálja. :)
  • MacrosTheBlack #25
    Én is beperelek minden munkáltatót mert nem engem alkalmaz, és ez mekkora elmaradt jövedelemkiesés. :)))
  • MacrosTheBlack #24
    Most ezt direkt nem érted? Gondolkodj már hogy hányan, könyörgöm! Ez hihetetlen...
    Mi nemérthető ezen: "1. nincs pénze rá, 2. ingyen se kéne"?

    A demó a játék előtt szokott megjelenni, és nem kell az első percben letölteni a játékot mert még nincs demó
    Kivéve amelyik utána, időnként nézegesd mondjuk a hcgamer híreit, aztán meglepődsz!
    A Baldurs Gate 2-vel voltam úgy hogy meg akartam venni a cdgalaxisban, mondják nem lehet, majd ha lefordítják a kézikönyvet. Fél év múlva csörögnek, kész a fordítás (vagy 20 oldal, nem kapkodták el, az is valhalla páholy "minőség"), mondom mostmár kenjék a hajukra. Ilyenkor már mit akarnak, most vegyem meg teljes áron? Igaz, azóta úgy látszik tanultak az esetből (sztem volt több is), ma már javult a helyzet, behozzák angol manuallal is (eddig is tökmindegy volt hogy magyarul vagy angolul nem olvasom el).

    A jog és az erkölcs két külön dolog. 1956 se volt törvényes a ruszkik meg Rákosi szerint, ma mégis annak tartjuk. Mert erkölcsileg az volt. Ugyanez van a jogbitorlókkal is. Joguk az lehet hogy van, csak épp senkinek a szemében nem érvényes (a BSA-t és fizetett ügynökeit leszámítva). Mert ellenkezik a közerkölccsel. Vagy megváltoztatják, vagy marad így, de akkor az emberek hozzáállása is. A népnyúzó törvényeket sose tartották be, és utólag mindig jogossá vált. Ez lesz majd egyszer ezzel is.
  • smv #23
    Én a Starcraftal vagyok így. mindig is kedvenc játékom volt, letöltöttem, játszottam vele úgy vagy 1 évig, de annyira beleszerettem a játékba, hogy egyszerűen úgy éreztem, hogy nekem ezt meg kell vennem, hogy eredetiben is meglegyen. tulajdonképpen semmivel sem éreztem még így, de az Sc annyira jól sikerült, ráadásul annyira olcsón (szinte utánnam dobják) adják, hogy kihagyhatatlan.
  • smv #22
    Én ezt már olyan, de olyan sokszor elmondtam... Majd ha 1000 forintba kerül egy CD, 3-400 -ba egy mozijegy, és 1000 forintért kapok új DVD-t, akkor meg fogom venni a cuccokat. Addig viszont ígyse-úgyse vásárlom meg őket, mert nincs ennyi felesleges pénzem...
  • jefferson83 #21
    Meg kell nézni a kiadók statisztikáját. Kalózkodás meg sírás-rívás persze megy. Így vagy úgy évről évre több pénz folyik a zsebükbe, de ez kevés. Komolyan mondom, ha én diák létemre (önnáló keresetem nincs + szüleim sincsenek jó anyagi helyzetben) meg tudom venni az arra érdemes játékot akkor bárki (HL2, Return to castle Wolfeinstein, most BF2-re gyüjtők). Szóval néha egy évig is gyűjteni kell és igen addig is játszok vele. Megemlíteném, hogy a legtöbb "preview" játékkal 15-20 percnél tovább nem játszom mert annyit ér.
  • exxile #20
    Elég sok cikk jelenik meg az sg-n az utóbbi időben ebben a témában. Kezd már uncsi lenni. De azért hangsúlyozom kicsit:
    verzió1: Van internetem -> a netet warezolásra találták ki, ez világos mindenkinek -> letöltöm a filmeket, zenéket -> megnézem, meghallgatom őket.
    verzió2: Nincs internetem -> Nem nézek filmeket, nem hallgatok zenét, alternatív megoldás a cd-dvd-kazetta cserélgetés.
    Amit meg annyira szeretek, azt úgyis megveszem eredetiben. Pl. többször előfordult már, hogy direkt nem töltöttem le valamit, mert mindenképpen eredetiben akartam birtokolni.
    A buzoid jogvédőktől meg kiráz a hideg. Ingyenélő semmirekellő bagázs.
  • aaaaa #19
    Jó valóban nem helyes hogy mindenki mindent ingyen tölt, de azt a kiadók is sokszor elismerték hogy a kalózkodás miatt kell sokszor árat csökkenteniük, vagy hamarabb kiadni egy filmet, amin még ülnének egy pár évet, hogy hozza a pénzt a moziban...
    Szóval azok a "gonosz kalózok" valahol hasznot hoznak a "becsületes felhasználóknak" is, mert mennek le az árak... Ha egyáltalán nem lehetne pl. DVD-t másolni, akkor a mai napig 10-15 ezret elkérnének a legsilányabb DVD-ért is , mert milyen csodajó minőség, meg mekkora érték...
    Ott sír a sok mocsok, hogy az 990Ft-os dvd-k milyen ócskák. Pont azok a filmek amiket egy éve aranyáron próbáltak eladni. Saját magukat hazudtolják meg... Pedig ez aztán full legális , de ez se jó, majdnem hogy lehülyézik az embert, hogy miért nem vesz helyette 6000- Ft-os ÚJ kiadású DVD-t... (Ami fél év múlva 500Ft-ot nem ér)
    El ne higgyétek hogy valamit is fillérel is olcsóbban adnának , ha többen vennék. A Windows, az Office, a Photoshop sem lett olcsóbb, pedig kb. 10-20x ha nem többször többet eladtak belőle , mint 10 éve... Persze többet tud , meg jobb de akkor sem igaz hogy , ha többen veszik majd olcsóbb lesz.
    A másik meg amiért sír mindenki hogy ha nem vesznek elég DVD-t egyes kiadók kivonulnak a magyar piacról. És akkor mi van ? Ez is egy hatalmas hazugság. Ha akarnak akkor is kivonulnak, ha az összes pénzünket otthagyjuk náluk, nem kell a ferdítés...
    A Wendy's, a Quick hambugeres cégek is kivonultak , pedig mindig telt házuk volt...
    Igazán sajnálom azokat akik elhiszik a kiadók hazug marketing dumáit, sőt ezeken a fórumokon is terjesztik a kiadók hazugságait, annak ellenére hogy nem érdekeltek benne...
    Aki rátámad az emberre az az ellenséged. A kiadók saját vevőikre támadtak, beperleték, fenyegették őket, tehát ellenségek, még ha nem is úgy próbálják beálítani magukat. Sajnálom ha valaki mást lát bennük. Őket egyedül a pénz érdekli, és gátlástalanul képesek tönkreteni bárkit, ha a jog egy egész kis lehetőséget is ad erre nekik...
  • irkab1rka #18
    egy kicsit félreérthető a cikk...

    mind1.
    ne legyen átalány, mert nem akarok egy fillért sem lagzilajcsibandájának adni.

    és had pereljek be én is bárkit elmaradt profitomért.
    még teller edét is beperelem, mert ha én találom fel az atomot, akkor az most nekem hpzná a pénzt. ehehhehe