Gyurkity Péter

Jól szerepeltek a szavazógépek az amerikai elnökválasztáson

Az amerikai elnökválasztás ideje alatt több mint 1100 bejelentés érkezett az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, de igazán súlyos probléma egyik államban sem merült fel a szavazás során.

Floridában több tucat választópolgár - nagy részük demokrata - jelentette, hogy a terminál a szavazat ellenőrzésénél John Kerry helyett már George Bush nevét mutatta, így nem tudtak jelöltjükre szavazni. Cindy Cohn, az Electronic Frontier Foundation megerősítette, hogy összesen 32 bejelentésben számoltak be arról, hogy a Kerry kiválasztása után a visszaigazoló képernyő már Bush nevét mutatta. Ralph Neas, a választásokat figyelemmel kísérő önkéntes szervezet egyik alapítója szerint az újabb problémák "aggodalomra adnak okot, de olykor egész mókásak".


A bejelentések azonban valódi technikai problémákra is rávilágítottak - problémákra, amelyekre a szakértők már jóval a terminálok üzembe helyezése előtt felhívták a figyelmet. A terminálok érintőképernyője ugyanis több helyen megbízhatatlannak bizonyult, vagy egyáltalán nem reagált az érintésre, és ezen a felület megtisztítása sem segített.


Alfie Charles, a szavazógépeket gyártó cég szóvivője elmondta, hogy a terminálokat időről időre újra kell kalibrálni, hogy az érintőképernyő visszanyerje érzékenységét - erre viszont jó előre felkészítették a választási bizottság tagjait. Véleménye szerint a jelöltek felcserélése azonban kizárólag a választópolgárok hibájából történhetett meg, akik valószínűleg rossz helyen érintették meg a felületet. "A szavazás gyorsan történik, és a terminál jelzi az esetleges hibákat. A szavazógép pontosan azt teszi, amit tennie kell - megmutatja a választópolgárnak, hogy melyik jelöltre fogja leadni szavazatát" - jelentette ki Charles. "Az elektronikus szavazás éppen ezért megbízhatóbb, mint a hagyományos, papír alapú módszer, hiszen itt lehetőségünk van az utolsó előtti pillanatban leellenőrizni szavazatunkat."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #16
    azért a nyugati államokban többet vártam ennél...
    az hogy milyen az iq szintjük arról nem itélkezem, de m.esetre most 4 évre jól elintézték magukat. legalábbis ideális esetben csak ennyi időre. szerintem egy "kicsit" tovább fog tartani a dolog hatása...
  • NEXUS6 #15
    "térképnek általában a jobb és bal széle volt kerrys tehát inkább a nagyvárosok

    a kisebb helyeken mind fogékonyak voltak bush kampányára :S"

    Úgy érted a hozzá hasonló "őstermelők"?


    Ez a jó kis választás is megmutatta azt a problémát amit én a demokrácia első számú ellentmondásának nevezek.

    Ahhoz, hogy egy választópolgár el tudja dönteni, reálisan meg tudja ítélni hogy a jelelöltek közül melyik az okosabb/rátermettebb mindegyik jelöltnél okosabbnak és rátermettebbnek kellene lennie.
    Olyan esetekben amikor ez nem teljesül a hozzá képességekben közelebb állót fogja választani, mert azt még megérti.

    Látva a választás eredményét, ami felért egy országos IQ teszttel elég lesújtó véleményem van az amik átlag IQ szintjéről. Valahol azt olvastam az elnöküké sem éri el a százat.
  • Mice #14
    jó az amerika az kerry lányai ha minden igaz, de hát ilyenkor úgyis azt hiszik körülöttük forog a világ

    m.esetre azért érdekes, hogy washingtonban 9:)
    newyorkban meg vagy 40%ot kapott bush

    térképnek általában a jobb és bal széle volt kerrys tehát inkább a nagyvárosok

    a kisebb helyeken mind fogékonyak voltak bush kampányára :S
  • Mice #13
    csak megnyerte
    hiába ez amerika :)

    szevasztok nyertem. nem 4. 5! évig fog még a nyakatokon lenni a kedvesem:)



    amerika örülkerry is örül

    a plebs is örül :)
  • Athlon64 #12
    Állítólag azért választották csomóan Busht mert egy esetleges terrortámadás esetén benne jobban megbíznak az emberek mint a Kelly lépéseiben!
    Gondolom Bush beindítana egy "szükségállapot" dolgot Brust Wilist-tel!
    Hát ha nekik ez kell akkor hajrá!
    Csak az EU-t meg velük minket Magyarokat hagyjanak ki a szarjukból amit csinálni fognak!
  • poX3ll #11
    Kerry rulez.
  • Péntek #10
    Vagy inkább:
    Miért fog Bush nyerni :)
  • Péntek #9
    Szerinted miért Bush fog nyerni? ;)
  • Sadist #8
    "a terminál a szavazat ellenőrzésénél John Kerry helyett már George Bush nevét mutatta, így nem tudtak jelöltjükre szavazni."

    "összesen 32 bejelentésben számoltak be arról, hogy a Kerry kiválasztása után a visszaigazoló képernyő már Bush nevét mutatta."
  • NEXUS6 #7
    Amúgy minekután kiterjedt kutatásokat végeztem az amerikai emberek kollektív tudattalanját visszatükröző kultúrális produktumok között, magyarán minden nap megnéztem egy hálivúdi terméket, az a meggyőződés kezd bennem kialakulni, hogy az amerókai társadalom autodestruktivitási ösztöne a kollektív öngyilkosság stádiumába jutott.

    Ha megnézitek szinte minden film ezt tükrözi vissza: Armageddon, a "kedvencem a dípimpekt, Holnapután, marsos filmek, sőt az egyszerű történetek is.
    Az Ovizsaru idejében a rosz még roszz volt aztán megfordult a kocka, és ma már szinte nincs olyan film ahol ne lenne bűnözés és a főhős ne maga lenne a bűnöző.

    Ez a kis eszmefuttatás pedig úgy kapcsolódik a cikk témájához, hogy számomra úgy tűnik, hogy ehhez a kollektív öngyilkossághoz szegény Bús bácsit szemelték ki, mint "füstölgő fegyvert".