Gyurkity Péter

Sikerrel zárult az e-szavazás Észtországban

A volt szovjet tagköztársaság kormányzata merész lépésre szánta el magát: a helyhatósági választásokon az interneten keresztül szavazhattak az állampolgárok, példát mutatva az egész világnak.

Az észt parlament még májusban döntött úgy, hogy az eredményesnek ítélt januári főpróba után a 2005-ös tallinni helyhatósági választásokon teljes körűen bevezeti az internetes voksolást. Akkor úgy nyilatkoztak, hogy egy újabb siker esetén a 2007-es parlamenti voksolás alkalmával is bevezethetik a metódust. A januári szavazáskor egy szobor helyét illetően kellett dönteniük a helyi lakosoknak, és akkor a választásra jogosultak 14 százaléka nyilatkozott a kérdésben. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az illetékesek sikeresnek minősítsék a kezdeményezést.

A kis ország most kivívta a világ közvéleményének - és a külföldi támogatók - elismerését, mivel országszerte lehetővé tették az interneten történő szavazást. A hétfőtől szerdáig tartó időszakban ugyan mindössze 10 ezer ember, azaz a választópolgárok 1 százaléka élt ezen jogával, ám az alacsony részvételi arányt ezúttal sem találták rossz eredménynek. Annál nagyobb pozitívum, hogy az 1,4 millió lakosú országban sehol sem jelentettek visszaélést vagy bármilyen hibát a szavazás során.

Az akció tehát a hivatalos közlemények szerint ezúttal is teljes sikerrel zárult. A szavazáshoz egy specális azonosító kártya szükségeltetett, illetve egy nagyjából 5 ezer forintba kerülő leolvasó, amely a számítógéphez csatlakozik. Az ország szavazóinak 80 százaléka rendelkezik ilyen speciális kártyával, mivel ezt már 2002 óta használják online banki, illetve az adózással kapcsolatos szolgáltatásoknál.

Emlékezhetünk arra, hogy tavaly februárban egyszerre tíz amerikai államban szavaztak arra, hogy ki legyen a demokrata elnökjelölt, aki majd szepbemberben Bush elnök kihívója lesz. Ez nem az első próbálkozás volt, hiszen korábban már tartottak próbaszavazásokat, a hibák kiszűrésének céljából. A novemberi elnökválasztás alatt jól szerepeltek az automaták, és bár több mint 1100 bejelentés érkezett, nagyobb problémáról egyetlen államban sem adtak hírt. Ezek a bejelentések azonban valódi technikai gondokra is rávilágítottak, amelyekre a szakértők már jóval a terminálok üzembe helyezése előtt felhívták a figyelmet. Az érintőképernyők ugyanis több helyen megbízhatatlannak bizonyultak, vagy egyáltalán nem reagáltak az érintésre.

Az elektronikus szavazás azonban a legtöbb országban nem valósulhat meg egyhamar. Ami Európát illeti, a biztató jóslatok ellenére a politikusok meggyőződése, hogy az internetes voksolásra még sokáig kell várni. Az Unió, mely eddig is hatalmas összegeket fordított e-kormányzati kezdeményezésekre, nem igazán foglalkozik az e-szavazás gondolatával. A törvényhozók többször is erős szkepticizmusról tettek tanúbizonyságot.

Magyarországon jelenleg - a legtöbb európai országhoz hasonlóan - a választási rendszer szinte minden pontját támogatja az informatika, a konkrét szavazást kivéve. Épp a választópolgár személyazonosságának ellenőrzése, a szavazatok leadása és a szavazatszámlálás történik még kézzel, és ennek oka nem a technológia hiánya. Inkább a biztonságérzet hiánya, illetve az ezzel kapcsolatos félelmek a legnagyobb visszahúzó erő, amit meg lehet érteni, hiszen tavaly a Pentagon is erre hivatkozva tagadta meg a külföldön tartózkodó katonák eme lehetőségét.

Észtországnak kétségkívül könnyebb dolga van - a szakértők szerint lakossága pont megfelelő nagyságú az ilyen kísérletekhez, és technikai, infrastrukturális téren is messze megelőzik a többi volt tagköztársaságot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci73 #8
    ...ha addig kihalnak a bankárok és az üzletemberek :)
  • kerob #7
    Mindíg lessz, aki fel akarja törni a rendszert, és nincs tökéletes biztonság! A legtöbb védelmi rendszer, csak időhúzásra jó.
  • testerlnx #6
    Barátodtól elkérhetnéd még a pingvines lógóját, ahogy elnéztem már jól elvan nélküle ;)
  • testerlnx #5
    Már évekkel ezelött meg kelett volna csinálni... Nem értem miért az észtek, és miért csak most...
    De legalább vki megcsinálta.
  • snorbi #4
    Azért megnéztjük, hogy a mi informatikai minisztériumunk csak süketel és botrányokat kever...
  • k0zi #3
    És az informatikusok lesznek a világ urai :)
  • NuCLEARScoRp #2
    Követendő példa.. egyetértek!
  • sonicXX #1
    Érdekes kezdeményezés, remélem minél hamarabb átveszik a többi országban is.