SG.hu

Európában még sokáig nem lesz e-szavazás

[E-kereskedelem] Az RSA barcelonai konferencián a törvényalkotók meglehetős szkepticizmusról tettek tanúbizonyságot az e-szavazást illetően. A bíztató, hi-tech jóslatok ellenére a politikusok meggyőződése, hogy az internetes voksolásra még sokáig kell várni.

Az e-szavazásra vonatkozó borúlátást a Virginia államból érkező szenátusi tag, Jeannemarie Devolites Davis így fogalmazta meg: "Szóba sem jöhet addig, amíg nem küszöbölhető ki a szavazatok meghamisításának lehetősége". Az amerikai választásokon tapasztalható magas részvétel ellentmond az Atlanti-óceán mindkét partjára jellemző trendnek, mely szerint az utóbbi években egyre kevesebben élnek választójogukkal. Nagy-Britanniában, a különösen helyi választások iránti közömbösség miatt a kormány már tett arra kísérletet, hogy internetes, illetve SMS szavazással növelje a részvételi arányt. A tapasztalatok szerint a "távszavazás" védelmét célzó biztonsági intézkedések ellenére él a gyanú, hogy a voksolás folyamatából nem zárhatóak ki a visszaélések.

Az Európai Unió, mely eddig is hatalmas összegeket fordított e-kormányzati kezdeményezésekre, még csak nem is játszik az e-szavazás gondolatával. A kétkedők táborát gyarapítja Reinhard Posch, az osztrák közszolgálati és sport miniszter is, aki úgy véli, a régimódi, papíron leadott szavazatok ideje korántsem járt még le. Megjelentek már ugyan a modern, érintőképernyős voksolási formák, ám a szavazó állampolgárnak minden esetben személyesen is jelen kell lennie a szavazóhelység fülkéjében. További bonyodalom az e-szavazással kapcsolatban, hogy bevezetéséhez a legtöbb államban jogszabályok módosítására lenne szükség. Bánkódásra azonban semmi ok, hiszen ha politikáról nem is, az új Megasztár személyéről bátran dönthetünk e-szavazás keretében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #3
    Papírmentes irodáról hány éve is beszélnek? Azóta is csak még több fénymásoló, nyomtató, papír fogy...
  • [HUN]PAStheLoD #2
    meg nehogy már esetleg olcsóbban lehessen megkérdezni az elnyomott polgárokat , hogy mégis mit akarnak, jó az ,ha a drágább papíros forma marad még pár száz évig , és annak költségei önmagában megakadályozzák a szavazást... 4évente meg tartanak majd valami kamu választást mint általában nálunk is ...
  • Tetsuo #1
    Jobb is ami "e-" az simán hamisítható..