Berta Sándor

Távozik a Google robotautó-projektjének vezetője

Ahogy ilyenkor mondani szokták, Chris Urmson készen érzi magát egy új kihívásra.

A menedzser blogbejegyzésben jelentette be, hogy elhagyja a konszernt és búcsút int 2009 óta tartó munkájának. Azt Urmson egyelőre nem árulta el, hogy a jövőben mivel akar foglalkozni, csak annyit írt, hogy ideje új kalandba vágnia. A Carnegie Mellon Egyetem korábbi tudósa gyakorlatilag a kezdetektől ott volt a Google robotautó-programja mellett és azután vette át annak vezetését, hogy Sebastian Thrun, a Google X kutatólaboratórium alapítója néhány évvel ezelőtt távozott a posztjáról.

Tavaly ősszel John Krafcik, egy tapasztalt szakember csatlakozott a webes konszern csapatához. Az 53 éves menedzser korábban volt a Ford mérnöke, majd a Hyundai amerikai részlegének vezérigazgatója és már ő vezeti a Google önállóan közlekedő gépkocsijainak fejlesztését. A kinevezését követően Chris Urmson felelt a műszaki fejlesztésekért és ő mutatta be többek között a havi jelentéseket is. A távozó kutató kiemelte, hogy a Google járművei eddig - számítógépes vezérlés mellett - kereken 1,8 millió mérföldet teljesítettek.

A The New York Times ugyanakkor azt közölte, hogy Urmson elégedetlen volt azzal, ahogyan a projekt haladt Krafcik vezetése alatt és néhány hónappal ezelőtt ezt szóvá tett Larry Page Alphabet-vezetőnek, akivel komolyan vitázott is ezzel kapcsolatban. A szakember viszont cáfolta az egyeztetések hírét, miként azt is, hogy ezek a viták álltak volna a távozása hátterében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #7
    Ezért sem tudják megoldani azt, amit a levegőben már évtizedek óta használnak.
    És ha engem kérdezel, szerintem vagy 30 évig nem is fogják, hogy ugyan azt elérjék a földön!
  • NEXUS6 #6
    Ezt már feltalálták, úgy hívják villamos!
    XD
  • duke #5
    A repulogepek robotpilotaja amit mar 30-40 eve hasznalnak, megsem kozeliti a mostani robotjarmuvek inteligens rendszereit.
    A levegoben haladni sokkal egyszerubb. Es amelyik kepes az onnalo leszallasra, az se tud barhol magatol leszallni, csak a megfeleloen kiepitett reptereken.
    Raadasul a gepeket akkor is figyeli, ellenorzi a legiiranyitas, amikor azok robotpilotaval mennek, tehat igazabol nem teljesen onnaloak.
    Szoval nagyon mas szituacio repulni es a foldon haladni.
  • duke #4
    A balesetmenteseget, csak ugy lehet elerni, ha az ember semmilyen modon nem tud beleavatkozni a vezetesbe. Az auto legyen olyan mint egy lift. Beszall, benyomja az uticelt, megerkezik, kiszall. A liftben is legfeljebb veszleallito gomb van.
  • Ender Wiggin #3
    Igen, ezért nincs kormány vagy gázkar a replülőkön sem, ugye, pedig robotpilóta már fél évszázada van...
  • takysoft #2
    Nem hiszem. Szerintem ez kimondottan magától értetődő :D
  • Ender Wiggin #1
    Vajon túle származik az az okos ötlet, hogy az önvezetőbe nem kell se kormány, se pedálok?
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.08.10. 14:41:37