Gyurkity Péter

A britek fele nem akar elektromos autót

Elsősorban a hatótáv, és a feltöltés nehézségei miatt húzódoznak sokan a váltástól.

Az elektromos autók szép fokozatosan terjeszkednek, egyre többen szánják el magukat a vásárlásra, bár ebben (szokás szerint) jórészt a státusszimbólum játszik szerepet, nem pedig a környezet védelmére irányuló őszinte törekvés. Legutóbb arról írtunk, hogy még a példaként emlegetett Kaliforniában sem működik az e-kutak jó része, most pedig egy brit felmérés mutat rá a jelenlegi helyzet egyes részleteire.

A városokon kívüli területeken igencsak jó pozíciókkal rendelkező NFU Mutual mérte fel az elmúlt hetekben a brit vásárlók véleményét, legalábbis az elektromos autók és a hibridek jövőbeni beszerzésével kapcsolatban. Az eredményeket a napokban tették közzé, ebből pedig kiderül, hogy a több mint ezer személy megkérdezésén alapuló munka érdekes számokat mutat. A válaszadók csaknem fele nem tervezi ilyen jármű beszerzését, legalábbis az elkövetkező 10 évben, bár 52 százalék már pozitívan nyilatkozott, kihangsúlyozva vásárlási szándékát. Az ellenzők többnyire a hatótáv rövidsége, valamint a feltöltés körülményessége miatt maradnának távol, bár a hibridekkel mindez részben áthidalhatónak tűnik.

Ez utóbbi táboron belül 58 százalék jelentette ki, hogy a hatótáv nem éri el az ideális szintet, ugyanekkora arányban pedig a töltőpontok hiányát kifogásolták. 44 százalékot leginkább a töltési idő hosszúsága zavar, ezek a számok azonban erősen függenek a helyszíntől, hiszen a londoniak esetében 50 százalék alatt marad az ellenzők aránya, míg a vidéken lakók már többnyire 70 százalékban nyilatkoznak elutasító módon, ami az infrastruktúra terén látható különbségek miatt nagyon is érthető. A hatótáv miatt panaszkodók például Kelet-Angliában 72 százalékot tesznek ki, Wales területén ez 70 százalék, míg Anglia délnyugati részén 68 százalékot ér el a kifogásolók tábora.

Mindezek ellenére egy évtizeden belül 52 százalék tervezi valamilyen elektromos vagy hibrid autó beszerzését, mivel pedig a közlekedés a szigetországban a teljes károsanyag-kibocsátás 27 százalékáért felelős, erre szükség is lesz a nemrég megfogalmazott 2050-es nettó-zéró álomhatár eléréséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dodo55 #27
    A népszerűség hosszútávon kevés, hogy egy technológia fennmaradása biztosított legyen.

    Konkrétan ami engem a legjobban aggaszt, az ez: https://en.wikipedia.org/wiki/Carrington_Event

    Nyilvánvalóan ha kapunk megint egy ekkorát (bármelyik nap megtörténhet újra), akkor a benzinkutakon lévő szivattyúk sem fognak működni és a teljes kőolaj kitermelési-szállítási-feldolgozási infrastruktúra is földbeáll hirtelen, de azért bőven könnyebb és gyorsabb lesz újra benzinhez jutni a világ bármely pontján, mint sem a szénné égett villamoshálózatot és infrastruktúrát szinte nulláról megint felépíteni (pluszban azzal a nehezítéssel, ha emiatt a közlekedés is rögtön az emberi vagy állati erővel hajtott szintre korlátozódna vissza addig).

    És ugye ha ez bekövetkezik, akkor a gyakorlatilag a teljes civilizáció fennmaradása múlhat rajta, hogy a teljesen ellehetetlenülő nagytávolságú kommunikáció mellett a fizikai mobilitásunk legalább fent marad -e valamilyen szinten.
    (Illetve a benzin/diesel üzemű áramfejlesztők sem kis segítséget tudnak majd jelenteni a gyorsabb helyreállítás érdekében).

    Szóval lehet valami népszerű, meg állhat mögötte bármekkora lobbierő bármennyi álszent kamukörnyezetvédő politikussal, szerintem ezt az egészet erőltetni (a belsőégésű motorok megfojtását/betiltását) egész addig a világ legnagyobb ostobasága és felelőtlensége, amíg nem lesz minden utcasarkon / kertben kompakt fúziós erőmű. Mert onnantól már nyilván más viszonyokról beszélhetünk, de amíg a villamos teljesítmény elosztóhálózatokon keresztül jut el a felhasználási helyekig, helyben nem állítható elő kellő sűrűségben és nem tárolható tartósan / szállítható fizikai úton, addig a fosszilis energiahordozók, illetve azzal működő erőforrások betiltása gyakorlatilag felér az emberiség civilizált életmódjának gondatlan veszélyeztetésével...

    Mellette pedig egy szóval sem mondom, hogy ne gyártsanak/fejlesszenek elektromos autókat. És az a poén, hogy ha nem folyna már egy ideje a belsőégésűeknek ez a felháborítóan méltatlan üldözése, akkor a tiszta és kiélezett versenynek köszönhetően ma fele annyiért kaphatnánk a jelenlegieknél 2x nagyobb hatótávra képes elektromos autókat...
  • defiant9 #26
    "Az elektromos autóknak is ez a lehetőség adott, ha tényleg annyira jók, akkor győzzék le tiszta versenyben a belsőégésűeket."
    A gond ezzel az hogy hiába _jobb a közösségnek_ a kukába szemetelés mégsem tud adott egyének szintjén 'győzni' olyanoknál akik inkább kihordják az erdőbe vagy szimplán random eldobják a szemetüket.
  • M2 #25
    Szerintem annyiban analóg a lovakkal az elektromos autózás, hogy a támogatottsága kortól függő. Fiatalok önvezető elektromos autókat akarnak, már nem érdekli őket a benzingőz. Öregek meg fordítva. Idővel az öregek viszont eltűnnek. A folyamat időtartama alatt meg az látszik majd, hogy egyre nagyobb a villanyautók népszerűsége.
  • Dodo55 #24
    Én sem látom olyan borúsan a helyzetet, illetve olyan gonosznak az a mögötti szándékokat, mint kvp, de azért vannak bajok bőven.

    Megint csak a szokásos megfigyelésemből kiindulva, mely szerint az összeesküvésgyanús dolgok mögött nagy eséllyel inkább valami balfaszkodás utáni sunyiság/sumákolás van, mint sem eredendő gonoszság.

    Itt ugye konkrétan talán az, hogy az EU előszeretettel tömött ki nem kevés céget környezetvédelemorientált pályázati pénzekkel, amiknek valahogy meg kellene térülnie egy idő után, különben egyszer csak borulna a bili, ami néhányaknak kellemetlen lenne, sokaknak viszont még kellemetlenebb a 0,2USD köré másnap behuzanó EURO árfolyam miatt. Csak hogy a (legtöbbször) silány szart drágán eladni nehéz, ezért besegítenek kicsit, hogy könnyebb legyen. És ez egész addig csak szimplán szánalmas és bosszantó, amíg a piacot neki nem állnak kényszerítő eszközökkel úgy leszabályozni, hogy annak a kiforrott, megbízható, megfizethető, válságokban is biztonságosan fenntartható technológiák esnek áldozatul. Mert onnantól viszont már a közvetett emberiség elleni bűn határát súrolja erőteljesen a történet sokak szemében (a civilizált életmód fenntartásának veszélyeztetése).

    Mert hogy a lovakat sem tiltották be annak idején (sőt a mai napig sem, pedig összeszarják az utat, balesetveszélyesek az autók között és valószínűleg az állatvédők sem rajonganak a szekerek elé kötésükért), csak az autók természetes piaci folyamatok által a túlnyomó többség számára egyértelműen kedvezőbb jószággá váltak. Az elektromos autóknak is ez a lehetőség adott, ha tényleg annyira jók, akkor győzzék le tiszta versenyben a belsőégésűeket.
    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2022.06.03. 22:54:26
  • Agyturbinikusz #23
    Akkor az jelenti hogy nincs rá szükség?
    Nekem ez ördögi körnek tűnik, azért nem termeli ki mert nem elég magasak a fizetések.
  • M2 #22
    Önmagában a kevesebb jelentkező nem emeli meg a bért. Vidéken például. Mert nem termeli ki.
  • defiant9 #21
    "A fenntarthatóságba beletartozik a népesség fenntartása is"
    Ilyen eleme ennek nincs, ez a rendelkezésre álló erőforrások fenntartható fogyasztását írja le. Értelemszerűen minél kisebb a népesség annál könyebb elérni hogy fenntartható módon nyúljunk az erőforrásainkhoz.

    "Még egy dolog. A falvak felszámolásával Európa kivégezi/kivégezte magát. Miért? "
    A falvak azért néptelenednek el mert a fital lakosság a boldogulását már nem a földeken látja 8 álalános után hanem a városok/ipari központok közelében. A gyerekvállalást ezért sokkal inkább a tanulatlan->tanult átmenettel szokás jellemezni. A mezőgazdasági munkából élőknél magasabb, de városkban is megfigyelhető a szegényebb területek magasabb az értéke.
    Ebben nincs semmi tudatos kormányzati népességcsökkentő program, egyéni emberi döntések vannak a hátterében, amik többek közt a jobb életkörülményekkel korrelálnak. Ebben egyébként van egy szintléps, amikor már egy relatíve magas jólét 1 fizetéssel is elérhető, nem kell a nőknek is dolgozni, elég a HTB státusz.
  • Agyturbinikusz #20
    A magasabb bér adott munkaterületeken igaz, de mint mindig, ha rengeteg jelentkező van egy feladat körre akkor ott nem lesz magasabb a bér, mint egy olyan helyen ahol kevesebb jelentkező van.
    Lásd most éppen Balaton part, étterem.
  • M2 #19
    Gyönyörű példa az USA keleti partja, ahol több ezer mérföldön csak családi házak vannak, óriási távolságokkal, ami miatt mindenki autóba kényszerül.
  • M2 #18
    Városokban magasabbak a bérek. De abban igazat írsz, hogy bizonyos költségek (lakhatás) magasabbak.