Berta Sándor

Elérhetetlenné vált az amerikai elnök weboldala

Persze nem műszaki okból kifolyólag elérhetetlen az oldal, hanem arról van szó, hogy a George W. Bush weboldalára látogatókat biztonsági okokból megszűrik, és a nem megbízható országokból - azaz az Államokon kívülről - érkező felhasználók számára blokkolták a hozzáférést.

Érdekes módon azonban a site csak az Államokból látható, és csupán az európai, ázsiai, afrikai és ausztrál felhasználóknak nincs hozzáférésük. Az ügy előzménye, hogy a múlt hét elején DoS-támadás (Denial of Service, szolgáltatásmegtagadás) érte az amerikai elnök és a republikánus párt weboldalát. Az akcióban résztvevő hackerek számos számítógép felett megszerezték az ellenőrzést. Az elfoglalt PC-k és szerverek feletti hatalmat a rendszergazdáknak csupán két nap elteltével sikerült visszaszerezniük. Jellemző az egész esetre, hogy a George W. Bush választási kampányát vezető egyik szakember úgy kommentálta a támadást: "Nem volt nagy ügy".


Mindenesetre az elnök emberei a támadásból mégis levonhatták a megfelelő konzekvenciákat, ugyanis tegnap óta minden nem amerikai látogató előtt zárva marad a Bush-oldal. Aki meg szeretné tekinteni az adott site-ot és nem az Egyesült Államokban ül egy PC előtt (no meg persze nem használ proxyszervert), annak szembesülnie kell a HTTP 403 hibajelentéssel, miszerint: "Önnek nincs meg a megfelelő jogosultsága az oldal megtekintéséhez!"
Ugyanakkor az oldalon található egy útmutatás, ám az inkább a vicc kategóriába tartozik. E szerint ugyanis a felhasználó forduljon a www.georgebush.com oldalon található e-mail címen a rendszergazdához vagy a szintén ott fellelhető telefonszámon egy szakemberhez és tájékoztassa a felmerült problémákról. Mindez persze a 22-es csapdája...

Szintén vicc, hogy a Bush kampánycsapat a részleges oldalbezárásról elfelejtette tájékoztatni az embereket. Természetesen a hét elején megindult a pletykaáradat és az internetes szakemberek is csak találgatni tudtak a 403-as hiba okát illetően. Végül ma néhány másodpercre a nyilvánosság és a sajtó képviselői elé állt Scott Stanzel, George W. Bush szóvivője, és közölte, hogy biztonsági okokból döntöttek az intézkedés mellett. A szóvivő közölte azt is, hogy kérdésekre nem válaszol és hogy senkinek sem kell többet tudnia, majd elviharzott.


A weboldalak ilyenfajta blokkolása persze nem újkeletű dolog, többször volt rá korábban is példa és napjainkban sem ritka - Szaúd-Arábiában vagy Kínában. Érthetetlen ugyanakkor ez a lépés már csak azért is, mert egyrészt egy politikai oldalról van szó, másrészt mert az adott site nem akárkié, hanem a jelenlegi amerikai elnöké, aki egyben az amerikai elnökválasztás egyik esélyese is. Ráadásul a döntés különösen furcsa a Bush kampánycsapat annak a korábbi kijelentésének a fényében, miszerint az egész világnak nyomon kell tudnia követnie az elnökválasztást.

Ezenkívül az oldal fölötti ellenőrzést még ettől az óvintézkedéstől függetlenül bárki megszerezheti, hiszen elég ha az a számítógép, amiről a DoS-támadást indítja, az Egyesült Államokban van. Az is már számtalan számtalan esetben bebizonyosodott, hogy az internet totális ellenőrzése lehetetlen, végül pedig az anonimitást biztosító különböző szolgáltatásokkal egy ilyen intézkedés gond nélkül kijátszható és a felhasználó máris George W. Bush weboldalán találja magát. Persze ilyenkor merülhet fel a kérdés, hogy ezek után kinek van még kedve meglátogatni a republikánus párti elnök és elnökjelölt honlapját?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #31
    Hát ezzel sokra nem ment, mert a címoldalnak is csak a felét néztem meg, annyira nem érdekel hogy bele is olvassak :)
  • Tetsuo #30
    Attól még nem szavaznak többen rájuk, ez a reklámbevétel meg oszt nem szoroz, persze ezek még az anyjukat is..
  • SniperWolf #29
    Hallod,van benne valami igazság...
  • Axon #28
    Nem látjátok a fától az erdőt.
    Ennél nagyobb reklámot nem is csinálhattak volna a weboldaluknak.
    Amiért le van tíltva, így azok az amerikaiak is megnézik akik eddig nem tették volna. Na és a külföld? Eddig én azt sem tudtam, hogy van oldala, most pedig én is benéztem oda. Így most a fél világ a Bush oldalát kuksizza.
  • Mice #27
    de hülye vagyok már a turistát is hosszúval írom :) hehe
  • Mice #26
    miért? :) csak azért mert nem megbízható országból van azért még lehet ő aranyos túrista:)
  • arty #25
    1
    2
    3 ....

    MOST PINGELJE MINDENKII!!!!!!!!!! :D
  • lovagregeny #24
    Kötözni való bolond!
    Lementik egy "megbízható" országban az oldal tartalmát és elküldik ahova kell.. És a diszkrimináció e fajtája nem lesz díjazott. Hogy lett ebből elnök!?
  • galocza #23
    most már tuti nem fogok rászavazni!
  • Luminas #22
    Ha mégnézem a két elnökjelölt honlapját, akkor kerryé kicsit bíztatóbbaz access denied-nál :P