Gyurkity Péter

9 ezren költöznek Kínában egy teleszkóp miatt

A külső zavaró hatások megelőzése miatt több mint 2 ezer családot telepítenek ki.

A kínai illetékesek már jó ideje dolgoznak az úgynevezett Five-hundred-meter-Aperture Spherical radio Telescope (FAST) rádióteleszkópon, amely kategóriájában a legnagyobb lesz. A nevének megfelelően 500 méteres berendezés az Arecibo Obszervatóriumot is lepipálja, az esetleges zavaró hatások miatt azonban több ezer embert kell kitelepíteni. Az eszköz összeszerelésével várhatóan szeptemberre végeznek, s a tervek szerint még október előtt két közeli megye négy lakóparkjába költöztetik a teleszkóp 5 kilométeres körzetében élőket. Erről a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a népfront tartományi bizottságának előterjesztése nyomán született döntés.

Az állami Xinhua hírügynökség számolt be a döntésről, amelynek értelmében egészen pontosan 2029 vidéki családot kell kiköltöztetni a környékről. Erre azért kerül sor, mert a legkisebb interferencia, így akár egy mobiltelefon használata is komoly zavaró hatással lehet a rádióteleszkóp működésére és az általa mért adatokra, ezért a hatóságok ezt mindenképpen szeretnék megelőzni. A döntés fogadtatására nem tér ki a beszámoló, a monstrum egyébként 184 millió dollárba kerül.


Érdemes megjegyezni, hogy a speciális igény nem egyedülálló, bár a tengerentúlon egy ettől eltérő megoldást választottak. A nyugat-virginiai Green Bank Telescope környékén például az úgynevezett National Radio Quiet Zone jött létre, amelyen belül tilos a vezetéknélküli készülékek használata - ez egy majdnem 34 ezer négyzetkilométeres területet jelent. A kitelepítettek azonban nem maradnak támogatás nélkül, fejenként 1838 dollárnak megfelelő összeg jár nekik az illetékes tartományi hivataltól, amelyet az egyébként is lakhatási nehézségekkel küszködő etnikai kisebbségek esetében családonként további 10 ezer dollárral fejelnek meg. Kína esetében amúgy aprónak tűnik a fenti szám, hiszen ők 250 millió embert szeretnének minél előbb a városokba irányítani, hogy ezzel is felgyorsítsák az urbanizációs folyamatot.

A gondosan kiválasztott helyszínt - egy katlant - három, egymástól 500 méter távolságra lévő domb veszi körül, a hozzá legközelebbi megyeszékhely 25 kilométerre fekszik. A vezetékekkel és robotokkal mozgatható, több irányból érkező információk észlelésére alkalmas, hatalmas tányért acéloszlopok, kábelek ezrei tartják majd a föld felett. A rádiótávcsövet 4450 darab, 11 méter oldalhosszúságú, háromszög alakú alumíniumpanelből állítják össze. A FAST az esetleges földönkívüli élet nyomait kutatja majd, az Arecibóhoz képest háromszoros érzékenységgel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #21
    Akár igazad is lehetne, de valójában csak kiszervezik az ipart máshová.
  • Tetsuo #20
    Oké, de ne az ő - meglehetősen rossz - válaszából indulj ki, hanem próbálj korrektül fogalmazni.
    Az erőforrások egymást bizonyos mértékig kiválthatják. Például az energiahordozók használata és ipari gépek felhasználása az emberi munkát és fordítva.
    Valójában az ökológiai lábnyom lenne a megfelelő mérce az adott összehasonlításhoz, ha tudnánk mérni, de csak durván becsülni tudjuk, amiből azért így is látszik, hogy eszméletlenül és egyre inkább túlhasználjuk környezetünket. Ez modern társadalomban ill. általában egy társadalomban ilyen (vagyis növekvő) tendencia szerint változik, a csökkenés pedig katasztrófa következménye.
  • Sequoyah #19
    Ahogy en latom, egy fejlodo gazdasagban a human eroforrasigeny stagnal, vagy csokken, mig a fizikai eroforrasigeny (nyersanyag, energia) novekszik.
    A nyersanyag es/vagy energia a hatekonysagnovekedes miatt csokkenhet, de ennek a csokkenesnek van hatara. Viszont az igeny novekedesenek nincsen felso hatara, igy hosszutavon mindenkepp novekedni fog.

    A penzbeli eroforras, mint kozvetitoeszkoz, szinte kizarolag az emberi eroforrast jelkepezi egy fejlett gazdasagban. Ezert van az, hogy nyugaton egy TV vagy egy telefon nagyon olcso (magas automatizaltsagu), ezzel szemben a szolgaltatasok ara az ugyanugy magas.
  • gforce9 #18
    Na akkor ismételten. Amire reagáltam:
    bdzsana #11

    Ezt kéretik elolvasni először.
  • Tetsuo #17
    A pénz ezek közvetítő szerepét játsza, viszont az emberi munka is fizikai erőforrás.
  • gforce9 #16
    Fizikiai erőforrásokat. Az áramtól, a kenyéren át az okosóráig. Humán ráfordításról vagy pénzről egyikőnk sem beszélt. Mármint sem én sem ő.
  • Sequoyah #15
    Definialjuk mar hogy ki mit ert eroforras alatt. Az energiat? A human raforditast? A penzbeli toket?
  • Tetsuo #14
    Csökkenő energia- és más erőforrásigény elvileg is képtelenség egy "fejlődő" kapitalista gazdaságban, de maradjunk a gyakorlatnál.
    Mondjál példákat. ;-)
  • gforce9 #13
    "A fejlődés nem feltétlenül jár megnövekedett erőforrásigénnyel."

    De azzal jár. Az, hogy az egyre növekvő igényeket import energiával és import illetőleg máshová kihelyezett gyártással érik el, globálisan ugyanúgy csak növekvő tendenciát mutat. Így papíron lehet hogy csökken az energia-erőforrás-gyártás egy fejlett országban, csak épp ez hazugság.
  • Sequoyah #12
    A jo gazdasag az, ahol mestersegesen magasan tartott minimalber nelkul is mindenki jol meg van fizetve, es a szocialis halora kizarolag a valoban elesettek vannak raszorulva. Peldanak keressunk egy olyan orszagot, ahol a legkevesesebben elnek az adott helyi minimalberen.

    A te altalad leirt sem rossz, de inkabb csak a masodik legjobb, ami akkor jon, ha a fenti elbukott.